.jpg)
Ajánlott zene: One Direction - Little Things
- Daehyun hyung hol van?
- Még az edzőteremben... - egykedvűen válaszoltam Junhongnak, majd elindultunk a kedvenc kávézónkba. Nélküle.
Este tíz volt. Egyedül voltam a közös lakásunkban, de szinte már megszokottá vált ez az üres, monotonszürke lét. Az ajtó küszöbén Daehyun általában ilyenkor már végigmért, majd odajött hozzám, én pedig alvást tettetve vártam rá. Ahogyan most is. Oldalra fordultam, így mindig láttam a komorsárga lámpafényben, ahogy sziluettje közeledett az ágyhoz. Lassan, komótosan, hiszen szinte hallani lehetett, ahogy nyikorogtak a másodpercek, miközben unottan, nehézkesen tovább lépkedett. A szívem egyre gyorsabban vert, majd' kiütötte bordáim falát. Mégsem voltam képes megmoccanni. Olyan volt, akár egy leheletnyi hártya, amivel apró vonalban végig simított arcomon. Nem ért hozzám teljesen, épp csak mint egy fuvallat, egy őrült képzelet, ami játszott az eszemmel. Légiesen könnyed puszikat lehelt az arcomra, amitől felforrósodtam, és készsegesen simultam bele csókjaiba. Imádtam minden érintését.
- Tudtam, hogy ébren vagy – hangjából kivehető volt a mosolya, viszont harmatgyenge csókjait nem hagyta abba, aminek nagyon örültem.
Időközben lefeküdt mellém és szorosan átölelt, én pedig fohászkodtam Istenhez, hogy ez a pillanat örökké tartson.
- Szeretném már, ha nem kellene rád estig várnom, hanem egyszerre feküdnénk le.
- Annak is eljön az ideje, ígérem. De most edzenem kell.
- De miért? Nem azt mondom, hogy soha többé ne menj, de az sem jó az egészségednek, ha ilyen sokat vagy az edzőteremben. Aggódom miattad.
- Elmegyek zuhanyozni és jövök – figyelmen kívül hagyta nyugtalanságtól reszkető szavaim, ezután gyors csókot adott és elment.
Olyan érzés volt, mintha dúdolt volna a fülemben, de ajkai mást sugalltak, mint amit belül érzett. Egy olyan dologra vágyott, amire nem volt szüksége. Egy olyan illúzióba kapaszkodott, ami kitaszította a valóságból. Egy lázálom volt csupán ez, amiből ha nem ébred fel, felemészti a testét, és lassú méregként kebelezi be a lelkét. Nem azt látja és hallja amit szeretne, nem az igazságot mondja, és ez fájdalmas. Nekem. Pedig ha csak egy percre is a valóságra nyitná szemét akkor észrevenné, mennyien körbeveszik, és Vele vannak. Várunk... Vártunk, hogy elég erőt gyűjtsön ahhoz, hogy szembesüljön velünk. Hogy mi látjuk őt teljes valójában. Hogy látjuk, mennyire fél. De várunk; rá. Remélem egyszer saját maga is rájön, mennyire különbözik az emberektől. Mert ő érték a tömegben. Engednie kell, hogy a világ szellője ismét végigjárja testét. Hogy rezdüljön a mozgásra, az élet hívó szavára, mert csak rá várunk. Hogy lépjen a megkésett pillanattal és táncoljon a boldog ismeretlenbe. Velem. Hiszen zene nélkül nem dobbanna a szív, mert nem tudná a ritmust.
*
- Már megint elmész? – csalódottan sóhajtottam, ő pedig megint a komor nézését meresztette rám, amivel már megannyiszor a földig tiport.
- Muszáj gyakorolnom, ha idol akarok lenni.
Testtartása, lénye feszül. De a szeme... lágy és finom. Meleg és hívogató. A szeme... Az igaz. Azt akarja, hogy odamenjek, hogy tisztán beszéljünk és cselekedjünk. Hogy teste körbefonjon és fülembe édes szavakat suttogjon. Édes világot teremtsen a két test. Valótlan gyönyört.
- De miért nem veszed észre, hogy ez így nem jó? Senkinek. Alig látlak, és ami még fontosabb, tönkreteszed magad!
- Jae, nem számít mennyit edzek és éneklek, akkor sem tartom magam elég jónak. És amíg ez nem változik, addig ezt fogom csinálni – szemei acélerősen végigmértek, a hangja most komoran hatott és ahogy becsapta az ajtót... Üresség járta át a testem.
*
Semminek nem volt íze. Semminek nem volt színe. Csak élettelenül ültem Junhonggal szemben a kávézóban, kavargattam az előttem lévő löttyöt, és egy szót sem szóltam. Nem is akartam.
- Hyung, olyan szarul nézel ki. Miért nem beszélsz vele?
- Próbáltam, egy hónapja ezt csinálom. De mindhiába, érted? Mintha nem is érdekelné egy rohadt szavam sem. Csak edz és gyakorol, mert ő ettől érzi jól magát. Ebbe pedig nem szólhatok bele. Régóta ezt csinálja, elmegy otthonról reggel, jobb esetben délután és hazajön este... Aggódom érte, és nem tudom mit tehetnék. Féltem – kétségbeesett szavaim olyan erősen kavarták fel dulakodó érzéseimet, mint egy tornádó.
Az Ő hangszíne siklott játékosan koponyámba. Az a komor, ám mégis valahogyan melegséget árasztó hang, amelytől annyi éven keresztül megnyugvásra leltem. Nem bírtam már elviselni ezt. Még csak most kezdődött, de máris úgy éreztem, hogyha még csak egyetlen egy percet is az emlékeivel kettesben kell töltenem, azon nyomban meghasad a szívem. Boldog emlékeket akartam, sugárzóakat. Azonban a lelkem tele volt zivatarban villódzó villámokkal, minden egyes nappal gyengébb és tehetetlenebb voltam. Látni Daehyun megtört alakját, ahogy fáradtan beesett hozzám az ágyba... és bármit mondhattam, mindhiába.
- Hyung... Tudom, hogy most rémült vagy, de ha félni fogsz, a dolgok, a kicsik is, még félelmetesebbnek tűnnek majd, mint amilyenek valójában. De ha erős vagy, a tornádót is szellőnek érezheted.
Junhong szerintem nem is tudta, hogy milyen sokat jelentettek nekem ezek a beszélgetések. Már csak a tudat, hogy itt volt nekem ő, boldogsággal töltött el.
*
Fáradtan estem be egy hosszú nap után a lakásba, le akartam pihenni mert azt hittem ismét egyedül vagyok, de ekkor megpillantottam Daehyun egyre távolodó alakját. Utána siettem, és a kezét megfogva állítottam meg. Mélyen a szemeibe néztem, de ő még ennyire sem méltatott.
- Nem maradnál itthon velem? – reményvesztetten kérdeztem, a szavaimban megtört keserűséggel.
- Nem lehet, edzenem kell, utána gyakorolnom. Ha idol akarok lenni, ahhoz gyakorolnom kell és jól kell kinéznem – a hangja éppen olyan unott és rideg volt, mint ebben a pillanatban az egész lénye. Már épp készült volna kikerülni, de a testemet pajzsként használva torlaszoltam el az utat.
- Ide figyelj Jung Daehyun, hallgass végig! Addig nem engedlek sehová – a hangom erélyesen csendült, ami látszólag még őt is meglepte, de ettől függetlenül határozott maradtam. Összefűztem ujjainkat, és végre megint az a melegség árasztott el, amit csak ő tud elérni nálam. - Imádom a kezeidet, mert pont beleillik az enyémbe. Mintha csak nekem lett volna megteremtve, egyszerűen tökéletes – gyengéd csókot nyomtam mindkét kézfejére, majd közre fogtam arcát, miközben csillogó íriszeibe néztem. - Tudom, hogy sosem szeretted, amikor a mosolygás miatt ráncok jelentek meg a szemeid alatt, de én imádom. Olyan boldog vagyok, amikor nevetsz, akkor érzem úgy, hogy igazán élek. Miattad. És az az anyajegy... eszméletlen szexi – szemeire is leheletfinom puszikat adtam, majd folytattam. - Tudom, hogy nem szereted visszahallgatni a hangod, de számomra a legszebb. Puha és bársonyos, mégis erőteljes. Olyan rossz látni, amikor megállás nélkül csak gyakorolsz, lehet hogy ezzel ártva magadnak. Tudom, hogy fontos neked ez, de hidd el, csodálatosan énekelsz. És a rohadt életbe! Sosem fogod fele annyira sem szeretni magad, amennyire én szeretlek téged. Sosem fogsz jól bánni magaddal, de én szeretném, ha nem így lenne. Vagy legalább azt engedd, hogy én vigyázzak rád. Szeretlek. És az összes apróságot is, ami te vagy.
Láttam, ahogy elmosolyodott. Felnéztem, és ajkai az imádott görbületet mutatták. Imádtam a mosolyát, a szemei mélységét, a bőrét, a kezeit, amikkel most körbefont.
- Köszönöm. – suttogja kedvesen, lágyan. Simogat. - Én is szeretlek. Nagyon.
Érzés. Definiálatlan, megnevezhetetlen érzet. Több, mint a szenvedély, vagy maga az élet. Csordultig telített boldogság. Az az érzés, amikor azért fohászkodunk, hogy örökké tartson. Mikor mindent képesek lennénk odahajítani, hogy ez a töredék, ez a nevetségesen rövid idő halhatatlan lehessen, sohase múljon el. Elvesztünk egymásban, Daehyun szemeiben, a csókjaiban. Istenem, a csókjai... beleremegtem, ahogy végigcsókolta arcom minden szegletét. Ismételten, elvesztem. De Ő megtalált. Másképp. Minthogyha nem is én lennék, és mégis, mintha csak mindig is ez az ember lettem volna. Mert Daehyun ismerte a szívem. És én is az övét.
___________________________________________
Sajnálom, hogy mostanában alig lehet felőlem hallani.
Megpróbálok majd többet írni, viszont arra számíthattok, hogy Daejae és Junhwan oneshotokkal sűrűn fogok jelentkezni. Reményeim szerint XD
És hát drága Violetta. Isten éltessen téged, remélem elnyerte a tetszésed ez a történet, a szívem-lelkem benne van. Ha már nem volt valamilyen formában Daejae a szülinapodon... hát összeszedtem magam és megírtam ezt neked. Boldog szülinapot még egyszer ♥
