.jpg)
Ajánlott zene: Edvin Marton - Art on Ice
Itt a tavasz. Csupa virágzó magány a remény kertjében, de én
hirtelen harmatos gyengédséggel szólalok meg, hogy ne szakítsak le egy
tüskékkel körbevett rózsát se a kedves érzéseidből. Fura, most először rezignál
a homokóra testem erre; hagyom, hogy összeszűkölő derekamon akadálytalanul
mozgasd bármelyik húron bársonykezed. Szomorú, hideg esőcsepp gördül végig
rajtam, fáradtan folyik bele lelkembe; pedig tudod, hogy selymes, férfias
ujjaiddal nem törölheted le a fájdalmad rólam, abba akár bele is némulhatok. A
Te kínzó könnyed, pedig tavasz van.
Ilyenkor szelíd gondtalanság
költözik szíved gyönyörű dallamába, mindig a legszebb gondolatmelódiádat
játszod el rajtam, de most csalódott sóhaj szökik ki ajkaid közül. Érzem finom
leheleted a nyakamon, amire mindig azt mondod, mennyire cseresznyevirág-kecses.
Én imádom ezt az évszakot, mert sosem fázok, mint ahogy azt az első hóvirág
szirma teszi. Nem rejtesz el az ébenfekete sötétségbe sem; ilyenkor bariton
hangodon szólalsz meg, hogy egy istennőt nem lehet csak úgy elrakni a tokja
fogságába. Mindig kimondhatatlanul vidám vagy nyárelőkor, hiszen isteni
boldogság-ihleteid adódnak, amiket kipróbálsz rajtam.
Most olyan vagy, mint a
leghidegebb decemberben. A kis G-húr csendül fel mélyről jövő bánattal, ami
csak a tiéd. Te érzed, viszont általam adod át magad a barack-illatú
elmúlásnak, belekergeted magad a gyötrődés szörnyű aromájába. A vonót olyan
görcsösen szorongatod, hogy éles szúrást érzek minden tisztán végighúzott
kvintnél. Ha hópehely lennék, akkor se tudnám elvenni a szívfacsaró emlékeid.
Helyette annyit tehetek, hogy az istennőd
maradok, egy lélegzetvételnyi műalkotás, amit kedvedre intonálhatsz, mint egy hamvas
virágszálat. Érints meg lassan, és csalj ki belőlem fakó Örömódákat, virtuóz
szonátákat. Melegítsd fel magad velem, olvadjon el a vakító-fehér hó.
Lehetséges, hogy most egy
csalódás miatt levert vagy, elborít az elkeseredettség. Ilyenkor tél van; de
készülj, mert jön egy hosszú, ragyogó évszak.
_________________________________
xy: Vivi, te nem tudsz olyat írni, aminek ne lenne értelme.
Én: Fogd meg a strongbow-mat!
XDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Na jó, komolyra fordítva a szót.
Talán egy kissé elragadtattam magam? Talán.
Azt hiszem, ezt ha akartam se tudtam volna hosszabbra írni.
Bámulatos, hogy mit váltott ki belőlem ez a dal. Sosem gondoltam volna, hogy valaha lesznek ilyen szürreális képzeteim, erre tessék...
Aztán utána olvastam wikipédián is, ahol megtaláltam ezt az idézetet:
Ha Isten, mint mondják, a maga képére teremtette az
embert, akkor bízvást állíthatjuk, hogy az ember saját képére alkotta a
hegedűt, helyesebben a nő képére, mert a hegedű gyönyörű istennő.
- Yehudi
Menuhin
Akkor már tudtam, hogy valahogy ezt bele kell építenem ebbe a kis novellába.
Ez a nő pedig... vallomással tartozom. Nagyon, nagyon sokáig nem szerettem. Aztán két évvel ezelőtt megváltozott minden. Ha a zenéit hallgatom, egyszerűen az agyam kizár mindent, és egy olyan világba repít, amiről fogalmam sem volt eddig.
Eszméletlen módon megszerettem őt.
És keresve se találtam volna jobbat erre a szerepre. Hiszen Taeyeon pont olyan gyönyörű és törékeny, mint egy hegedű.