Éjbe burkolt gondolatok - JongTae(Kai)

Ajánlott zene: Ailee- Goodbye my love 

Jégszőke, ammónia-szagot árasztó selymes tincseiből most patakokban csordogált az izzadság, rémülten pattant fel az ágyából, miközben a holdfény ezüstös ragyogása által kivetődött a mennyezetre halvány sziluettje. A fájdalom éles pengéje egy hatalmasat döfött belé, buzgón, könyörtelenül folytatta tovább szívében a gyötrelmes tortúrát. Oldalra pillantott, néma sóhajok rengetegje hagyta el résnyire nyitott ajkait, feszült percek emlékei égették elméje egy töredékét. Rend uralkodott a hatalmas franciaágyon, ugyanolyan, mint azelőtt. Az egyik oldala tökéletesen, makulátlanul bevetve, a másik viszont hanyagul összegyűrve hevert. 

Jól vagyok. 

Végigfutott gerincén haladva a gyötrődés dermesztő vasmarokja. Nem bírta tovább elviselni a lehetetlen kínt... Átok volt az a perc, amikor rágondolt, mintha kontúrjába homály mosódott volna, ami egyre fakóbb lett az idő múlásával - de ő akkor sem tudta elfelejteni. A valóság csak áltatta. Remegő szemhéjaiból könnyek buggyantak elő, keservesen a padlóra rogyott. 

Nagy Úr a fájdalom. Ilyenkor minden létező érzés eltörpül mellette. Ha a fájdalom erős, akkor még erősebben érzi az ember, és nem marad más, csak a lelkünk hideg, kiüresedett mivoltja, és annak a tudata. A sínylődés nem múlik el, csak idővel a részünkké válik. 

Csakis te. 

* 

- Biztos jól vagy? Ne menjek át? - kérdezte tőle telefonon keresztül a legjobb barátja, aggódó hangnemben. 

- Nem kell, Jongin. Jól vagyok. 

- Hyung... 

- Egyedül szeretnék lenni - mondta, majd bontotta a vonalat. 

Vannak, akik soha nem adják fel a reményt, még ha a lelkük mélyén tudják is, hogy rég elveszett. 

Mélyvörös palástját a nap könnyedén arany holdsarlóra váltotta, míg ő bizonytalanul botorkált a sötétségben, amit csak a néha meg-megvillanó utcai lámpafények tettek fényesebbé. A kezében görcsösen szorongatott tárgy miatt ujjbegyei falfehérré színeződtek, szinte már egyezett az arca sápadt árnyalatával. Oda ment, ahol legelőször találkoztak - majd minden véget ért. Leült a fűre, a táblát magával szembe lerakta, miközben két ujját ráhelyezte. 

- Tudom, hogy ez butaság, de olvastam a neten róla, és sokan úgy gondolják, hogy ez bevált módszer. Hyung, ha hallasz, adj valami jelet. Bármit... 

Míg a nyugtalanító percek teltek, titkon minden zsigerével remélte, hogy a két ujjbegyén lévő olvasókorong meg fog mozdulni. Lehunyta szemeit, és ingerülten várakozott. 

A keze magától, önkéntelenül megrándult, lassan mozgott a táblán lévő korong, miközben ő ezt ledöbbenten, vérfagyasztóan konstatálta. 

„ Igen." 

- Én ezt nem hiszem el! Itt vagy, tudtam, hogy még mindig mellettem vagy. Amikor leesett a pohár éreztem, hogy te v- 

A mutató ismételten megmozdult, ezzel Taeminbe fojtva az elkezdett, lelkes mondatát. Megrögzötten nézte, ahogy a korong pontról pontra halad, miközben ő próbálta magában összerakni a szót. 

„ Hiányzol." 

- Te is nekem, hyung. Annyira... hiányzol - hangját kételyek színezték. 

Mi lesz, ha csak így fognak kommunikálni? Mi lesz vele, ha nem érintheti meg, ha a testük nem olvadhat eggyé? Hogy soha többé nem hallhatja Jonghyun csilingelő hangját? Eddig a tudatalattija elrejtette a valóság felszínét, könyörtelen játékot űzött vele - ami most tudatosult benne. 

- Egyedül csakis te... csak te tudod, hogy nem vagyok jól. Nagyon nehéz nélküled. 

Elmondta, hogy mi történt vele az utóbbi két hónapban. Jelentéktelennek tűntek a kis meséi, de ő úgy érezte, hogy megszabadult minden tehertől, ami a vállára nehezedett. 

„ El kell engedned." 

- Mi? Miért? Nem akarlak, nem tudlak elengedni - mondta elhaló hangom, könnyektől küszködve. 

„ Meg kell tenned. Magad miatt." 

- Hyung, kérlek... Ne hagyj itt - a sós könnycseppeitől már alig látta a folyamatosan nyughatatlan módon mozgó tárgyat. 

„ Mennem kell." 

- Ne! Jonghyun! Ne menj el! Ne merj itt hagyni - félrelökte a táblát, majd egész testével a földre roskadt. 

Könnyek záporoztak végig az arcán, ide-oda forgolódott magzatpózban, de a legelviselhetetlenebb démon, a magányérzet már megkeserítette az életét. 

A gyász során meg kell tanulni a szeretett személy nélkül élni, annak pedig, hogy ezt oly' nehéz megtenni, az az oka, hogy el kell felejteni azt a képzetet, ahol ő még velünk van. És utána már csak a könyörtelen beletörődés marad.

- Egyszer úgyis találkozunk újra. És akkor már örökké velem maradsz. 

- Hyung! - Jongin rémült hangja hallatszott a csendes éjszakában. 

Eszelősen szaladt a lelkiekben összetört fiú mellé, majd erősen megragadva őt, szoros ölelésbe vonta. Nyugtató-gyengéden simogatta a hátát, miközben Taemin a másik nyakhajlatába temette az arcát. 

- Minden rendben lesz. 

- Annyira nehéz, Jongin... Annyira nehéz nélküle.

Jongin megvárta, míg alábbhagy Taemin halk szipogása. Felállt, majd a kezét nyújtotta neki mintegy támaszként, amit ő készségesen el is fogadott. 

- Menjünk haza. 

______________

Ez a zene annyira gyönyörű... Végig ezt hallgattam, amíg a történetet írtam. Egyszerre késztet sírásra és mosolygásra, mert Ailee most is tökéletes, mint mindig, de az egész zene hangulata... Fogságba ejtett, és úgy gondolom, hogy időtlen időkig ez lesz a kedvenc zeném. A doramát is bőszen ajánlom figyelmetekbe, egyszerre humoros, romantikus, minden, ami kell:)