A feszült csend atomjaira szedi a félhomály lepte szoba fullasztó levegőjét, idegesítően zizeg a pislákoló lámpacső, mintha csak a vakítóan fehér fény is gúnyt űzne a két zaklatott ember őrjöngő érzéseiből. A rendőrségi épület ezen részén most csak ők tartózkodnak, azonban a haragosan kék hullámok lassan elnyelik őket. Seunghyun titkon bízik benne, hogy le tudja csendesíteni legjobb barátja ingadozó szívét csupán egy „minden rendben lesz” érintésével, viszont már a két megtört lélek nem úgy idomodik egymáshoz, mint sok évvel ezelőtt, nincs meg a testvéri kötelék – ez a gondolat összeroppantja a hadnagy megtépázott valóját. Nem szólal meg, nem akar megint felesleges sajnálkozásba merülni; helyette inkább csak nézi a másikat, aki forr a fekete dühtől. A helyiség hiába torkollik némaságba, mégis olyan zaj van, hogy szinte megsüketülnek, ahogy egymás örvénylő tekintetében méregetik egymást, a nehéz percek kínzóan perzselik őket.
– Mi a fasznak hívtál ide, ha nem tudsz
semmit?! – Hirtelen teszi fel a költői, egyben méregtől fojtó kérdését Jiyong.
Lerakja az asztalra mindkét kezét, aztán indulatosan kezdi forgatni
jegygyűrűjét, hogy a férfinek is szembetűnő legyen.
– Azért, mert fontos vagy nekem, és aggódom
érted. Tudom, hogy ez most neked nagyon nehéz, de attól nem lesz jobb, ha egy
percet sem alszol, meg nem eszel.
– Akkor leszek jobban, ha
megtaláljátok a feleségem, hyung – szólal meg idegőrlően a fiatalabb, miközben
orrnyergére szorít.
– Holnap kikérdezzük Youngbae-t. A csapatom
most is nyomok után kutat, mindenhol nézzük a biztonsági kamerákat, mindenkit
kikérdezünk, akinek valamilyen köze van Hyorinhoz. Minden tőlünk telhetőt
megteszünk.
– Igen? Mindent? Nem akarsz valamit elmondani?
– szemrehányó, teátrálisan éles hangja csak úgy vág, mint a legélesebb penge.
– Mégis mit mondjak? – Hangosan nyel egyet a
hadnagy, szinte megfullad. Olyan érzés keríti hatalmába, hogy a másik vétkesnek
titulálja. Befeszülnek izmai, amikor egymásra néznek, miközben szavak nélkül
ítéli el, mintha tudná minden aljas bűnét, amelyet ellene, vagy bárki ellen
követett el.
– Ha nincs mit mondanod, akkor elmegyek – mondja egy rideg, féloldalas mosoly kíséretében, majd az ajtó felé veszi az irányt.
– Sajnálom, Jiyong! Annyira sajnálom.
Én nem akartam...
Hiába kezdi el bocsanátkérő beszédét, legjobb
barátja már nem hall belőle semmit. Ebben a feldúlt pillanatban semmi mást nem
akar, csak kegyetlenül, összevissza törni és zúzni, ami keze közé kerül.
Viszont nem engedi meg magának azt, hogy ilyen szinten kiboruljon, pláne nem a
munkahelyén. Helyette egyik tenyerét ökölbe szorítja és megvárja, amíg fáradt
teste már nem reagál a kínlódásra. Kétségbeesett ürességben marad, ahol a
magány is olyan, mint egy törött üvegszilánk legszúróbb darabja.
Hazaérve semmi másra nem gondol Seunghyun, csak
a rendőrségen hozzávágott becsmérlő
szavakra. Reszelősen fújja ki bennrekedt levegőjét, próbálja elhessegetni
viharos gondolatait, miszerint valami köze lenne ehhez az átkozott ügyhöz.
Szemei könnyektől csillognak, amelyek fájdalmasan folynak le megviselt arcán,
makulátlan egyenruhájának zakóját szinte letépi magáról. Bűntudat mardossa Őt
belülről, hiszen megszámlálhatatlan alkalommal kérte azt a sorstól és még
Istentől is, hogy valami történjen a számára csodálatos férfi feleségével;
rabolják el, legyen halálos betegsége, vagy legalább csak jöjjenek rá, hogy nem
alkotnak tökéletes párost. Legalábbis nem annyira, mint ők ketten.
Belenyugodott az évek során és elfogadta siralmas végzetét, mert azt akarta,
hogy a legjobb barátja boldog legyen. Lemondott róla, de bízott a
bizonytalanban – saját önfejű, megbotránkoztató reményfoszlányaiban.
A fejébe ragad ez az undorító gondolat, nem tud tőle szabadulni. Mi van, ha hibás volt? Ha miatta rabolták el a nőt? A szerelem tényleg ekkora vétek lenne?
Megragadja a hozzá legközelebb lévő tárgyat, majd olyan erővel csapja a földre, ahogyan csak bírja. Ha annak a pohárnak lennének érzései, most valószínűleg sírva fakadna a fizikai fájdalomtól. Apró darabjaira esik, érintése hasogató kínt okoz, a hadnagy pedig ugyanezt gondolja – mindenkinek csak árt, pedig Ő van széttörve.
Jiyong leállítja a motort, majd kiszáll
metálszürke, méregdrága autójából a csípős koraesti hidegbe, miközben teste küzd
a gravitációval. Legszívesebben lebegne, úgy tenné meg az utolsó lépéseket a
város szélén lévő kis házba. Összehúzza magán a kabátot, ezután ridegen
elmosolyodik. Elméjében kihajtott egy terv csírája, és ösztönével együtt
növekedett. A sötét éjszaka árnyéka körülöleli, gondolataiban egy gyönyörű
sziluett tárul elé, amelytől minden energia ujjáéled benne. Vesz egy forró
lélegzetet, majd azzal a lendülettel indul el a félig ledózerolt, elhagyatott
épület felé, távol a kamerák éles tekintetétől, az emberek ítélkező szeme elől.
Hatvan lépcsőfok után a pince nyirkos kilincsét szorongatja, összegyűjti
minden energiáját és felkészül; nem akar olyan indulattal, bosszúszomjasan
lemenni, mint két napja. Elmosolyodik, amikor az ajtó másik oldalán meghallja a
tompa sikolyokat, amelyeket elnyel a fénytelen homály. Alig világítja be valami
a dohos, hideg helyet, de annál nagyobb életet lehel bele Hyorin magas,
félelemmel átitatott ordítása.
– Angyalom, itt vagyok – szólal meg
kedvesen, amikor meglátja a nő kikötözött valóját. Egy büdös, koszos ágy
támlájához van rögzítve mindkét keze, bokái pedig hatalmas terpeszben a
fekvőhely egy-egy lábához. Szinte szétszakad, de a férje szerint megérdemli. – Nem hoztam
neked enni, ez lesz a büntetésed. Mert tudod, egy kibaszott kurva vagy – még
mindig vérfagyasztóan halk, lenyűgözően higgadt. A nő pedig hangosan sikít,
amennyire csak a szájában lévő anyag engedi. Majdhogynem fuldokol tőle, de nem
érdekli, muszáj legalább ennyit tennie. – Tudod, kire gyanakszanak most? Arra a
balfasz volt férjedre, holnap ki is kérdezik őt. Rendesen sajnálom. Csak annyi
bűne van, hogy egy ilyen ribanchoz volt köze, mint te. Nem tartanánk itt, ha
elmondanád az igazat. Miért olyan nehéz beismerni, hogy megbaszott Seunghyun?
Ismerd be, te kis fasszopó kurva! – Ordít, az idegtől szinte már a galaxist is
maga elé képzeli, ahogy örvénylik mellette és benne.
A nő csak ellenállóan rázza a fejét, nemleges
választ ad minduntalan, miközben kétségbeesetten sír és rúgkapál. Jiyong
megunja a némaságot, ezért kiveszi szájából az anyagot olyan erőszakosan, hogy
utána felesége másodpercekig nem kap levegőt. Felkacag, ahogy meglátja ebben a
kiszolgáltatott helyzetben; most végre úgy gondolja, hogy igazán megbűnhődik
élvhajhász múltja miatt.
– Kérlek! Kérlek – nyögi erőtlenül, halk szavai
szinte elszállnak a gonosz, fullasztó levegőben.
– Nem olyan nehéz válaszolni,
angyalom. Baszd meg, igen vagy nem?!
– Nem! – mondja határozottan,
amennyire csak energiája engedi.
A férfi teljesen kiborul, az ideg olyan gyorsan
veszi át felette az irányítást, hogy már csak a kezein vöröslő foltra figyel
fel. Nem érzi a fájdalmat, teljesen eltörpül a többi emóció felett, amely
szétmarja Őt. Veszetten ordít fel a féltékenységtől, amely szinte szellemet
csinál belőle. Próbálja lenyugtatni magát, hiszen saját maga tisztában van az
igazsággal, már csak tőle akarja hallani, aki egykoron mindenkitől fontosabb
volt neki. De ha nem, hát nem. Ad a nő cserepes ajkaira egy utolsó, durva
csókot, majd újra betömi száját az anyaggal, olyan mélyre dugva torkában,
amennyire csak tudja.
– Megduglak még utoljára, és minden percét élvezni fogom, ahogy ordítasz. Annyira beindít a félelmed, hogy el sem tudod képzelni. Utána levágom a hajad, mert tudom mennyire szereted, hogy ilyen szép hosszú. Ha felidegesítesz, azt a gyönyörű szopós szád is összevarrom, legalább nem fogsz többet a kibaszott képembe hazudni. Végül pedig megöllek, elégetlek, a hamvaidat elviszem Japánba, úgyis mindig oda akartál utazni. Csak nevetni fogok, meg végre megnyugszom. Remélem a következő életedben megtanulod, hogy velem senki nem szórakozhat, főleg az ilyen hazug kurvák nem, mint te!
Azta, hogy Jiyong mennyire messziről indult, és menniyre nem érkezett meg az igazsághoz, ha az az igazság, amit én gondolok XD Amúgy megleptél, mert amikor előkerült Hyorin neve, rögtön én is arra gondoltam, hogy de várjunk már, akkor itt Taeyang lesz a beteg állat, aki elrabolta Hyorint, mert nem őt szereti? xD És aztán BAMM Jiyong rabolta el saját maga, wtf. Amúgy most nem vagyok benne biztos, mert azt hittem, hogy biztos nem feküdtek le egymással, de aztán eszembe jutott, hogy Top ott mondogatta az őrsön, hogy sajnálom stb... de hát szerintem nem azt sajnálta, hogy lefeküdtek nem? Vagy kajak lefeküdtek? rip
VálaszTörlésKíváncsi lettem volna, hogy Jiyong már más nőkkel is volt-e ilyen beteg állat, vagy csak most ez a féltékenykedés hozta elő belőle, hm...
Vessző a méregdrága meg a metálszürke közé nem tudom hivatalosan kell-e, de én hiányoltam, de ezeket sose tudom, hogy mikor kell a jelzők közé, mert tán csak ha egy nem tudom mibe tartoznak akkor kell, vagy mi a fene... nem tudom xD
Büszke vagyok rád, hogy ilyet írtál! És bár érződik rajta, hogy nem mozogsz benne otthonosan, és nincs benne annyi csodálatos bölcsesség, meg megmondás, de még így is jól megoldottad ezt a feladatot! Meg sikerült jó jelzőket használnod, meg minden. Habár szerintem neked ez mindig mindenhol menne.
Tetszett a fekete düh kifejezésed, meg ahogy az első bekezdésben leírtad, hogy a kapcsolatunk hova fajult: "a két megtört lélek nem úgy idomodik egymáshoz, mint sok évvel ezelőtt"
Ami nagyon tetszett még az ez a mondat volt: " Ha felidegesítesz, azt a gyönyörű szopós szád is összevarrom, legalább nem fogsz többet a kibaszott képembe hazudni. " ez annyira accurate volt, mert hogy összevarja, mert hazudott hahahahah xDDDD Imádom! A hajas kicsit fura volt így leírva, uuu tudod minek örültem volna? ha KONKRÉTAN leírod, ahogy levágja a haját, meg összevarja a száját, na az durva lett volna xD
Egyébként örülök neki, hogy nem Junhwannal írtál, velük valami aranyos szerelmeset kell írnod, ami nem csöpög a nyáltól annyira :D
Neeeem, Top és Hyorin nem feküdtek le egymással, Top egészen egyszerűen azt sajnálja, hogy szerelmes Jiyongba, és amikor hozzavagta ezt a "nem akarsz valamit mondani" kérdését azt hitte, hogy Jiyong rájött a titkára, miszerint szerelmes bele, ezért is kezdett el utána sajnalkozni, de ugye Jiyong meg végig abba a tudatba van, hogy a legjobb barátja es a felesége lefekudtek egymással. De igen, Jiyong nagyon messze volt az igazságtól, dehat az igazság nem feltétlenül okozott volna neki megnyugvást.
TörlésAz én képzeletemben most először volt ilyen, mert most először életében szerelmes, így még a levegőre is féltékeny volt, nemhogy husver emberekre xd
Hát én se tudom, azért nem is tettem oda rip. De majd megkérdezek egy vesszonacit, mert nekem nem hiányzik onnan a vesszo, de én ugye nem nagyon vágom ezeket, érzésbol szoktam írni a vesszoket.
Igen, szerintem is érződik, de egy próbát megert, meg ha nem is cselekmenyszalosan volt creepy, nekem azért ez is elorelepes volt. Ilyet megegyszer nem hiszem, hogy fogok írni, de megprobalok minél jobban elrugaszkodni a komfortzonamtol, aztán meglatjuk mi lesz a következő. Bőven van még olyan, ami nem az én sztilom rip.
Hát igen, nem is feltétlenül akartam ebbe most bölcsességeket, szerintem indokolatlan lett volna egy ilyen szituációban, meg nem is nagyon pörgött az agyam rá most arra, hogy olyat írjak bele. Gondolatokat akartam, de azt se vittem túlzásba, de ezeket le is írtam neked, hogy melyik az én kettő "kedvencem", vagy nem tudom hogy írjam, mert nem akarok nagyképűnek tűnni, csak nem tudom hogy írjam másképp XD
Jaj, hát konkrétan nem tudok en ilyet írni, meg ez is nehezemre esett, hát annál meg aztán kikeszultem volna. De azért igen, egyetértek veled abban, hogy úgy biztos betegebb lett volna és neked is jobban tetszett volna, hát nagyon sajnálom, hogy nem adtam át jól annyira :(
Igen, csak mondtam magamba, hogy te biztos jobban örültel volna Junhwannak, mert (azt hiszem) a párost eleve jobban szereted, de én meg már olyan régóta készülök Jiyonggal írni, mondom itt a remek alkalom.
Köszönöm, hogy írtál ;;
Megkérdeztem, igazad volt, kell oda a vessző XD
TörlésÉn nem tudom, hogy tudtok ilyen fordulatokat kitalalálni, hát még írni, hogy rendesen elhiszek valamit, aztán pofán csap, hogy "Azt hitted, mi?" XD És hiába már tudtam, hogy mi lesz, akkor is olyan kegyetlenül és ridegen adtad Jiyongot, hogy meg fűzted az aggresszivitását tovább, hogy még jobban izgultam.
VálaszTörlésÉs annyira sajnáltam szegény Top-t, amennyire azt hittem legelőször, hogy ő rabolta el, annyira lett a kedvenc szereplőm, úgy sajnáltam szegényt, ő csak szerelmes volt, de menthetetlenül... és még csak meg se adatott neki, hanem el is veszítette konkrétan a legjobb barátját. ;;; Még egy bizonyíték amellett, hogy a kemény külső mögött milyen lágy szív lakozhat.
Joyong maga volt az állat, amennyire elvakult a dühtől és a féltékenységtől, olyannyira volt tiszta fejjel is képtelen meglátni, hogy Top őt akarta, nem a nőjét. De most már legalább együtt lehetnek, már nincs az útban rip XDDD
Szerintem sikerült olyan nyersre és rideg erőszakosra írnod, amire akartad, legalábbis nekem Jiyong abszolút az volt, míg Top részénél benne volt belőled is egy kicsi, ott volt két mondat, ami a legjobban tetszett:
"Kétségbeesett ürességben marad, ahol a magány is olyan, mint egy törött üvegszilánk legszúróbb darabja." - mennyire egy módon gondolkodtunk erről ;;;
" Apró darabjaira esik, érintése hasogató kínt okoz, a hadnagy pedig ugyanezt gondolja – mindenkinek csak árt, pedig Ő van széttörve." - ez is annyira tetszett, és belegondolam, hogy fuh mennyire igaz. És elkezdtem megsajnálni az eltörött poharakat, amiket anyiszor átkoznak az emberek, hogy megvágta őket, holott a pohár tör össze, és omg, nekem nagyon tetszett ez a hasonlat, ha ki is lépünk ebből az összetört pohár képből, az emberek közt is nagyon jellemző ez, sajnos. ;;;
Szomorú, hogy Jiyong ennyire el volt tévedve, de ez a beteg oldala is mutatja, mennyire össze volt törve ő is. Nekem az égetéses rész volt a fura, de ezzel a hogyan öllek meg leírással csak még jobban őrültté tetted Jiyongot. És most eszembe jutott, amiről nem gondoltam, hogy valaha eszembe fog, de elsőben azzal szórakoztunk egy (szerintem kissé beteg) osztálytársammal, hogy elmondtuk , hogy hogyan ölnénk meg egymást.. XDDD És ezt az emléket eszembe juttatva kicsit megakadtam itt ezen a creepy egybeesésen. Engem már elsőben is mindenféle hülye játékba belerángattak.
És annak úgy örülök, hogy neked is van challengingelő része a challenge-nek, mert már egyszerűen is tudsz írni, meg karaktereket is, és most a műfajban tetted magad próbára. Tetszik, hogy keresed a határaidat, amiket ugyan én nem feltétlen veszek észre, de te tisztában vagy a sajátjaiddal, és teszel is érte, hogy megugord őket. És asszem ennyi káromkodást még egyszerre nem láttam tőled, az meg még jobban meglepett, hogy tudtál úgy ilyeneket írni, hogy haláli nyugalomban pötyögted. XD
Nagyon tetszett ez az izgalom és fordulat, amit az életben nem találtam volna ki, egyszerre sajnálkoztam és forrt az igazságtalanság érzés bennem, még ha nem is érzed magadénak a műfajt, írhatnál több ilyet is, de tartsd meg továbbra is a védjegyedet, a csoda gondolataidat, amivel minden írásodat megfűszerezed.
Amúgy annak én is örülök, hogy nem Junhwan lett, de én tocsogósan szeretem, haha <3
Amúgy tényleg azt hittem, hogy mivel elarultam mi lesz benne, így nem fogod annyira élvezni, de akkor nagyon örülök neki, hogy ennek ellenére is sikerült elernem nálad ezt a hatást, mert Jiyongot tényleg ilyen kis ridegnek akartam ábrázolni.
TörlésIgeeeen 🥺 meg én amúgy is utalom az igazságtalanságot, ebből adodoan azt is, ha nem derül ki az igazság, így egy kicsit még magam is akadályoztam ezzel, hogy az első jelenetnel nem fakadt ki Tabi, de nem akartam amúgy belőle hős szerelmest csinálni, bár kajak sajnálom én is rip
Hát az én fejemben sosem lesznek együtt ok, mivel nem mondta el neki az igazat, hogy szerelmes bele, ezért innentől kezdve Jiyong abban a tudatban éli le az életet, hogy a legjobb barátja es a felesége igenis lefekudtek egymással :c de ide is leirom, nem biztos hogy az igazság elég nyugalmat tudott volna adni Jiyongnak.
Jaj, hát reméltem, bár szerintem nem sikerült annyira nyersre, mint akartam, legfőképp Jiyongnal nem, mert tényleg minden szava és tette úgy lett volna jó, ha nem írok érzelmet, csak cselekvést, de olyan képtelen voltam rá. Na de nem baj, ez az én döntésem volt, és még azért nem tudtam annyira kiszakadni az érzelmekbol, amennyire akartam.
Igen, mert hát egy megtört lélek nem csak magának árt, hanem másoknak is. Kétféle módon is, mert van az amikor csak egyszerűen fáj nézni, mennyire szét van esve valaki, vagy pedig az a valaki már annyira szét van esve, hogy bántja a körülötte lévőket is, pedig ugye nem is akarja de már nem tud másképp tenni. Most pl a Manderley-haz férfi karakterét is ilyennek gondoltam, hiába akart szeretni és szeretve lenni, a múltja egyszerűen nem engedte neki ;;
Egyébként az elégetés rész a supernaturalból jön, mert ahhoz hogy a szellemek ne térjenek vissza és ne kisertsenek egy helyen vagy egy személyt, ahhoz el kell őket égetni, és akkor gondoltam hogy így Jiyong örökre megszabadulhat tőle, és nem kell attól félnie hogy a halála után még visszajohet őt kísérteni XD na meg ahhoz hogy a hamvait eltudja vinni Japánba hát először porrá kellett őt tenni, mert egy halott testet meredek lenne feltunesmentesen utaztatnia xd
hát, mit mondhatnek a te furcsa jatekodra... Tényleg eléggé bizarr, pláne olyan fiatalon.
Valóban nyugodt voltam közben, az egyik részét a nicsak ki vagyok közben írtam, a másikat meg igazából a legutolsó jelenetet pont Spongyabob közben, úgyhogy lehet hogy velem van a baj rip de Spongyabob is kihozta ezt belőlem haha. Hát igazából talán tisztában vagyok a határaimmal, azt tudom hogy az nem fért volna bele nekem, hogy én itt meg elkezdjek dirty dolgokat írni, ahhoz nem lett volna gusztusom, de így ezzel hogy nem írtam konkrét gyilkolaszast így azért belefertem a határomba. De van olyan műfaj, ami nem az én pályám, na ott majd nagyon kiesek a határombol meg amire szerintem én képes vagyok, de azért majd megprobalom ;;
Áh, most sok-sok nctre készülök, mert egytől egyig a csodáim, es nekem is szükségem van rájuk, úgyhogy most eljott az ő idejük haha
Köszönöm^^❤️
Szia! uwu
VálaszTörlésPlot twist badumm tss. :O Tök nyugiban olvasom, mondom hú, ez érdekesnek ígérkezik, aztán úgy arcon vágott a felismerés, hogy Jiyong rabolta el a saját felségét, MONDOM MI VAN?? XD
Az elején, mikor Tabi sajnálkozni kezdett, mondom ne szívass már, Tabi mit csináltál?! Aztán összezavarodtam, mert nem tűnt olyan jellemnek, aki ilyet tenne. Annyira tetszett az a jelenet, mikor összetörte a poharat és volt ott az a rész, hogy "mindenkinek csak árt, pedig Ő van széttörve". Az annyira tetszett ;-;
Na, igen, szóval miután realizáltam, hogy Tabi biztos nem a bűnös, mondom akkor tuti Taeyang! Aztán bummm Jiyong! Mondom what
Aztán így derültek ki a dolgok, mondom dik, Jiyong, életem, Tabi miért feküdne le a nőddel, te nagyon okos?! XD Hát téged szeret, eszem a szád XD Mennyi minden elkerülhető lett volna amúgy, ha Tabi érzései kitudódnak, rögtön nem történt volna meg a fele se ennek. Kicsit sajnálom amúgy, hogy nem olvashattam, amikor Tabiék rájönnek, hogy Jiyong a tettes, már ha rájönnek. Olyan Gyilkos elmék feelingje volt az egésznek és imádom azt a sorozatot! :D
Amúgy, én egyáltalán nem éreztem, hogy nem mozogsz otthon a témában, egyáltalán nem tűnt volna fel, ha nem mondod. Szerintem nagyon jól sikerült átadni Gd állapotát, szegénynek teljesen elmentek ottonról. Azért arra is kíváncsi lettem volna, hogy ő mit szól ahhoz, amikor kiderül, hogy tényleg nem feküdtek le és hogy Tabi őt szereti. A dráma meg az angst amit az magával tudna rántani, uh xD
A szokásokhoz híven nagyon ízlésesen fogalmaztál, tényleg örülök, hogy egyre több párbeszédet használsz és hogy próbálgatod magadat. Összegezve, nekem nagyon nagyon tetszett, élvezet volt olvasni! :D Ami a leginkább megfogott, hogy ilyen rövidebb írásba is képes voltál olyan fordulatot csempészni, amitől leesett az állam. xD
Köszönöm szépen, hogy olvashattam, várlak a következő körben is!♥
(Amúgy, ezt én se tudtam volna Junhwannal elképezelni. XD)
Ui. tetszik a karácsonyi blog look! :D
Szia^^
TörlésJaj, nagyon örülök neki, hogy elertem ezt a hatást ilyen rövidke írásban, akartam hogy ilyen wtf feelingje legyen mindenkinek XDD
Igen, Tabi egy kis csoda volt a novellaban meg alapból is az, én nagyon szeretem az egész jellemét meg amit a kpopnak adott bár ezt elmondhatnam az egész bandarol is ;; Egy kicsit amúgy az elején azt akartam, hogy akkor először rá gyanakodjatok, utána Taeyangra és akkor majd jön a bumm és úgy örülök neki, hogy te is így fejezted ki magad, hogy "bumm" XD
Na igen! Itt aztán tényleg lehet bánni, hogy az ember nem mer őszinte lenni, egyből mennyi bajt és fejfájást el lehetett volna kerülni, hogyha Jiyong nem azt gondolja amit, hanem egyszerűen ravilagitjak az igazságra. Én meg egy részt sem láttam abból a sorozatból, de örülök neki, ha arra hajazott az egész.
Jaj, mit mondhatnek, nagyon boldog vagyok, hogy így gondolod ;; az én fejemben egyébként ez nem jött létre, mármint Jiyong örökre abban a tudatban el, amit ő beképzelt magának, mert igazából ez a saját igazsága és nem is érdekli más opció.
Haha, köszönöm! ^^ mindenképp ilyen rendes karácsonyit akartam és akkor gondolkoztam hogy úristen most az nctvel legyen vagy kivel de aztán rajottem, hogy a blackpinknek van is ilyen christmas fotózása aztán meg a Google is a barátom volt úgyhogy a csajaimnal kötöttem ki végül, imádom őket.
Köszönöm, hogy írtál! ^^❤️
Szia!^^
VálaszTörlésHát hű wow xd hirtelen csak így néztem, hogy wtf, most mi van? xd Tényleg Jiyong elrabolta a saját feleségét, mondom ez mi xd
Eleinte tökre nem ilyesmire számítottam, bár az teljesen érezhető volt, hogy nem Top rabolta el, és úgy sajnáltam szegényt :( hát ki hibáztatná azért, hogy szerelmes Gd-be xd
Hú hát mikor lement a pincébe és akkor ott volt a kikötözött felesége, csak úgy néztem xd Nagyon meglepett, aztán mikor vázolta a helyzetet, ugyan megértettem az okát, de közben wtf xd egy igazi állat Jiyongot alkottál itt, ami egyébként illik is rá. Tényleg nagyon durva volt itt a végén a káromkodásokkal, meg az egésszel, hogy összekötözi a száját meg ilyenek xd és én örülök neki, hogy ezt nem részletezted xd
™Kétségbeesett ürességben marad, ahol a magány is olyan, mint egy törött üvegszilánk legszúróbb darabja.™ - annyira tetszett ez a megfogalmazás, és olyan hihetetlen egyébként, hogy még egy ilyen beteg sztoriban is mennyire csodálatosan tudod kifejezni magad :D
Szerintem egy kicsit lehetett érezni, hogy nem érzed annyira otthon ebben a műfajban, de szerintem csak azért, mert már ismerem eddig milyen csodákat alkottál :D Annyira jó egyébként, hogy mindenki próbálgatja magát és a határait feszegeti, mert hát erre a challenge tökéletes, és olyan jó ezt látni :D
Nekem ez a novellád is nagyon tetszett, megint sikerült meglepned :D úgy látszik ez a dal mindenkiből kihozza most az állatot xd
Köszönöm, hogy olvashattam!^^
Szia! ^^
TörlésHaha, akkor megleptelek téged is, örülök neki XD amúgy igen, itt Top volt a szenvedő alany, szegény tényleg mintha a hátán cipelte volna azt a sok bűntudatot, amit magával hordozott és egyre inkább csak halmazodott. Én nem hibaztatom ezért, mindenki szerelmes Jiyongba, én is ;;
Amúgy szerintem is illik rá, de ő is ilyen ketszemelyisegu idol, benne van ez az állati ösztön is, meg ez a nagyon cuki maci is, hát én odáig vagyok a mosolyaert meg úgy osszessegeben érte, hát amikor megjelent a weekly idolban és ott izeltek őt az mck és ő meg nem csinált semmi mást csak mosolygott meg behodolt neki hát egyszerre imádtam meg sajnáltam de közbe meg érezni lehetett hogy Doni vagy Coni nem tudom már melyikükkel mennyire szoros kapcsolata van és olyan jó volt nézni. Oké lelovom magam XD
Annak nagyon örülök, hogy neked nem volt szükséged a részletekre, mert azt hiszem én nem is lettem volna rá képes. Tényleg igaz, hogy nézni imádom a horrort, megnezek bármilyen trancsirozosat, de írni meg olvasni olyan ehh.
Jaj, köszönöm;; nem is tudok mit írni erre, csak hogy tényleg köszönöm és nagyon örülök neki hogy így gondolod.
Igen, szerintem is lehet érezni, dehat egynek jó volt kiprobalni. Én is nagyon örülök neki, hogy tobbunk is feszegeti a határait, továbbra is ebben a szakaszban maradva próbálok majd írni, egyre jobban elengedve azt ami nekem komfortos, hát remélem majd sikerülni fog.
Köszönöm, hogy írtál! ^^❤️
Sziaaaaaaaa^^
VálaszTörlésTyű, de olvastam volna még tovább!
Nem tudom, mondtam-e, de én is imádom az ilyen elmebeteg dolgokatXDD Mikor pár hetes volt a kicsi, és órákat nem aludt éjjel, nonstop ilyen gyilkosos dokumentumfilmeket néztem YT-on. Ahelyett, hogy valami nyugtató altatódalt raktam volna beXDDDDDD
Na szóval az egyetlen problémám, hogy pont amikor belelendültem, vége lett!
Amikor elkezdtem olvasni, álmaimban sem gondoltam volna, hogy itt fogunk kikötni. Komolyan, azt hittem, hogy valami nyomozós sztori leszXDD
Szegény Seunghyunt sajnáltam, amiért magát hibáztatta, pedig ő nem tett mást, minthogy negatív gondolatai voltak. De ez annyira emberi volt tőle, hogy azt hitte, azért történt, mert ő azt kérte Istentől…
Nekem csak a csúnya beszéd volt egy kicsit sok, de az utolsó bekezdés úgy, ahogy van, a kedvencem lettXD Tök durva, hogy normális emberek egyik napról a másikra így be tudnak kattanni. De most komolyan; ki tudja, hány jövendőbeli pszichopata mellett megyünk el egy nap az utcán…
Nekem nagyon tetszett, ahogy a dal is, még ha olvasni azért én is szívesebben olvasok fluffy dolgokat:-)
És azért itt is meg tudtad mutatni, milyen szépen tudsz fogalmazni^^
Már várom a következőt!<3
Szia! ^^
TörlésJaj omg hát azért ha ezt elmeseled egyszer neki, hogy miközben ő aludt te ilyeneket néztél, nagyon meg fog lepődni XD vagy lehet lehet orokolni fogja ezt az érdeklődési kört tőled, de durva. Amúgy nem tudom, hogy valaha említetted-e, de az biztos hogy a ChanHun ficidnel számomra kiderult, hogy nem viszolyogsz az ilyesmi dolgoktót. Hát ha jól emlékszem bántottad szegény picikeket
Igen, nagyon rövidke lett :c nem akartam annyira elhuzni, bár lehet pár helyen elfert volna, talán a témája miatt sem ment.
Tragarkodasban most nagyon kieltem magam xd Bevallom, a novella óta sokkal több csúnya szó hagyja el a számat, észre se veszem és kicsuszik, pedig egyébként gyűlölöm ezt, de vannak olyan szavak, amik még úgy belefernek.
Köszönöm, hogy írtál! ^^❤️
Hát hello! ^^
VálaszTörlésWha, meghaltam. Kb ez a második novella amiben GTOP a főszereplő, emiatt meg is örültem, hogy velük írtál. De ez a sztori... ajajajjj
Én itt nagyban olvasom nyugiban, hogy mik vannak, aztán észbe kaptam, hogy whaaat? Jiyong tényleg tett volna ilyet? Újra átolvastam, és igen, tett bizony xDD
Amikor Top sajnálkozni kezdett, nem tudtam hova tenni, mi is történt. Kihagytam volna valamit? De nem, csak pár sorral később olyan csavart dobtál az arcomba, hogy lefordultam az ágyról!
Ahogy GD beszélt a nővel... röhögjetek ki, de nekem tetszett! :D Jól visszaadta a dühöt, amit Jiyong érzett. Meg hát na, káromkodás téren rosszabb vagyok, mint egy kocsis, nekem meg se kottyantak a csúnya szavak :DD
Remélem azért még lesz alkalom, amikor hasonló hangvételt fogsz hozni, mert nekem bejött! ^^
Szia! ^^
TörlésIgen, tényleg ilyet tett rip. Olyan régóta akartam már vele írni, na mondom itt a tökéletes alkalom, legalább a műfajt is kiprobaltam így kettőt egy csapasra volt nekem.
Jaj, örülök hogy tetszett az a rész, bevallom azt szerettem a legjobban írni és tok hamar ki is találtam, hogy ilyet tutira fog benne mondani, meg ha csak ijesztgetes céljából is. Aztán majd valóra váltja, ki tudja XD
Köszönöm szépen, hogy írtál! ^^
Hali^^
VálaszTörlésHogy tudtok ilyen csavarokat kitalálni, és megírni izgalmasra? Jesszus xD Majdhogynem nyugodt, nyomozós storynak indult ez is, aztán tessék, arcomba csapod a rút valóságot, én meg próbáljam felfogni mi is történik xD
Én egyáltalán nem éreztem rajta, hogy nem a te világod, esetleg annyiba, hogy nem volt annyi bölcsesség mint az előző körre írt novelládban.
Lehet bolondnak néztek, de nekem az a rész tetszett a legjobban, mikor közölte, hogy miket fog a nővel tenni xD Annyira szürreális volt, ahogy felsorolta a terveit.
Én ezt még simán tudtam volna tovább olvasni, pont mire belendült a történet, vége lett :c
Összességben nagyon tetszett, köszönöm, hogy olvashattam!^^
Szia! ^^
TörlésJaj, örülök neki, hogy izgalmasnak ítéled ezt a kis novellát, egy picit aggódtam azon, hogy majd egyből levagjatok ki lesz a mumus :D
Hát igen, mert szerintem ez most nem igényelt bölcsességeket, meg úgy különösebben érzelmeket sem. Amúgy tényleg nem az én világom, legalábbis írás-olvasás terén, mert nézni még imádok ilyen dolgokat. Fura egy ember vagyok.
Örülök neki, hogy tetszett az a rész! ;;
Köszönöm, hogy írtál! ^^
Szia~~ ^^
VálaszTörlésMindenre számítottam, csak erre nem XD Hát először úgy voltam vele, hogy ilyen sad, nyomozgatós történet lesz, erre a végén mit nem látok? Hát... wow. Ennyit tudok hozzáfűzni. Ahogy Jiyong beszélt a nővel, sütött róla, hogy milyen dühös is volt.
El nem hinném, hogy nem ebben a hangvételben szoktál írni, mert nagyon jó volt. Most a beteg oldalam szívesen megszólalna, hogy olvastam volna még egy kicsit, de na... Azért már az lehet picit sok lenne. Nem mintha olyan könnyen ki lehetne engem készíteni, ha véres dolgokról van szó. Lehet fura lesz, de olvasni, és nézni is jó, de kinek mi XD
Köszönöm, hogy olvashattam! Várom, hogy a következő körben mi jót hozol nekünk! ^^
Szia! ^^
TörlésJaj nagyon örülök neki, mert ide is leirom, egy kicsit aggódtam azon, hogy majd egyből rájöttök ki az elmebeteg, de akkor megnyugodtam.
Hát igen, kinek mi XD én pl nézni imádom ezeket a dolgokat, de nehezemre esik olvasni vagy írni vele. Amúgy ez tok fura, hogy könyvekben inkább a romantikus felé hajlok, filmekben meg horror, thriller, dráma a kedvenc műfajaim. Durva.
Köszönöm, hogy írtál! ^^
Szia!
VálaszTörlésÁh, nagyon tetszett! Jó, most ne néz bolondnak, mert nem a téma fogott meg, hanem...hát úgy az egész XD Ilyen kis rövid történetben mennyi fordulat! Komolyan kezdtem ráhangolódni arra, hogy na most aztán itt krimi lesz (amit amúgy nem igazán szeretek xd), meg hát hú, rendőrség, meg hú GD és TOP. Egyből a Zutter jutott eszembe :D Furcsa volt GD-t ilyen elveszettnek olvasni, úgy éreztem, hogy TOP van most dominánsabb szerepben. Szegényt úgy sajnáltam, hogy magát hibáztatta, amiért szerelme szenved. Azt hittem, hogy GD lecsúszásáról fogsz írni, pl. ő is őrjöng, vagy lerészegedik, esetleg egy temetéssel fejezed be, vagy hogy TOP minden erejével támaszt akar nyújtani neki - DE NEM! És nagyon meglepődtem! Igaz, azt írtam, hogy szokatlan volt GD-t aggódó férjként olvasni (amúgy nem tudom miért, tud ő nagyon is aranyos, meg kedves lenni, csak hát tudod...ő a nagy gengszter rapper xd) , de még is túl sok volt ilyen elmebeteg szerepében "látni". Hát mi volt ez?! Ennyire betegesen féltékeny, hogy azt hitte, a felesége megcsalta a legjobb barátjával, aki mellesleg belé szerelmes, és elrabolta a saját feleségét? OMG. Tavaly ilyenkor olvastam egy hasonló - de csak hasonló xd- könyvet, a Csali a címe, ha bárkit is érdekel :D
Szegény Hyorin, mit tettél vele! Mit tettél Jiyonggal??
Fuh, de beteg volt az egész!
Köszönöm, hogy olvashattam! (Bár a száj összevarrós résznél kirázott a hideg.)
Szia!
TörlésHaha, nem neztelek annak, igazából nagyon örülök, hogy tetszett neked ;;
Én se szeretem a krimit, persze mindig van kivétel, de úgy alapjaraton nem szeretem, bár lehet hogy olvasni jobb, mint nézni, legalábbis nekem. Hát a zutter az egy rohadt jó zene szerintem meg amúgy én az mv-jet is szeretem úgyhogy örülök hogy ez jutott eszedbe.
Amúgy igen, ő a nagy gengszter rapper, meg a lehetetlenul cuki Jiyong is, ez az ember tényleg a kettősség megtestesitoje úgyhogy én megértek mindenkit, aki máshogy látja őt, mert én is hol így, hol úgy.
Amúgy így belegondolva, hogy tényleg elég beteg lett mostmar megbantam hogy igazi neveket használtam rip, legalább Hyorin lehetett volna más, de már bocsánatot kértem lélekben Taeyangtol XD
Köszönöm hogy írtál! ^^
MIAKENYÉR
VálaszTörlésA te történetedet hagytam utoljára, mert volt egy megérzésem, hogy ez lesz a kedvencem és mindig a legjobb dolgokat hagyom a sor végére. És tényleg így lett.
Egyszerűen annyira zseniálisan írsz. Mikor lement a pincébe, vissza kellett tekernem a sztori elejére, hogy most jól értelmeztem-e a dolgokat és tényleg elrabolta a saját feleségét vagy csak teljesen hülye vagyok, de arcon vágott a felismerés. Olvastam itt a kommentszekcióban, hogy ez a műfaj nem a te asztalod, de ez egyáltalán nem volt érezhető - legalább is, számomra -, nagyon szívesen olvasnám tovább, baromi jól megoldottad és tényleg lenyűgöző, hogy képes voltál ennyire kilépni a komfortzónádból. I m á d t a m.
Köszönöm az élményt, hogy olvashattam és elképesztően kíváncsi vagyok a következő történetedre!
Jaj, milyen súlyt helyeztel rám ezzel, mert mi lett volna ha nem tetszik vagy valami. Nagyon örülök, hogy nem így lett és hogy tetszett és volt értelme a végére hagyni, mert így most Mirtill kommentje után megnyugodtam, hogy azért mégsem annyira rossz ;; köszönöm, hogy ilyen bizakodó voltál a novellammal kapcsolatban, hogy a végére hagytad, tényleg nagyon örülök, hogy a kedvenced lett.
TörlésHát igen, ez valóban nem én voltam, bár igazából a karomkodos rész jólesett haha. De ez a téma nem az én sztilom, bár nagyon sok olyan van, ami nem áll hozzám közel, majd próbálok azokban a műfajokban is fejlődni, remélhetőleg sikerülni fog rip.
Köszönöm szépen a szép szavakat és hogy írtál! ^^
Szia!
VálaszTörlésAzt kell mondjam, le vagyok döbbenve. Úgy rendesen. Teljesen.
Az egésznek a bizarrsága zseniális, hogy hogyan kereszteztek és kavartak össze mindent az elkeseredő érzések és gondolatok, hogyan fordult ki Jiyong magából az első hideg félmosolytól, annyira kellemetlen volt olvasni a rengeteg szitokszót, hogy az már rendesen kínszenvedés és kell, kellett bele mind, hogy teljesen érezni lehessen a szituációt. Mennyire bizarr és mennyire igaz.
Ledöbbentettél és megnyertél :D
Szia!
TörlésJaj, köszönöm szépen, nagyon örülök neki, hogy ez a novellam elerte nálad a kívánt hatást.
Én imádtam szitkozódni, megha valaki nem is értékelte annyira mert amúgy nem szokásom sem az életben sem az írásban, de itt most tok jólesett.
Köszönöm még egyszer ! ^^