Minden egyes nap hiányzol, de ilyenkor a legjobban. A lelkem és a fájdalom eggyémosódik, ahogy felidézem az arcod, a közös emlékeket, azt, hogy mit adtál nekem, amit én nem tudtam neked viszonozni. Összefüggéstelen napok villannak be, melyben együtt nevetünk, mert meséltél egy viccet, aztán együtt sírunk, amikor jött egy nehezebb időszak mindkettőnk számára. Sajog minden porcikám, miközben arra gondolok, a létezés nélküled olyan, mintha egy törött csónakkal kiküldenének a haragos tengerre, ahol vagy elsüllyedek, vagy megtanulok életben maradni. Semmi mást nem tudok csinálni, a végtelen képtelenség mezsgyéjét súrolva elképzelem, ahogy megkereslek a Mennyben, hogy megint ragyoghass rám, még ha csak egy röpke pillanatra is, azt akarom, hogy újra találkozzunk. Lehunyom a szemem, látom az angyali mosolyod, a makulátlan fényességed, mert Te ez voltál nekem; amikor a szívedet feketeség lepte el, nekem akkor is a csodálatos fehérségedet mutattad. Tudod, milyen nagy dolog ez? Másokon segítettél, pedig neked lett volna rá a legnagyobb szükséged.
Töltök magamnak még egy pohár sojut, aztán neked is. Nem szeretek egyedül inni, ezért amikor mégis erre vetemednék, kikészítek előre még egy poharat. Más helyen vagyunk, de a Te szív-fehéred most már itt van bennem, itt vagy és itt is maradsz. Hiszen mit tudnék csinálni? Sosem foglak elengedni. Soha.
– Miért egyedül iszol?
A hang irányába fordulok, megpillantom Minho fáradt tekintetét, végigkövetem, ahogy leveszi kabátját, végül kényelembe helyezi magát a lakásomban. Ma nem számítottam rá, hogy átjön, az ütemterve szerint késő estig be van táblázva, ráadásul mostanában egy csodaszép lány is felkeltette az érdeklődését.
– Azt hittem, hogy randid lesz forgatás után.
– Bármelyik másik napon ott maradtam volna, de ma veled akartam lenni. És Jinki hyung is mindjárt itt lesz – feleli egy lélekgyógyító mosollyal, aztán elővéve egy másik poharat, mindhármunknak tölt az alkoholból, majd az üres szék felé fordul. – Egészségedre, drága hyungom.
Jó belegondolni, hogy bár mostanában a hullámok nem egy irányba sodornak minket, mégis mindig megtaláljuk egymás vízfodrát. Még ha törött csónakban is rekedtem, a testvéreim jönnek, és megmentenek.
– Hívjuk fel Taemint is.
Látod? Összegyűltünk, hogy ezen a napon velünk legyél. Rád emlékezünk, a tiszta fehérségedre, ugyanakkor határtalan szenvedésünknek sosem lesz vége; jönnek jobb és rosszabb napok, az egyik percben a bennem rekedt feszültséget szeretném kiordítani magamból, a másikban meg együtt mosolygok Minho-val. Csak azzal tudjuk befoltozni a lelkünkben burjánzó nyugtalan-fekete űrt, hogy az egymás irányába érzett kötelékünket még jobban megerősítetted, és most már Te sem félsz a dermesztő sötétségtől.
Szia^^
VálaszTörlésNagyon nehéz most kommentet írnom… Igazából első olvasás után úgy gondoltam, képtelen vagyok itt hagyni egy értelmes megjegyzést, de nem érdemled meg, hogy a fájdalmam miatt ne írjak… Szóval írok, és remélem, legalább egy kicsit értelmes lesz.
Nem vártam egy ilyen témát erre a dalra, de az aktualitása miatt megértem, hogy erre esett a választásod. Először is, nem mehetek el a cím mellett, mert amilyen egyszerű, annyira szép!
Először egyébként azt hittem, hogy a saját szemszögedből írsz, mint egyszer Mirtill az előző challenge alatt, és csak a párbeszédnél döbbentem rá, hogy nem. Mert az bennem pl. sokszor megfogalmazódik, hogy milyen sokat adnak nekünk ezek a fiúk: rengeteg nevetést, kikapcsolódást, szórakozást, ugyanakkor mély, világrengető gondolatokat is, és fogalmam sincs, hogy a mi tapsaink, támogatásunk, stb. elegendő lehet-e azért a temérdek munkáért, amit ők végeznek…
A törött csónakos mondat nagyon megfogott, főleg az a része, hogy vagy elsüllyed a haragos tengeren, vagy megtanul életben maradni… Valójában tényleg nincs több választás, ami szörnyű. Hisz még ha valaki mentőövet is dob, csak rajtunk múlik, hogy belekapaszkodunk-e… Ezrek is nyújthatják felénk a segítséget jelentő kezüket, ha mi nem állunk készen arra, hogy megfogva őket megmeneküljünk…
A „végtelen képtelenség mezsgyéje” kifejezés is nagyon tetszett! Persze első olvasásra nem nagyon fedeztem fel ilyeneket a sírással küszködés miatt…
Az is nagy igazság, hogy általában azok segítenek a legtöbbet másoknak, akiknek a legnagyobb szüksége lenne a támogatásra. Mint már az előző SHINee-s novelládnál is írtam, én tiszteletben tartom a döntését, de az örök dilemma lesz számomra, hogy mi lett volna ha… Mi lett volna, ha segítséget kér a többiektől, ha beszél nekik az érzéseiről… Mi lett volna, ha valaki megmenti? Tovább tudta volna folytatni…? Sok megválaszolatlan kérdést, amit senki nem válaszolhat meg.
Az is tetszett, hogy Kibum neki is kitöltött egy pohár italt. Ezt egyébként simán el tudom képzelni.
„Jó belegondolni, hogy bár mostanában a hullámok nem egy irányba sodornak minket, mégis mindig megtaláljuk egymás vízfodrát.” Ezt is gyönyörűnek tartottam! El sem tudom képzelni, a tagok mit érezhetnek egy ilyen után. Hisz az is megváltoztat mindent, ha az egyikük kiválik bármilyen okból. Egyszerűen már semmi nem lesz ugyanolyan, mint azelőtt volt. De az mégis más. Mert felhívhatják a kivált tagot, a történtektől függetlenül tarthatják a kapcsolatot… Ha én egy bandában lennék, képtelen lennék ezek után színpadra állni, annak ellenére is, hogy mi a véleményem az öngyilkosságról… Szerintem percenként bőgném el magam még a pörgős számoknál is, mert képtelen lennék kizárni a tudatomból, hogy milyen volt, amikor ő is ott állt mellettem… És sajnos nézőként sem lenne könnyebb, akármennyire is szeretem a többieket.
Az utolsó bekezdéssel igazából teljesen átadtad a saját érzéseimet.
Én nagyon köszönöm, hogy megírtad, mert remélhetőleg ez neked is segített, és nekem is, és biztos vagyok benne, hogy vannak még így ezzel páran.
Nagyon várom a következőt<3<3<3
Szia!
TörlésEloszor is, bocsi a kései válasz miatt, és igen, egyébként én sem vártam volna hogy ilyet fogok írni, volt is egy másik gyengécske ötletem, de azzal úgy voltam hogy nem tudnék kihozni belőle még 20%ot se, aztán meg realizalodott bennem a dátum és akkor már nem is érdekelt semmi csak azt a fájdalmat ami hirtelen rám telepedett akartam valahogy, valamennyire megszabadulni tőle.
Igen, ez a saját gondolatom, mármint amit én érzek, amit próbáltam atultetni Kibum érzéseibe. Sosem fogom elfelejteni, kB 15 éves voltam és kuszkodtem a világ nagy dolgaival, na már olyanokkal, amiket akkor hatalmas problémának gondoltam, aztán ratalaltam Jonghyunra, ahogy a kedvenc enekesemtol Ne-Yo-tol énekel egy covert, és azon a napon megváltozott az életem. Szóval nagyban hozzájárult a kpop, de leginkább a shinee és a színész oppaim ahhoz, aki most vagyok, és aaaaannnyira rossz érzés volt akkor és most is, hogy ezt Ő nem tudhatja, hog nem tudtam/tudtunk rajta segíteni.
A bizonyos mi lett volna, ha... Az ő esetében ez a legnagyobb ellenségem. Sosem fog kuderulni.
Ezt a ki töltött egy pohár italt a mi kulturankban szokás egyébként, onnan jött az ötlet, de én is simán el tudom képzelni. Mi amikor a temetőn vagyunk az elhunyt szeretteink mellett a földbe kiontjuk nekik az alkoholt, amit magunkkal vittünk, vagy akik nagyon szerették a kávét, akkor azt viszünk.
Emlékszem, az első koncertjük ami Jonghyun nélkül volt, ők is nagyon nehezen tudták tartani magukat, nem is tudom hogy tudták végig csinálni. De igen, ilyenkor minden megvaltozik, meg hát ugye ok már nem olyan idolok, akik együtt laknak, nem találkoznak mindig, nincs már olyan jelenuk, mint mondjuk az nct-nek.
Egy picit segített, igen. Úgyhogy amúgy én is örülök neki. Meg hát ez mindenképp jobb volt, mint az a gyenge ötletem.
Köszönöm, hogy írtál! ��
Igazából nem is tudom mit írhatnék, mert ez is olyan, amihez baromi nehéz, mert olyan aktuális és fájdalmas, amiről írtál, hogy ez sose lesz könnyebb, erről beszélni, vagy bármit hozzáfűzni. ;;
VálaszTörlésMár mielőtt megkérdeztem, hogy végül írsz-e, magamban éreztem, hogyha írsz, akkor biztos Jonghyunhoz kötődően fogsz, mert ilyen vagy, valahogy mindig szükség van ilyenkor arra, hogy kifejezd, mennyit jelent neked, és így a saját érzéseiden is tudsz kicsit könnyíteni, örülök, hogy ezzel is meg tudtad tenni valamilyen szinten. Szerintem fontos az embernek, hogy emlékezzen, és az írás az egyik legmaradandóbb nyomot hagyja a gondolataidról, köszönöm, hogy megosztod ezeket velünk.
A maga valóságával volt keserűen kedves ez a novella. Szerintem a valóságban is nagyon hasonlóan megtörténhetett ez a kis párbeszéd, jelenet, a közös emlékezés néhány üveg sojuval. Olyan szép volt az a csónakos hasonlatod, hogy nélküle törött, és szitne kilátástalan minden, aztán az, hogy mennyire hihetetlen benne az, hogy képes adni és adni a fehérségéből, közben neki is szüksége van erre. Az ilyen emberekben csodálom az önzetlenséget, az erőt, ahogy egymaguk próbálnak küzdeni a gondjaikkal.
"végtelen képtelenség mezsgyéje" - ez nagyon tetszett, és még az a gondolat is, hogy bár a fiúkkal mást tevékenykednek, másfele hajóznak, mindig megtalálják egymás "vízfodrát" útközben.
Csodás volt, érzelmes és őszintén fehér, köszönöm, hogy olvashattam! ;; ♥
Hát akkor hamarabb tudtad, hogy róla fogok írni, mint én XD éjszaka volt már amikor elkezdtem, be is fejeztem hajnalba, de még amúgy előtte is, este azt a kis gyenge ötletem próbáltam felturbozni, amit amúgy semennyire nem éreztem, és hát akkor megvilagosultam, hogy nekem ezt le kell írnom. Igen amúgy, gyakran írom ki magamból ezeket a dolgokat, ha már beszélni nem tudok róla senkinek rip.
TörlésEgyébként szerintem is hasonló lehet, ha nincsenek is együtt a fiúk, mert ilyen-olyan dolguk van, azért azon a napon biztos mind egyre gondoltak. Aztán meg Koreában havazni is kezdett és Kibum ki is rakta instara hogy "angyal, ezt te csináltad, ugye?" olyan meghato volt, hogy majdnem elbogtem magam
Köszönöm higy írtál bocsi hogy csak ennyit vagyok képes kipreselni magamból ;; 💙
Szia!^^
VálaszTörlésAzta, hát valójában már akkor elolvastam, mikor kiposztoltad, de egyszerűen nem tudtam, mit is mondjak erről a novelládról :( nagyon meglepett ez a témaválasztás, és hát rip, mindig megkönnyezem, ha bárhol látom Jonghyunt, de hát nem véletlen, hogy pont most írtál vele, és egyébként a szomorúság ellenére nagyon jól esett olvasni a fiúkkal. Jó volt egy ilyen szemszögből olvasni, ahol ugyan fájdalmas, mert hát mindig is az lesz, de attól még el fogadják a jelent és a múltat is, és bíznak benne, hogy odafönt már boldog. Hát nekünk is ebben kell hinni :)
Nekem is nagyon tetszett a cím, ahogy ez egészet megjelenítetted a novellában, annyira találó volt és gyönyörű. És hát tényleg így van, hogy mindig a legszebb és legjobb oldalát mutatta nekünk is, még akkor is amikor a legjobban szenvedett :( egyébként hihetetlen, hogy még itt is van hasonlóság a novelláinkban xdd mert hát én is Hecsit hasonlóképpen ábrázoltam, hogy néha még a napocskának is szüksége lenne valakire, akire támaszkodhat, és hát Jonghyunnak is talán lett volna egy esélye a boldogságra, ha megmutatja azt a feketeséget, amiben érezte magát. Hát nagyon remélem, hogy odafönt már tényleg csak a csupaszív fehérség és végtelen boldogság maradt neki.
Nekem is nagyon tetszett a törött csónakos hasonlat, tényleg belegondolva, ilyesmi érzés lehet azoknak, akik a való életben is ennyire közel álltak hozzá. Hát még nekünk fanoknak is milyen szörnyű, el se tudom képzelni, a fiúk mit élhettek/élhetnek át.
A legjobban talán mégis az tetszett, ahogy a fiúk barátságát beleszőtted a novellába, és hogy csak még közelebb kerültek egymáshoz, és nagyon remélem, hogy ha már betölteni nem is lehet, de elfogadni azt a nyugtalan-fekete űrt nekik is sikerül a való életben is, és mindig ott vannak egymásnak, ha nehézzé válnak a dolgok :D
Nagyon örülök, hogy te is megkönnyebbültél azzal, hogy ezt kiírtad magadból, mert tényleg a téma érzékenysége ellenére nagyon jó volt olvasni ezt a novellát, és hát tényleg olyan őszinte érzéseket adtál át, amikkel a legtöbben tudunk azonosulni.
Köszönöm, hogy olvashattam!^^
Szia!
TörlésHát ezt abszolút megertem, valószínűleg ha valaki elem rakna egy ilyet, én sem tudnék hogy reagálni, mert sokunkat elvittek az érzések, és ilyenkor nehéz bármit is írni.
Igen, én is próbálok ebben hinni, hogy már boldog, hogy már nincs sötétségben. Érdekes dolog ez, egyszer így gondolom, aztán megint másképp, már ami a menny-pokol dolgot illeti.
Igen, az ide írt véleményed hamarabb olvastam el, mint a novellad, de már akkor is meglepodtem, hogy megint egyre gondoltunk egy ilyen dalnal, aztán amikor ténylegesen elolvastam a történeted amúgy tok jólesett, meg mindig jólesik, ha mi egyre gondolunk, nem tudom miért XD
Hát ha nekünk ilyen érzés, bele sem merek gondolni, hogy nekik milyen lehet. Vagy a családjának. Nincs attól borzalmasabb, amikor egy anyának kell eltemetnie a saját gyermeket.
Igen, én is remélem hogy így van. És azt is, hogy most Taeminnel atveszelik ezt a borzalmas időszakot valahogy ;;
Köszönöm, hogy írtál! ^^
Szia!
VálaszTörlésHuh.. Bevallom őszintén, nagyjából egy éve „vagyok benne a kpop világába”, de engem teljesen elkerült ez az információ >< Váratlan csapásul ért már az első mondat is, ugyanis nem gondoltam volna, hogy ilyen dalra valaki ilyen hangvételű novellát fog írni karácsony közeledtével. Viszont amint elolvastam, hogy nem nézted a dátumot, emiatt írtad ezt meg, teljesen megértem, és nagyon sajnálom, részvétem.TT
Utálom azt kommentelni, hogy nem tudok semmit se írni, de most ez tényleg így van. Azt már ezerszer taglaltam, mennyire tetszik a fogalmazásod, hogy milyen gyönyörű mondatokat használsz, és hogy milyen szépen adod át a részleteket, így ezekre nem térnék ki. Örülök, hogy kiírtad magadból azt, ami nyomott, így könnyebb a szívednek.
Köszönöm, hogy olvashattam, várlak a következőbe!
Szia!
TörlésHát igen, ez nem mostanában történt, azért nem hallhattal róla, meg amúgy sem szeret senki róla beszélni/írni, legalábbis én így szurtem le ez idő alatt, csak velem néha történik valami, és a fájdalmat muszáj kiirnom magamból, nekem így a legkönnyebb, hogy az érzéseimet rendezzem valahogy, mert amugy beszélni nem nagyon szeretek róla senkivel.
Semmi gond, hogy nem tudsz többet írni, erre lehetséges módon nem is lehet többet.
Köszönöm! ^^
Heyo!
VálaszTörlésValahogy én is sejtettem, hogy a dátum miatt a te történeted a fiúkról szól majd, abban nem voltam csak biztos, hogy milyen hangulatú, még ha a nagyon happy dolgot ki is zártam. Bevallom, szerintem ennél erősebb írásod is született már. Elolvastam elég sokszor, mert egyik alkalommal sem tudtam igazán megfogalmazni, hogy mi volt az oka annak, hogy kevésbé ragadta meg a szívemet a többi alkotásodhoz képest, annak ellenére, hogy a fogalmazásod és a szóhasználatod ugyanolyan gyönyörű, mint mindig - oké, talán kicsit mintha a sok music challenge egyszerűsített volna rajta, de ez nem ront a minőségén. Aztán ráébredtem, hogy valószínűleg az érzelmi töltöttségével van problémám, mert bár szépen írtad meg és volt benne keserűség, gyász, elfogadás és némi remény a megfogalmazásod alapján, mégis egyfajta üresség járt át mindig, mikor olvastam. Olyan, mint amikor már annyira kiégsz érzelmi szinten, hogy semmi új inger nem tud hatni rád, pedig kétlem, hogy ez lett volna a cél. Sejtem, hogy egyedül nekem volt ezzel problémám, olvasva a korábbi kommenteket, de nem tudtam a tizedik újraolvasás után sem eltekinteni felette, mindig hatalmába kerített. Tulajdonképpen csak azt sajnálom, hogy így nem tudtam olyan lélekmelengető kis kommentet itthagyni, amit erre a témára szívesen írtam volna neked.
Ennek ellenére örülök, hogy velük írtál és az időtlen szeretetet megfogalmaztad benne! Köszönöm, hogy olvashattam.~
Szia!
TörlésIgen, nem kérdés, voltak már ettől erősebb írásaim, meg ha csak a Shinee írásaimat is nézem, akkor is, ha meg az egészet, akkor pláne. Én is gyengének éreztem, viszont még így is erősebbnek, mint az eredeti ötletem, amit akartam erre a dalra írni, meg a dátum is nagyban befolyásolt utána már, és mondom ha kész lettem vele egyetlen éjszaka alatt, akkor már kiteszem.
Hát ugye direktbol egyszerűbb a fogalmazásom, de amúgy én örülök neki (most már) hogy ezt az egyéni challenget magam elé állítottam, mert megtalaltam ebben is a szépet, és még mindig van hova fejlodnom ebben is, hogy élethű legyen és atadjam az érzéseket, mint mondjuk Szandi a novellaiban, és hogy olyan párbeszédeket is tudjak írni, remélem a sok gyakorlás majd meghozza az eredményét.
Hát igen, nem ez volt a célom, de elfogadom, ha te így érezted, és sajnálom is egy picit. Értem, hogy mit akarsz ezzel a kieges dologgal atadni, lehet, hogy igazad van, mert te ugye objektíven is tudod szemlélni a dolgokat, amiket én mondjuk nem tudnék bizonyos helyzetekben, bizonyos embereknél.
Köszönöm, hogy őszinte voltál, és hogy írtál! ^^
Szia~ ^^
VálaszTörlésUtálom most magam, amiért ezt leírom, de nem tudok mit mondani. Ahogy megnyitottam a linket rájöttem, mi lesz a téma, és már csak a gondolatára összegyűltek a könnyeim, mire végig olvastam a novellád majdnem kifogytam belőlük...
Örülök, hogy ezt kiírtad magadból, és nem elnyomtad magadban.
A fogalmazásod még mindig irigylem, kezdem úgy érezni, hogy ezt túl sokszor hangoztatom, de tényleg gyönyörűen írsz.
Köszönöm, hogy olvashattam és ezáltal is megemlékezhettem Jonghyunról! Várlak a következő körben is! ^^
Szia!
TörlésHát lehet, hogy az én válaszom most rövidebb lesz, de nagyon köszönöm, hogy így gondolod és örülök neki, hogy ezáltal neked is sikerült megemlekezned.
Köszönöm! ^^