Nem tudom, mikor kezdődött. Mindig láttam, hogy tetszettem neki annak ellenére is, mennyi minden szólt ellene, hogy ez ne így legyen. Eddig tökéletesen megvoltam a szürke tudattal, hogy Ő többet érzett irántam, mint kellene; azonban nem tagadtam, igenis imponáló volt, hogy egy sokkal fiatalabb fiú ilyen vágyakozó tekintettel, ártatlan vonzalommal nézett rám, csak sosem volt ez változást okozó tényező az életemben. Már rég kinőttem abból a korból, hogy ez befolyásolni tudjon, viszont mostanában én is másképp tekintettem rá. Be kellett valljam saját magamnak, hogy mennyire tetszett nekem – a nagy, barna őzike szemei, majdnem vállára eső, selymes haja, a nagyszerű kisugárzása, ami csak úgy árasztotta magából a végtelen nyugodtságot és a tüzes határozottságot, csodálatos lelke pedig sziporkázott a gyönyörűségtől. Nem ismertem tőle kedvesebb embert. Teste elegendően izmos, feszes, és sokkal magasabb volt nálam, ami számomra egy lényegi pont volt a párkereséshez. Már-már hibátlan, nekem való férfiú volt, legalábbis olyan, akivel szívesen eltöltöttem volna pár éjszakát. Illetve csak majdnem; hiszen húsz évvel idősebb voltam nála, emellett pedig Ő a legjobb barátnőm fia.
Az én
tiszteletemre rendezett ünnepségnek a tetőfokához érkeztünk, amikor mindenki
elmerült a drága pezsgő és fényűző környezet nyújtotta lehetőségekben. Ezennel
nem én voltam a legfényesebb csillag, mert a folyékony nedű még tőlem is jobban
fénylett, a finom zene pedig maga köré csavart mindenkit, elmerültek egymás
társaságában. Jólesett végre kiszakadni a közömbös gratulációk és tárgyilagos kedélyességet imitáló emberek vaskarmai közül. Tudtam, hogy színlelnem kellett a
jókedvet, azonban nekem sem mehetett mindig, különösen akkor nem, amikor
Sungchan ennyire elragadóan nézett rám, mintha képes lenne lehozni nekem az
univerzum egy darabkáját. Aranyos volt, és szexi. A mosolya másképp hatott rám,
mint a többieké; talán azért, mert tudtam, hogy az övé őszinte. Az övé nekem
szólt, nem a pénznek. Ideges voltam magamra, hogy nem tudtam parancsolni az
érzéseimnek. Nem akartam, hogy ennyire hevesen verjen a szívem, vagy hogy
ennyire nyilvánvalóan megbámuljam, mint ahogy Ő is tette velem. Ahogy
végignézett rajtam, az felért a pokol lángjaival, felpezsdített és megbénított,
mintha az erejét mérte volna össze az enyémmel. Szinte láttam a gondolataiban,
ahogy feltette nekem a kérdést - vajon melyikünk lesz az erősebb? Mindig
ugyanez a kérdés merült fel, ha az emberekről volt szó. Kinek az akarata
erősebb a másikénál? Ki fog nyerni a végén? A pénz és a szerelem világa
hasonló volt; mindkettőben az a lényeg, hogy először a fellegekben jársz, aztán
pedig megmérgez a fájdalom. Bár itt még szó sem volt szerelemről, de minden
zsigeremben azt éreztem, hogy ennek egyáltalán nem lehet jó vége. Hosszú
merengésemből az szakított ki, amikor baljós gondolataim személye közeledni
kezdett felém az anyjával, így hát a puszta tekintetemmel próbáltam a tudtára
adni, hogy maradjon csendben, ne hozzon kellemetlen szituációba senkit.
– Minji, annyira
örülök neki, hogy eljöttetek! – mondtam örömteli hangon, majd hosszú ölelésbe
vontam Őt.
Mostanában nem
maradt időm a legjobb barátnőmre, ugyanis az apám maximalista jellemét
örököltem. Egyetlen dolog lebegett a szemem előtt, hogy minél hamarabb el
tudjak helyezkedni igazgatóként a cégben, ebben pedig segítségemre volt a
pénzügyi és marketing tudásom, meg a sok évnyi tapasztalatom. Utáltam, amikor
azzal vádoltak, hogy csak azért lettem sikeres üzletasszony, mert az apám
kitaposta a végeláthatatlanul hosszú, rögös utat, nekem pedig már csak át
kellett tőle vennem az irányítást. Azzal az apró ténnyel senki nem
foglalkozott, hogy tizenöt éve voltam mellette, és nekem is meg kellett már
élnem azóta sok rosszat. Igazság szerint egyáltalán nem érdekelt mások
véleménye, mert tudtam, hogy jó vagyok abban, amit csinálok. Az előítélet az,
ami csalódottá és feldúlttá tett, ugyanis egy másodpercre sem gondoltak bele az
én helyzetembe.
– Gratulálok,
Yejin! Azért majd amikor ráérsz, befejezhetnénk már a Secret Gardent. Örülök
neked nagyon, de te is tudod, Hyunbin az Hyunbin.
Igaz, hogy már
láttuk ezt a sorozatot, de mindketten beszéltük, hogy újra kellene
néznünk, mert az a közös kedvencünk. El is kezdtük néhány hónapja, azonban nem
sokra haladtunk és őszintén, nem csak a munka miatt. Egyszerűen frusztrált,
hogy nála kezdtük el nézni, mert elmondása szerint az én lakásom nem olyan
otthonos, mint az övé. Ezzel nem tudtam vitatkozni, el is ismertem az igazát, jól éreztem magam nála, az én házam pedig csak egy hely volt, ahova aludni jártam, tele értékkel. Sungchan zavart. Miatta nem tudtam élvezni és
beleélni magam úgy a jelenetekbe, ahogy szerettem volna. Szélsőséges ember
voltam, vagy nagyon szerette valaki a személyiségem, vagy egyáltalán nem, ez
pedig kivetült nálam az élet bármely területére. Vagy nagyon imádtam valamit,
vagy eszméletlenül gyűlöltem. És amikor a húsz éves fiú miatt nem tudtam úgy
elengedni magam, ahogy szerettem volna, akkor kezdett kényelmetlenné válni ez
az egész. Ennek ellenére teljes mértékben tisztában voltam vele, hogy ez az én
hibám is.
– Annyira
sajnálom! De mi lenne, ha most te jönnél át hozzám? Felnyitunk egy bort, és
befejezzük, ígérem.
– Hogy hallgassam, ahogy részegen szerelmet vallasz Hyunbinnak? Nem, a
bor kimarad, de azon kívül benne vagyok – mondta mosolyogva, én pedig azonnal
megnyugodtam. – Most viszont ne haragudj, de mennem kell, behívtak egy
megbeszélésre. Sungchan drágám, te maradsz még?
– Igen, maradok.
– Rendben –
mondta a fiának, majd ismételten felém fordult. – Tényleg sajnálom! De majd
hívlak, oké?
– Persze, menj
csak – kelletlenül ejtettem ki a szavakat, mégis próbáltam vigyort erőltetni
arcomra, és nem belegondolni abba, hogy most kettesben maradtam egy olyan
fiúval, akivel semmi esetre sem kellett volna.
– Gratulálok, noona – szemeiben valódi öröm csillant, amitől ismételten
nagyot dobbant a szívem. – Te jó ég, gyönyörű vagy!
– Köszönöm! Te is
nagyon jól nézel ki.
– Ne haragudj, ha ez kellemetlen neked – félszegen tarkójára simította
kezét, bizonytalan mozdulatokkal próbált közelebb férkőzni hozzám, tisztes
távolságot tartva.
– Ugyan.
Valószínűleg te vagy itt az egyetlen, aki nem lehetséges üzleti partnerként
tekint rám. Ami azt illeti, hogy fogsz egyedül hazajutni? – tettetett
kíváncsisággal döntöttem oldalra fejem, miközben azon töprengtem, mennyire tűnt
flörtölősnek perzselő tekintetem. Egyszerűen képtelen voltam levenni róla a
szemem, ez pedig neki is feltűnt. Mesésen állt rajta ez a letisztult, elegáns
fekete öltöny, illata pedig megbódított, bekúszott a sejtjeim közé. Egyszerre
éreztem a fűszeres rum ízét a számban, az érett narancs zamatát, ehhez pedig
társult a vanília édessége, ami az egyik kedvencem volt.
– Húsz vagyok, tudok vezetni – felvonta szemöldökét, én pedig majdnem
elnevettem magam gyermeki sértettségén, de visszafogtam magam. – Beszélhetnénk?
Úgy értem, kettesben.
– Elmondhatod itt
is, amit szeretnél.
– A csókról
akarok beszélni. – Fulladás-közel került hozzám, már nyoma sem volt annak az
ártatlan fiúnak, akivel nemrégiben elkezdtem beszélgetni. Előbújt magabiztossága,
az egész auráját körbelengte a céltudat és a szenvedély kettős, végzetes
egyvelege.
– Normális vagy?!
Még meglátnak – óvatosan ellöktem magamtól, bensőmben pedig kisebb káosz
robbant, amit senki számára sem akartam nyilvánvalóvá tenni.
– Ezért emeltem ki, hogy kettesben.
Vettem egy mély
levegőt, majd szemeibe néztem, amelyek ugyanolyan markánsan ragyogtak. Tudtam,
hogy mennyire makacs és hajthatatlan, talán még tőlem is jobban, ezért ésszerűbbnek láttam beadni a derekam, mielőtt még ténylegesen tett volna bármit is.
Megfordultam, abban a pillanatban egy pezsgőt vettem le a hozzám legközelebb
lévő pincér tálcájáról, mert úgy gondoltam, szükségem lesz rá. Az én jellemem
sokkal erősebb volt, mint az övé, viszont valami egyszerűen történt velem, amikor
kettesben maradtunk. Nem én irányítottam akkor a testem, a gondolataim meg
pláne. Mintha az addig üres váza megtelt volna a szenvedély és odaadás
virágaival, egyesével szelídített meg minden egyes szirmot, majd takarózott be
vele. Velem. Elhagytuk a termet, ahol lezajlott az egész ceremónia, lépéseimet
a lépcsőhöz irányítottam, amin át megszámlálhatatlan mennyiségű szoba volt.
Kiválasztottam a leghátsót, bár még így sem mehettem biztosra, hiszen ebben az
undorító világban még a falnak is füle volt. Ingerült voltam, mi sem
bizonyíthatta ezt jobban, minthogy a kristálypoharat úgy szorítottam, mintha az
életem múlott volna rajta. Ettől függetlenül nekem kellett elkezdenem, nem
engedhettem meg magamnak, hogy másképp legyen.
– Nézd, nem fogok neked hazudni, nincs is értelme. Vonzódom hozzád, helyes
vagy és kedves, de én már rég kinőttem abból a korból, amire neked szükséged
van. Elváltam, nem hiszek már a szerelemben, és az anyádnak sem akarok
kellemetlenséget okozni. Sajnálom, hogy ezt nem tisztáztuk korábban, de utálom
ezeket a helyzeteket. Keress egy olyan lányt, akivel van jelened és jövőd, azt
a csókot pedig felejtsük el, oké?
Ahogy kiejtettem
ezeket a súlyos szavakat hallottam, ahogy a lelkem apró darabkákra tört, ezen
pedig egy cseppet sem segített Sungchan fájdalmas, szívszaggató tekintete.
– Nem tudom elfelejteni, noona. Képtelen vagyok rá – szomorúan mondta,
majd mélyen belenézett szemeimbe, én pedig teljesen elvesztem. – Szerelmes vagyok beléd. Tizenöt éves korom óta szeretlek, és még
legalább ennyi ideig foglak.
– Sungchan, én-
– Kérlek, hadd fejezzem be! Kérlek – szavamba vágott, aztán még közelebb
jött hozzám, nekem pedig vészesen fogyott a levegőm. – Szeretném, ha újra
hinnél a szerelemben, és én képes lennék neked megadni ezt, még többet is.
Féltem, amikor megcsókoltalak, mert azt hittem, tönkre fogok tenni mindent. De
visszacsókoltál, ennek jelentenie kell valamit, nem? Ne törődj senkivel, csak
magaddal. Te mit akarsz? Tudom, érzem, hogy neked is szükséged van rám.
Hátrálni kezdtem,
amikor megéreztem teste melegét. Eközben mindvégig egymást néztük, pedig én
csak arra tudtam gondolni, hogy sarokba szorított. Teljes mértékben igaza volt.
Úgy vonzott magához, mint a gravitáció. Nagyot koppantam az olasz bútorlaphoz,
a kezemből pedig kiesett a pohár, amely végül szilánkokra tört, de akkor észre
sem vettem. Hogy tud ez a fiú így rám nézni? Csak erre tudtam gondolni.
A kérdés már nem az volt, hogy akartam-e Őt, hanem hogy hogyan fogok lemondani
róla. Hirtelen kínzó hasogatást éreztem a lábamnál, mire lepillantottam és
láttam, hogy egy szilánkdarab felsértette a húsomat.
– A rohadt
életbe! – Leültem az ágyra, majd a fájó területre tettem a kezem. Mégsem volt
ez semmi ahhoz képest, amit az előbb éltem át, de így legalább elterelődött a
téma.
Letérdelt elém,
végül egy papírzsebkendőt rakott finom, lehelet-mozdulattal a sebre. Annyira
jólesett érintése, hogy le kellett hunynom a szemeim.
– Ezt a sebed nem
tudom begyógyítani, de azt, amit nem lehet látni, be tudnám.
– Miért vagy
ebben olyan biztos? – kérdeztem széttörve,
mire Ő lehajtva fejét, sejtelmesen elmosolyodott.
– Nagyon fáj?
– Igen. De a fájdalom csak addig tart, amíg el nem múlik.
– Később rakok rá sebtapaszt is. Be fogom tartani az ígéretem.
*
A hetek olyan
gyorsan teltek, hogy szinte észre sem vettem, teljesen belemerültem a munkába.
Fárasztó volt, ugyanakkor jót tett ez az egyhónapnyi távollét mindentől,
legfőképp a saját démonjaim elől szerettem volna szabadulni, amely részben
ment is, de nem száz százalékosan. Sokszor pörgött le a fejemben a csókunk, és
minden egyes visszajátszás során egyre kevésbé gondoltam úgy, hogy hibát
követtünk volna el. Élveztem, Sungchan gyengéd volt, mégis tele volt
szenvedéllyel, ajkai érzékiségéről nem is beszélve. Mentol, és “első csók” ízű
volt, amely visszarepített engem is fiatalnak. Semmivel nem foglalkoztunk, csak
egymással és azzal a csodálatos pillanattal, ami kettőnkről szólt. Akkor
vallotta be először, hogy szeret, bennem pedig tűzijátékok hada robbant fel.
Rég mondtak már nekem ehhez hasonlót, ennyire romantikusan, pedig semmi
különlegeset nem tett, csak kifejezte azt, ami lelkében volt. Nem lehetett
könnyű neki sem ilyen nyíltan beszélnie az érzéseiről, hiszen ebben az egészben
nem csak mi voltunk, hanem az anyja is, akire Isten tudja, milyen hatással
lenne, ha kiderülne a közös titkunk. Gyűlöltem, hogy nem lehettem Minjivel
őszinte, hiszen az elmúlt évtizedekben apró, jelentéktelen füllentéseken kívül
nem volt más köztünk, nem beszélve arról, hogy őszinte embernek vallottam
magam, és másoktól is elvártam, hogy legyenek velem azok. Most pedig
belekeveredtem ebbe az ördögi körbe. Nem akartam, hogy megsérüljön miattam, de
biztos voltam benne, hogy egy nap elmondom neki a teljes igazságot.
Éppen hozzá
igyekeztem, ugyan néhanapján üzengettünk egymásnak, de már mindkettőnknek
hiányzott a másik teljes valója, azzal pedig véglegesen meggyőzött, amikor a
telefonon megláttam az “egyedül” szót. Már a kapunál voltam, amikor üzent, hogy
késni fog, de várjam meg a lakásban, ezért beütöttem a kapukódot. Az első
látvány, ami fogadott, igazán meghökkentő volt. Még levegőt is elfelejtettem
venni egy másodperc erejéig, zavarodottságomban pedig földbe gyökerezett
lábakkal bámultam a gyakorlatilag félmeztelen, törülközőben sétálgató fiút,
ahogy a vizes hajába túrt.
– Oh, noona. Azt hittem, hogy anya az – szólalt meg végül, amikor
észrevett. Egy lehengerlő mosolyt villantott rám, én pedig próbáltam acélt
fűzni remegő akaratomba.
– Miért vagy itt?
– Itt lakom – válaszolt higgadtan, mire én megforgattam szemem.
– Minji azt
mondta, hogy elutaztál egy hétre a barátaiddal.
– Így volt, de hamarabb jöttünk vissza.
– Vegyél fel valamit, kérlek. – Próbáltam levenni testéről tekintetem,
azonban nem ment. Azt tanulmányoztam, hogy mennyire lassan hagyják el a
vízcseppek izmos mellkasát, onnan pedig feszes hasizmát.
– Csak akkor, ha
megígéred, hogy nem mész el.
– Ígérem –
bólintottam egyet nyomatékosítás céljából, kettős érzés egyvelege támadott meg,
hiszen megfordult a fejemben a távozás lehetősége is, mégis maradni akartam.
Utána kirobbanó
energiával futott is, én pedig végre kifújtam a hosszú ideje bent tartott
levegőt. Mégis mennyire volt szerencsétlen ez a helyzet? Írtam is legjobb
barátnőmnek, hogy mennyi idő kell még neki, hogy eltudjon szakadni a
munkából, azonban válasz már nem érkezett. Leültem a nappaliban lévő kényelmes
kanapéra, a szokásos helyemre, majd mire észbekaptam, Sungchan is ott volt
mellettem. Megállt előttem, emiatt fel kellett rá néznem. Igazából imádtam,
ahogy engem pásztázott, mert istennőnek éreztem magam, ahogy áhítozva,
tapintatosan végigmért. Nem tudtam megállapítani, meddig bámultuk egymást,
azonban egy idő után térdre ereszkedett, és saját combjára tette azt a lábam,
amelyet megsebzett a kristálypohár szilánkja.
– Ott maradt a
helye.
– Nem vészes.
– De az. A tökéletes bőröd – végigsimította rajta
kezét, aztán pedig elővett a melegítőnadrágjából egy sebtapaszt, és gondosan
odarakta.
Megmosolyogtam a
figyelmességét, és hogy betartotta az ígéretét, ugyanakkor elszomorított, hogy
csak ennyi lehet a miénk. Olyanok voltunk, akár két falevél, amelyeket a szellő
messze sodort egymástól, és bármennyire is próbáltak ellenállni, a légáramlat
elől nem volt menekvés. Ahogy az idő ellen sem tehettem semmit. Elmélkedésemből az engem most
lágyan érintő fiú szakított ki, leheletfinom puszikkal lepte el a lábam.
Iszonyatosan jólesett, ahogy egyre csak haladt felfelé, viszont a vészharang
idegesítően ott csilingelt a fejemben.
– Sungchan!
– Sajnálom. Nem tudok leállni. Kérlek! Be akarom bizonyítani, mennyire
szeretlek. Csak most az egyszer ne foglalkozz a következményekkel, jó? – Olyan
ártatlan, Bambi-szemekkel nézett rám, hogy egyszerűen képtelen voltam neki
megtiltani bármit is.
Így történt hát,
hogy elcsattant a második csókunk - amelyet én kezdeményeztem-, ami még az
elsőnél is jobb volt. Odaadóbb, őszintébb, és olyan érzelmes, hogy képes lettem
volna magam elsírni. Az érzéseit átadta nekem, megnyitotta a lelkem örömtáncot
járó kincsesládáját, hogy ezt a napot bezárhassuk oda, a kulcs tulajdonosa
pedig félig Ő volt. Csak ketten voltunk a helyiségben, a fülledt levegő mégis
úgy áramlott szét, hogy szinte megfulladtam a kéjhullámok miatt. Bár ez inkább
az előttem térdelő fiú miatt lehetett, aki most bizsergető csókokkal lepte el a
combom belső részét. Beharapott ajkakkal néztem le rá, ő pedig mélyen belefúrta
aranyló tekintetét az enyémbe. A hideg átsüvített a testemen, hurrikánszerűen
törtek fel bennem az érzések. Ez a nézés intimebb volt bárminél, és teljesen az
ujjai köré csavart.
– Anyukád bármelyik pillanatban hazaérhet – érveltem a megmaradt józan
eszemmel, de a sóhajok elnyelték hangom.
Ő csak mesterien
tökéletes félmosolyra húzta ajkait, majd egy légiesen könnyed mozdulattal ismét
végighúzta száját a combom belső részén, egyre közelebb kerülve ezzel a
legérzékenyebb pontomhoz. Az ujjai lassan cirógatták meztelen bőröm, Ő pedig
élvezte, hogy hangosabbnál hangosabb hangokat képes belőlem
kicsikarni. Nem hittem a sorsban, azonban ma tudtam, hogy létezik, mert nem
szoknyát akartam felvenni elsőnek, aztán mégiscsak amellett döntöttem. Kezemmel
beletúrtam sötét hajába, ami úgy vonzott magához, mint valami láthatatlan erő,
amit csak mi éreztünk ketten. Lassan, mégis kiszámíthatóan csókolt végig, én
pedig vibráló csillagokat láttam a gyönyörtől. Nem tudtam tovább türtőztetni az
érzéseimet, felnyögtem, amikor újra megéreztem a nyelvét. Egyre erősebben
markoltam meg a haját, ő pedig ennek következtében egyre gyengédebb lett,
amitől teljesen ködös lett az elmém, és már csak a vonzás szabálya vezérelt.
– Annyira finom
vagy – habcsókokat adott a testemre, minden porcikámat bizsergető gyengéden
birtokolta, és annyira imádtam ennek a részese lenni.
Egyre több puszit
adott, míg végül már ketten voltunk a kanapén, Ő egy kézzel megtámaszkodva
felettem, én pedig dereka köré kulcsoltam lábaim, amit a másik kezével
gyengéden szorított, mintha attól félne, hogy egyszer véget ér ez a csoda. Már
a nyakhajlatomba borulva harapdálta bőröm, minden egyes alkalommal eltalálva legérzékenyebb pontom. Olyan tökéletes volt,
mintha már a sokadik alkalommal kényeztetne. Ezután kezét mellemre vezette,
amelyet lassan kezdett masszírozni, én pedig csak hüledezve konstatáltam, hogy
milyen reakciókat váltott ki belőlem. Hihetetlen ez a fiú... Aztán óráknak tűnő
másodpercekig egymás tekintetét kémleltünk, majd lassan közelített megint, és
először homlokomra adott csókot, aztán a szememre, végül ajkaimra.
Elmosolyodtam mérhetetlen kedvességén, azonban rettentő módon megijesztett. Épp
szexelni készültem egy húsz éves fiúval, aki ettől sokkal jobbat érdemelne.
– Várj, Sungchan.
– Mi a baj? Valamit rosszul csinálok? – félbehagyott mindent,
kétségbeesetten nézett rám, mire én ülőpozícióba tornáztam magam.
– Nem, dehogyis.
De kérlek, ezt most hagyjuk abba. Egy olyan lánnyal legyen az első alkalmad,
aki nagyon szeret és megérdemel téged.
– Már megint kezded. Mégis mikor fogod megérteni, hogy engem nem érdekel
senki más?!
– Te is értsd meg az én helyzetem! Ez így túl gyors, és olyan hirtelen
jött, hogy időm sem volt reagálni. Nem akarom, hogy holnapra megbánjuk ezt,
sokkal jobbat kaphatnál ettől.
– Miért próbálod úgy beállítani, hogy engem védesz, miközben csakis
magadat? Csak tudnám, mitől félsz annyira. Mindig azt mondod, hogy nem érdekel
mások véleménye, akkor miért nem adsz kettőnknek egy esélyt? Mondd csak, noona,
mégis ki lehetne jobb nálad? Te vagy a legjobb, soha nem bánnám meg, ha
szeretkeznénk, még akkor sem, ha nem szeretsz. De mivel te ezt megbánnád
holnapra, ezért abbahagyjuk – kiemelte a “te” szót, amitől gyötrelmes érzés
kerített hatalmába.
Idegesen állt
fel, és ment a konyhába, amit végigkísértem tekintetemmel. Kivett a hűtőből egy
üveg vizet, próbálta magát lenyugtatni. Olyan volt, mint egy oroszlán, akit
megfosztottak az élelemtől. Csendben dühöngött, mégis láttam rajta, hogy
üvölteni akart. Igaza volt. Kettőnk közül csak én bántam volna ezt, de
egyáltalán nem azért, amire gondolt. Egyszer apám már beleszólt a szerelmi
életembe, nincs többé hozzá joga, ahogy a céges emberek véleménye sem érdekelt.
Minji lebegett a szemem előtt, és hogy mennyire megbántanám ezzel. Tudtam, hogy
milyen lányt szánt a fiának, és még csak meg sem közelítettem az elképzelését.
Önző dolog lenne tőlem, ha nem tartanám tiszteletben, amelyet Ő akart, én
bármennyire is szerettem volna másképp cselekedni. Most mégsem tudtam másra
gondolni, csak hogy valahogy ki kell engesztelnem ezt a fiút, aki bármire képes
lenne értem. Nagyon, nagyon lassan közeledtem hozzá, hogy a hártyavékony tér,
ami közöttünk keletkezett, elvesszen. Hátulról öleltem át, a mellem
hozzányomódott hátához, Sungchanból pedig egy reszelős sóhaj szakadt fel.
– Sajnálom,
tényleg. Nem tudom, mit kellene tennem – mondtam remegő hangon, közel állva a
sírás határához, még szorosabban ölelve Őt. – Megőrülök ettől az érzéstől, megrémiszt, hogy nem látom az út végét.
– Nem fogod az utat megtalálni, ha nem magad válsz az úttá. Valaki vár a
végén, már csak el kell döntened, hogy kit szeretnél – megfordult, mélyen a
szemeimbe nézett, ezzel pedig teljesen megbabonázott.
– Mindkettőtöket
akarlak.
– Akkor van egy ötletem – elmosolyodott, arcomat közrefogta, majd elkezdte
simogatni. Belebújtam kezei puhaságába. – Mit szólnál, ha csak együtt lennénk?
Nem mondunk ki semmit nyíltan, anyunak sem beszélünk addig, amíg el nem
döntötted magadban az érzéseid. Csak te és én, semmi más nem számít. Be akarom
bizonyítani neked, hogy a szerelem nagyszerű dolog, ha a megfelelő emberrel
vagy együtt.
Szavai hallatán
bizonytalanul, de annál nagyobb izgatottsággal bólintottam, utána pedig
hagytam, hogy a boldogság első fonalai elkezdjék összekötözni megrepedt
szívemet.
*
Sungchannal
együtt lenni olyan volt, mint az eső utáni szivárvány gyönyörű színkavalkádja.
Tetszett az élethez való hozzáállása és szemlélete, érett volt és
intelligens, emellett pedig mindig tudta, mikor kell csendben maradnia, vagy
épp beszélnie. A hallgatás egy erény volt ebben a világban, kevesen tudták.
Imádtam, amikor a kisfiús bája eltűnt, helyét pedig olyan átható fellépés vette
át, amellyel még én sem rendelkeztem. Öntudatos volt, ezzel pedig engem is
erősített és épített. Sosem hittem volna, hogy egyszer tanulni fogok egy tőlem
sokkal fiatalabbtól, pedig teljes mértékben ez történt a hetek leforgása alatt.
Elárasztott nagyszerű gondolatokkal, mély beszélgetésekkel, édes csókokkal. Azt
mondta, hogy ne mondjunk ki semmit nyíltan, Ő azonban néha, önkívületi
állapotban szerelmet vallott nekem, amelyet minduntalan nagyobb lelkesedéssel
fogadtam be. Minden egyes együtt töltött napunk után egyre erőteljesebben
rajzolódott ki előttem, ki várt engem az út végén.
*
Hosszú, és fárasztó volt a munka, céltalan prezentációkat hallgattam egy ideig, amelyeknek semmi értelme nem volt, ugyanis a marketing része elég gyenge volt. Belevetettem magam a projekt krémjébe, rengeteg dolgot kellett benne kijavítani, azonban este már nem volt bennem olyan lelkesedés, hogy folytatni tudjam, sokkal inkább lettem volna Sungchan nagyszerű társaságában. Felhívtam, és megkértem, hogy jöjjön értem, Ő pedig zokszó nélkül teljesítette, amit kértem. Azt mondta, hogy huszonöt percen belül itt lesz, én pedig pontosan tudtam, hogy hihetek neki. Amíg rá vártam, leperegtek előttem az elmúlt hónapok, és meg kellett állapítanom, hogy sosem voltam még ilyen boldog egész eddigi életem során. Mellette kivirágoztam, feltárulkoztam, olyan dolgokat osztottam meg vele, amelyet még a legjobb barátnőm sem tudott ennyire részletekbe menően. Meséltem neki a házasságomról, ami megrendezett volt, és egy pillanatig sem szerettük egymást. Meg is csalt, én pedig minden egyes mocskosságát eltűrtem az apám miatt, mert állítása szerint Jaewook volt a legmegfelelőbb a cég irányítására. Sokáig tartott, amíg meggyőztem, hogy én kompatibilisebb lennék igazgatónak, de ahogy beadta a derekát, abban a pillanatban el is váltam. Ennek már öt éve. Beszéltem a cipők iránti megmagyarázhatatlan imádatomról, amelyből minden héten be kellett szereznem legalább egy darabot, hogy a lelkem megnyugodjon. Nem tartotta furának és pénzkidobásnak, mert neki is egy különös köteléke volt a converse márka iránt.
Ő elárulta nekem azt, mikor szeretett belém, válasza pedig őszintén meglepett. Azt mondta, hogy fokozatosan alakult ki nála ez az intenzív érzelem, mindennap talált egy okot, amiért megérte engem kedvelnie, de az áttörést a közös nyaralásunk hozta meg, ahol tizennégy éves volt, Barcelonában. Az intelligenciámat, és a szélsőséget szerette bennem a legjobban, amelyre én mindig negatív tulajdonságomként gondoltam. Rosszul éreztem magam, amiért a nyaralásunkból nekem csak a Minjivel közös és boldog pillanatok, na meg Lionel Messi maradtak meg, miközben Ő akkor lett belém szerelmes. Ott is sokat beszélgettünk, és feltűnt, hogy sokkal értelmesebb, mint a korabeli gyerekek, igazság szerint már akkor is szerettem vele lenni, de még betudtam annak, hogy a legjobb barátnőm gyereke. Valamint elregélte, hogy állatorvos szeretne lenni, mert még régebben elpusztult a kiskutyája, akiért nem tehetett semmit. Sokáig siratta, de akkor, azon a napon eldöntötte, hogy a többi állatkát meg szeretné menteni, ezért keményen tanult. Az egyetemre sok pénz kellett, és fel is ajánlottam a segítségem, de nem fogadta el. Még csak gólya volt, de már most látszott az elhivatottsága, amit öröm volt látni.
– Úristen, gyönyörű vagy – még a lélegzete is kihagyott, ahogy kiejtette a
szavakat.
Mosolyogva
szálltam be az autójába, amelyet mostanában sokkal jobban szerettem, mint a
sajátomat. Valahogy kényelmesebbnek és hangulatosabbnak tűnt, ezért amikor
tudtam, hogy nem kell tanulnia, rendszerint Ő fuvarozott haza.
– Még csak huszonhárom perc telt el.
– Nem szeretek késni és azt is tudom, hogy utálsz várakozni.
– Imádom, hogy ilyen vagy.
– Milyen napod volt? – kíváncsian kérdezte, miközben beindította a kocsit.
– Hosszú és
fárasztó. Szükségem lenne egy kis feltöltődésre.
– Ó, értem, mire
gondolsz.
Utána már nem
szólaltunk meg, a hátralévő utat egymás szeretetébe merülve tettük meg,
meghitt, idilli csendben.
Nem akartam Őt
hazaengedni, illetve még a lakásba sem szerettem volna bemenni, ezért
megkértem, hogy üljünk ki a teraszra, ahol kiváló rálátásunk nyílt a késő esti,
nyári csillagokra. A hintaágyamra telepedtünk le, fejemet a mellkasán
pihentettem, Ő pedig bizsergető-gyengéden simított végig olykor karomon. Belefelejtkeztem
a pillanatba, annyira jó érzéssel töltött el a közelsége és a figyelme,
átfutott a gondolataim között, hogy bárcsak minden napunk ilyen lenne.
Megnyugodtam a közelében, az a harmonikusan fodrozódó tenger, ami benne volt,
valóságos lélekdonorként hatott rám.
– Mesélj, mi volt ma a cégnél – lágy hangja miatt lehunytam szemeim, de
próbáltam nem elaludni ölelő karjaiban.
– Egy nagy
projekten dolgozunk egy másik céggel, és határidőt szabtak nekünk, emiatt
mindenki feszült. Nem tetszik senki ötlete, nem rosszak, de lehetnének jobbak
is, ezért valahogy egyesítenem kellene őket.
– Nagyon frusztráló lehet. – Simogatni kezdte hajam az
ujjaival, amitől jóleső sóhaj szökött ki ajkaim közül.
– Igen, de muszáj
jól csinálnom. Ez az első nagyobb ütemterv, amióta igazgató vagyok és azt akarom, hogy
tökéletes legyen.
– Az lesz, biztos vagyok benne.
– Igen, az lesz, ha nem idegeskedem állandóan – mondtam letörten,
kedveszegetten.
– Van erre egy bevált módszerem.
– Na és mi az?
– Hagyjuk inkább.
– Nem, most már mondd el!
– Hülyének fogsz
tartani.
– Dehogy foglak.
– Oké – rövid szünetet tartott, majd ismételten beszédnek eredt nyelve. – Amikor ideges vagyok, akkor veszek egy mély levegőt, és az égboltra nézek. Így
olyan, mintha belélegezném az eget. Aztán kifújom a levegőt, és a csillagokra
gondolok, mintha kilélegezném őket. Ilyenkor pedig bennem van, hogy
feleslegesen telne el egy napom, ha az egészet mérgesen tölteném.
– Hűha.
– Mi az?
– Azt hiszem, szerelmes vagyok beléd – mondtam öntudatlanul, mire leesett,
hogy mi hagyta el előbb ajkaimat. A szavak kiszöktek, olyan megváltással
ráadásul, mintha egy több éve raboskodó ember szabadult volna ki a börtönből.
– Jól hallottam?
Mondd ki még egyszer!
– Szeretlek. – Próbáltam minden érzékiségem beleönteni ebbe a szóba, át szerettem volna neki adni mindazt, amit én kaptam tőle az elmúlt hónapok során. Lágyan mondtam, kedvesen, tündöklő szemeibe felejtkezve.
– Úristen! Ez még jobb és szexibb, mint ahogy elképzeltem a fejemben –
izgatottságtól túlfűtve adott egy csókot, majd felemelt, lábaim pedig dereka
köré kulcsoltam. – Imádlak!
Elmélyítette
szédítő csókunkat, nyelve fantasztikus összhangban volt az enyémmel, Ő
irányított, én pedig szívesen adtam oda magam neki mindenestül. Az illata,
bőrének érzéki puhasága, selymessége; azonnal magával ragadott. Hangos
kéjsóvárgása térített vissza a földre, ködös tekintettel nézett rám,
beleegyezést várva, hogy a következő szintre léphessen. Már én is irgalmatlanul
kívántam Őt, és tudtam, hogy ez lesz életünk egyik legfelejthetetlenebb
éjszakája. Neki azért, mert ez lesz az első szeretkezése, nekem pedig azért,
mert most először szerelemből fogok lefeküdni valakivel.
*
Régóta nem
találkoztam már Minjivel, ezért éppen itt volt az ideje, hogy megejtsünk ketten
egy kis egymással töltött időt. Még mindig nem tudta, hogy szerelmes voltam a
fiába, azonban Sungchannal már beszéltük, hogy nemsokára beavatjuk az Ő, és az
én családomat is. Az elmúlt hónapok során olyan komolyra fordult a
kapcsolatunk, hogy egyikünk sem akarta már sokáig titkolni. Még most nem
akartam erről beszélni barátnőmmel, de vészesen közeledtünk az igazság
pillanatához. Az én lakásomon voltunk, amit mostanra teljesen átvett a
szerelmem fűszeres-édes illata. Imádtam belélegezni ezt az aromát, teljesen
megnyugodtam tőle, ezzel az esszenciával pedig végre olyan otthonos lett az itt
élés, amelyet még sosem éreztem. Vele aludni és kelni volt a legjobb.
– Na, és mi újság
a pasikkal? Ismerek egy eszméletlen férfit, pont a te eseted. Ha szeretnéd,
leszervezek vele egy randit – mondta halál higgadtan, én pedig majdnem
visszanyeltem a keserű kávémat. Most mégis mit kellett volna mondanom?
– Ami azt illeti, Minji... sajnálom, hogy csak most szólok, de van
valakim. Ne haragudj, hogy eddig nem mondtam el.
– Ó. Semmi baj,
mostanában egyikünk sem ért rá – Egy kis csalódottságot azért felfedeztem
arcán, amitől egyből felszólalt a lelkiismeretem. – És ismerem? – mindentudó
mosollyal kérdezte, én pedig ettől úgy éreztem magam, mintha vallatószékbe
kényszerültem volna.
– Ígérem, amikor
eljön az ideje, mindent elmondok.
– Oké, amíg nem
az exférjem, addig te csak jól járhatsz.
Gúnyos
kijelentésén felnevettem, még a könnyem is kicsordult. Szerettem az ironikus
humorát, mert magát is képes volt kifigurázni bármilyen nehézség nélkül. Ezután
még naphosszat beszéltünk, ittam minden szavát, figyeltem minden rezdülésére.
Reméltem, hogy egy szép napon majd elfogadja minden döntésem, és boldog lesz a
fiával közösen kialakult szerelmünk miatt.
*
Amióta elhangzott
köztünk az a bizonyos varázsszó, kettőnk kapcsolata még az eddiginél is erősebb
lett, mégis sebezhetővé tettem magam azzal, hogy teljes valómmal megnyíltam
felé. Tudtam, hogy nem fog engem megbántani, mostanában mégis bennem volt az a
megmagyarázhatatlan érzet, hogy bármikor elveszíthetem Őt. Hiszen annyival
szebb és fiatalabb lányokkal találkozhatott az egyetemen, akivel ki tudott
volna építeni közös jövőt, akivel egymás elsői lehettek volna minden
tekintetben. Vele úgy éreztem, hogy a kor mindössze egy szám, viszont amikor
kikerültünk a való életbe, akkor tudatosult bennem igazán, hogy az idő
megbéklyózott.
– Minden rendben van? – kérdezte aggódva, amikor észrevette, hogy
mennyivel gyorsabban vettem a levegőt. Mellkasán pihentettem a fejem,
mostanában ez volt a kedvenc párnám.
– Igen, minden
rendben.
– Nem tudsz már nekem hazudni – felemelte fejem, ezzel pedig ülőpozícióba
kerültünk mindketten. A tekintetében valami furcsa csillant az ijedelem
mellett, de el kellett mondanom neki azt, amely az utóbbi időben felemésztett.
– Oké. Akkor
elmondom. Nagyon kínos erről beszélnem, de azt hiszem, féltékeny vagyok -
mondtam mélyen szemeibe nézve, de Ő csak érthetetlenül bámult vissza rám.
– Mégis mire? Vagy kire?
Nem egészen értem.
– Rád. Mindenkire. Nem tudom, csak nem akarom, hogy ez az egész véget
érjen köztünk.
– Öt éve szeretlek, már mindjárt hat, és végre megkaptalak. Szerinted
képes lennék ezt bármivel is elcseszni, akár egy pillanatra is? – Csókot
hintett ajkaimra, ezzel is nyomatékosítva vallomását. – Én is féltékeny vagyok,
mert bármikor lecserélhetsz egy idősebb, gazdag férfira.
– Ó. Anyukád fel
is ajánlott egy lehetőséget.
– Ki az? Megölöm!
– olyan tűzzel ejtette ki eltökélt szavait, hogy ebben a pillanatban borzasztó
aranyosnak találtam. – Oké, mit szólnál hozzá, ha tudnánk egymás PIN-kódját?
Nem azért, hogy állandóan ellenőrizzük egymást, mert teljesen megbízom benned, de így nyugodtabbak lennénk
mindketten.
– Oké, benne
vagyok. Kezdd te.
– Az enyém nulla,
egy, nulla, hét. – Elgondolkoztam, hogy miféle kód lehet ez, aztán szétáradt
bennem a boldogság, amikor realizáltam a dátumot.
– Az első
csókunk.
– Igen. Mindenhol
átállítottam erre.
– Csodálatos vagy – mondtam áhítozva, majd most én hajoltam egy édes
csókért. – Az enyém egy, egy, egy, nulla, kettő, nyolc. És ha tudni akarod,
nekem is szinte mindenhol ez a kódom.
– És ez micsoda?
– A születési dátumom, visszafelé.
– Azt hittem, valami kreatívabb lesz.
– Bocsánat! Nem
lehet mindenki olyan hős romantikus, mint te.
– Ez igaz – mosolyogva vállat vont, aztán pedig szelíd erőszakkal
beledobott a párnahalmazba, pillangópuszikkal kezdett bombázni mindenhol.
Elaléltam minden érintésétől, annyira csábító volt, mégis gyengéd.
– Két hét múlva
el kell repülnöm egy megbeszélésre Japánba. Eljössz velem?
– Pont két hét múlva? Nem tudok, lesz akkor egy vizsgám, nem hagyhatom ki
- szomorú őzike szemeit rám emelte, még a száját is lefelé kanyarította.
– Semmi baj, akkor majd máskor.
– Mennyi ideig leszel?
– Négy napig. –
Időközben visszafeküdt, én pedig automatikusan hajtottam vissza fejem
mellkasára.
– Te jó ég, négy
napig nem foglak látni? Hogy fogom én azt kibírni?!
– Hát, ezzel jár, ha üzletasszonyba szeretsz bele.
– Rendben, de ne rosszalkodj! Most már tudom a kódod!
*
Ez a négy nap
Sungchan nélkül olyan üres volt, hogy egy örökkévalóságnak tűnt minden perc,
amelyet egyedül töltöttem. A vizsgája miatt nem tudtunk úgy beszélgetni, ahogy
szerettünk volna, ez pedig rányomta komor bélyegét a személyemre. Mintha új
ember lennék, olyan izgatott lettem a reptéren, és habár üzenni akartam neki,
hogy hazafelé tartok, nem akartam elterelni a figyelmét, fontos volt neki az
egyetem és szerettem volna, hogy jól teljesítsen.
Belépve a házba
egyből megbódított illata, amely most már a falakba is beleitta magát;
mosolyogva léptem beljebb, elengedve bőröndömet. Levettem a kabátom, majd
szokásos helyére akartam tenni a kocsikulcsot, viszont a komódon
megpillantottam egy levelet. Mosolyogva nyitottam fel, és már alig vártam, hogy
elolvassam a papírra írt romantikus szöveget.
Szeretlek. Meg fogod érteni, hogy miért csináltam ezt, ugye? Anya mindent tudott rólad, kivéve egy dolgot, amit nekem árultál el. Változtasd meg a kódod.
Megfagytam,
megégtem, forgott körülöttem a világ, a szívem pedig sajgott. Képtelen voltam
felfogni veszélyes szavait, mintha testen kívüli élményem lett volna, a
legrosszabb fajta, amit csak az ember el tud képzelni. Azonnal a széfhez
rohantam, remegő kezekkel ütöttem be a kódot, magamban pedig imádkoztam, hogy
ne legyen igazam, hogy ez csak valami félelmetes rémálom, amiből bármelyik
másodpercben felébredhetek. Sajnos az élet mindig adott egy nagy pofont, amikor
már úgy éreztem, hogy kezdek egyenesbe jönni. Ez most sem volt másképp, amikor
visszaköszöntött rám az üresség kellemetlen ismerősként a széf belsejében,
amiben a gyémántoknak kellett volna lennie. Egyfolytában az égboltra, és a
csillagokra gondoltam, miközben téptem a hajam, de mindhiába, a fájdalom, az
idegesség, a sértettség nem múlt el, csak még inkább fokozódott bennem. Törni
akartam, zúzni, de ehelyett összezuhantam, könnyeim patakokban folytak, a
lelkem is zokogott velem együtt. Az ég, és a csillagok elárultak. Ostobának éreztem magam, legfőképp azért, mert
hittem benne, magunkban, a szerelmünkben. Ehelyett életem két legfontosabb
személye elhagyott, elvitték mindenem magukkal, az értékem, az önbecsülésem és
annak a reményét, hogy valaha újra boldog lehetek.
________________________________________
Sziasztok!^^
Uh, hát kellett nekem ez a kis időkitolás, így legalább kidolgozhattam úgy, ahogy elképzeltem, bár még mindig nem vagyok vele igazán megelégedve, de már tovább sem akartam húzni.
5225 szó lett egyébként, remélem senkit nem ijeszt meg XD
És amúgy nem hiszem el, hogy mindig ilyen gyökérségeket írok az nct tagokkal, de remélem tudjátok, hogy ők a legcsodálatosabb fiúk ever!
És remélem, Sungchan mindenkit annyira megborított, mint engem, mert engem nagyon.
Kíváncsian várom az észrevételeiteket^^
Szia^^
VálaszTörlésNeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee!
Amióta a végére értem, csak ez az egy szó visszhangzik a fejemben, néha egy-két baszkival megspékelveXDD
Naiv kis lelkem azt hitte, végre olvashatok tőled valami cuki, imádnivalóan aranyos dolgot, pedig azért vészjelzőként ott villogott bennem a dal, amihez túlságosan édesnek tartottam volna a sztorit, de gondoltam, nem törődtél annyira a zenével, hurráááááááááá! Aztán meg jött a fekete leves a semmiből, pedig van, amikor simán meg tudnék lenni fordulat nélkül ámXD
Na jó, ugorjunk vissza az elejére…
Tök érdekes volt számomra, hogy egy idősebb nő és egy fiatal fiú szerelmét választottad témának. Nekem ezzel sosem volt bajom; a szerelem véleményem szerint nemtelen és kortalan, meg még oly sok minden, amit meg sem lehet nevezni:-)
Az kicsit neccesebb kérdés, hogy a legjobb barátnője fiáról volt szó. Önkénytelenül elképzeltem, mit szólnék ahhoz, ha 20 év múlva a fiam összejönne a legjobb barátnőmmelXDDDDDD De az az igazság, hogy a legjobb barátnőm az egyik legcsodásabb ember a földkerekén, úgyhogy még az is lehet, hogy nem bánnámXDD
Tetszett a csaj karaktere. A határozott üzletasszony, aki a munkájának él, és élvezi is, amit csinál. Nincs egy rakás gyereke, nem a konyhában robotol… Nem mintha ezzel baj lenne, csak bírom azokat a nőket, akik nem a megszokott utat választják, és szerintem tök ritkán lehet ilyenről olvasni, főleg ficikbenXD Meg amúgy én is nagyon imádok vagy utálok valamit, valakit… Szóval ez is szimpi volt benne, bár ez gondolom nem a jó tulajdonságok közé tartozikXDD
Sungchan karaktere is tök jó volt. Megvolt benne a gyerekesség, ugyanakkor voltak annyira mélyenszántó gondolatai, amiken csak tátottam a számat. Először az fogott meg nagyon, amikor azt mondta, Yein lábán keletkezett sebet nem tudja begyógyítani, de azt igen, amit nem lehet látni… Wow!
Tetszett, ahogy Yeint, aki egyébként egy kemény, céltudatos csaj volt, mennyire el tudta lágyítani ez a fiú. Sok olyan ember van, akiről alkotsz egy képet a viselkedése alapján, elkönyveled, hogy ő ilyen, de szerintem mindenki életében vannak olyan személyek, akik társaságában levetik magukról azt a bizonyos álarcot.
„Nem fogod az utat megtalálni, ha nem magad válsz az úttá.” Hú, ez a gondolat is nagyon különleges volt.
És az, hogy belélegezni az eget, és ki a csillagokat… Te jó ég, ezt én is alkalmazni fogom! Annyira meghitt volt az az egész jelenet, és, hogy Yeinből akkor bukott ki, hogy szerelmes… Nem is csodálkozom rajta! Tényleg úgy drukkoltam nekik, mert hát szegény nő már szívott a megrendezett házasságával, és még egyszer sem volt szerelmes azelőtt…
Uhhh, hát az a kódos dolog megakasztott kicsit… Főleg, hogy olyan könnyedén belement Yein. Tudom, ennek kulcsfontossága volt a jövőre nézve, de nekem egy ilyen felvetés biztosan nem tetszett volna a helyébenXDD Kicsit vonakodhatott volna, mielőtt megadtaXDD Jaj, és az milyen aranyos volt már, hogy Sungchannak milyen dátum volt a kódja… Visszatekintve viszont nagyon jól keverte a lapjait a drágaXD
És jött az a levél… Jaj, borzalmas, hogy szegény Yein végig azon parázott, mit fog majd a barátnője szólni, ha fény derül a fiával való kapcsolatára. Azt hitte, sosem hazudtak egymásnak, csak kis füllentések voltak… Nem is tudom, kinek az árulása durvább: Minjié vagy Sungchané…
Borzasztóan sajnálom Yeint! Ezek után biztos, hogy nem fogja másnak megnyitni a szívét, és nemcsak a szerelemben, a barátságban sem. Ahh nem is tudom, mit mondhatnék még; legalább akkora pofonként ért ez a fordulat, mint őtXD
De attól függetlenül, hogy itt rinyálok a vége miatt, nagyon tetszett az egész! És különben is, tökre hiányoztál az előző körből, az azelőtti körös Taeyongos kommentem miatt meg azóta is rosszul érzem magam:/
De a következő legyen végig fluff!!!!!^^
Köszönöm, hogy olvashattam<3
Szia!^^
TörlésHát... Igen XD Egy kicsit beáldoztam Sungchan lelkem, pedig ő egy ártatlan csodálatos bambi-fiú.
Egyébként a novella maga ebből a reszletbol ihletodott:
Watching me, wanting me
I can feel you pull me down
Fearing you, loving you
I won’t let you pull me down
Úgyhogy végül is fordulat nélkül is hagyatkoztam a dalra szerintem, mert az elején a dal vezérelt, hogy félt tőle meg az egész érzéstől meg a kockazattol, de mégis szerette, és ugye elgyengult tőle, csakis tőle.
Amúgy nekem is érdekes volt, mármint abból a szempontból, hogy én egyszerűen UTALOM az ilyen nagy korkulonbseget XD Mármint persze van már az a hatarmezsgye, amiből kiszakad az utalatom, például már amikor egy 25 éves lány jön össze egy mondjuk 50 éves palival az szerintem nem olyan nagy gáz, mintha egy 17 éves kislány jönne össze egy 35 éves palival, mert azért ő még csak egy kislány, bár tudom, hogy manapság már az a menő, ha 14 évesen már nem szűz valaki, és ez engem elborzaszt. Úgyhogy jól megszivattam magam ezzel a témával, annak ellenére is hogy világ életemben az idősebb férfiak jöttek be, de ez ugye nem egyenlő azzal hogy osszejonnek egy 45 éves palival, hanem csak hogy Hyunbin milyen csodálatos férfi XD
De ez szerintem teljesen más egy fiúnal, így azért nem olyan gáz szerintem, meg így elkepzelni Sungchant egy idősebb nővel is jó volt, annyira illik hozzá egy érettebb személy szerintem, jobban, minthogy egy fiatal fruskat képzeljek el mellé.
Ja igen, hát ez a neccesebb kérdés. Én őszintén szólva nem örülnék neki, bármennyire is legyen csodálatos legjobb barátnőm, mert hát ezek a nagy korkulonbsegek azt eredményezik, hogy a végén a fiatalabb egyedül marad, mert hát egyszer mindenki meghal. Huh, nagyon letargikus moodba vagyok ezzel kapcsolatban XD pont beszéltem Vivivel is, hogy ott van Fésűs Nelly példája, aki 40 akárhány évesen hozzament egy 60+ éves bacsihoz, és mindennap beszélnek a halálról, meg hogy hogy fogja Nelly egyedül felnevelni az 5 éves kislanyukat, mert hát ha eljon az idő, akkor mennie kell. Úgyhogy az ilyen dolgoktól inkább megkímélném a gyerekem, bármennyire is ne válogasson a szerelem, néha azért nem árt válogatni szerintem.
Ja, szerintem sem ez van mások előtt, hogy ez jó tulajdonság lenne, amikor a szélsőségekrol beszélünk. Ezt magamról vettem egyébként, én igazság szerint szeretem, hogy ilyen vagyok, mert hogy csak egy dolgot mondjak, a zenét szenvedélyesen szeretem és el sem tudnám képzelni máshogyan, így a legjobb, amikor beleéled magad a ritmusba, amikor a bőröd alá kúszik az ütem és néha annyira atadnam másoknak is, hogy velem mit csinál a zene.
Ennek nagyon örülök, mert őt pontosan így képzeltem el, ilyen majdnem-tokeletes, okos, kedves, vicces, gyermekies fiúnak, aki tud komoly is lenni, amikor a helyzet úgy kívánja. Meg egy kicsit különcnek is akartam láttatni, mert én imádom a különcöket :D
Igen, tökéletesen egyetértek. Egy személy sokat tud befolyásolni egy másik ember tulajdonságaiban, az aggályai levetkőzésében, vagy éppenséggel az ellentettje, magába is tud fordulni valaki.
Ez az utas egyébként egy kínai közmondás, szembe jött velem a facebookon, és mondom hát ez olyan csodálatos, hogy nem hagyhatom ki a novellambol, meg én nagyon úgy éreztem, hogy tökéletes Sungchan személyiségéhez ez a mondat.
Nagyon örülök neki, hogy így látod, egyébként ezt a részét szerettem a legjobban írni az egész történetnek, ekore is építettem igazából mindent.
Igen, ebben igazad van. Egy kicsit elkapkodtam, de ha őszinte akarok lenni, már alig vártam, hogy befejezzem xd nagyon sokáig írtam, majdnem kicsusztam a határidőből is, és komolyan én rendesen rosszul vagyok még fizikailag is, ha kések valamivel/valahonnan, úgyhogy már azt a részt úgymond feláldoztam.
Jaj, hát ne érezd rosszul magad miatta, ami történt megtortent, hátra kell hagyni a múltat, ha te akkor épp úgy érezted, én elfogadtam a véleményed, bár hazudnék ha azt mondanám, nem esett rosszul, mert egy nagyon picit igen, de tovább léptem rajta, és remélem te is ;; de már multbeli dolgokon nem érdemes rágódni.
Köszönöm, hogy írtál! ^^ ❤️
Szia!^^
VálaszTörlésOMG, hát most egy teljes világ tört össze bennem, nem tudok magamhoz térni a sokkból xdd csak így ülök, és nézek, és TESSÉK???
Hát mit tettél szegény kicsi cuki ártatlan Sungchannal??? És olyan rossz, mert annyira megszerettem, hogy még haragudni se tudok rá xdd
Hát már az elején dobtam egy hátast, mikor olvastam, hogy Yejin ennyivel idősebb Sungchannál, meg tök érdekes is, hogy pont ebben a körben az én novellámban is noona van, bár nem ennyire :D
Hát én tényleg nem számítottam erre, el is felejtettem, hogy az elején nem találtam benne a dalt, aztán egyszer csak arcon csapott a vége, hát húú, nagyon megborított most ez xdd
Nekem tökre szimpatikus volt a lány karaktere, tetszett hogy mennyire magabiztos és öntudatos volt, és aztán hogy Sungchan hogy megmelengette a szívét. Sungchant hát annyira imádtam, kell nekem is xd ide jöhet, nincs mit elvinni xdd
"Ezt a sebed nem tudom begyógyítani, de azt, amit nem lehet látni, be tudnám." hát wow, már itt annyira megszerettem Sungchant, annyira mély és intelligens karakter lett, akit pont a kicsit gyermekiessége tesz még vonzóbbá. De milyen sunyi is volt közben, hát hogy tudta eljátszani ezt az egészet, én nem tudom ezen az áruláson túl tenni magam xddd
"Nem fogod az utat megtalálni, ha nem magad válsz az úttá. Valaki vár a végén, már csak el kell döntened, hogy kit szeretnél" hát ez is egy annyira mélyreszántó gondolat volt, olyan bölcs, és ráadásul egy ilyen fiatal fiútól, tökre tetszett egyébként ez az egész kontraszt ezzel kapcsolatban, hogy Yejin mennyit tanult tőle a kora ellenére is. Ez szerintem is így van egyébként, egyáltalán nem a kor határozza meg a bölcsességet, sokszor egy kisgyerektől sokkal többet tanulhatunk, vagy akár egy kutyustól is :D
És hát húúúúú, amikor a cím is megjelent a novellában, hát nekem végem volt. Olyan elképesztő gondolat, én le vagyok hidalva tőle, el is olvadtam teljesen, én is kb úgy reagáltam, mint Yejin xdd És én nagyon örülök, hogy ezt a részt emelted ki címnek is, mert nagyon kis figyelemfelkeltő és tényleg annyira mély gondolat ez is.
És hát a vége... hát én kész vagyok. Tényleg a padlót ütötte az állam, és szegény kis lelkem nem erre számított, hanem valami happy endre, mert hát annyira aranyosak voltak és waaaa.
Nekem amúgy picit furcsa volt Minji és Yejin barátsága, hogy nem mondanak el egymásnak ilyen dolgokat, ami valahol persze teljesen érthető volt, de én mondjuk sose tudnám megtenni ezt a legjobb barátnőmmel. De fúúú, nagyon mérges voltam a végén, hogy hogyan lehet ilyet tenni egy emberrel, ennyire kihasználni, csakis a pénzért. Tényleg szegény Yejin helyében nem tudom, hogy tudnék e még valaha bízni az emberekben akár barátság, akár szerelem terén.
Én nagyon örültem, hogy Sungchannal írtad ezt, nagyon illett hozzá szerintem, én pedig még sosem olvastam vele, de biztosan fogok még. És remélem egyszer írsz NCT-vel egy fluffot is, ahol nem törik össze a végén a szívem!
Köszönöm, hogy olvashattam, várlak a következő körben!^^
Szia! ^^
TörlésÉs hát bocsánat XDDDD de pont ez volt vele a célom, úgyhogy örülök hogy elertem haha.
UGYE? Van egy oppam, akit egyetlenegyszer láttam jó szerepbe, az összes többibe egy bánat seggfej én mégis IMÁDOM és már eljutottam arra a szintre, hogy jobban tetszik gonosz szerepben, mint jóban rip. Úgyhogy ez a nem tudok rá haragudni rész nálam is megvan bárkinel, akit már egyszer a szívembe fogadtam XD egyébként az, Sungchan egy ártatlan kis csodafiu, úgyhogy nagyon remélem hogy mindenki szereti őt mert annyira megerdemli, protectelem ezerrel.
Ja igen, azóta már olvastam a tiéd, és a hát a sors fintora, hogy megint hasonlóra gondoltunk, de én amúgy ezt tökre szeretem, jó érzéssel töltött már el a Markhyuck is.
Pedig amúgy tényleg arra a részére alapoztam a dalnak, ahol az van hogy watching me, wanting me - fearing you, loving you, és hát itt az elejét töltöttem meg vele, amikor nem akart a közelébe kerülni, mert félt, hogy nagyon legyengiti, mégis vele akart lenni. De nembaj, akkor legalább szükséges volt a vége XD
Igen, ide is jöhetne, leultetnem valahova és csak néznem mennyire csodálatos egy fiu. Gyönyörű és helyes. Egy kicsit megboritott haha.
De cuki vagy XD hát ez így van a való életben is, a baranyborbe bújt farkas veszélyesebb, mint egy egész falka. Ehhez kell ravaszsag meg hogy jól eltudja magát adni az ember, meg hát ugye intelligencia ami Sungchanban megvolt. Egyébként volt egy ilyen telenovella, amit imadtam, a Teresa. Ott is az volt, hogy Teresa amúgy nem szerette a milliárdos embert, akihez végül hozzament, mert már eleve volt egy szegény szerelme, de ki akart törni a nyomorbol, ehhez pedig bármit és bárkit felaldozott. Hát mai napig az egyik kedvenc sorozatom.
Igen, ez egy kínai közmondás, de annyira illett Sungchan hoz ez a mondat, hogy nem tudtam kihagyni a novellambol, már akkor tudtam amikor elolvastam, hogy valamilyen formában bele akarom építeni a szovegkornyezetbe. Egyébként én is így gondolom, van is rá egy csomó példa filmekben, sorozatokban meg úgy egyébként alapból is, amikor egy gyerek tanítja az idősebbet, mert egy gyerek tiszta és őszinte, az idősebb meg hát már nem biztos, annyira az lenne.
Jaj, ennek viszont nagyon örülök ;; Ekore is építettem az egész novellát, úgyhogy örülök neki, hogy mindketten kiemeltetek ezt a részt. És hát igen, nehéz lehet ellenállni egy ilyen fiúnak, aki azt mondja neked hogy lelegezd ki a csillagokat.
Hát igen, ez direkt lett furcsa, én egy kicsit úgy képzeltem el, mint a Sky Castleben levo baratsagokat, hogy amúgy legjobb baratnonek vallják magukat, de mégis képesek lennének bármelyik pillanatban hátba szúrni egymást. Jó, nem ennyire drasztikusan, dehat már az is egy árulkodó jel volt, hogy Yejin bármikor inkább Sungchant választotta volna Minji helyett, bármennyire is tiltakozott az elején, tiltakozhatott volna végig, ha annyira legjobb baratnokent tekintett volna rá. Egy kicsit olyan felszíni barátság volt ez, hogy azért Yejint megnyugtatta az a tudat, hogy volt mellette valaki, nem volt teljesen magányos, de ugye igazából a szerelem hiányzott neki mindvégig.
Már nem is tudom mit jelent ez a szó, hogy fluff! XD
Köszönöm, hogy írtál! ^^
Szia^^
VálaszTörlésSungchan tökéletes választás volt, már akkor, mikor meg se írtad, de hát annyira precious boi ez a fiú, és tényleg annyira gyönyörű kívül-belül, hogy nem csodálnám, ha a valóságban is odalennének érte az idősebb nők. És annyira illik hozzá ez a személyiség, amit neki adtál, vagyis igazából az övét vitted tovább; csöndesebb, de nagyon intelligens, és vicces is, szóval nagyon eltaláltad ezt, nekem nagyon tetszett, és csak még jobban meg szeretném ismerni ;;
Az elején én voltam nagyon béna, hogy nem a megfelelő nőt képzeltem el Yejin helyébe, pedig még a nevet is adtad hozzá XD Szóval miután ezt helyretettem, minden kitisztult, és tökéletesen megértettem, hogy Sungchan hogy lehet szerelmes egy 40 éves nőbe és fordítva. Mert hát csodálatos Yejin, még én is szerelmes lettem belé a Crash Landingbe, ahogy oppa is, szóval nekem ez nagyon bejött, még ha age gap is, ami amúgy tök fura. Meg is lepett, amikor ezt a témát választottad, és hiába mondod, hogy kifogott rajtad, szerintem elsőre ez nagyon jó lett így. És ez a szélsőségesség is illett hozzá, meg hát sokan ezt rossz tulajdonságnak gondolhatják, de szerintem van benne jó is. És hát itt is, ezt nagyon szerette Yejinben Sungchan.
Hát és nekem tök szimpi volt ez a barátnős rész, hogy Minjivel majd mennek és oppát néznek, ráadásul Hyunbint, (amúgy belegondoltam, hogy ő most ugye Yejinnel együtt vannak, és tökre reális, hogy részegen, meg egyébként is, szerelmet vall neki, de hogy vajon csinál-e ilyen oppával, hogy együtt nézik a Secret Gardent és akkor mondja, hogy mennyire szereti, meg nevetnek az olyan jeleneteken? XDD) De szerintem én is ezt fogom csinálni húsz év múlva, majd együtt oppázunk akkor is.
Még ebbe az egyszerűbb fogalmazásodba is olyan gondolatok voltak, hogy csak néztem. Tetszett a szerelem-pénz valósághű párhuzama, nagyon egyet tudtam érteni ezzel a gondolatmenettel, és a feltörő kérdésekkel: „Kinek az akarata erősebb a másikénál? Ki fog nyerni a végén?” Aztán a következő az a hasonlat volt, amikor Yejin vázája megtelt virágokkal, amik a Sungchan felé érzett érzéseit szimbolizálták.
Imádtam a címedet, és az ahhoz kapcsolódó jelenetet, az annyira meghitt és csodálatos volt, és amit Sungchan is mondott, az egy igazán tökéletes pillanat volt. De mégis, ez a gondoltat volt az, ami igy shookolt, megragadott, nekidobott a földnek, aztán még arcon is csapott. Annyi őszinte érzés és minden benne van, a lemondás fájdalma, a szerelem és szeretet puszta valója, hogy ez nagyon fájdalmas volt, egyben elképesztő is: „A kérdés már nem az volt, hogy akartam-e Őt, hanem hogy hogyan fogok lemondani róla.” És a másik ilyen az ez volt: „– Ezt a sebed nem tudom begyógyítani, de azt, amit nem lehet látni, be tudnám.” – hát omg ez a fiú ;;;; Ebben egyébként akarva-akaratlanul is egy kicsike Gaarát is beleláttam, nem tudom, hogy mennyire volt ott mögötte, de hozta nekem az ő fájdalmát is, és ah, Sungchan hogy tehetted ;;;;
És hát az az intim rész, és a habcsókpuszik, a kincsesláda, és hogy végre összejöttek, hát úgy örültem. Aztán olyan kevés közös jelenet volt, hát úgy sajnáltam, hogy ki kellett hagynod jópárat a hosszúság miatt, meg már be is akartad fejezni, de nem bántam volna még pár közös romantikus jelenetet, mielőtt durván szétszakítod ezt az idillt, de a felépítése nekem nagyon tetszett, minden a tökéletes időben következett. A vége túl hamar is. Hát az mi a jó anyám volt. Hát mindenre számítottam, de azért erre nem xD Hát azt gondoltam, majd Minji ráküld valakit, vagy megbosszulja, vagy kitagadja még Sungchant is, de hát. Hát ez még rosszabb volt annál is, ezt az árulást, pofám leszakadt, hogy volt erre képes bármelyikük is, ezt eddig tettetni, hát én se tudtam eldönteni, melyiküké volt a rosszabb, de talán Minjié, mert a fiát még pluszba kihasználta, az ő érzéseit is, ha tényleg igaz, hogy végig szerette, és a barátnőjét így hátba szúrni. Rohadna meg, komolyan hát ez undorító volt. De amennyire ellenszenves tett volt, nekem rohadtul tetszett ez a fordulat, nagyon izgultam, hogy omg mi lesz, csak vitt előre az olvasásban, észre se vettem, hogy itt a vége.
Nekem ez is nagyon tetszett, szokatlan volt, de élveztem, és írj még sok Sungchanosat, és ilyen nagyon hosszút is, mert tök kevesed van ilyen ;; És hát annyira sajnáltam Yejint, remélem, hogy egy csodálatos Hyunbinos fluffot írsz még velük a korábbi mellé, ami igazán csodálatos lesz, és újra rájön, hogy nincs veszve a szerelem, mert Hyunbin az, aki a tökéletes férfi számára. ;;; <3
TörlésKöszönöm, hogy olvashattam! :3 <3
(nagyon akartam, de nem tudtam beférni egy üzibe, sorry, nem tudtam elég rizsát törölgetni már XDD)
Hát először is, bocsi a kései válaszért, másodszor pedig egyetértek veled. Vagyis hát még annyira nem bontakozott ki Sungchan, de amit eddig mutatott magából az valami ilyesmi, olyan kedves és kisfiús, olykor pedig fellangol tőle a szíved olyan kis szexi. Azon már meg sem lepodom, hogy még csak egy kölyök, a kölyköke a világ XD
TörlésHát meg amúgy is, Koreában a 40 éves nők jobban néznek ki, mint itt a 30 évesek, vagy még fiatalabbak rip. Es így hogy Yejin közel 40 éves, hát elkepzelni sem tudtam volna jobb külsejű nőt hozzá. Bár ugye nagyon sok színésznőt ismerek akik már közel ennyi idősek, de nem akartam kihagyni az slusszpoennak az én oppamat haha.
Ja igen, ezt a szélsőség szeretést azért raktam bele, mert ha már szinte mindenki negatívan gondolkodik róla, akkor most Sungchan nem fog haha.
Hát oppaek nem hiszem hogy ilyet csinálnak, már csak abból is kiindulva, hogy biztos nincs annyi idejük, hogy secret gardent nézzenek együtt xd aztán kitudja végül is. Ja hát igen, Minji karakteréről egyébként konkrét elképzelésem volt, hogy Ő ilyen nyitott személyiségű, beadja magát a legjobb barátnőjének a cél érdekében típus, mégis vaganyabb mint Yejin, meg kettejük között ő volt a beszedesebb meg barátságosabb.
Jaj, köszönöm hogy így gondolod, próbálom már elfogadni ezt a nagyon egyszerű írást, azért nem könnyű, de dolgozom rajta, hogy nekem is megfeleljen.
Aaaaaaa ;; Nekem is ez a kettő egyébként a kedvencem, az első pont azért, mert benne van a fájdalom, a második meg a konkrét fájdalom miatt. És igen, Gaara ihlette azt a részt: "Engem még soha nem sebeztek meg, soha nem fájt semmim, de néha úgy érzem, hogy itt belül valami szörnyen fáj."
Meg hát sokan azért tesznek kárt magukban, hogy a lelki fájdalmuk elmuljon, és sajnos a szívre nem tudsz sebtapaszt tenni.
Miii, hát nem is állt semmiből, csak a közös jeleneteikből XD de azért értem mire gondolsz, én is sajnálom, hogy ki kellett hagynom, de azzal már valóban olyan hosszúságú lett volna, hogy valakinek biztos zavaró lett volna olvasni, de nem is ez tantoritott a legjobban vissza, hanem az idő.
Hát az, hogy Sungchan szerette-e Yejint vagy sem, döntse el mindenki maga hahahahaha. A kepzeloerokre bízom.
Köszönöm! ^^
Szia!
VálaszTörlésElőször is, olvastam már tőled ilyen hosszan? Úristen, nem emlékszek, pedig lehet XD
Nagyon felkeltetted érdeklődésemet az elején, kíváncsi voltam, hogy fogod feldolgozni, de nagyon ügyesen megoldottad, nagyon tetszett a rávezetés, és a körítés, plussz a fordulat, atyám, fuh, annyira belejöttem az olvasásba, hogy teljesen fel vagyok háborodva a végén - most komolyan, mik történtek itt és miért így?! Szóhoz sem jutok XD Az a szerencsém, hogy előttem már leírtak jó sok mindent a gondolataimból, mert most egy értelmes sincs XD Fejemben már folytattam is a történetet valami kecsegtetővel, hogy megnyugtassam a lelkem :d
Köszönöm, hogy olvashattam!
Szia!
TörlésHát ilyen hosszan meg bizonyára nem, de már voltak hosszabb írásaim, pl ebben a körben a Törésvonal, a másikból meg a Minden perc számít volt hosszabb.
Haha, hát igen :'D Azért abban nem vagyok biztos, hogy ennek mindenféleképpen így kellett volna történnie, de azért akartam, hogy hasonló reakciókat valtsak ki belőletek, úgyhogy elertem a célom.
Köszönöm, hogy írtál! ^^
Sziaaa
VálaszTörlésHát igazából már úgy érzem mindent elmondtam, amit éreztem ezzel a novellával kapcsolatban. Viszont úgy emlékszem, hogy nem mindent emeltem ki neked külön, ami nagyon tetszett, ugyhogy most itt lennének azok a sorok, amik a note-omban csücsülnek, amióta elolvastam :D
Ahogy végignézett rajtam, az felért a pokol lángjaival, felpezsdített és megbénított, mintha az erejét mérte volna össze az enyémmel. Szinte láttam a gondolataiban, ahogy feltette nekem a kérdést - vajon melyikünk lesz az erősebb? Mindig ugyanez a kérdés merült fel, ha az emberekről volt szó. Kinek az akarata erősebb a másikénál? Ki fog nyerni a végén? A pénz és a szerelem világa hasonló volt; mindkettőben az a lényeg, hogy először a fellegekben jársz, aztán pedig megmérgez a fájdalom. - ez nagyon tetszett. Az elején is ez a kis kakaskodás, és ez a tension ami épült felfelé közöttünk, a végén lévő pénz szerelem összehasonlítás meg pláne. Eszembe jutott róla még a régi challengeből a glitter&gold-os kör :D
Mintha az addig üres váza megtelt volna a szenvedély és odaadás virágaival, egyesével szelídített meg minden egyes szirmot, majd takarózott be vele. Velem. - jajj ez annyira csodás volt, főleg a végén az a kis Velem, amivel még jobban megtoltad az egész mondatot.
A kérdés már nem az volt, hogy akartam-e Őt, hanem hogy hogyan fogok lemondani róla. - itt meg olyan jól leírtad az érzésinek az ellentétét, meg hogy a kettőséget, hogy játszódott le benne.
próbáltam acélt fűzni remegő akaratomba - itt meg hát isteni, ahogy az acél akaratot átalakítottad és így alkottál belőle mondatot.
♥♥♥
Hát köszönöm neked, hogy még erre is vetted a fáradságot és kiemelted, amik tetszettek 🥺 bocsi, hogy ez ilyen rövid, de annál nagyobb a hálám 💜
TörlésSzia~~ ^^
VálaszTörlésElőször is bocsánat, hogy csak most értem ide! ^^
Most kinyírtad a szememben Sungchant. Hát a halálom a pasi, erre mit csinál? Hát, én komolyan mondom, a főszereplőnk érdekében ezután olyan mélyre ástam volna a földben, hogy kikaparni nem tudná magát onnan. Szóval, khm.... Most, hogy túl vagyok az elsődleges kiakadáson, a másodlagosat letudom magamban.
Fuh, nagyon szépen indult, és full fluff szerűnek indult, és el is gondolkoztam, hogy na erre a dalra, hogy jött össze a fluff? Aztán itt a vége... Olyan agyérgörcsöt kaptam, hogy azt hittem, ott helyben kinyírok mindenkit, aki hozzám szól. Mármint... Sungchan. Miért? Tehát, hogy ah... Én ehhez kérek egy kiegészítő side novellát. Kell a magyarázat, hogy Sungchan miért... NA ÉS MINJJI?! Hát én komolyan mondom, elásom. Kész. Sungchan repül utána, hacsak nem kapok értelmes magyarázatot arra, hogy ezt most miért.
Nagyon szépen leírtad és tetszett a kidolgozottsága, és a hosszúságával sem volt gond. Ha lesz bármi kiegészítő történet, vagy nem tudom, akkor mindenképp jelölj meg, vagy mit tudom én, de ez érdekel :,D
Köszönöm, hogy olvashattam, és remélem nem lett annyira érthetetlen, amit írtam! ^^
*A címed pedig, just wow. *-*
TörlésSzia!
TörlésJaj ne, legyszi ne XD Sungchan a legcsodalatosabb fiúk egyike, és hát ebben a novellaban ennek így kellett történnie, de amúgy meg egy c s o d a, hát nagyon remélem, hogy valakinek nem ez a novella volt az első benyomása róla, vagy akkor inkább az első szakasza legyen haha.
Nem értem miért lett volna meglepve mindenki annyira amúgy, ha fluff ként fejeztem volna be, ez a zene azért nem volt olyan halál szerű valami, amire csak angstot lehet írni szerintem, mármint én simán kinezem a sorok közül azt a fajta szerelmet is, amit először nem akar az egyik fél, mert elgyengiti a másik, aztán meg mégis vele lesz, mert nem bírja. De neked is leirom, akkor legalább volt értelme ezt csinálnom Sungchannal haha, habár amúgy az ötlet valóban abból jött, amit fentebb is említek XD
Azért történt ez igy, mert a pénz nagy úr. És ennyivel meg is tudom magyarázni. Manapság a saját testvérét is hátba szúrja az ember csakhogy több pénzhez jusson, nemhogy egy barátnőjét atverje. Én pedig csak kihasználtam, hogy milyen undorító világban élünk. Az elején mindenki azt mutatja, hogy mennyire kedves meg aranyos, aztán jobban megismered és puff. Sajnos.
Köszönöm, hogy írtál! ^^