Egyedül vagyok a csillagtalan ég alatt, enyhén szürke vászon borul a
látóhatár alakjára, miközben én minden egyes másodperccel egyre idegesebb
vagyok, mert a személy, akit várok még mindig nem jelent meg. Feldúltan a
kocsimnak dőlök, kezeimet keresztezem, miközben arra gondolok, mennyire utálom,
ha megvárakoztatnak. Igazából nem a fiú hibája, mert még bőven van idő a
megbeszélt találkozó előtt, szimplán csak a harag sötét vaskarma marcangolja
lelkem, amikor a mai este miértjére gondolok. Az apám ismételten egy monoton
ünnepséget szervezett, ahol saját maga undorító dicsőítése a célja. Ezzel semmi
problémám nem lenne, ha nekem nem kellene részt vennem minden egyes kibaszott
rendezvényén, ahol ráadásul még különböző nők bűvkörébe is be kell férkőznöm,
pedig tökéletesen tisztában van azzal a ténnyel, hogy meleg vagyok. Nem lehet
őt és a makacsságát elbírni, amikor a fejébe vesz valamit; éppen azért
gondoltam arra, hogy most megleckéztetem. Jimin rengeteg céget ismer, amely
privát módon kezeli az ilyesmit, a legjobb embereket biztosítva egy-egy ilyen
fontos esemény társaként. Nagyon remélem, nem kell csalódnom az ízlésében, mert
különböző személyiségek vagyunk és attól, hogy neki valaki szép, még egyáltalán nem biztos, hogy nekem is az. De a fiú dolga alapból csak annyi lesz, hogy
jól nézzen ki mellettem, meg sem kell szólalnia. Egy cseppnyi kétely azért van
bennem, hiszen ez utolsó perces ötlet részemről, és elég válogatós vagyok,
azonban egyszerűen utálnám ezen a mai alkalmon ismét azt a felesleges huzavonát
eljátszani, amit minduntalan csinálunk. Az órámra pillantok, majd realizálom
magamban, hogy még mindig van tizenöt perce ideérni, ha pedig nem jön, akkor
kénytelen leszek nélküle elindulni. Lehet, logikusabb lett volna, ha én megyek
hozzá és nem fordítva, viszont így legalább van néhány nyugodt percem, hogy
összhangba hozhassam magam testileg és lelkileg is.
És amikor egyáltalán nem számítok rá, egy másik autó áll meg az
alkonyszínbe fonódó korai estében; a némaság, amit eddig belélegeztem, hosszú,
izgatott sóhaj formájában hagyja el ajkaimat. Amikor pedig kiszáll,
teljességgel felrobbanok. Aranylóan sugárzik, mintha ketté tudná vágni a minket
körbeölelő halvány sötétséget, a testem elernyed, a bensőm megnyugszik, ez a
pillanat pedig úgy hat rám, mintha újra szembe találnám magam az elveszett
jövőmmel. Lehengerlően gyönyörű és helyes a kecses szemeivel, amiben mentem
elveszek, aranyos pisze orrával, éles állvonalával, sötétbarna fürtjei pedig
mértani pontossággal fodrozódnak arca szegleteiben. Olyan elegánsan lépked,
mintha egy másik bolygóról érkező herceg lenne, büszke testtartása van, csinos
vonalai - az eper észveszejtő zamata pedig egyre csak erősödik, minél közelebb
ér hozzám. Szétterjed a félelmem, mintha vihar tombolna bennem, szívem csak úgy
zakatol, enyhén elnyílt ajkaimon pedig nem tudok egy értelmes szót sem
kimondani.
– Szia, Jungkook. Örülök, hogy megismerhetlek. Kim Taehyung vagyok –
ízlésesen biccent egyet, én pedig magamban tombolok, hogy még a hangja is
ennyire mély és szexi. Csókolnivaló, kasmírvörös szája kívánatos mosolyra
húzódik, ilyen közelségből pedig van időm megcsodálni karamell-bőrét. Ez a
tökéletes férfi úgy néz ki, mint egy falat mennyország.
– Taehyung. – Ízlelem kimondva is nevét, majd összeszedve minden
szépségétől atomjára hullott darabkámat szólalok meg megint.
– Indulhatunk? – kérdezem sokkal mélyebb hangszínen, mint ami nekem van; ezt akkor szoktam csinálni, amikor le akarok valakit nyűgözni.
Illedelmesen bólint, majd beül a kocsiba, kényelmesen elhelyezkedik.
Mindenre felkészültem, kivéve erre. Még az is megfordult a fejemben, hogy majd
egy csúnya, ostoba emberrel ver át Jimin, akivel egy szót sem fogok tudni váltani,
illetve kedvem sem lesz hozzá. Ez több és jobb, mint amit valaha reméltem,
legalábbis ami a külsejét illeti.
– Van valami, amit tudnom kell? Azt mondták, hogy különleges kéréseid
vannak.
– Ó, igen. Vagyis annyira nem az. Apámnak meggondolatlanul azt mondtam
a telefonba, hogy a párommal megyek, úgyhogy valahogy be kéne neki adnunk ezt –
mondom kínosan, hiszen én nem ilyen vagyok. Soha meg sem fordult a fejemben egy
ilyesfajta gondolat, aztán már csak a hívás után eszméltem fel, hogy mit is
mondtam. Az biztos, hogy olyan indulatokat szabadítok fel, akárhányszor az
apámra gondolok, hogy elég lenne három ember gyűlöletének is.
– És szerinted menni fog a kocsiút alatt egy komplett sztori kitalálása? – Egy pillanatra ráemelem tekintetem, Ő csak kíváncsian kémlel engem, pajkosság, meg egy cseppnyi aggodalom csillan szemeiben. – Improvizálunk?
– Szó sem lehet róla! Legalább valamennyi alap legyen meg, vagy annál is több – jelentem ki, ugyanis a részletek a legfontosabbak, és ha minden jól alakul, akkor legalább fél évig nem kell azt hallgatnom, hogy ideje megházasodnom.
– Rendben. Például mi?
– Hol találkoztunk?
– Legyen a legátlagosabb hely. Mondjuk egy parkban.
– Miért pont az? – kérdőre vonom, Ő pedig féloldalas mosolyra húzza
ajkait.
– Mert ha egy hétköznapi helyen levettél a lábamról, akkor te egy nagyon
különleges ember vagy, Jungkook.
Válasza olyan mérhetetlenül csodálatos, hogy legszívesebben szárnyalnék, és
habár alig ismerjük egymást, rendkívül jó a társaságában lenni, ezt már az első
pillanatban éreztem. Ez a mérvadó, csilingelő izgalom kettőnk között van,
megtölti a levegőt, a beszélgetésünket. Somolygok, ahogy arra gondolok, ami
igazából meg sem történt, mégis jólesik maga a tudat, hogy ezt feltételezi
rólam.
– Mióta vagyunk együtt? – folytatom tovább a kérdezést, miközben
egyre nyughatatlanabb leszek, ahogy közeledünk a célhoz.
– Mondjuk négy hónap? Az nem túl sok, hogy komoly kapcsolatnak higgyék,
viszont már attól több, hogy komolytalan legyen.
– Igen, ez jó! Mi van még... – Gondolkodom, de egyszerűen nem jut eszembe
semmi, amit kérdezhetnének tőlünk. Az agyam úgy kikapcsolt, mintha elemmel
működne, pedig alapos munkát szerettem volna végezni. Stresszhelyzetekben
hasznavehetetlen vagyok.
– Ne aggódj, tényleg elég jó vagyok az improvizálásban.
Nem tudtam mást csinálni, hittem neki.
Ez egy felelőtlen és gyerekes lépés volt tőlem, mindenesetre nem szeretem
megbánni a tetteimet, mindig előre tekintek, így ebből a helyzetből is
megpróbálom kihozni kettőnk maximumát. Ő tud rólam bizonyos dolgokat, amit
mindenki más is; kinek a fia vagyok, milyen pozícióban dolgozom, hány éves
vagyok, és senki előtt nem rejtettem véka alá a nemi identitásomat sem. Annyit
bíráltak és bántottak miatta a múltban, hogy idővel a fájdalommal vegyített
félelem átment részemről érdektelenségbe, de amíg ezen a folyamaton nem
sikerült átlépnem, addig valóságos pokol volt az életem. Nehezen vettem rá magam,
hogy színt valljak, azonban nem akartam hazugságban élni, mégis abba
kényszerítettek. Olyanoktól rettegtem, akiknek szeretniük kellett volna engem.
Gondolataim foszlányaiból az üdvözlések zökkentenek ki, észre sem veszem,
hogy finoman fogom Taehyung derekát, mintha a cápák elől szeretném megóvni, ha
már én löktem bele a mélyvízbe. Nem megyünk végig az embersoron, a fontosabb
üzlettársak már megvoltak, akikkel még én is szoros kapcsolatot ápoltam.
Megállunk egy helyen, ahol kicsit kiszakadunk ebből a fullasztóan elegáns
légkörből, kettesben vagyunk, bár nem tudom, meddig lesz ez így. Pezsgő
hömpölyög a számban, miközben az Ő eper illata bekúszik orromba. A kettő együtt
szinte életre kel, bizseregni kezd a testem már ennyitől is, a kegyelemdöfést
pedig az adja meg, amikor szemembe néz. Látom a csillagokat és a Holdat, ahogy
gyöngyöződik íriszében.
– Fiam – szólal meg apám vészesen közelről, majd a látóterembe kerül ő, és
még három partnere, akik egyáltalán nem ismerősek. – Ő Yoon Jihoo, a Shinwha
cég elnöke, akiről már meséltem.
– Jeon Jeongguk – biccentek határozottan, majd folytatom tovább. – Ő a
párom, Kim Taehyung.
– Nem láttalak még vele – vonja fel szemöldökét hitetlenkedve, de a
mellettem álló fiú csak mesterien tökéletes mosolyt villant.
– Még csak négy hónapja vagyunk együtt, most lett szorosabb a kapcsolatunk.
Látszik, hogy kötekedni akar a válasszal, mégsem tud mit mondani erre, mert
teljesen következetes.
– Mivel foglalkoznak a szüleid?
– Apa, nem gondolod, hogy ez nem túl kedves kérdés? – szólalok fel, amikor
úgy érzem, hogy veszélybe kerülhet a mai este.
– Semmi baj, Kook. – Finoman a vállamhoz ér, ezzel próbál megnyugtatni
engem. – Egy éttermet vezetnek, én pedig fotós vagyok.
Látszatra apa megőrzi a hidegvérét, viszont én tudom, hogy most fortyog a
dühtől magában, a kristálypoharat idegesen forgatja a kezében, szemeiben pedig
a megvetés fagyos óceánja robajlik. Aztán egy kis bájcsevej után magunkra
hagynak, én pedig fellélegzek, hogy a nehezén már túlvagyunk. Innentől kezdve
csak folytatnunk kell azt, amit elkezdtünk.
A rendezvény nagyszerűen telt, élveztem Taehyung társaságát, a lopott
pillantásokat, bőrének érzéki puhaságát, illatának szédítő játékát. Egy
kicsit sajnálom, hogy ilyen körülmények között találkoztunk, de még így is
olyan volt, mint egy első randi, erről pedig az is árulkodik, hogy már itt
állok a lakása előtt öt perce, mégsem akarom elengedni, ahogy Ő sem száll ki.
– Oké, gondolom tele vagy kérdésekkel.
– Igen – bólintok, majd leveszem a kormányról a kezem, elhelyezkedem
kényelmesen, ráemelem tekintetem.
– Akkor tegyünk fel mindketten egy-egy kérdést, amit a legjobban
szeretnénk tudni. Kezdd te.
Mégis mivel kezdjem? Az apró, jelentéktelen dolgok is érdekelnek, mint a
kedvenc színe, vagy filmje, mert biztosra veszem, hogy teljes élvezettel
beszélne róla. Mégsem ezeket kérdezem.
– Igaz az, amit apámnak mondtál?
– Igen.
– Akkor mégis... mégis miért-
– Mondd csak ki – szavamba vág, hangja éles, mintha bármelyik pillanatban
képes lenne elvágni kettőnk idegen, mégis gyengén kialakult kötelékét.
–Miért csinálod ezt a munkát, ha fotós vagy?
– Egész egyszerűen azért, mert így jobban élek. Mit gondolsz, mit
csinálok escortként?
– Nem tudom, elképzelésem sincs – mondom ingerülten, reszelősen
felsóhajtva, miközben ökölbe szorítom egyik tenyerem, ha arra gondolok, mennyi
férfival lehetett együtt.
– Lényegében annyit sem csinálok, amit a mai estén. Persze, biztos van
olyan, aki többet is vállal, de én nem. Elkísérem a partnerem, jól nézek ki és
beszélgetek azzal, akivel muszáj. Még senki nem kért meg olyanra, hogy játsszam
el a párját. És nem, nem dugtam pénzért, ha erre voltál kíváncsi. – Kicsatolja
a biztonsági övét, keresztbe fonja karjait, én pedig elszégyellem magam, amiért
szemmel láthatólag megbántottam nyers szavaimmal.
– Sajnálom. Tényleg nem úgy gondoltam. Csak érdekelt, hogy mi ez a munka,
de természetesen nem tartozol nekem magyarázattal.
– Most én jövök.
– Rendben, kérdezz csak.
– Miért volt rám szükséged ma? Mármint hogyhogy nem egy olyat kértél meg,
akit ismersz?
– Nincs túl sok barátom, aki pedig van, azzal sosem kezdenék ki. A
szerelmet pedig nincs kedvem keresgélni – vállat vonok, hangom öntudatosan
cseng, őszintén. Ennyit megérdemel, így korrekt.
– Nem tűnsz olyan embernek, aki csak azért felfogadna egy escortot, hogy az
apját idegesítse – hangszíne kimért, lágyan szól hozzám, mintha attól tartana,
hogy bármelyik pillanatban összeroppannék.
– Mert nem is vagyok ilyen. Csak valahogy, öntudatlanul kicsúszott a számon,
visszavonni a szavam meg nem szeretem. Úgyhogy lényegében megmentettél engem.
– Rámosolygok, Ő pedig viszonozza tettem. Mint egy biztonságot nyújtó
menedék, elveszek csillogó tekintetében.
– Voltál már szerelmes?
– Nem, azt hiszem még nem. Vagyis igazából nem tudom. Szerinted milyen
érzés a szerelem? – kérdezek vissza, most pedig sokkal kíváncsibb vagyok
válaszára, mint eddig bármikor.
– Szerintem... Olyan, mintha felhőn táncolnál. Lebeg a tested és mindened a boldogságtól, miközben a lelked keringőzik a másik lelkével. De ez egy nagyon nehéz dolog. Azzal az énünkkel, amelyik azonnal harcba szállna az érdekeiért vagy messzire futna, nehogy fájdalom érje. A szeretet nem egy könnyű kis valami, nem egy súlytalan szó. A szerelem küzdelem saját magunkkal, és egymásért. – Ez a pillanat olyan, mintha örökké tartana, ahogy telt ajkain kiejti a szavakat. Áhítattal hallgatom, ahogy ezt az érzelmet ilyen különleges módon fogalmazza meg annak ellenére is értem miről beszél, hogy még sosem éltem át hasonlót. – Most már mennem kell. Remélem, találkozunk még, Jungkook.
*
– Mit akarsz ilyen korán reggel?
– Megint Őt akarom.
*
Ez már a sokadik alkalmunk Taehyunggal, azóta elkértem a számát is, így
sokkal könnyebb volt kapcsolatba lépni vele. Annyira összeszoktunk az elmúlt
hónapokban, hogy egyetlen nézésből is értettük egymást, a többieknek pedig
minden kétséget kizáróan beadtuk, mennyire egy hullámhosszon is vagyunk. Így is
volt, hiszen elképesztő módon egészítettük ki egymást - én voltam a kikopott
égbolt, Ő pedig megtöltött engem a csillagok ragyogásával, a Hold ezüst
nyugalmával, a napfény örömteli melegségével. Minden egyes nappal egyre
gyönyörűbb. Szinte már fizikai fájdalmat érzek, amiért még nem ismerem ajkainak
ízét, szeretném tudni, milyen érzés vele szeretkezni és hogy milyen, amikor a
lelkünk keringőzik a felhőkön. Még azt hiszem, egyikünk sem szerelmes, azonban
ellenállhatatlan vonzalmat érzünk a másik iránt, én legalábbis valósággal
elgyengülök a közelében, imádom Őt érinteni és minden apróságról elbeszélgetni.
Egy igazi művészlélek, tele van kreativitással és jósággal, erről pedig már az
otthona is árulkodott, amikor a tizedik találkozásunkkor behívott magához. Még
most is részletesen fel tudom eleveníteni gondolataimban a nappalija meleg
színeit, vagy a hálószobáját, azonban az a rengeteg fotó tetszett a legjobban,
ami szelíden ölelte körbe az egész házat, mintha csak védelmező karjai lennének.
Telis-tele volt az átélt, boldog pillanataival, megmutatkozott a személyisége
az összes fényképen, amelyet készített és már alig vártam, hogy rólam is
csináljon egyet. Ezen felül pedig rendkívül intelligens, amit sokan elismernek
az üzlettársaim közül is, ami mérhetetlen büszkeséggel hat rám. Az apám egy
külön fogalom, arról le is mondtam, hogy Ő valaha is elfogadjon egy velem
anyagilag nem egyenrangú személyt, viszont eszem ágában sem volt lemondani
róla, még így sem, hogy alapvetően a kapcsolatunk nem valós.
A mai rendezvény nagyobb, mint eddig bármikor, és mivel már sokszor látták
velem Taehyungot, kevésbé érdekeltek az emberek velünk kapcsolatban, így bőven
van időnk magunkkal foglalkozni, kötöttségek nélkül élvezni a másik valóját. A
szemem tekintete és ajkai között vándorol; az egyiktől kiráz egy ismeretlen
érzés, a másiktól lángra kap a testem. Ezt mindketten realizáljuk, le sem
tudnám tagadni a tagadhatatlant.
– Min gondolkodsz annyira? – kérdezi csábos, pajzán vigyorral, majd egyre
csak közeledik felém, ezért megragadom derekánál fogva, hogy a fülébe
suttoghassak.
– Azon, hogy most már elégszer találkoztunk-e ahhoz, hogy végre
csókolózzunk.
– Na de Kook, téged nem zavarna, ha mindenki látna minket? – Rám néz, szeméből üde játékosság sugárzik, mosolya lecsillapítja a bennem lévő buja nyugtalanságot.
Markáns vonásainak láttán meg akarom őt védeni saját magamtól, és ez az,
ami igazán meglep, talán egy picit fel is bosszant. Istenem, annyira meg akarom
tenni, érezni a teste melegét, de bizonytalan vagyok. Mégsem bírok uralkodni a
vágyamon, azonban elengedem Őt, hogy legyen köztünk egy apró határvonal,
innentől kezdve rajta múlik, hogy megszünteti-e a távolságot, vagy nagyobbat
csinál belőle.
– Csókolj meg – biztatom búgva, ez pedig elegendő mindkettőnknek;
lassan, puhatolózva nyomja ajkait az enyémhez, de nekem ennyi is elég.
Abban a pillanatban történik köztünk valami. Tae forró leheletét érzem a
bőrömön, finoman csókol, csak az ajkaink érnek össze, mégis bizsergető érzés
tölti el felhevült testem. Mélyen felkavar, a pulzusomat az egekbe löki, amikor
egy apró, leheletfinom puszit kapok, amelytől a kezeim szinte kiszakadnak a
zsebeimből, szemeim automatikusan csukódnak le; hosszan sóhajtok, végül a két
kezembe fogom arcát, hogy én csókolhassam meg Őt. Falak omlanak le bennem,
valamiféle megmagyarázhatatlan, láthatatlan béklyó köt hozzá, ami semmihez sem
fogható. Hiába próbáltam sokáig elrejteni az érzelmeimet leginkább saját magam
elől, ennél átlátszóbb már nem is lehettem volna. Alsó ajkát kényeztetem
gyengéden, harmatgyenge ízcsókokkal, aztán olyan szenvedéllyel veszem birtokba
kívánatos száját, hogy támasztékra van szüksége. Az asztalnak dől, csókunk
vággyal telített, én pedig úgy érzem, menten belehalok a gyönyörűségbe. Nem
nagyon tudok gondolkodni, az eper és a mentol bódult egyvelege kúszik a bőröm
alá, arcáról tarkójára és derekára simítom kezeimet, mire reszketegen sóhajt
fel, és ölel át annyira, amennyire csak tud.
– Ezt itt nem folytathatjuk – zökkent ki kettőnk közösen egybefonódó
galaxisából, még a szemeimet sem vagyok képes kinyitni, egyre többet akarok
belőle és abból az érzésből, amit isteni íze vált ki belőlem.
– Akkor menjünk máshova.
Amint kimondom az eszelős szavakat, rögtön megérzek egy szúró fájdalmat
arcomnak csapódni. Megragadom a sajgó pontot, majd felnézek, de bár ne tettem
volna. Apám szemei haragos tüzet lövellnek, mintha bármelyik pillanatban képes
lenne letaszítani a pokol legmélyebb bugyrába, és tökéletesen tisztában vagyok
vele, hogy legszívesebben meg is tenné. Mindig próbálok erősnek mutatkozni,
ezért szomorúságomat ismét egy gúnyos mosollyal palástolom, miközben belül
tombolok, szétvet az ideg, emellett pedig még egy akaratos könnycsepp is ki
akar furakodni. Nem engedem, hogy kijöjjön, egyszerűen nem tehetem. Büszkén
húzom ki magam, levéve arcomról a kezem, fölényes tekintetem ráemelem, ezzel is
üzenve neki, hogy engem nem irányíthat.
– Takarodj innen!
– Jungkook, gyere, menjünk! – Taehyung riadt arcára nézek, ez pedig elég
ahhoz, hogy másodpercek alatt rendezzem magamban feldúlt zaklatottságom, hiszen
Ő nem tehet semmiről, nem engedhetem, hogy bántsa.
Remeg a kezem, amikor megfogom az övét, ezért nyugtató-gyengéden összefűzi
ujjainkat, én pedig ismételten elkezdek valami mást is érezni a haragon kívül.
Már semmit nem akarok, csak elmenni innen, hogy biztonságban lehessen.
A kocsiban egyikünk sem szólal meg, én nem akarok, Ő nem mer. A kormányt
olyan erősen szorítom, hogy már teljesen elfehérednek az ujjaim, mégsem akarom
abbahagyni, sőt. Azt akarom, hogy jobban fájjon, mert úgy legalább nem
gondolnék a lelkem elhaló szenvedésére. Amikor kisgyerek voltam, akkor apa
nagyon sokat játszott velem. Elmentünk ketten a játszótérre, ahol én voltam a
katona, Ő pedig a király, akit elraboltak, nekem pedig meg kellett mentenem, a
nap végén pedig elmentünk enni oda, ahova csak szerettem volna. Rengeteg boldog
pillanatom volt vele és nincs szomorúbb ezen a világon, amikor az emberrel,
akivel a legjobb emlékeid voltak, maga is egy emlékké válik.
– Jól vagy? – hangjából igazi aggodalom érződik, próbál közelebb férkőzni
hozzám a szívével, én pedig ismételten elgyengülök; úgy érzem, hogy valakivel
meg kell osztanom a fájdalmam, különben felemésztene.
– Nem, nem igazán. Azt hittem, tudom már kezelni ezt, hogy már nincs
rám ilyen nagy hatással, aztán nézd meg, felpofoz, és ezzel megint szilánkokra
tört.
– Hát persze, hogy hatással van rád, Jungkook. Ő az apád. Viszont kérlek,
ne mondj ilyet. Egy embernek se engedd, hogy darabokra törjön – halkan szólal
meg, mint aki attól retteg, hogy bármelyik pillanatban eltűnhetek. – Inkább
mondd azt, hogy repedt vagy.
– Repedt?
– Igen. Azt még össze lehet ragasztani, én pedig meg fogom próbálni,
de ha össze vagy törve, akkor mégis hogy ragasszalak össze?
– Szerintem neked az is menne. – Rámosolygok, hálától ragyog a szemem,
a szavaim pedig teljesen reményteliek. Ha valaki képes lenne engem újra
összerakni, az csakis Ő lehet.
– Túl sokat képzelsz rólam.
– Kedvellek. Nagyon. – Figyelmen kívül hagyom bizonytalanságát,
mert végre teljesen tisztában vagyok azzal, hogyan érzek iránta.
Meg akarom ismerni jobban, minden tökéletlenségével együtt tökéletesnek
látni. Szeretném, ha csak az enyém lenne; hogy akkor csókolhassam meg, amikor a
szívem diktálja, állandóan érezni akarom Őt és mindenét. Ránézek, tekintete
kifürkészhetetlen; emóciótenger morajlik sötétbarna íriszeiben, mellkasa lassan
emelkedik fel és le, engem pedig elkap a riadalom, ezért a bejárati ajtaját
kezdem fixírozni. Még szerencse, hogy világosságnak csak az autó gyenge
lámpájának melegsárga fénye funkcionál, így legalább nem látja az enyhe pírt
arcomon.
– Akkor nincs mit tenni. Úgy látszik, ott kell hagynom a munkám. Mostanában
amúgy is csak téged vállaltalak.
– Akkor te is...?
– Táncoljunk együtt a felhőkön, Jungkook.
Szia!^^
VálaszTörlésHát először is T A E K O O K ‹3 szerintem ez a történet nagyon illett rájuk, hát én így el se tudtam volna Nominnal képzelni :D
Azta, wow, hú. Jungkook helyzetétől tisztára dorama feelingem volt végig, úgy alapvetően is egyébként, főleg mikor az apuka felpofozta, na mondom ez aztán dorama xd meg hát az egész anyagias hozzáállása Jungkook családjának, olyan volt mintha doramat néznék tényleg xd
Annyira tetszett, hogy kiragadtad Taehyungból a fotózást, és ezt a kissé elvontságot, vagy nem is tudom hogy mondjam haha. Ő önmagában is olyan szerintem, mintha felhőkön táncolna, aztán itt Jungkookkal együtt... hát teljesen kész voltam.
Egyébként tök érdekes, hogy én is főként a felhőket ragadtam ki a dalból, meg te is, meg írtad hogy te is gondolkoztál Nominon, hát tényleg annyiszor egyre gondolunk, hogy lassan telepátia lesz xd
"Mert ha egy hétköznapi helyen levettél a lábamról, akkor te egy nagyon különleges ember vagy, Jungkook." ez meg hát hihetetlen, hát így kell ezt xd szerintem amúgy is nagyon Taehyungos volt, meg imádtam azt is, ahogy leírtad őt az elején, a maga minden gyönyörűségével.
"Olyan, mintha felhőn táncolnál. Lebeg a tested és mindened a boldogságtól, miközben a lelked keringőzik a másik lelkével. De ez egy nagyon nehéz dolog. Azzal az énünkkel, amelyik azonnal harcba szállna az érdekeiért vagy messzire futna, nehogy fájdalom érje. A szeretet nem egy könnyű kis valami, nem egy súlytalan szócska. A szeretet küzdelem magunkkal és egymásért. " hát egyszerűen muszáj voltam ezt az egészet kiemelni, mert annyira megfogott az egész gondolat. Maga a felhőkön táncolás, hát wow, ez a része nagyon fluffos volt, de itt minden amit Taehyung mondott, annyira szép és őszinte.
"kettőnk közösen egybefonódó galaxisából" ez a kifejezés is annyira tetszett, gyönyörű. Meg hát az egész csókjelenetet annyira csodálatosan írtad el, hogy nem győztem betelni vele.
És hát a vége, na azon én elolvadtam teljesen. Magának a novellának nem volt szerintem annyira fluff hangulata, de a vége azzá tette nekem, úgyhogy megnyugodtam, hogy nem lesz olyan csattanó benne, mint az előző körben, és törik össze a kis szívem tőle xd
Köszönöm, hogy olvashattam, csodás volt!^^
Szia! ^^
TörlésHát igen, így nem nagyon illett volna Nominra, de az alapot megtartottam volna, csak átkonvertáltam volna az ő személyiségükhöz, ezért is szeretek olyanokkal írni, akiknek úgy nagyjából vágom a személyiségét, mert így nem rugaszkodok el nagyon a valóságtól. De igen, ez Taekookra jobban illett, meg már megérdemeltek tőlem egy viszonylag boldogabb endinget ;;
Vivien is ezt mondta egyből, hogy olyan mint egy dorama és hát igen, ez jellemző a doramakra hogy uralják a gyereküket a pénzzel és amúgy ez olyan szomorú, hogy tényleg ennyire nem rendelkezhetnek saját élettel. Egyébként ezt a szálat jobban kiakartam dolgozni, de már nem volt rá időm rip.
Igen, szerintem is elvont egy kicsit Tae, a szó legnemesebb értelmében. Olyan dolgokat mond néha és olyan ötletei vannak, hogy csak ámulok meg bámulok, imádom Őt hallgatni amikor elmélkedik valamiről, meg hogy ennyire szereti a művészetet Őt is csak méginkább azzá teszi.
IGEN XD Na mondom oké, a Nominról akkor lemondok, mert úgysem fogok olyan jót írni mint te, de a felhős gondolatomrol nem akartam, meg hát a címem már hamarabb megvolt mint a konkrét ötlet, az csak foszlányokban volt meg amikor már a címemet eldontottem. De tényleg nagyon durva, hogy gyakran gondolunk egyre, vagy hasonlóra.
Aaaaaaaaa ;; hát mert Tae egy csoda a Földnek, csoda a gyönyörűségével és mindenével és hát nem tudom, imádom.
Pedig a csokjelenettol féltem, mert én nem tudok ilyeneket írni, de akkor örülök neki, hogy tetszett, azért most ezzel negnyugtattal.
Igen amúgy, én sem mondanám konkrét fluffnak, de hogy őszinte legyek ez annak is "köszönhető", hogy kurva szar lelki állapotba írtam ezt a novellát, legszívesebben meg sem írtam volna, mert semmiféle moodba nem éreztem magam, úgyhogy ezt egyébként nagyon sajnálom, mert biztos megtudtam volna írni fluffosabbra meg jobbra, ha épp jó kedvem lett volna. Na mindegy, azért örülök neki, hogy tetszett! ;;
Köszönöm, hogy írtál! ^^
Szia^^
VálaszTörlésNa, egy ilyen kaliberű történetre áhítozott a lelkem^^
Maga az alap sztori is annyira tetszett, hogy nagyon! Egyszerűen imádtam a találkozásukat, és a legjobban azt, hogy utána nem normál randikon találkoztak újra és újra, hanem Jungkook mindig elhívta azokra a hülye rendezvényekre. Nekem ez a megoldás marhára bejött, mert nem volt szokványos.
„Mert ha egy hétköznapi helyen levettél a lábamról, akkor te egy nagyon különleges ember vagy, Jungkook.” Uhh, hát ezt annyira eltaláltad! És szerintem ez mindenre igaz. Mert pl. van, akinek a kezét mindenféle csinnadratta közepette kérik meg, pedig ezekben az esetekben egyáltalán nem számít a hely, az idő, a körülmények… Hiszen két lélek a legkopárabb pusztán, a legsötétebb időkben is egymásra talál, ha összeillenek^^
„én voltam a kikopott égbolt, Ő pedig megtöltött engem a csillagok ragyogásával, a Hold ezüst nyugalmával, a napfény örömteli melegségével.” Ez meg olyan varázslatosan hangzott, OMG^^
Az a csók is olyan csodálatosra sikeredett. Bár tudtam, hogy nem lesz jó vége, mert hát ha két férfi csókolózik nyilvánosan az felér a harmadik világháborúval, pedig számomra semmivel sem gusztusosabb, amikor tizenéves kiscsaj és a pasija cuppogva nyalják-valják egymást a villamoson végállomástól végállomásig akár… Brrrrrrrrrr… TaeKookot sokkal szívesebben nézném / hallgatnám, bár ez az én perverzióm, hahaXDDDDDDD
Sajnáltam nagyon Kookot az apja viselkedése miatt… Főleg miután felidézte azt a kedves emléket. Mert hát vannak apák, akik az elejétől kezdve szemetek, de ezek szerint ő régen nem volt az… Sosem értettem, egy szülő hogy képes csak azért a gyermeke ellen fordulni, mert nem úgy cselekszik, ahogy ő elvárná…
Jaj, az is nagyon édes volt, amikor Taehyung azt mondta, ne azt mondja Kook, hogy össze van törve, hanem hogy repedt.
És az utolsó mondatot is imádtam!
Engem már az első bekezdés magával ragadott, és utána repültem végig a sorokon, amíg hirtelen vége nem lett, pedig szívesen repültem volna még tovább^^
Uhh, most olvasom, hogy rossz lelki állapotban írtad… Remélem, elmúlt már azóta:/ Hát nekem ez simán elment fluffnak, bár én elég tágan értelmezem a fluff fogalmát. Nekem az a lényeg, hogy happy end legyen a vége, a többi nem számít, és azt megkaptam, szóval jupiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiXDD
Köszönöm, hogy olvashattam, nagyon tetszett<3
Szia!
TörlésNagyon örülök, hogy akkor ezzel tudtam neked egy kis örömöt szerezni. Hát amúgy manapság már nem tudom mi számit szokványosnak, de ennek is örülök, ha szerinted ez nem volt az. Próbálkozom, bár nem tudom, hogy mikor sikerül meg mikor nem.
Óó, igen! Ezzel egyet tudok érteni, én sem szeretem a mindenféle konfettit meg tűzijátékot meg ilyesmifeleket ennél, mert mindennek megvan a maga helye és ideje, így szerintem az a legszebb dolog, ha valakit egy általános dolog csábít el a leginkább, valami basic helyen. Tök mindegy hol vagytok, ha a szeretett személlyel lehetsz.
Igen, hát ott nem tudom mennyire jött át, de Kook egy picit extázisba került, kizarta a külvilágot és nem foglalkozott semmivel, csak Taehyunggal. Igazából tok sokat gondolkodtam rajta, hol és hogy legyen a csók, aztán azért döntöttem emellett, mert nekem így ezzel kifejezőbb volt, hogyha Kook nem is volt eszenel, Tae még attól belement, így mutatta ki, hogy őt sem érdekli az embertomeg, csak Kook. A véleményedet meg adom, hihetetlen mennyire bírják egymast nyalni-falni ezek az undorító 15 évesek xd
Hát rip igen, és talán még ez a legrosszabb, amikor szerető apabol atvalt egy gonosz emberré, mert így tudja, hogy régen mennyire kedves volt vele, most meg dik.
Igen, már azóta jobban vagyok. Sajnálom, hogy ezt a novellát ennyi szomorú dolog árnyékolta be, aminek a hatására ilyen kettős lett, de igen, legalább happy end a vége haha :D
Köszönöm, hogy írtál! ❤️
Megjöttem! ^^
VálaszTörlésHát nem is tudom, annyi mindent mondtam már róla, mégis, akarok írni, mert Taekook, és hát annyira tetszett ez a vonal velük, hogy nem tudom szó nélkül hagyni, és a kedvenc részeimet sem emeltem úgy ki.
A cselekménye miatt tényleg olyan doramás volt nekem, leginkább Jungkook és az apja közti kapcsolat és feszültség miatt, mégis, ez az escort vonal olyan egyedi volt, és hát Taehyungot így elképzelni, egyszerűen wow, az elejétől kezdve teljesen azonosulni tudtam Jungkookkal, ugyanazt a tüzet éreztem, amit ő is, amikor az ő levegője elakadt, én sem jutottam levegőhöz, egyszerűen wow, áradt a kifinomult elegancia és a vonzó szenvedély Taehyungból és Jungkookból, az egészet közrefogták, és ez annyira tetszett. A karakterük is végig, Jungkook, ahogy nem akarja egyszer se megszegni, visszavonni a szavát, ahogy utál várakozni, ugyan időben vannak, de már menne és türelmetlen, hát de azért megérte megvárni Taehyungot. XD
"mintha újra szembe találnám magam az elveszett jövőmmel"
"Ez a tökéletes férfi úgy néz ki, mint egy falat mennyország."
"– Mert ha egy hétköznapi helyen levettél a lábamról, akkor te egy nagyon különleges ember vagy, Jungkook." - ezek a gondolatok, mondatok annyira tetszettek különösen, nem csak ezekben, de minden szóban éreztem a kémiát és különlegességet, ami Taekookban van, amit nagyon jól megragadtál és átadtál, és nem is tudom, hogy milyen műfaj volt ez, nem kifejezetten fluff tényleg, de valami magasab szintű, érzelmesebb és gondolatibb, érett, happy end végű kapcsolat. Nagyon tetszett a "csilingelő izgalom" kifejezésed, ennél jobban ki se tudnám fejezni az olvasás közbeni érzésemet, izgatott voltam, néha tűzrekapott a szívem, aztán a nehezebb történések alatt össze is szorult, hát mindent éreztem egyszerre.
Az a rész, amikor az emlék volt az apukájával, az nagyon aranyos volt, ezután még jobban fájdalmas volt az a gondolat, hogy akivel a legboldogabb emlékei vannak, ő maga is emlékké válik, és ez miylen szomorú, hát ez tényleg nagyon az. ;; És itt nem egy tragédia miatt, hanem mert képtelen volt elfogadni Kook beállítottságát, hát ez annyira rossz, pedig semmitől sem kevesebb, csak mert nem egy nőt szeret. Utálatos dolog ez. És hogy emiatt rettegett tőle, pedig szeretetet kellett volna kapnia, hát ez borzasztó tényleg.
Imádtam azt a részt, amikor a szerelemről beszélgettek, Taehyung gondolatai anyira különlegesek voltak, ahogyan igazából is, hát egy csoda, és itt is az volt, és aztán ez az érzés kiteljesedett az első csókban, hát jóég, ot nem bírtam magammal, annyira egyszerű, de jelentős volt, megállt bele a szívem. Hát sokkal többet is olvastam volna belőlük, több részt, hosszabban is, mindazokkal a részekkel, amiket ki kellett hagynod belőle. ;; És a legvége, hogy Tehyung összeforrasztja a lelkét, meg a sok olyan kifejezés, amikor a lelkük táncot járt a saját galaxisukban, és ezek, huh, annyira csodásak voltak. És az utolsó mondat meg mindezt az egészet meghatványozta, hát tényleg nagyon szerettem olvasni és nagyon tetszett!
Egy másik, új, de különleges módon lettem ezen keresztül szerelmes Taekookba, ezt adta nekem ez a történet habként az eperre. 💜
Hát szervusz :D
TörlésHát igen, ezert nem is nagyon értettem, amikor azt írtad hogy olyan mint egy dorama, mert szerintem csak az a része olyan, és így inkább az a kijelentés lett volna helytálló, hogy részben olyan mint egy dorama. De így mostmar vágom mire gondoltál. Jaj tetszik ez a kifinomult elegancia meg vonzó szenvedély kifejezés, próbáltam egyébként ilyenre írni, akkor nagyon örülök neki hogy sikerült is. És hát fhu. Várakozni a legrosszabb.
Aaaa, nagyon örülök neki, hogy ennyi érzést sikerült belőled kivaltanom. Volt az a mese, hogy szomorúság nélkül nincs boldogság sem, ez most tökre illik erre a novellara is, meg hát tényleg, az egyik nem létezhet a másik nélkül, mert az a tökéletes összhang.
Amúgy nem ez volt a fő ok, inkább a pénzbeli. Persze az is ofc, de nem tudom miért gondolom így, de valamiért azt gondolom, hogy egy naaagyon gazdag embernek ha tegyük fel a fia meleg, és osszejonne egy szegény fiúval, az a tény jobban zavarna az apját hogy szegény, mintsem hogy fiú. De ehhez már kell egy olyan hatalomnak a kezébe lennie, mint pl a Janggas bácsinak az Itaewonban XD
Amúgy Taehyungon mindig aggódom, mint karakter, mert különleges és csodálatos gondolatai vannak, és mindig azon izelek, hogy na ez akkor most too much vagy sem, mert ugye egyszer megkaptam, hogy az a Kis herceg gondolat már too much volt, pedig én nem éreztem annak. Úgyhogy Taehyung aranyközépútját nem tudom még, de próbálom eltalalni.
Köszönöm! 💜
Szia^^
VálaszTörlésElnézést a késésért;-;
Jajj.. Rendesen én érzem rosszul magam, mikor a család, nem fogdja el a gyerekét úgy, ahogy van.
Érdekes volt ilyen cselekvényt látni, még nem olvastam ilyen témában, aztán lehet tele van vele a net, csak engem került el xD
A párbeszédek nagyon tetszettek, például, mikor őszintén beszélgettek az autóban, vagy mikor úgymond megvédte az apja elől. Ezekkel a részekkel szép karakter személységeket is írtál.
'...én voltam a kikopott égbolt, Ő pedig megtöltött engem a csillagok ragyogásával, a Hold ezüst nyugalmával, a napfény örömteli melegségével.' - ahhwww ez olyyan szép vélemény a szerelemről
Illetve alapból is, olyan különleges gondolatokat sikerült belecsempészni*-*
Köszönöm, hogy olvashattam, várlak a következő körben!^^
Szia~~ ^^
VálaszTörlésUff... Bocsánat, nagyon nagyon sokat késtem, de semmi se alakult úgy, ahogy kellett volna ><
OMFG *-*
TAEKOOK, na de még milyen Taekook *-*
Bruh, imádtam. Az rendesen felidegelt, hogy Jungkook apja nem fogadta el őt úgy, ahogy van... Mármint, van egy gyerekem, akkor csak szeretem annyira, hogy ne az érdekeljen, hogy melyik nemhez vonzódik. Egy, nem mintha beleszólhatnék, főleg ha elmúlt 18, kettő, személy szerint nekem semmi bajom ezzel. Legyenek boldogok, éljék az életük, szeressék egymást, ha akarnak gyereket, fogadjanak örökbe egyet. Igazából nem mintha közöm lenne ahhoz, hogy más kit szeret. Mindegy, hogy honnan származik, milyen a bőrszíne, milyen nyelven beszél, mi a munkája, tehetős-e, kopasz-e akit szeretünk, amíg ő is viszont szeret minket. A szeretet olyan, ami ellen nem tudunk mit tenni, hisz nem tudjuk irányítani az érzéseink. Tegyük fel, valaki nem képes vonzónak találni egy nőt, pedig férfi, és a saját neme jobban érdekli, akkor az az ő dolga.
Vissza a novelládhoz xd
Szóval... Nekem igazából tetszett Taehyung hozzáállása, az is, amikor a szerelmet írta le, vagy amikor azt mondta, hogy Jungkook legyen csak repedt és ne törtött. Hát édes istenem az rohadt aranyos volt *-*
Tényleg ne haragudj, amiért csak ilyen későn értem ide ><
Köszönöm, hogy olvashattam, imádtam! Még mindig imádom, ahogy fogalmazol, egyszerűen gyönyörű *-*
Szia!
VálaszTörlésElőször is szeretnék sűrű elnézést kérni, hogy eddig tartott ideérnem hozzád, holott olvastam már ezt, még nemsokkal azután, hogy kitetted, csak ugye én minden novellát többször szeretek elolvasni, mielőtt véleményt írok, bár erről le kéne szoknom, mert most is azért vagyok ennyire istentelenül lemaradva:')
Imádtam minden egyes szavát, elsőre, meg harmadjára is, be is könyvjelzőztem, mert tuti visszajövök még ide máskor is, most is rögtön hozzád jöttem, amit végre leültem kommenteket írni és megint nagyon örült a lelkem ennek a novellának. :D
"Amikor pedig kiszáll, teljességgel felrobbanok. Aranylóan sugárzik, mintha ketté tudná vágni a minket körbeölelő halvány sötétséget, a testem elernyed, a bensőm megnyugszik, ez a pillanat pedig úgy hat rám, mintha újra szembe találnám magam az elveszett jövőmmel." EZ ANNYIRA TETSZIK. Főleg a vége, hogy szembe találja magát az elveszett jövőjével, ez annyira édes, hogy fel akarok robbanni ;-; Amikor először olvastam előugrott belőlem a német óráról a "die Liebe auf den ersten Blick", ami a szerelem első látásra, és hát a Taekook-ot nálad mindig extrán imádom (pedig nem is shippelem vagy valami), szóval már itt tudtam, hgy nagyon jó lesz ;--; (alapból tudtam, de na)
Egyébként tényleg az egész annyira a helyén volt, imádtam mind Tae-t, mind Kook-ot karakterileg, tetszett az elején lévő improvizálós párbeszédük, azon nagyon jót mosolyogtam, főleg, hogy Tae kb. rögtön flörtölni is kezdett hehe, meg a dinamkájuk is annyira édes volt, hogy elolvadok ;-;
Sejtettem, hogy nem lesz 100% fluff és bár volt benne feszültség bőven, örültem, hogy happy end lett, mert istenbiza megijedtem a végén, hogy átmegyünk angstba xD
Mégegyszer elnézést a rengeteg késésért és köszönöm szépen, hogy olvashattam! ;-;
Azt az eget!
VálaszTörlésMindig elhülök rajta, hogy mennyire jól tudsz írni, hogy mennyire jól használod a szavakat, a mellékneveket, a jelzőket, meg mindent milyen jól párosítasz. Aztán x ideig nem olvasok tőled és ez a hatás 454657 szeresére nő! Hát kész vagyok, de teljesen.
Nagyon gyönyörű volt TT
"– Legyen a legátlagosabb hely. Mondjuk egy parkban.
– Miért pont az? – kérdőre vonom, Ő pedig féloldalas mosolyra húzza ajkait.
– Mert ha egy hétköznapi helyen levettél a lábamról, akkor te egy nagyon különleges ember vagy, Jungkook."
okai szerintem ez az eddigi egyik legjobb párbeszéded! Annyira frappáns, és annyira erőteljes, és annyira igaz! Imádom minden betűjét *-*
A felhőn táncolós hasonlat nagyon tetszett, emg ott az az egész rész uwu már láttam Vivi storyjában instán anno, és hát már akkor is gondoltma magamban, hogy hát igen, hát igen Vivcso megint alkotott, mint mindig. De onnan is, ami a legjobban tetszett az "A szeretet nem egy könnyű kis valami, nem egy súlytalan szó. A szerelem küzdelem saját magunkkal, és egymásért.", lehet még az én sztorimban is landol majd, sőt :D Habár még Annától is van amit ki akarok rakni meg Vivitől is ha jól emlékszem, csak szépen sorjában xD
"én voltam a kikopott égbolt, Ő pedig megtöltött engem a csillagok ragyogásával, a Hold ezüst nyugalmával, a napfény örömteli melegségével." hát ez is már, de komolyan, HÁT ELOLVADOK HOGY CSINÁLOD TESÓ TT
"Rengeteg boldog pillanatom volt vele és nincs szomorúbb ezen a világon, amikor az emberrel, akivel a legjobb emlékeid voltak, maga is egy emlékké válik." ez pedig... hát gondolom nem kell részleteznem, hogy miért siratott meg xD Nagyon a szívem közepébe talált rip habár szerintem itt az emberrel helyett nem csak simán ember kéne? xD
Jajj és amugy Tae karaktere valami csoda lett, nagyon tetszett *-*
ps: Sajnálom, hogy ilyen későn értem ide ♥
Szia!
VálaszTörlésOlvasom itt az utolsó kommenteket és azt látom, hogy sűrű bocsánatkérésekkel kezdenek a lányok, amiért olyan sokára értek ide. Én meg csak itt pislogok a több heti vagyis khm hónapnyi késéssel, és nem merem azt írni, hogy bocsi, hogy csak most értem el ide... De akkor mivel kezdjek? Szóval szépen a sarokban elbújva szóróm eléd a betűket, és majd félve elbattyogok a végén.
Ahw, az egész olyan keserédes volt a részemről. Mármint olyan szép volt meg minden, de pontosan emiatt megfájdult a szívem, hogy nee, ott akarok lenni ebben a világban!
Amúgy pont azon gondolkoztam, hogy milyen régen olvastam ezzel a párossal.
Nagyon szépek voltak a hasonlataid, a szóhasználatod, úgy éreztem magam, mint aki fagyit eszik és az ízek szép lassan elolvadnak a szájában.
Jaj, meg megmagyaráztad a címet! Imádom az ilyet!
(amúgy a cím, hehe ;) )
Köszönöm, hogy olvashattam és hogy elnézted a mostani csúszásaimat!