Statistics

Followers ♡

Picture of the month

Picture of the month

My world

My world

Popular

Blog Archive

Fanfiction tutorials 2

||
Az előző bejegyzésem fölényesen magasabb kaliberű számmennyiséggel bír a többinél, ennek tiszteletére - és az emberek miatt, akik letöröltek facebookról hahahaha- készítettem még egy segíteknekeddeteúgysemfogodértékelni posztot:D
De azt szokás mondani, hogy a remény hal meg utoljára, bennem pedig felcsillannak a parányi reményfoszlányok halvány árnyékai.
Azt megint határozottan leszögezném, hogy ezek a legalapvetőbb hibák, amit még a legjobb író is védhet, rengeteg történetet olvastam el, mire rájöttem, mik is ezek a gyakori "bakik".
Szóval, ne vegye senki magára - mint a lányok, akik töröltek facebookról hahahaha.

Azt még mindig nem bírom felfogni ép ésszel, hogy valakinek még a helyesírása is gyatra, de eközben annyi hibája van még a történetben, mint égen a csillag...

1. Tagolás: Ez nem is olyan fontos pont, bár az esztétikusabb külsőért mindenképp beljebb kellene kezdeni egy-egy mondatrészt, vagy a tagolás is optimális. Nagyon zavaró, nekem olykor összefolynak a betűk a szemem láttára. Tehát megúszok egy szemműtétet, neked pedig királyabb lesz a blogod, mindenki boldog, hurráá.

2. Obszcén szavak: Tisztában vagyok vele, hogy olykor egy fejezet, vagy egy egész történet megköveteli, hogy trágár szavak legyenek benne, DE HA ÉN CSÚNYA SZÖVEGET AKAROK HALLGATNI, AKKOR ELMEGYEK A NYOLCADIK KERÜLETBE. Ezzel remélem kifejeztem, hogy nem preferálom, ha egy történet a trágár szavaktól hemzseg.. Ezt remélhetőleg mindenki próbálja a minimálisra venni.

3. Időben ugrálás: A borzasztó helyesírás mellett ezt láttam a  legtöbbször helytelenül használni.
Például: "Megfogtam a derekát, a levegőbe emelem, miközben boldogan kiabálja a nevem."
HIBA: Az elején a mondat még múlt időben van, aztán hirtelen átugrik jelenbe.

Itt mindenképp el kell gondolni először fejben, hogy milyen időben szeretnéd írni a történetet. NE menj át múltból jelenbe, majd fordítva... NAGYON IRRITÁLÓ TUD LENNI.

4. Részlet: Ezekre kell a legjobban figyelni. Mert ha egy karakter épp a halálán van egy adott történetben, akkor az nem lehet egy alternatíva, hogy önfeledten kuncog, mert a kórteremben megpillantotta a szerelmét. IGEN, sajnos olvastam ilyet.

5. Párbeszéd: Jó dolog a párbeszéd, legjobb barátként is lehet rá támaszkodni, hogy egy fejezetet hosszabbra nyújtsunk vele. De gyakran esnek abba a hibába, hogy szinte az egész rész párbeszédből áll, minimális leíró résszel. Ha én olvasok valamit, akkor nem arra vagyok kíváncsi, hogy Gizi és Béla milyen eszmecserét folytattak egymással, hanem a mögöttes tartalomra.
És már ilyet is olvastam:
*körülbelül két perce ismerik egymást, egy fán ülnek és a csillagokat kémlelik*
- I love you...
- Én is love - válaszoltam.

ÉS EZT KOMOLYAN GONDOLTA. KÉRDEM ÉN, MAGASSÁGOS ÉG, AZ ILYENEK SZIMPLÁN HÜLYÉK, VAGY SEGÍTENEK NEKIK?! ILYET NE, SOHA, MERT AZ ŐRÜLETBE KERGETTEK.
Hiszti: off.

6. Szex: Óó, elérkeztünk a legkritikusabb ponthoz (holnapra garantáltan nem leszek az élők sorai közt).   Tegyük fel, hogy egy adott történet hatvan fejezetes, abból ötven rész tömény szexet tartalmaz. AZ MÁR NEM FANFICTION, HANEM PORNÓ! Néha meglepődöm az embereken, hogy ilyesmikért örjöngenek... Régebben azért volt valaki elismerő író, mert a fogalmazásával hódított, vagy éppen a fantáziájával. Én nem vagyok ellene a szexnek egy történetben, de úgy gondolom, hogy meg kell húzni azt a bizonyos határt, mert könnyen átcsap az egész a fentiekben említett pornóba. Persze, ha van valami tartalma is a szexen kívül, akkor egy szavam nem lehet, én is imádok egy ilyen jellegű történetet, de azért azt hozzáteszem: AZ NEM TUCAT, HANEM MINŐSÉGI ÍRÁS.

Egyébként sokkal idegtépőbb olyat olvasni, amiben csak petting van, ezzel mindig eléri az író, hogy még jobban várjam a folytatást.

De attól nagyon a padlóra tudok kerülni, amikor a tizenegy-tizenkét éves kiscsillagok ilyen jellegű történetet szeretnének olvasni, VAGY HA MINDENKÉPP MEG AKAR MINKET ÖLNI, akkor talán még az írással is megpróbálkozik.
Megjegyzés: Amikor én voltam tizenegy éves, a napjaim nagy részét kint töltöttem az udvaron a pöttyöslabdám kíséretében, még csak hírből sem hallottam olyanról, hogy "buli"... Felemelő érzés olyanokat olvasni, amikor felmegyek a közösségi portálra, hogy "megcsalt, pedig mindent megtettem neki" egy tíz éves taknyostól.
Ez szánalmas, egyben elszomorító is, hova süllyed a világ.

7. Számok: Most komolyan... Ennyire lusta nem lehet egy ember, hogy az alapvető számokat, amiket betűvel kellene kiírni, ő simán leírja számmal...
Példa: "3 fiú jelent meg előttem, az 1ik magas volt és jóképű, a másik 2 nem tetszett annyira, de azért  cukik voltak."

Sírtok már? Ezt is egy történetben láttam (ofc), csak pár helyen még a paródia-példámban is javítottam a mondatán.

MINDEN SZÁMOT BETŰVEL ÍRUNK KI! (kivéve a dátumot)

8. Cuki...?:  NEM! EGYÁLTALÁN NEM AZ!
Sokan elfelejtik, hogy nem egy mexikói szappanoperában vagyunk, hanem adott esetben Dél-Koreában, AHOL NEM HASZNÁLNAK OLYAT, hogy életem szerelme, csokisfánkom, mézesbogaram meg ehhez hasonló badarságokat.
Láttatok már valaha egyetlen doramát is? Ott sem azonnal, sőt, valamikor még csak ki sem mondják a szereplők azt a bűvös szót, hogy "szeretlek". Az idióta becézgetésről nem is beszélve, maximum akkor teszik, ha már családi állapotban vannak, és az alapvető becézés náluk a drágám!
Néha valóban aranyos, amikor egy helyzetben úgy írja le az író, hogy például "szerelmem", de azért ezt ne vigyétek túlzásba.

9. CSENDES OLVASÓK: Végezetül ezt említeném meg, mint legfontosabb pont. Egyre több helyen látom, hogy a kiváló fogalmazással rendelkező írók elpártolnak a hobbijuktól, a szenvedélyüktől - magától az írástól. És hogy miért? Mert úgy érzik, hogy amit csinálnak, az nem felel meg az olvasók kritériumának. Mert hiába nézel meg egy oldalt, és hiába tetszikeled az adott csoportban (jobbik esetben)... azt nem fogja tudni az író, hogy neked mi a véleményed. BÁRMILYEN RÖVID IS, akkor is írj valamit, pláne ha tetszett maga a történet.
Sosem értettem egyébként... Nem értelek titeket, "csendes olvasók".
Amikor én írok valakinek véleményt, mindig tűkön ülve várom a válaszát, hogy vajon mi lesz a reakciója a kommentáromra. Amikor elolvastam egy adott író válaszát, a szívem mindig nagyot dobbant, hogy egy ilyen aprósággal mérhetetlen örömöt szereztem neki. Ez oda-vissza működik, természetesen. Ha írsz az írónak, ő boldog lesz, visszaír neked, attól pedig te leszel boldog. Ez így lenne korrekt, és mindig így kellene lennie!  Ha te elvárod, hogy az író minél hamarabb hozza a részt, akkor legyen már benned annyi emberség, hogy írsz neki egy pár soros véleményt!
Tippek a véleménykifejtéshez: 
- az író fogalmazása (hogy mennyire tetszik, esetleg valami nem tetszik benne (fő az őszinteség))
- a karakterek jellemzése, ki mennyire szimpatikus, illetve unszimpatikus
- maga a történet műfaja, miért tetszik ez neked, legyen szó drámáról, romantikáról, fantasyról...
- a kedvenc jeleneted kiemelése, utána esetleg meg is magyarázhatod, hogy miért az tetszett a legjobban
- milyen hangulatba kerültél a fejezet/oneshot hatására

Ezzel a pár tippel, már egy egész szép véleményt lehet összehozni. És mint már említettem, egyáltalán nem a rövidség vagy a hosszúság a lényeg, hanem hogy kommentelj!
Nem szeretem azt látni, amikor a nagyszerű írók egyszerűen feladják, és szünelteltetik az írást, mert nem kapnak visszajelzést. Ést most mondanám, hogy elsősorban magának írjon, de valóban nagyon fontosak a kommentek. Ez adják nekik a löketet, hogy írjanak, a ti véleményeitek, amikből mostanában nincs nagy mennyiség.
ÉRTITEK?
Ha azt akarjátok, hogy a kedvenc írótok, vagy akinek kedvelitek az írásait ne hagyják abba, akkor mindössze annyi a dolgotok, hogy írtok kommentárt. Nem hiszem, hogy annyira sok időt elrabol az életetekből, és amúgy is, ha a "tanulásnál minden érdekfeszítőbb", akkor legyen ez az érdekesség a kommentírás.

Az íróknak: Attól, hogy valaki ír, még nem jelenti azt, hogy neki nem kell olykor kommentet írnia "ha nem írsz nekem, én se írok neked, te köcsög" alapon:D Fontos a véleménykinyílvánítás!

Unom már, hogy teljesen mást mutat a statisztika, és a kommentek aránya... Az előző bejegyzésem már az első napon több, mint háromszázan megnézték. Akárhogy is kalkulálom, ez a kommentmennyiség a statisztikához képest nulla...
Úgyhogy most megkérek szépen mindenkit, aki elolvasta ezt a bejegyzést, hogy írjon ide valamit! Nekem annyi is elengedő, hogy "elolvastam", csak írj valamit! ÉS MÁSOKNAK IS, KOMOLYAN, ÍRJATOK, TÉNYLEG NAGYON FONTOS!

Megint osztom az észt, de úgy voltam vele, hogyha már úgyis ennyien gyűlölnek, nem lényeges még pár utáló:D

És különben is:


51 megjegyzés

  1. Lelkemből szóltál, és teljesen igazad van! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy valaki megért és egyetért velem!:)

      Törlés
  2. Szia :'D
    Na hát ez az ami teljesen valóságos :'D
    A tagolással és az időben ugrálással már meggyűlt a bajom néhányszor... de én nyertem :'D
    A hatodik pontot egy kicsit magamra vettem. Itt vagyok én tizenhárom évesen, most kezdtem a nyolcadikat, de én már írok. És még senki se halt bele, ha elolvasta egy írásomat :'DD Mondjuk tény, hogy két éve még törit tanultam vagy babáztam és plüss macival aludtam - de na, én szeretek fiatal lenni :'D Meg az is tény, hogy a nyáron két nap alatt elolvastam a Büszkeség és balítéletet, és én szoktam építő kritikákat írni x éves íróknak :'DD
    És az utolsó pont, a csendes olvasók... azzal is totálisan egyet értek. :) Nálam például be van állítva, hogy nem regisztrált felhasználok is tudjanak komizni, és a robotszűrő is ki van kapcsolva, mert tudom milyen idegesítő :'DD Amúgy nagyon jó érzés megjegyzést írni, és most úgy megnyugodtam, hogy nem velem van a baj, hogy miután véleményt írtam valahová, óránként nézem, hogy válaszoltak-e már nekem :'DD
    Ez most kicsit bővebb volt, mint egy "elolvastam" de én szeretek hosszú dolgokat írni :'DDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:D
      Hát a tagolással nekem is megszokott gyűlni a bajom, de csak úgy fejlődik az ember, ha próbálkozik:)
      Ne vedd magadra a hatodik pontot! Nem úgy értettem, hogy nem lehet írni, hiszen nem a kortól függ, hogy mennyire vagyunk intelligensek. Ha fejlődni szeretne az ember, mindenképp írnia kell, az már csak rajta áll, hogy publikálja is az írásait, vagy nem. És ennél a pontnál azon borultam ki, hogy egy tizenhárom éves kislány leírt egy konkrét pornót (hozzáteszem, rettenetes helyesírással). Én mindig örülök annak, ha valaki fiatalon kezdi az írást. Nem ellened szólt, nehogy magadra vedd!
      Én is, körülbelül most minden ötödik percben megnéztem, hogy kaptam-e visszajelzést, vagy hogy valaki meg akar-e ölni, de örömmel konstatálom, hogy ahhoz képest hogy kikeltem magamból, nem indított ellenem harmadik világháborút -még- senki.
      Nagyon örülök, hogy hosszabban kifejtetted a véleményed, őrizd meg ezt a jószokásod, és a kritikaírásról se mondj le!:)

      Törlés
  3. Szia!
    Tanulságos volt, bár van amivel nem értek száz százalékban egyet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Tisztában voltam vele, hogy nem mindenki fog velem egyetérteni, de ez így van rendjén. Nem vagyunk egyformák :)

      Törlés
  4. Én nagyon nem gyűlöllek! :) Teljesen egyetértek mindennel, amit írtál. Valahogy én is így tudnám megfogalmazni a gondolataimat és a véleményemet az egész fanfiction írásról. A helyesírás alap követelmény. A 6. ponttal meg a végletekig egyetértek, szerintem is borzasztó idegesítő, hogy az írások többsége csak a töménytelen és pornófilmekbe illő szexjelenetekkel vannak teli, magát a történetet pedig úgy, ahogy van, le*arják. Olyan sokszor fordult elő velem is, hogy nekikezdtem egy ígéretesnek tűnő írásnak, és vagy már az elején elborzasztott a helyesírás, vagy az első profán módon leírt szexjelenet után elgondolkozta, hogy talán még az is jobb lett volna, ha bekapcsolom a tv este 11 után. Szomorú, hogy hová fajul a dolog. Mondjuk, azért még mindig bizakodó vagyok, mivel nekem az a legnagyobb szívfájdalmam, hogy a mai fiatalság nem olvas. Oké, én szépirodalmat javasolnék, de már az is haladás, hogy fanfiction-t olvas. Csak hogy itt jön az írók felelőssége. Igényes írásokat kell közzétenni, mert a tömeg-gyártott hányinger firkálmányok csak rontanak a helyzeten. Tetszett ez a kis pontokba-szedős véleménykifejtésed. Hátha van, akinek a lelkéig hatolt és megfogadja a jó tanácsokat. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy egyetértesz velem, és hogy azonos véleményen vagyunk!:) Egyébként egy monoton hétköznapon nem ilyen vagyok, de most valahogy minden példátlan vehemenciával tódult ki belőlem, és úgy éreztem, hogy ezt muszáj leírnom. Sajnos vannak olyan emberek, akik csak írnak és írnak, de semmi értelme annak, amit csinál, ráadásul még a helyesírása is rettentő... Pont erre gondoltam, hogy akik valóban ilyet szeretnek olvasni, inkább nézzenek pornót. És engem az is kiborít, hogy ezeket a szexjeleneteket többnyire a tizenegy-tizenkét éves kislányok igénylik a legjobban. Nem értem, hova fajul a világ, de már komolyan kezd belőle elegem lenni. A tartalomra nem figyelnek, csak az a lényeg, hogy pornót "olvashassanak".
      Csak azt hittem, én vagyok ilyen "régi módi", hogy szeretem a szépirodalmat. Ugyanakkor én ha tehetem a könyveket is ajánlom mindenki számára, mert akkor fejlődik ki igazán az ember képzelőerője. Manapság az igény-szint leginkább a minimumon van, de azért még bízom benne, hogy van, akit érdekel még az igényesen megírt fanfiction, ami nincs tele tömény szexjelenettel.
      Köszönöm, hogy írtál!:) Nem hiszem, hogy néhány emberen kívül valaki megfogadná ezeket a tanácsokat, de a remény hal meg utoljára!

      Törlés
  5. ÉN IS LOVE!!!!! Igyooo és Dancsó a végén :'D egyetértek, és most mélyen el is bujdokolok a síromba, de hétvégén ígérema tied leszekㅠㅠ (ok, nem romantikázok közönség előtt._.)
    Viszont, jelzem, hogy elolvastam:3
    Nyos....örülök, hogy ez elkészült:3 akik meg töröltek, hát egészségükre:'D najó, nem leszek bunkó. _. És persze, mint éppen még tanuló író, ezek a tanácsok is jól jönnek, habár már igyekszem továbbra is. De (!), hogy kiemelted a szex/pornó kérdését...hát... maradjunk annyiban, hogy ha a szexen kívül van háttér és igen komoly tartalom, szerintem nem kell minden esetben (vagy szinte mindben) részletezni...és mielőtt mondanád, hogy én is ilyen voltam...eltávolodtan a smuttól na.
    És a becézés...hát drága tüncinyuszómusszóédeském, abban is igazad van:)) de a pálmát és a dìjat akkor is a vélemények kifejtése és a "csendes olvasók" vitték.
    Ez így vab...mégha mostanában én is inkább ezt a szokás vettem fel, de az is közre játszik; hogy nem igen olvasok mostanság._.
    Összegzés: csodálom a bátorságod, mélyen egyetértek és ÉN IS LOVE ♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem, még emlékszel erre, mert egyébként random módra jutott az eszembe, és úgy véltem, hogy tökéletes lesz egy példának. Azért az angolt vegyíteni a magyarral... Én is örülök neki, hogy elkészült, akik még töröltek tudják, hogy igazam van. XD Végül is, kedveském, ezek a tanácsok tudod jól, hogy nem neked szóltak, mert te igenis igényesen fogalmazol! Eszem ágában sem volt mondani, hogy te is ilyen voltál, de ha már így felhoztad...:D Örülök, hogy elpártoltál tőle, komolyan.
      A becézéshez is akartam egy példát, de az már tényleg túl durvának számított volna, ezért inkább elvetettem ezt az ötletet.
      Magam sem tudom, hogy volt merszem ezt mind megosztani, azonban nagyon jót tett a szívemnek (de azért nem hiszem, hogy fogok már ilyet írni xd)

      ÉN IS LOVE, te gyökér <3

      Törlés
  6. Igaz hogy fbn már írtam neked pár szót de nem érdekel ide is írok, mert BLOGON SOKKAL JOBB MEGJEGYZÉST ÍRNI kkhmm.

    Ahhhh olyan jókat írtál, és tökéletesen csípős de nem megbántós a fogalmazásod. Nem szabad ilyenkor már finomkodni. Csak reménykedem benne hogy VÉGRE felismerik magukat az emberek. Én se vagyok hibátlan író, van 1-2 pontos meg vesszős hibám, amiről tudok is, de általában annak van oka, amiért úgy csinálom (én ilyen kis öntörvényű vagyok. De attól még olvasható az írásom :3).. azért tisztában vagyok vele hogyan kéne. Én a helyesíráson kiakadok de rendesen, még a Word is ott van jó barátodnak, nem kell kikeresni a magyar helyesírási szótárból vagy miből, simán aláhúzza és megmondja a jót, de neeeem, ő akkor is azt írja mellett helyett hogy mellet, meg monta, meg ilyen gyönyörűségek. Én amúgy nagyon szelíd módon szoktam az ilyenek alá felhívni a hibákra a figyelmet. De szerintem egyszer nagyon el fog durranni az agyam (nekem 1x durran el de akkor nagyon...) és egy szerencsétlen pára osztást kap tőlem. Nem akarom... de tényleg elegem van hogy ennyire igénytelenek az emberek - mert ez az. Ha valaki valamit nem tud, nem hibáztatom, de ha van lehetősége hogy tudja, akkor már igen, amiért nem próbál javítani rajta. És az olvasókra is haragszom akik adják alá a lovat, pedig tisztán látják hogy NEM JÓ. Nem is értem, hogy tudják olvasni.

    ( A Dancsón meg besírtam, imádom azt az embert. x'D <3 )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. TELJES MÉRTÉKBEN IGAZAD VAN, blogon kommentet kapni jó dolog:D

      Egy percre sem volt az a szándékom, hogy mások megsértődjenek a bejegyzés olvasása után (esetleg a közepénél xd), ezért is próbáltam kompenzálni ezekkel a paródia-példákkal, hogy egy kis humort is csempésszek bele. Amúgy tényleg nem szoktam ilyen indulatos lenni, full nyugodt vagyok a mindennapokban, de ez már mind kikívánkozott belőlem. NEM fogják, most is csak olyanok írtak a bejegyzés alá, akik kiváló írók:D És egyébként ezt is vártam, az lett volna a meglepő, ha valaki tényleg beismeri, hogy elköveti a legalapvetőbb hibákat.
      Nincs olyan ember, akinek ne lenne hibája, nem vagyunk tökéletesek, de lehet ellene tenni - tanulással, gyakorlással... És neked nem olvasható az írásod, hanem egyenes lenyűgöző!:)
      Sok barátja van az embernek, amiket nem használ ki, ilyen a word is. De tökéletesen megfelelő egy béta is, ha valaki nem bízik a számítógépben XD És az sem mindegy, hogy anál vagy annál, valakinek ez a kettő egy és ugyanaz, és ilyenkor nem tudom eldönteni, hogy sírjak, vagy nevessek:D
      NINCS olyan, hogy szerencsétlen pára, ha valaki egyszer majd osztást fog kapni tőled, annak az lesz az oka, mert az írása igénytelen, helytelen szóhasználattal, meg miegyéb más rengeteg negatív dologgal. Az ilyenek MEGÉRDEMELNÉK, hogy egyszer valaki alaposan kiossza őket.
      Ezen én is ledöbbentem... szimplán kíváncsi voltam, hogy egy blogon egy röhejes történetnek mennyi és milyen kommentje van, hát a pofám leszakadt, amikor megláttam, hogy egy-egy fejezeten öt-hat komment, ráadásul tele azzal, hogy "siess a köviveeel, nagyon várom már".
      Ezeket sosem fogom megérteni...

      ( FINALLY SOMEONE. Valaki más is imádja rajtam kívül XD <3 )

      Törlés
  7. Hello! :D Amikor megláttam, hogy megint írtál egy ilyen segítséget-,mert nekem ez az- mindent eldobva rohantam a géphez, hogy el tudjam olvasni. Az előzőből is rengeteget tanultam, és ebből is. Nagyon imádom, hogy ilyen őszinte vagy!:)
    Nekem a tagolással vannak bajaim, mert Wordben írom a történeteket, és nem találtam meg, hogy hol lehetne bekezdést alkotnom... Majdnem kiszúrta a szemem, de nem gond...
    Elárulhatom, hogy én a magam 13 életévével nem is nagyon akartam blogot csinálni, de azért megtettem. Nem érzem magam elég érettnek az íráshoz, viszont valahol fejlődnöm is kell. És itt jönnek a vélemények. Mindig szoktam válaszolni. MINDIG. Azért, mert örülök, hogy valaki írt, másrészt pedig mert megérdemli, és valahogyan közölnöm kell vele ezt a határtalan örömöt, amit érzek. De úgy nem látom, hogy fejlődök-e vagy sem, ha nem írnak véleményt.
    A 6. pont... hát... nem nagyon tudok mit hozzászólni, mert még fiatalnak érzem magam hozzá. Őszintén nem szeretem az ilyen történeteket. Olvastam már olyat, ami jól van megírva, de nem az én műfajom.
    A becézgetést soha nem szerettem. Alapból inkább yaoit szoktam írni, és nem alkalmazom. Hogy néz már ki, ha két fiú ilyen szinen áradozik a másikról?:'D Még a drágám is magas.
    Aztán még visszatérve az utolsó ponthoz... Elszégyellem magam és megyek véleményt írni.
    Köszi, hogy megint írtál ilyet és ajánlom, hogy írj még. Nagyon hasznos!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:) El sem hiszed, hogy ezzel most mekkora
      örömöt szereztél nekem, először is, hogy van
      valaki, akinek tényleg segítettem vagy legalábbis
      megpróbáltam. Annak pedig külön örülök, hogy
      az első és a második bejegyzés is hasznosnak
      bizonyult számodra!:) Mindig is próbáltam az
      őszinteségre törekedni, amikor egy adott oldalon
      is kommentárt írtam, akkor nem kerteltem,
      mindig megmondom az őszinte véleményem
      mindenről.
      A tagolás nekem is kritikus pont, dehát nincs
      olyan ember, akinek ne lenne kisebb-nagyobb
      problémája. Nekem sosem a korral volt bajom.
      Kifejezetten örülök neki, ha valaki ilyen fiatalon
      kezd el írni. Sokkal inkább az nem tetszett, amit
      írt. Mert tizennyolc éves létemre én nem írtam
      olyan erotikus jelenetet, mint az a kislány. Ez
      nekem furcsa volt... És nem is értem az ilyen
      lányok gondolkodásmenetét.
      Már olvastam tőled, és azt kell mondjam, hogy
      meghazudtolod a korodat!:) Ahhoz képest, hogy
      milyen fiatal vagy, nagyon tehetséges is.
      MINDIG válaszolni kell az olvasó véleményére.
      Amikor még csak szimplán olvasó voltam, mindig
      nagyoz dobbant a szívem, ha egy írónak örömet
      szereztem. Ez mai napig így van, és szívesen is
      írok kommentet, csak sajnos mostanában
      minden történettel le vagyok maradva. De
      valóban, nekem rendesen elment tőle a kedvem,
      ha az adott író nem válaszolt a véleményemre,
      ezáltal már kedvem sem volt neki többet írni.
      Vannak nagyon jól megírt smutok. Azokat
      előszeretettel olvasom is, de van, akik már
      messze átlépik a határt.
      Nem hiszem, hogy több ilyen lesz, szerintem
      rajtad kívül senki más nem akarja:D
      Köszönöm, hogy írtál!:)

      Törlés
  8. Mennyire igazad van! Mondjuk én nem írok ficit, viszont olvasok, de van, hogy fogalmam sincs mit írhatnék véleményként, úgyhogy a végén azt a pár tippet köszönöm:) És igen, ezek a hibák az én szememet is ki szokták szúrni, de van, hogy ha ezt egy írónak megemlítik, akkor ő megsértődik(már jártam így). Hihetetlen, hogy van aki ennyitől képes megsértődni, mert szerintem ez csak segítség neki, hogy tudjon fejlődni az írásban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy adtam pár hasznos tippet neked a véleményezésben!:)

      Sajnos mindig lesznek ilyen "írók", akik természetesen úgy állítják be magukat, hogy bírják a kritikát, aztán ha kapnak egyet, akkor onnantól kezdve még ők a sértődött felek... Így soha nem fognak fejlődni, ha nem tanulnak a saját hibájukból.

      Köszönöm, hogy írtál!:)

      Törlés
  9. Úgy ahogy van egyetértek veled :D És,hogy miért???
    MERT DANCSÓ PÉTER MEGENGEDTE XD de most viccen kívütényleg teljesen igazad van :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagy forma a gyerek, én nagyon imádom XD
      Örülök, hogy egyetértesz velem, és köszönöm, hogy írtál!:)

      Törlés
  10. Mi van? XD Gyűlölnek? XD Nem, én sosem gyűlöltelek. :D

    Első soron azt szeretném mondani, hogy ha szexesről írnak az nem baj, csak legyen igényes. Nem minden történetnek kell lennie olyan mélyrehatónak lennie. A romantikus-vígjátékokat is ezért szeretik az emberek, mert ott nem kell gondolkodni, csak élvezed, kikapcsol. Ilyen ez minden másnál is - vegyük itt az erotikus történeteket is. Néha ilyenre vágyik az ember és akkor azt is olvassa és nem éppen egy mélységes akármiről akar olvasni. Ha éppen komolyat akar, akkor olyat keres. :D Ez már csak ilyen.

    A másik meg az, hogy olyan szó nincs, hogy unszimpatikus, hanem antipatikus... vagyis ez a helyes. :D Ezt csak úgy segítségnyújtásnak. :D

    Amúgy jókat írsz, tetszik, csak egy kicsit túlságosan beleéled magad. XD De ismerem milyenek a borsodiak... xD :D Kemények és indulatosak. :D Na, egyszóval... vagyis sokkal, szeretem, amit írsz. :D Hajráááá, adj még tippet a népnek. :D

    Kiri

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örömmel látom, hogy te nem gyűlölsz:D

      De én egy szóval sem mondtam, hogy baj, ha a szexről írnak. Meg is említettem, hogy én is szeretek egy ilyen jellegű történetet, de az minőségi írás. És ezen van a hangsúly. Lehet szex egy történetben, de akkor legyen igényes, ne hemzsegjen a helyesírási hibáktól, és ne álljon tömény szexből. Azért mindennek kell beharangozó, senki nem vág egyből a közepébe. Tudom én, milyen ez, mindig másra van igény, de a hangsúly még mindig a minőségin van, függetlenül a műfajától.

      De olyan szó is van, hogy unszimpatikus, és azt hiszem, hogy ez a német nyelvből maradt meg, és azóta sem tudnak róla leszokni a magyarok - ahogyan én sem. De megfogadom a tanácsod!:D

      Nem, én nem éltem bele magam, egyenesen kikeltem magamból. Nem vagyok ilyen vehemens, csak néha XD
      A borsodiak kemények.

      Nem hiszem, hogy már írok ilyet xd

      Köszönöm, hogy írtál!:)

      Törlés
  11. Teljesen egyet értek! Igaz, én se nagyon szoktam kommentelni, de ezentúl megpróbálok, amikor csak tudok :) Egyébként nekem az előző és ez a poszt is nagyon tetszett, hozhatnál még nyugodtan ilyet :$

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon sokat számít a kommentár, ezért nem szeretem, ha nem írnak kommentárt egy adott történethez. Nagyon sokat tud dobni az író kedvén, ha visszajelzéseket lát. Remélem, ezentúl majd aktívabban fogod kinyílvánítani a véleményed!:)

      Meglepően sokan írták, hogy hozzak még ilyen jellegű segítséget. Lehet a végén meggondolom magam, és még írok egyet -talán^^

      Köszönöm, hogy írtál!:)

      Törlés
  12. Teljes mértékben egyetétek mindenben. Bár most kicsit szégyellem magam, mert én is csendes olvasó vagyok néha. Telefonról nehezebb véleményt írni, és gyakran hanyagolom ezt a lustaságom miatt. >.< de mostantól jó gyerek leszek és mindig írni fogok komit :'D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy te is egyetértesz velem!:) Akkor most megsúgom neked és mindenkinek is: tegnap telefonról válaszoltam mindenki kommentjére, körülbelül este tizenegykor kezdtem el, és hajnali egyig válaszolgattam. De persze, mindenki szokott lusta lenni, de az nem jó dolog:D Hiszen, honnan fogja tudni az adott író, hogy tetszik neked, amit publikál?

      Köszönöm, hogy írtál!:)

      Törlés
  13. Szia m az előbb írtam egy pár sort, de kidobott a Google *hogy mondjak szépeket az anyjára*, úgyhogy csak jelzem, hogy itt jártam én is :'D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia:)
      Velem azt szokta csinálni, ha írok egy véleményt, az elküldés után megmagyarázhatatlanul kámforrá válik. XD
      Remélem, abban a pár sorban ha nem is mindenben, de egyetértettél velem.

      Köszönöm, hogy írtál!:)

      Törlés
    2. Annyira jó érzéssel tölt el, hogy egy ilyen kiváló író, mint Te, ír kommentet és egyetért velem! ^^

      Még egyszer köszönöm!:)

      Törlés
  14. Szia Vivien!:)
    Mindenben egyetértek veled.
    Engem is nagyon zavarnak ezek a dolgok, főleg az obszcén szavak és az időben ugrálás.
    Megint jól megmondtad a véleményed:D
    Ui.: végre tudom, hogy ki az a DANCSÓ PÉTER xd <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)
      Engem is főként a trágár szavak használata zavar a történetekben, feleslegesnek tartom őket. Persze, nem mondom, hogy ne legyen benne, olykor még viccesnek is hat, de azt szokás mondani, hogy mindennek van határa. Ezen a mezsgyén nem ajánlatos túlmenni. A szememben az már minősíthetetlen.
      Az időben ugrálás is zavar, néha én érzem magam kellemetlenül, hogy akkor most ez jelen vagy múlt idő...

      U.I.: Örülök, hogy most már tudod, hogy ki az:D ♥

      Törlés
  15. Szia, én egy csendes olvasó vagyok... Vagyis néha szoktam írni véleményt, de sokszor nem... Van hogy azért nem írok mert félek hogy hülyeség meg hogy túl rövid és az tökre semmilyen:Nagyon tetszik a blogod imádom a történeted, gyorsan hozd a kövit! ^^. Van hogy nem veszem észre hogy kijött az új fejeszet de nem vettem észre és mire észreveszem úgy gondolom túl későn olvastam el és hogy ilyenkor már nem írók véleményt mert hogy már késő...HÜLYESÉG, bevallom... igazad van sok mindenre felnyitottad a szemem, hogyha csak pár sor is, de ha tudatom az íróval hogy tetszik amit ír az jól esik neki és nekem meg az hogy neki jól esett :D Most már szerintem gyakrabban fogok írni véleményt :D ^^ Ja... és szerintem amiket írsz az ÉPÍTŐ kritika, ami mind az íróknak mind az olvasóknak csak jó és van hogy kritikát kérnek... Nem értem miért törölnek, nekem tetszik hogy ilyen őszinte vagy :D Ezért jár a keksz! ^^ (amúgy én elég félős vagyok és sokszor hülyeség miatt aggódok:/)

    U.I.:Kérek választ ;D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)

      Régen én is féltem kommentet írni, de ezen hamar át lehet lendülni, csak SOOOK véleményt kell hozzá írni. És, nincs olyan, hogy hülye vélemény... mindegyik komment FONTOS. Akár építő jellegű, akár nem, függetlenül a rövidségétől vagy a hosszától. Örülök, hogy tetszik az oldal, és a rajta lévő történetek. Bevallom, nagy elszántság és bátorság kellett ahhoz, hogy megosszam ezt bárkivel is. Sőt, nem is akartam, a barátnőm ösztönzött és noszogatott, hogy tegyem fel. Azt hiszem, minden író nevében felszólhatok, hogy sosincs túl késő. Minden író izgatottan várja, hogy végre valaki írjon neki véleményt, egy nap akár többször is megnézzük a bloggert, hátha van valami új fejlemény. Helyes, írj gyakrabban kommentet, fontos a véleménykinyílvánítás!

      Nagyon örülök, hogy te is így látod. Nekem tényleg nem az volt a szándékom, hogy megbántsak valakit, pusztán fel akartam mindenki szemét nyitni a hibákra, amiket ajánlatos elkerülni, és felszólaltam minden író nevében, hogy igenis fontos minden egyes komment. Én sem értettem, hogy miért töröltek, talán önmagukra ismertek a bejegyzésben, és a törlés könnyebb opciónak bizonyult, minthogy megfogadják a tanácsom, és javítsanak a hibájukon - igen, mind író volt:D

      Nem szabad félni, látod, nem harapok! :3 (és senki más sem rajtam kívül)

      U.I.: Én mindenkinek szoktam válaszolni, talán nem azonnal, de ha engem megtisztelnek egy kommenttel, én is megtisztelem őket egy válasszal. És mostantól gyakrabban lássam ám a neved!:)

      Köszönöm, hogy írtál.

      Törlés
    2. Hihi gyakrabban fogod, a te fanficsedet még nem olvastam, de elfogom :D ;) Amúgy az elmúlt napokban is, ahova tudtam, írtam véleményt, és ma is írtam ééééés éppen most is azt írok, bár nincs mindig időm, már nem félek attól hogy későn írom, ja... és nagyon jó érzés ha válaszolnak is a kommentre *-* megéri NEM csendes olvasónak lenni :D ^^

      Törlés
    3. Jajj de aranyos vagy*-* Ha majd elolvastad, esetleg írj hozzá véleményt, ha úgy érzed. Jó dolog a véleménykifejtés, és amúgy attól egyáltalán nem kell tartani, hogy későn írod. A történet írója úgyis elolvassa, és válaszol rá:3 Ugye, hogy megéri nem annak lenni?^^

      Törlés
    4. Meg bizony :D ma azt hiszem minimum 3-4 ficihez írtam :3

      Törlés
    5. Örömmel látom ezt. Tartsd meg ezt a jószokásod!:3

      Törlés
  16. Most megkaptam. ;; *egy csendes olvasó bátortalanul jelentkezik* Igazából örülök, hogy ezt leírtad, mert nekem sosem volt merszem írni. Szerintem ezt a kommentet is ötször ki fogom törölni és újraírni, csak mert mire bepötyögöm, rájövök, hogy nem lennének rá kíváncsiak. >< DE NEM! MOST NEM TÖRLÖK SEMMIT. *és csak most veszi észre, hogy mennyire elkésett, gome~* Ehh, annyi minden volt a fejemben, de megint elfelejtettem, ezért rizsázni fogok, mert ha már egyszer írok valamit, az hosszú legyen. :3

    Elméletileg én is írok (vagy valami ilyesmi), de az én történeteim nem nagyon nevesek, így kettő-három kommentnél nem kapok többet (legjobb esetben). Persze, ezeknek nagyon örülök, és válaszolok is rá (ha nem rögtön, de kissé késve igen). Engem valahol az bánt/érint rosszul, ha ír nekem kettő mondatot, és én arra visszaválaszolok (szintén rizsázva - rossz tulajdonság -), de ott meg is áll a dolog. Eléggé "magányos" vagyok ilyen téren. Nem ismerek sok mindenkit (ezért is félek kommentet hagyni), így szeretnék egy kicsit elbeszélgetni az olvasóimmal. Lehet ez az oka, hogy egy ideje már nem nagyon kapok kedvet az íráshoz... nem tudom. A lényeg, hogy mostantól törekedni fogok, hogy minél több véleményt írjak, és hagyjak azok alatt a történetek alatt, amiket olvasok. :3

    (Mellesleg látszik, hogy nincs jobb dolgom hajnali háromnegyed kettőkor. ;; *túl izgalmas könyvet olvasott ahhoz, hogy tudjon aludni*)

    Jut eszembe! (hogy én mennyit tudok beszélni). Kezdésképp, ma vettem a bátorságot és írtam az egyik kedvenc videósomnak (nem, Dancsó Petinek még nem volt merszem írni ><) :3 (Ez csak amolyan "eszembejutottéselakartammondanimertmiértne" megjegyzés).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A sok rizsázás közepette (amit előtte kellett volna) el is felejtettem köszönni. Megint bocsi ;; Szóval; Sziaa :3

      Törlés
    2. Üdv a köreinkben, kedves csendes olvasó!:D Lehetséges, hogy ez bátortalan "jelentkezés" volt, de legalább megtetted azt a lépést, amire sokan nem képesek még így, hogy MINDENKI nagyon fontosnak találja : írtál kommentet. Remélem, ezzel valamennyire segítettem, hogy úgymond kilépj a komfortzónádból, és véleményezd azt a fictiont, amit épp olvasol. Egy kommenttel SOHA nem lehet elkésni:D Mert hidd el, aki a bejegyzést írta, egy nap körülbelül ötször megnézi, hogy esetleg akad-e új komment.

      Nem feltétlenül a kommentek aránya határozza meg, hogy egy fiction mennyire neves. Ismerek olyan írókat, akiknek nem szokott temérdek mennyiségű véleménykinyílvánítás mutatkozni a bejegyzésük alján, de elismertek, és a facebookon rengeteg elismerő szót kapnak. A komment inkább jól esik a szívnek, megnyugtatja, örömöt okoz az írónak. Úgyhogy ne félj, írj bátran kommentet!:) Még nem találkoztam a neveddel, de feltétlenül el szeretnék tőled olvasni pár fictiont - ha esetleg van blogod.

      (Egy jó könyv csodákra képes, az Opál kiolvasása után három napig nem aludtam, olyan extázisba kerültem)

      Én is sokat tudok beszélni néha lehetetlen dolgokról is, szóval pacsit!:D Most őszintén, Dancsónak ki mer írni? Ha úgy adódik, írjunk neki közösen, mit szólsz?:D

      Köszönöm, hogy írtál!:)

      Törlés
  17. Ah, és teljesen igazad volt! Már tegnap óta várom hogy válaszolj, és most nagyon örülök neki >///3///<

    Általában én is többször megnézem, hogy érkezett-e valami megjegyzés az adott történetem alá, még annak ellenére is, hogy rettentően ritkán jelentkezem új iromyánokkal. :D

    Küldök majd fanfictiont ^^ Remélem nem unalmas, mivel csak pár rész van belőle kész (kettő... ehh ez kínos ><). ;;

    (Uhh, azt még nem olvastam, de utána nézek ;3;)

    Virtuális sisfist! *3* Ahh, igen írjunk közösen *-* Úgy könnyebb, mert nem csak én égek be *gonosz kacaj* :33

    Én köszönöm, hogy segítettél! :3

    (Ééééés ismét nem tudtam, mit írjak, ezért nagyon össze vissza lett. Az ilyen kommentálási fogalmazó képességem nagyon gyatra~ remélhetőleg csak az ><)

    VálaszTörlés
  18. Halikaaaa~
    *khm, akarom mondani szia, na*
    Szóval csak köszönöm szépen, hogy ezt mind leírtad. Elmondhatatlanul hálás vagyok az őszinteségedért, és hogy én is őszinte legyek, rengeteg mindenben egyetértek *lelkesen bólogat*
    Amúgy így utólag, ha már idekeveredtem és merészeltem írni is a bejegyzésedhez valamit (nagyon nem gyakori szokásom, jajjj, nekem is van még mit fejlődni), Boldog Karácsonyt! *3*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:3
      Én köszönöm, hogy elolvastad. Bevallom, túl vehemens voltam, amikor ezt írtam, de már ki kellett magamból adnom valahogyan. Egyébként nemsokára jön a tutorials 3!:D
      Neked is Boldog karácsonyt! :3

      És köszönöm, hogy írtál.
      (Látod, még ennyi idő után is figyelem, ha valaki ideír)

      Törlés
  19. Hi! ^^
    Ejnye! :D Szégyenlem magam, amiért csak most találtam rá erre a blogra. Nagyon jót szórakoztam rajta, tetszik az őszinteséged és a stílusod. :3 Szeretném megköszönni, hogy vetted a fáradságot és ezt mind leírtad, szerintem egy cseppet sem volt sértő, inkább tanulságos.
    (Az ötödik ponton nagyon nevettem :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hello^^
      Hát ez most engem is meglep, nem gondoltam volna, hogy lesz még olyan, aki rátalál erre a bejegyzlsre, arra meg végképp nem, hogy lesz is olyan vállalkozó szellem, és elolvassa:D Jólesik, hogy így gondolod, mert sokan úgy vélekedtek a dologról, hogy ezzel én bántani akarok másokat, pedig nem. Segíteni akarok, a csendes olvasókba lelket csiholni, hogy másképpen vélekedjenek a kommentírásról, és fel akarom nyitni az emberek szemét az alapvető hibákra, vagy a közhelyekre.
      Így visszagondolva már én is nevetek rajta, elolvasni egy cseppet sem volt mulatságosXD
      Köszönöm, hogy írtál;;

      Törlés
  20. Én úgy egy éve kezdtem el írni, de akkoriban még nem mertem kommentelni. Azonban hónapokkal ezelőtt rájöttem, milyen jó dolog és teljesen igazad van! Bármit olvasok, szoktam hagyni kommentet, az én hibám az csak annyi hogy ha valamelyik ficit nem nagyon szerettem meg, ahhoz néha nem kommentelek mert nem szeretek megbántani senkit :/
    Viszont én mostanában rosszul érzem magam, hiszen sok író oldalán látok olyan bejegyzést (amikhez kommentelek), hogy elkeseredettek, mert kevesen jelzünk nekik vissza.(pedig elég sok olvasója volt mindegyiknek de mégis ketten hárman írtunk)
    Én pont így érzek most :)
    Fogalmam sincs, mit csinálok jól vagy rosszul, és ha kommentelnek is, ott egy hozzászólás után megáll az élet vagy én nem tudom :/
    Két olvasómmal facebook-on beszélek és tőlük ott kapok kritikát, de itt kimerül a rendszer. Elég nehéz dolog vakon tapogatózni a sötétben.
    Az idővel nekem most is meggyűlik a bajom, észre sem veszem, és keverem a múltat a jelennel ^^"
    Szóval szerintem sok mindenben igazad van :)
    Nagyon sok olyan csapdába beleestem, amiket ide leírtál. Például a kapcsolatok. Igen, rengeteg doramát nézek, mégsem tudok úgy írni. Fogalmam sincs, miért, de sokkal jobban jellemző rám az ilyen "nyugati stílus" hogy közvetlenebbek a karaktereim egymással ^^"
    A másik nagyon kreatív dolog nálam a számmal való kiírás. Ezzel szintúgy fasírtban vagyok, mert egy pillanatra nem figyelek és simán kiírom hogy XY 19 éves és már itt vége.
    Aztán a következő már itt is van. Mikor olyat írok, ami körülbelül öt-hat fejezet, nagyon elsietem a történetet, már számomra irritáló az egész, törölni viszont nincs szívem, hiszen én írtam, tanulok a hibáimból. Majd emlékeztet rá egy kis idő múlva, hogy ahhoz képest mennyit fejlődtem.Az egyik ilyen oldalamat mostanában fogom elkezdeni javítgatni.
    Eléggé szégyellem magam érte, de úgy éreztem, ha kiadom azt magamból, akkor könnyebb lesz, mint ebben a bejegyzésben keresni a hibákat és azt bizonygatni, hogy te vagy a szemét, mint ahogy már más blognál megtapasztaltam, legyen az kritika oldal vagy szimplán egy építő jellegű komment :)
    Örülök, hogy rád találtam, a történeteidre is most akadtam rá, amint lehet, el is olvasom, de nem most, hajnali egykor xd
    Ui.: esetleges hibákért elnézésesdet kérem, telefonról nehéz normális szavakat alkotni :)
    És megpróbálom úgy javítani a dolgaimat, ahogy itt leírtad. Sok hasznos tanácsot adtál. De azért a közvetlen stílus a szerelmi történetekben elképzelhető, hogy megmarad. Sokáig tartana szakítani a már megalakult saját stílusommal ^^"

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó belebotlani ilyenbe (egyébként most teljesen véletlenül), hogy valakinek még tudok segíteni. Egyébként elképednél rajta, hogy ezt a bejegyzést mennyien vették sértésnek, pedig tényleg nem vezényelt egy csepp rossz indulat sem, csak olyan vehemens vagyok némely dologgal kapcsolatban, hogy az embereknek egyből ez jön le. De a paródia példáimmal például úgy vagyok, hogy oké, léteznek ilyen emberek is, csak akkor valahogy törekedjenek rá, hogy legyenek valamivel jobbak. Ha mással nem, akkor a helyesírással. Mert hihetetlen, hogy mennyi divatblogger él manapság. És nem azok a tipikus "írok, mert más is ír" beállítottságúak, hanem valami más vezényli őket, amire mai napig nem jöttem rá. Például én sem azért kezdtem el írni, mert más írt, de ez egy hosszú és unalmas és nekem fájdalmas sztori lenne:D

      Én sem szoktam így közvetlenül megbántani senkit, viszont mostanában már nincs egyetlen olyan fiction sem, ahol ne hagynék valami negatív véleményt. Én általában elmondom a pozitív és negatív dolgát a történetnek. Persze, ezt másik történetén sokkal könnyebb észrevenni, mint a sajátomon. De úgy érzem, hogy akit olvasok, azt meg kell tisztelnem annyival, hogy írok neki egy kisebb véleményt. Megnyugtató érzés, és nem érzem úgy, hogy lelkiismeret-furdalásom van.

      Ha szeretnéd, akkor ide, vagy privátban is linkelheted az oldalad, és majd mondok róla véleményt:)

      Na jó, hát azért egy magyar ember gondolkodásmenete és egy koreaié merőben más lesz, és ezt minden magyar fanfiction tükrözi. De én nem is azt mondom, hogy tartsuk be a koreai szokásokat, mert én sem szoktam, mindössze annyit, hogy ne hozzuk olyan hamar össze a két főhöst, meg ne mondják minden másodpercben, hogy szeretik egymást. Szerintem még Magyarországon sincsenek olyan emberek, akik percenként mondják egymásnak ezt a szót:D Akkor hamar unalmassá tud válni a történet, én pedig amúgy sem szeretem egyébként, ha túl hamar megtörténnek a dolgok. Egyébként például ha a yaoit nézem, akkor furcsa is lenne, ha elmaradna ez a közvetlen stílus. Van egy meleg ismerősöm, aki mindenkivel ilyen közvetlen, és abból a kevés filmből is ítélve, amit eddig láttam teljesen eltér a nézeteltérésük a tradicionális koreaiakhoz képest. Vagyis némelyiknél biztos, de szerintem ez jellem-függő. Sok múlhat azon, hogy kinek milyen a karaktere, de azért egy szende, önbizalomhiányos lányról senki nem fogja ezt elhinni.
      Tyű, és hát remélem, hogy tetszett néhány történetem, nagyon igyekeztem velük, hogy mindenki tetszését elnyerjék:)

      Köszönöm, hogy írtál, és örülök, hogy segíthettem^^

      Törlés
  21. Amiket leírtál az TÖKRE IGAZ :D
    Nem egyszer kerestem egy iKon yaoi történetet IGÉNYES megfogalmazással... de sehol sem találtam, talán egyetlen egy gyöngyszemet, de az is csak egy fejezetre ejtett rabul.
    Én is régen csendes olvasó voltam. De megbántam:). Egy barmi jó fordítás egy igazán tehetséges lánytól, és én nem írtam neki annak ellenére, hogy láttam milyen kevesen írnak neki. Pedig igazán megérdemelte volna. Azóta sajnos törölte a blogját, de megfogadtam többet nem leszek ilyen, és mostanában nagyon sok kritikát és mi egyebet írok a tehetséges íróknak.
    Szóval én is buzdítom a csendben "élvezkedőket" (ne gondolj rosszra), hogy igen is írják oda a kommentként, hogy jó lett vagy folytassa.
    Amúgy pedig nem utálót szereztél, hanem követőt:D ��

    VálaszTörlés