Confessio - SeSoo

Ajánlott zene: Machine Gun Kelly, Yungblud & Travis Barker - I Think I'm OKAY

Mert ha megbocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, megbocsát néktek is a ti mennyei Atyátok. /Máté evangéliuma 6,14/

Az engem körbeölelő furcsa érzelmek burka úgy robbant szét, mint a földre ejtett üvegváza. Csípősen hideg levegő áramlott szét a magasztos épületben, a testemet is megbéklyózva vele, miközben térdeim az ébenfából készült bűnvallomás megtestesítőjén pihentek. Reszelős sóhaj szakadt ki belőlem, ahogy a belső félelmem szinte felszólította minden összeszedett bátorságom.

- Dicsértessék a Jézus Krisztus!

A szavak túl erősnek hatottak a csendben, mintha csak egy nagyobb szörnyeteghullám lett volna az óceánban, ami elsodort minden mást. Felnéztem a plafonra, ahol Szűz Mária szeplőtelen szíve fogadott és intett őszinteségre. Amióta beléptem erre a helyre, legalább már százszor megbántam, hogy ez a berögzült ötlet megfordult a fejemben; viszont ha egyszer kigondoltam valamit, azt szerettem megvalósítani a legjobb tudásom szerint.

- Mindörökké Ámen – szólalt meg egy örökkévalóságnak tűnő pillanat után a pap, akiért ma itt voltam.

Sokkal komfortosabb volt maga a tudat, hogy nem láthatjuk egymást. Mintha a szívem kezdő aggodalma megtelt volna igazi nyitottsággal; kinyíltam, mint egy rózsa.

- Igazából nem tudom, hogy egy gyónás hogyan zajlik. Mit kellene tennem?

- Beszélhetsz kényelmesen is. Kezdd el, ahogyan csak akarod, én pedig majd segítek neked.

- Lehet, hogy kusza lesz, meg nem is vagyok a szavak embere... Szóval úgy kezdődött, hogy szerelmes lettem a legjobb barátomba.

Egy darabig boldog tudatlanságban, könnyű mámorban éltem a mindennapjaimat. Az ablakon beszűrődő napsugarak végtelen nyugalommal, valami titkot ígérő, bizsergető várakozással töltöttek el. Magam sem tudtam, hogy mire vártam… A várakozás sokféle lehet, ahogy a hozzájuk tartozó emóció is, ami minden embernek más érzelmet csal az arcára. Várakozás egy találkozásra, vagy valakire, akit régóta ismersz, mégis most ismered meg igazán. Akinek ismered az érintését, ennek ellenére most érzed azt, hogy az érintkezés során futó elektromosság ráz meg. Akinek hallod a hangját, viszont most hallod meg igazán. Akinek ismered az ölelését, mégis most öleled meg, - és várod. Várod, hogy megismerd, hogy megérintsd, hogy eggyé válj vele, hogy a találkozás csodája egy másik világba repítsen. Számomra ilyen volt Kyungsoo.

- Min gondolkozol ennyire? – kérdezte tőlem a gondolataimban szereplő férfi, én pedig azonnal a kifürkészhetetlen szemeibe merítettem el sajátom. Annyira aranyos, hogy nem veszi észre az egyértelműt.

- Csak azon, hogy te mégis hogy a szarba tudsz ennyi mindent megjegyezni.

- Nem nehéz, ha érdekel az, amiről tanulsz.

A szobámban voltunk, lelkesen készültünk a közelgő, félelmetes vizsgára, azonban én nem tudtam teljes mértékben összpontosítani erre a feladatra. Persze, ha mi ketten együtt tanultunk, annak az eredménye sosem vezetett semmi jóhoz; legalábbis az én szemszögemből nézve. Egymás mellett feküdtünk, megbolondított a közelsége, a selymes haja kellemes kókusz-illata, az a gyönyörű szív alakú, vastag ajka... Még én is viccesnek tartottam, hogy egyáltalán ez megtörtént, pedig így volt. Akárcsak az ablakon besuhanó lágy tavaszi szellő, Do Kyungsoo is olyan hirtelenséggel bolondított magába.

- Ő mindig is az a felelősségteljes ember volt, nem járt bulikba, nem cigizett, nem piált, csak tisztességesen élte az életét az egyetem mellett. Én ennek pont az ellentettje voltam. Kimaradtam éjszakákra, olyan emberekkel voltam, akiket nem is szeretek. Így utólag rájöttem, az alkohol szart sem ért a szomorúsággal szemben. Sokáig éltem így, de miatta meg akartam változni.

- És sikerült ezt megtenned?

- Hát itt vagyok, bár igaz, elég sokáig tartott. És ha ez nem lenne elég, még a gyónás első részét is megtanultam – mondtam kérkedően, mire válaszul egy kisebb kacajt kaptam. - Mégis megtettem a leggusztustalanabb lépést. Rávettem, hogy akarjon engem.

- Oh Sehun!

Istenem, a világ leggyönyörűbb hangja. És tőle szerettem legjobban hallani a nevem; ha vitathatatlanul boldog, ha jelentősen szomorú, ha egyszerűen egyhangú - minden hangnemben olyan borzasztóan nagy hatással volt rám, hogy a testem beleremegett, és együtt éreztem vele mindent. Vele…

- Miért nem jössz ki a szobádból? Napok óta be vagy zárkózva ide – a hangja tele volt féltett aggódással, vesékbe hatoló pillantása arra késztetett, hogy ne bámuljam őt tovább ennyire megrögzötten, ezért elszakadtam csábító tekintetétől.

- Miért? Ennyire érdekel, hogy mi van velem? – egysíkúan válaszoltam, egy féloldalas mosollyal adtam a tudtára, hogy élveztem az arckifejezésén villanó bizonytalanságot.

- Igen, Sehun! Ennyire érdekel. Mindenki aggódik érted.

- Menj el – halkan mondtam, szinte suttogtam.

- Nem!

- Kyungsoo hyung, menj el! – egyre erélyesebben mondtam, ellentmondást nem tűrő hangon, de Ő akkor sem rezzent.

- Nem! – meggyötört üvöltések kapaszkodtak a lebegő semmibe, szertefoszlott vágyakozás keringett a szobában, legalábbis részemről. Ingatag voltam, mint az örvénylő tenger hullámai. - Egyszer az életben mondd azt, amit igazán érzel!

- Jó! A kurva életbe, megteszem! Úgy éreztem, hogy el kell jönnöm, mert lehet, hogy cseszettül fontos leszel nekem, és ettől borzasztóan megijedtem. Mert akkor meg tudsz bántani. Vagy csak nem voltam felkészülve rá, hogy valaki ennyire fontos legyen nekem, mint Te. Tudod, hogy nekem milyen érzés ez? Életemben először félek, mert Te csodálatos vagy, én meg én vagyok. Elcseszett szar – keresztülvágott a megkönnyebbülés lágy szellője a mondatom végén, a lábaim mégis megremegtek.

Őrjöngő szenvedély hemzsegett bennem, de nem voltam biztos Kyungsoo érzéseiben, és ez mélyen belülről felkavart. Nem akartam Őt megcsókolni korábban azon az ominózus napon, de egyszerűen nem tudtam megálljt parancsolni a testemnek. Még most is érzem ajkaimon az eper ízét, a szív alakú szája finom szinkronját az enyémmel és azt a hatalmas, fájdalmas bal egyenest utána. Igaz, megérdemeltem.

A szemébe néztem, és egyre inkább elfakuló zavarodottságát láttam. Pislákoló barna íriszeiben most már a határozottság fénye csillant, és mindig akkor lépett előre egyet, amikor én hátrálni kezdtem, teljesen a falnak passzírozva.

- Most mit csináljunk? – alig hallhatóan kérdezte, szinte csak magának tette fel a kérdést. Mert bennem nem volt több kétely. – Úgy látszik, azóta csak arra a csókra tudok gondolni – tette még hozzá, a szívem pedig hevesebben kezdett dobogni.

Megnyaltam kiszáradt ajkam és szinte öntudatlanul léptem hozzá közelebb. A tarkójára csúsztattam a kezem, onnan pedig a tökéletes arcára. Teljesen megrészegített a haja selyme, a bőre bársonyos puhasága a tenyerem alatt, amibe szemeit lehunyva belesimult. Na jó, eddig bírtam. Egy éles pillanatban a karjánál megragadva szelíd erőszakkal fordítottam magunkon, így most már ő volt a falhoz préselve. Alig súroltam ajkait, amitől remegő lélegzetek szakadtak fel belőle, határozottan túrt bele a hajamba, majd ott is hagyta ujjait. Tudtam, hogy nem szabad megcsókolnom, mert akkor nem tudnék leállni, nem bírnék ellenállni neki többé. Gyengéden a derekára simítottam az egyik kezem, míg a másikat pár centiméterrel feje fölött a falnak nyomtam, így még közelebb kerültem hozzá.

- Akarj engem! – lágyan szorítottam a derekát, míg ő bizsergető-gyengéden cirógatta tarkómat. Leheletközel voltam hozzá, teljesen megbódított az illata; végigsimítottam orrommal az arcán, így megint súroltam puha ajkait. - Érints meg – sóvárogtam az érintése után, óráknak tűnő másodpercekig csak vártam.

Végül beharapott ajkakkal, lassan vezette le a kezét tarkómról, egészen a mellkasomig, a másik kezét pedig érzékien simította az arcomra. Ujjaival ölelt, fojtott, simogatott; én pedig teljesen elvesztem benne. Megfogtam az arcomat simogató kezét, és a szívemhez vezettem. Mély levegőt vettem, hogy némiképp csillapítsam szívem őrült vágtáját, amit csak ő volt képes elérni, a puszta jelenlétével. Kyungsoo közelsége idegenül, egyedi módon hatott rám - képes volt arra, amire eddig senki sem. A fizikai tünetek mellett, mint például a gyors szívdobogás, vagy az egekbe szökkenő pulzusom mellett elérte minden alkalommal, még amikor mérges voltam rá akkor is, hogy lehetetlenül, undorítóan boldog legyek. Amíg Őt nem ismertem, nem tudtam mi az az igazi, földöntúli boldogság. És most, hogy belekóstolhattam, hogy megízleltem ezt a mennyei érzést, soha többé nem akartam elereszteni. Ehhez pedig bátorság kellett. Így nem tehettem mást. Felajánlottam sebezhető lelkemet, tudnia kellett, hogy mindenestül az Övé vagyok. Innentől csak várnom kellett. Várnom arra, hogy elfogadja a szívemet.

- A kapcsolatunkban nem változott semmi néhány csókon kívül, de sosem bántam ezt, mert imádtam vele beszélgetni. Olyan bölcsen, olyan tisztán gondolkozott, a mai napig nem ismerek nála nagyszerűbb embert. Még a legunalmasabb dolgoknak is volt értelme az Ő szájából. Kár, hogy semmi sem tart örökké… Pedig csak a szívét akartam, de Ő már azt odaadta más valakinek.

- Esetleg haragszol rá emiatt?

- Nem! Most már nem. Bevallom, eleinte a folytonos elutasítás fájt és úgy éreztem, nincs értelme az egésznek, viszont az elejétől kezdve tudtam, hogy elkötelezted már magad. Azon a napon, amikor azt mondtad, Isten küldött neked egy jelet, hogy Őt kell választanod… legszívesebben megöltem volna magam. Akkor megint elkezdtem inni, néha még az sem volt elég. Borzalmas éven vagyok túl. Mindent bánok, hogy akkor úgy reagáltam, biztos megbántottalak vele. Még elbúcsúzni sem tudtam tőled. 

- Sajnálom! Őszintén sajnálom, Sehun. Saját magamat is megvetettem az érzéseim miatt, mindig is bűnösnek tartottam magam. Tudod, azon a napon épp hozzád készültem, új életet akartam kezdeni, de annyi kételyt éreztem a szívemben. Mindig kedveltelek, de Isten szeretete hatalmas és lenyűgöző. Elmentem sétálni, aztán bementem az utcában lévő templomba. Egyszerűen éreztem, hogy be kell menjek. Én is gyóntam, az Atya pedig feloldozott, minden bűnömtől megszabadított. Tudtam, ez egy jel, amire mindig is vártam. Mert sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak. Máté evangéliuma 22,14.

- Én is. Sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott eljönnöm hozzád, meg úgy egyáltalán bevallani a bűneimet, vagy micsoda. Egy ideje már készültem erre, érdeklődtem is mikor van gyónásidő.

- Megkönnyebbültél?

- Igen, azt hiszem.

Szakítás után üres maradtam, mint egy kipakolt, elhagyott lakás. Maradt a szekrények, a szőnyegek sziluettje, a közös pillanatok körberajzolt tere, megannyi szétfolyó emlék-kontúr. Amikor bejelentette, hogy Isten küldött neki egy jelet és mindenképpen pap lesz, egy apró részem hitetlenül fogadta, egy hatalmas pedig majd’ belehalt a fájdalomba. Az életszínvonalam nullára csökkent, szinte nem aludtam, éjszakából éjszakába jártam. Apránként kezdtem az életem széthulló darabkáit a helyükre igazítani, bár egészen sokáig tartott; szinte lehetetlenségnek tűnt akkor. Úgy éreztem, Isten elvette tőlem életem legfontosabb személyét. Utálni akartam emiatt Őt és Kyungsoot is, de nem ment. A végén kiderült, hogy én akadályoztam abban, amire mindig is vágyott.

Lehunytam a szemem és engedtem, hogy gondolataim belső vásznára a napfény felfesse saját képét. Vártam, hogy megjelenjenek az első színek, az első ecsetvonások és feszült izgatottsággal figyeltem, hogy kirajzolódjon egy kép. Egy olyan kép, ami megmutatja nekem a boldogságot. Elindultam a megbocsátás útján, folyamatosan ezt szajkóztam magamnak. Amint meghallottam a hangját annyi idő után ismét, akkor tudtam, hogy az otthonom újra megtelt élettel. Ismételten egy teljes lakás képe tárult elém, mintha csak végig ezt akartam volna. Éreztem, mindkettőnk lelke megnyugvást talált. Ez volt a legfontosabb, az őszinte megbocsátás. Sokáig tartott, mert megbocsátani az egyik legnehezebb dolog a világon, viszont örültem neki, hogy igaz szívvel tettük ezt, egy cseppnyi kétely sem volt bennem, csak kezdetleges félelem. 

- Azért legközelebb beszélgessünk szemtől szembe is.

- Rendben, úgy lesz! Így amúgy sem valami kényelmes – mosolyogtam, újfent melegség áramlott szét a testemben, mintha ki akarna szakadni a helyéről a boldogság érzetétől.

- Isten megbocsátotta a bűneidet, menj békével.

- Dicsértessék a Jézus Krisztus!

- Mindörökké Ámen.

___________________________________________________

Sziasztok^^ 

Hát rajtam rendesen kifogott ez a dal, több okból kifolyólag is. 

Először is egyáltalán nem az én stílusom, nem szeretem az ilyen tematikájú zenéket, meg úgy alapból sem fogott meg első hallásra. Eddig ez a dal állt tőlem a legtávolabb, ez látszik is a novellán ;;

Másodszor pedig egyáltalán nem jött az ihlet, pedig próbáltam mindent bevetni, de végül egy korábbi ötletemhez nyúltam, ezért lehet nem is igazán kapcsolódik a dalhoz. 

Egy kis factet azért adok hozzá, hátha úgy nem lesz olyan borzalmas olvasás után XD

Az egészet Ferenc pápa ihlette, mielőtt még papnak esküdött volna volt egy menyasszonya, akit végül nem vett feleségül, mert megkapta Istentől a jelet, amire mindig is vágyott. 

A novellát azért írtam E/1-ben, mert külső szemszögből nem tudtam volna visszaadni intenzíven ezt a hangulatot, ahhoz (szerintem) sok idézetet és úgy mindent kellett volna használnom, amit nem akartam és nem is tudtam volna. 

Így azért sokkal könnyebb volt, mert Sehunt úgy képzeltem el, hogy nem hitetlen, de nem tudja ezeket a folyamatokat, nem ismeri a Bibliai idézeteket, csak amiket Kyungsoo mondott neki korábban. 

Az elején nem akartam, hogy kiderüljön hogy Oh Sehun szerelme és a pap ugyanaz a személy, ezért Kyungsoo úgy tekint először a fiúra mintha idegen lenne, aki csak bejött meggyónni a bűneit. 

Aztán később ahogy súlyosbodott az egész már nem a pappal beszélt a fiatalabb, hanem magával az emberrel, Do Kyungsooval. 

Ez egyébként római katolikus vallás volt. DE a végén is szemléltetni akartam Sehunnak mennyire nincs köze ehhez, ezért kihagytam pár lépést, így ténylegesen csak a két köszönés van benne, konkrétan az eleje meg a vége a gyónásnak.

Magával a párossal pedig már 2015 óta írni akarok. Durva. 

Bocsi a regényért, remélem azért valaki elolvasta XD 

Kíváncsian várom az észrevételeket^^ 

Top or bottom - SeXing

Amint felértünk a lakásomra meg sem várta, hogy bezárjam az ajtót, szelíd erőszakot alkalmazva, beharapott ajkakkal lökött hozzá az ajtónak, de még a hátamba irányuló enyhe fájdalom sem tudott kizökkenteni a kéj bűbájából. A vágy belülről mardosott, ő pedig puha ajkaival lágyan marcangolta az én párnáimat, valamikor végignyalt a nyelve hegyével rajta, ezzel hullámzó, spirálszerű sóvárgást keltve bennem. Fordítottam magunkon, így most ő volt az ajtónak passzírozva, amit egy játékos-pajzán mosollyal nyugtázott. Az istenien tökéletes nyakára hintettem apró csókokat, amitől kirázta a hideg, és beletúrt a már így is művészien összekuszált hajamba. 

- Érzékeny a nyakam - mondta két elfojtott nyögés között. 

- Akkor már meg is van, hogy mivel foglak megőrjíteni - mély hangon dünnyögtem a fülébe, majd megint megpróbáltam leheletfinom puszit hinteni a nyaka legérzékenyebb pontjára, de az ölébe kapott, és megint én voltam kiszolgáltatott helyzetben. 

Teljesen a falhoz préselt, fulladásig összesimultunk, így megéreztem, hogy izgalmi állapotba került. Még jobbá tette ezt, hogy nem nyomódott belém kellemetlenül a kilincs, így sokkal jobban élveztem, amit velem művelt másodpercek leforgása alatt. 

- Akkor találjuk meg a te gyengepontjaidat is - mondta lehetetlenül szexi hangon, én pedig élvhajhász módjára nem tudtam betelni azzal, hogy a nyakam csókolgatása közben folyamatosan szabadított meg a zavaró textildaraboktól, és a fokozatosan fedetlenné váló bőrömre hintett szédítően mély csókokat, amiket kellemesen fájdalmas harapdálások kísértek. A sorban rám törő ingerek miatt nem tudtam tovább tartani magam, ezért a dereka köré kulcsoltam a lábaimat. Ő közben egyre lejjebb haladt, a nyelvével már a kulcscsontomat vette kezelésbe, ami kicsikart belőlem egy mélyről feltörekvő nyögést. Ellen akartam állni, nem szabadott volna hagynom, hogy azt csinálhasson velem, amit csak akar, de képtelen voltam gondolkodni, és csak a testemen vándorló nyelvére tudtam összpontosítani. El sem mozdult ajkaival a kulcscsontomról, óráknak tűnő másodpercekig kényeztette, harapdálta, én pedig tisztában voltam vele, hogy holnapra azon a ponton egy mélylila folt fog keletkezni. Már csak egy nadrág volt rajtam, ezért kizökkentem az általa okozott komfortzónából, és dereka köré kulcsolt lábaim segítségével átlendültem, így ő is megérezhette a hideg falat, amit kompenzált a fülledt levegő. Meguntam, hogy csak én vagyok félmeztelen, ezért türelmetlenül kezdtem kigombolni az ingjét, ami később átment vad tépésbe. Amikor elém tárulkozott a teste, hirtelen azt se tudtam, hogy mit csókoljak meg rajta először, annyira tökéletes volt. Ez az áhítattal csodált tekintet az arcomra is kiült, amin ő haloványan elmosolyodott.

 A hálószoba felé toltam, miközben ő vadul megcsókolt, és az ingerek hatására gyorsabban mentem a szoba felé, hogy minél előbb érezhessem őt. A küszöbön átlépve már csak pár lépés volt az ágyig, így azt a most borzasztó hosszúnak képzelt utat megtéve vehemensen döntöttem le a matracra, ezzel felé kerekedve. Beharapott ajkakkal kezdtem simogatni nadrágján keresztül a hatalmas dudort, ő pedig hátrahanyatlott, de végül sikeresen tudott fordítani a pozíciónkon. Mindkét kezével lefogta az enyémeket, és a fejem fölé szorította őket, miközben a testével ringatózni kezdett, ezzel kiváltva belőlem apró és halk nyögéseket. A nadrág egyre szűkebbé vált mindkettőnkön, ezért Yixing először engem szabadított meg a kényelmetlen ruhadarab fogságából, majd saját magát. Kihasználva ezt az alkalmat sikerült a megbéklyózott testhelyzetből kiszabadulnom, ezért amíg ő felállt, hogy a nadrágot lehúzza magáról, addig én sietve a háta mögé osontam, és ledöntöttem az ágyra. Váratlanul érintette, ezért eldőlt az ágyon, én pedig a kezeit leszorítottam, majd a füle tövétől végignyaltam egészen a nyakáig. Szerettem volna még elidőzni ezen az érzékeny pontját, de folyton mozgolódott, ezért felegyenesedtem, és a fiókban kezdtem matatni az óvszerért és a sikosítóért. A számmal bontottam ki, miközben a csípőjére ültem, ő pedig addig érzékien csókolgatott, ahol csak tudott.
- Felhúzod nekem? - kérdezte buján, miközben a nyakamat csókolta.
Hogy mi? A vágy, ami árvízként hasított végig a testemen, hirtelen elillant. 
- Most csak viccelsz, ugye? - kétségbeesetten kérdeztem, mire ő abbahagyta a kényeztetést, és a tekintetét az enyémbe fúrta.
- Meggondoltad magad?
- Bébi, én leszek felül. Neked csak élvezned kell - ráhajoltam az ajkaira, és megcsókoltam... volna, ha nem húzódott volna el.
- Most mi a szar van?
Egek, ez nehezebb lesz mint gondoltam...

*

Mikor láthatlak? 

Egy felugró ablak jelezte, hogy új üzenetem érkezett. A feladója az a srác volt, akivel hosszas beszélgetés után még mindig nem találkoztam. Igazság szerint mind a kettőnk felkészültnek érezte magát egy komoly kapcsolat belevágásába, de pont emiatt nem szerettük volna elsietni. Addig ott voltak az éjt nappalá téve beszélgetések és a telefonszex. De épp eljött már az ideje annak, hogy végre élőben találkozhassunk. 

Ma délután? Azon a helyen, amit megbeszéltünk. 

Ott várlak^-^ 

A randira készülve izgatott lettem, de a dominánsabb felem inkább kíváncsi volt, hogy hogyan fogunk egymáshoz alkalmazkodni, és hogy valóban olyan szexi-e, mint a képeken. Az egész reggelt a külsőmnek szenteltem, ezért némi késéssel indultam el a megbeszélt helyünkre, és csak reménykedni tudtam, hogy még nem ment el. Amint beértem, a telefonom halk pittyegése zökkentett ki, az ismerős hang pedig a beérkezett üzeneteket jelentette. 

Na, megtalálsz? ~

Körbetekintettem a hangulatos étteremben, és amikor összekapcsolódott a mélybarna szempárja az enyémmel tudtam, hogy meg kell szereznem őt. 



Szóval, így kerültünk a lakásomra, onnan a falhoz préselve, majd a hatalmas franciaágyamra. És lett volna egy kellemes esténk, ha Yixing nem lett volna ennyire makacs. Ahelyett, hogy most a nadrágja után kutakodna már rég az ágyba döngöltem volna.
- Mégis hogyan képzelted ezt?
- És te hogyan képzelted? Sosem voltam még alul, és nem is leszek - mondtam ingerülten, majd kimentem a konyhába inni egy pohár vizet, hogy lehűtsem magam.
- Nos, még én sem. Azt hiszem, előre meg kellett volna beszélnünk ezt az egészet. Olyan kétértelműen fogalmaztál...
- HOGY ÉN? És akkor te? Teljesen kiszolgáltattad magad. Mint egy ribanc! - vágtam a képébe, ő pedig a meglepettségtől beszélni sem tudott, ezért folytattam. - Tudod mit? Döntsük el, hogy ki legyen felül.
- És hogyan? - kérdezte a tekintetem fürkészve, én pedig egyértelmű fejet vágtam, hogy leessen neki. - Ó! Kezdd te.
Büszkélkedve húztam le a nadrágom, majd a reakciójára vártam. Karba tett kezekkel mosolyogtam, ő pedig elismerően hümmögött. Végül ő húzta le a nadrágját, mire én megtorpantam. Döbbenten végignéztem rajta, Yixing azonban kinevetett.
- Mi az, bébi? Tetszik, ugye? - kérdezte mosolyogva, miközben közelebb húzott magához.
- Ez nem jelent semmit! Mással is be lehet bizonyítani, hogy neked alul a helyed.
- Például... birkózással?
- Kihívás elfogadva - rákacsintottam, majd teljes mértékben rávetettem magam, de nem esett el.
Egészen a nappaliig vonszolt, és egyszer én kerekedtem felülre, egyszer pedig ő. Erős ellenfél volt, de bíztam az izmaimban, amik még sosem hagytak cserben. Megint én voltam felül, ami látszólag Yixinget nem zavarta, mert a derekamat kezdte bizsergetően cirógatni. Ettől egy pillanatra kiestem a szerepemből, de hamar észbe kaptam, és olyan erősen szorítottam, amennyire csak tudtam, ami mosolygásra késztette.
- Azt a gödröcskés...
- Tudom, hogy imádod - nem hagyta befejezni a mondatot, szemtelenül félbeszakított, de nem tudtam rá és a tökéletes mosolyára haragudni.
Egy éles pillanatban fordított a helyzetünkön, és olyan erősen szorított le, hogy alig kaptam levegőt. Határozottan erősebb volt, mint én, és ezt aljas módon kihasználta. Nem csinált semmit, csak az egész testével rám feküdt, miközben én kapálózva próbáltam kiszabadulni az acélos szorítása alól. Már csak azt tudtam konstatálni magamban, hogy a karom megint a fejem fölött van, és a kellemetlen érzést, ami párosult vele.
- Yixing, ez rohadtul fáj!
Leszállt rólam, ahogy meghallotta a kétségbeesett hangomat. Óvatos volt, próbált nem fájdalmat okozni, és már minden bizonnyal valami magyarázatot kreált magában, de én gyorsan felpattantam a földről, és a fürdőbe mentem. Yixing annyira a földhöz passzírozott, hogy a könyököm látta kárát. A vizet megengedve szúró-csípő fájdalmat éreztem, amint a jéghideg vízcseppek hozzáértek a sebzett bőrfelülethez. El sem hiszem, hogy ezt tette. 
- Sehun, én annyira sajnálom - mondta szánakozva, utána pedig a fiókban kezdett kutatni. - Gyere - mondta, amit megtalálta a kötszert. Nem akartam követni, ezért a kezemnél megragadva leültetett sarokkád szélére, és először óvatosan lefertőtlenítette, majd bekötözte a könyököm.
Én addig végignéztem a szinte tökéletes arcán; a szemöldökét összehúzta, miközben koncentrált, dús ajkai kissé megremegtek, a gesztenyebarna szemei megbánástól csillogtak. Az ellenállhatatlan gödröcskéje most nem látszott, mert az összpontosítás miatt nem mosolygott.
- Készen van. Ne haragudj rám - végigsimított az arcomon, amitől kirázott a hideg. Az ujjainkat összefűzve felállított, és a nappali felé vette az irányt, ahol ledőlt a puha kanapéra, én pedig követtem.
A tévében egy olyan dorama ment, amit közös megegyezéssel eldöntöttünk, hogy megnézzük, mert mindkettőnk kedvence volt, és most vetítették az utolsó részt. Időközben a legkényelmesebb pozícióban helyezkedtünk el: összesimult a testünk, miközben ő hátulról átölelt. Keskeny volt a kanapé, de nem törődtem vele, jelenleg csak Yixing meleg testét éreztem embertelenül közel az enyémhez.
- Milyen jó pasi Hyun Bin...
- Ugye? De Yoon Sanghyun se semmi - mondtam, miközben az utolsó képsorok peregtek le a szemünk előtt egy hihetetlenül elképszető doramából.
- Azt hiszem, ez a dorama határozatlan ideig a kedvencem lesz - mondta örömteli hangon, én pedig egyetértően bólogattam félálomban.
A szemeim önkéntelenül zárultak le, majd engedtem a csábításnak, és Yixing gyengéden birtokló ölelésében aludtam el.

Reggel kikászálódtam Yixing vasöleléséből, de előtte még egy légiesen könnyed csókot hintettem az arcára. Sürögtem-forogtam a konyhában, mert az éjjel átértékelődött bennem minden, és rájöttem, hogy az a lényeg, hogy mindkettőnk élvezze az együtt töltött perceket. Ezért békítő reggelit készítettem, bár egyáltalán nem voltam jártas a gasztronómiában, de megpróbáltam minden tőlem telhetőt. Hirtelen két kar fonódott a derekam köré, és mivel félmeztelen voltam, megéreztem Yixing feszes testét teljesen az enyémnek nyomódni. Somolyogtam magamban, és tüzijáték cikázott át végig a gyomromban, de nem akartam neki kimutatni, hogy mennyire élveztem minden érintését. Szembe fordított magával, és ekkor elvesztem a tekintetében. Intimebb volt bármilyen érintésnél. 
- El kell mennem, de ígérem, hogy bepótoljuk - mondta lágy és kellemes hangon, miközben megint sarokba szorított a testével.
- Mikor? - mindössze ennyit tudtam kérdezni a maradék hangomon, de már reszketeg sóhajok kíséretében.
- Minél hamarabb. Mit szólsz a mai naphoz? Egy vacsora? - kérdezte dünnyögve, én pedig csak bólogattam, mert nem voltam magabiztos a hangomban.
Még nyomott egy szédítő csókot az ajkaimra, és elengedett, de látszott rajta, hogy legszívesebben itt maradna velem egész nap, és inkább kényeztetne. Nem tudtam, hogy miért kell most határozatlan időre magamra hagynia, de egy belső zsigeri érzésem szerint nem ez lesz az utolsó találkozásunk. És teljes mértékben biztos vagyok benne, hogy ő lesz alul.