Vétség, mégis szenvedély. A bűn még az
illúziót is nekünk adományozza, hogy felsőbbrendűek vagyunk. Megtehetjük. És
éppen ezáltal zuhanunk lejjebb és lejjebb; a fullasztó mélységbe, perifériákra
szorulva. Még akkor is, ha épp igazságot szolgáltatunk. Bíráskodunk. Hatalmat
ajándékozott nekünk. Játékmester gúny-képzetét borítja meztelen testünkre, hogy
mi irányítunk. Hogy az élet egy-egy szövőszálának végeit érezhetjük
ujjbegyeinken.
Hűvös nyárelő-szél süvít a szivárványszínű
virágtakaró bársonyszirmait felélénkítve, valamelyiket bántóan lehullajtva.
Jongsuk a lélegzetelállító látképet tölgybarna szobájából megpillantva úgy
gondolja, hogy kellő időt hagyva az embereknek mindenki képes a teljes és csodálatos kivirágozásra; valaki vagy valami által, néha túl sok napot vesz
igénybe, olykor rettentően keveset. Azonban kivétel nélkül, bárki képes rá,
kisebb-nagyobb megpróbáltatások árán. Ülőhelyzetben van, örvény-szerűen
kavargó, mély gondolataiba beférkőzik a múlt zimankós fájdalma, amikor eszébe
jut, nem tudta teljesíteni kedvesének tett ígéretét.
„Tarts ki még egy kicsit, itt maradok
melletted! Nem fog fájni!”
Tudja
jól, egy megszegett eskü pont annyit ér, mint egy kegyetlen hazugság. Az ágy
mellett Istenhez fohászkodik, aki keserves bánatot zúdított rá, elviselhetetlen
kínt. Olyasmit, amivel állítása szerint senki nem tudna megküzdeni. „Miért nem inkább velem történt mindez?” - folytonosan ezt kérdezte önmagától. Hosszú
hetek teltek el, mire végre eljutott arra a szintre, hogy rendkívüli tehetségét
kamatoztatni tudja; hiszen addig nem tud villámlást előhozni, amíg le nem
csitul a benne tomboló vihar. Most már idegtépően várakozik, elő szeretné hívni
lelke szerelembe bújtatott tavaszát, újra bele akar nézni párja meleg,
holdfény-ragyogású szemeibe. Úgy tartja a mondás, valakit el kell engednünk
ahhoz, hogy újra visszajöhessen hozzánk. Ő pontosan ebben reménykedik. Pedig ez
egy hiú ábránd, egy utolsó mentsvár, egy lélegzetnyi csalfa tehetetlenség, amit
így keresztelnek el, csak hogy ne legyen annyira kibírhatatlan. Semmi sem olyan
csalóka, mint egy fényforrás távolsága a vaksötét éjszakában. Ha mindent jól
csinált, ezekben a percekben kell felébrednie menyasszonyának, hiszen mértani
pontossággal számolta ki az összes lehetséges tényezőt. Sebzett szíve dübörögve
bomlik atomjaira, elfojtott lélegzete olyan, mintha a tenger mélységében fuldokolna
amíg arra vár, hogy ismét megcsillanjon egész valója Suzy lélektükreiben.
És ahogy letelik az utolsó másodperc, a nő
lassan, komótosan ébredezik; ébenfekete, hosszú haja kecses idomait követik,
dús szempillái alól észreveszi Jongsukot, aki szemébe megkönnyebbült gyémántcseppek szöknek. Erőszakosan potyognak le az ágy fehér szövetébe, hirtelen érzi
magában a megnyugvást, a békét és enyhe csalódottságot is.
-
Drágám – elhalóan suttogja, majd fulladás-szorosan magához öleli testével és
lelkével is.
Próbálja
magukat most már egy életre acélerősen összeláncolni, ahol nem érheti őket
gyötrelmes fordulat, váratlan elmúlás, sínylődő érzések. Már csak ők vannak
egymásnak, örökre. A nő hiába öleli vissza vőlegényét, nem érzi a színes tűzijátékok
hadát bensőjében, nem robban fel a jóképű férfi elegáns-sportos illatától, meleg,
mégis gyengéd szorításától. Úgy gondolja, hogy kötelessége megvigasztalni a
másikat, eloszlatni az orkáni vihart szíve rétegzett súlyáról.
-
Te sírsz.
-
Igen, mert olyan rég láttalak. De már minden rendben lesz. – Nem tud
betelni a látvánnyal, a nő gyönyörű, mandulavágású szemeivel, bár közel sem ér
fel a Hold ragyogásával íriszeinek üresfényű tündöklése, viszont még így is jobb, mint a
semmi. Megvizsgálja szimmetrikus arcának egész részét, szomorúan konstatálja, hogy sehol egy bőrhiba és még az az aranyos anyajegy sincs ott orcája szegletében, amit annyira imád. - Tökéletes vagy.
-
Én?
-
Igen, te. Megtudnád nekem mondani, hogy milyen virág ez? – a szekrényéhez megy,
majd onnan leveszi a féltve őrzött, számára igen becses rózsaszín virágfejet.
-
Ez egy kamélia – válaszolja rövid elemzés után, majd hozzáteszi. - Elmondjam a
jellemzőit is?
-
Nem, nem szükséges. Annyit kell tudnod, hogy ez a te kedvenc rózsád. De most
mennünk kell, mutatok valamit.
Suzy méltóságteljesen lépdel az épület
felé, magassarkúja dorombol vékony lábain. Selyemruhájának végét elnyeli a múlt
kellemes aromája, amire Ő nem emlékezhet, helyette hideg szívvel megy Jongsuk irányába,
minimális helyet kihagyva maguk között. Boldogság délibábjában foszlik szét a
színezett tér a férfi körül, önmaga paradoxon-börtönébe dobva magát. Az ember
tehet, amit akar, de nem akarhat úgy, ahogy neki tetszik. Megjelenik maga előtt
a kérdés: Vajon meddig fogja élvezni? Ez egyáltalán a valóság? A
mellette lévő lány tényleg élete szerelme lenne?
Ahogy
egyre közelebb érnek az urnafülkéhez, tekintete üvegessé válik - néma, alig
látható könnycseppek gördülnek le szemei sarkából, melyet a jelen üressége
hajszolt ki kongó belsőjéből. Vannak dolgok, amiről érdemes tudni és van,
amiről nem, mert az ember nem tud rajta változtatni. Ő ezen tudott és meg is
tette. Maga sem tudja, hogy megérte-e, de egy valamiben biztos volt. Elmennek
innen, elköltöznek a menyasszonyával és végre feleségül veheti, hiszen oly'
régóta erről álmodozik. Összefűzi sajátjával párja hideg ujjait, majd együtt
teszik meg az utolsó lépéseket a kolumbárium felé. Kamélia borítja belsejét,
befedi az egész kis helyet a lehullott fehér és rózsaszín szirmaival, már közös
képük is alig látszik; pedig annyira ragaszkodott hozzá azon a szomorú napon, amikor döntenie kellett, hogy megannyi szép emléket ábrázoló fotó közül melyiket válassza a virágok örök kísérőjéül. Suzy szeme cikázik a név és a képkeret között. Ha tudna
érezni, akkor sem értené ezt a kavalkádot, amit próbál magában
összerakni. Mosolyog azon a képen, ez lenne az öröm?
- Nem tudtam betartani minden ígéretem, ezt
nagyon sajnálom. De bármit megtennék érted, ez mindig így lesz.
________________________________________
Kamélia jelentése: hála, szépség, csodálat, tökéletesség.
Fehér színben: Csodálatos vagy
Rózsaszínben: Vágyódom utánad
Utoljára választottam azt a párost, akik naaagyon sokat jelentenek nekem, mégsem írtam még velük soha.
Bizonyára sokan tudjátok már rólam, de dorama addicted vagyok, ők ketten pedig a legkedvencebb párosom, szerintem tökéletesek együtt, külön-külön is imádom őket, együtt meg földi Paradicsom.
Remélem minden érthető volt, nem tudom lelőjem-e a poént vagy inkább ne, de majd úgyis leírom kommentbe valakinek, hogy végül is mi volt a koncepcióm.
Szomorú és boldog is vagyok, hiszen valami lezárul, bár még közel sem ez a vége a challengenek.
Köszönöm mindenkinek, aki részt vett benne, a csodálatos novellákat, az építő jellegű kritikákat, az aranyos véleményeket!
Remélem, még találkozunk! ^^
Szia!
VálaszTörlésÖrülök, hogy ezzel a párossal írtál, mert én is nagyon szeretem őket!
Nagy fejtörést okoztál nekem, mert kétszer olvastam el a novelládat, de mégsem értem XD
Tehát... az elején írtad, hogy a gazdagok megtehetnek sok mindent, de ez csak a látszat, fényűzés, a valóságban sehol egy érzelem stb.
Utána valami történt Suzyval, amiért Jongsuk összeomlott, és várta a lány felébredését,de ez nem olyan kómából felébredős szitu volt, mert másodpercekre visszatudta számolni az időt az ébredésig. Szóval valami történt a csajszival és létrehozott egy robotot, hogy vele lehessen Suzy?
Pls, segíts kérlek! XD
Lehet azért, mert nem értettem, hogy mi történik, de nem tudtam úgy élvezni, mint a korábbi írásaidat. Engem kicsit zavart a sok kötőjeles szó, pl. gúny-képzelet, szerintem élhetsz annyi írói szabadsággal, hogy nyugodtan képezhetsz új szavakat (természetesen a magyar nyelv határain belül) és írhatod egybe ezeket a szavakat.
A bevezető részt sem igazán értettem, hogy mit szerettél volna mondani ezzel a játékmesterrel, meg később a virággal :(
De mikor azt írtad, hogy "egy életre acélerősen összeláncolni, ahol nem érheti őket gyötrelmes fordulat, váratlan elmúlás, sínylődő érzése", a Hotel Del Luna dorama egyik jelenete ugrott be, ahol a halott menyasszony a kómában lévő vőlegényével akart összeházasodni, és ezzel a túlvilágban örökre együtt lenni. Talán itt is ez lett volna a helyzet?
Szeretném kiemelni, hogy nagyon szép jelzőkkel éltél, de nekem ez most nem igazán volt érthető, szóval kérlek, PLS segíts, nyisd fel a szemem, mert szeretném rendesen is értelmezni a novellát XD Lehet utána teljesen máshogy fogom látni a novelládat.
Köszönöm, hogy olvashattam és hogy megismerhettelek a challenge során!
Szia!^^
TörlésIgeeeen valami olyasmi, jó úton vagy az első elméleteddel! Én az egészet úgy képzeltem, hogy Suzy sajnos váratlanul meghalt, direkt nem írtam miben vagy hogyan mert lényegtelen volt, de az egésznek az a lényege hogy Jongsuk csodálatos tehetséggel van megáldva, amit ugye a hirtelen ért sokk miatt nem tudott először kamatoztatni, majd pedig x idő elteltével igen, megépítette Suzy, a saját menyasszonya robotmásolatát; ezért nem érzett, ezért tudta rövid elemzés után a kaméliát, ezért volt Jongsuk egy picit csalódott amikor felébredt robot-Suzy, mert hát azért a szíve mélyén tudja, hogy az nem az a nő, akinek megkérte a kezét és szerelmesek voltak egymásba, tudta hogy robot-Suzy nem fog tudni érzéseket táplálni iránta.
Ó, hát sajnálom hogy nem tudtad ezt élvezni, de én pontosan ezzel élem ki az írói szabadságom, hogy ezeket kötőjellel rakom, mert nekem egyszerűen így tetszik, meg hát ha egybeírok egy szót akkor az nem emeli ki annyira, mintha kötőjellel tettem volna, de ez az én személyes véleményem; szerintem így jobban mutatnak, pláne ha két ellentétes szót akarok valahogyan összekapcsolni. De tényleg sajnálom, hogy neked így nem volt élvezhető T_T azért remélem, hogy a magyarázat után másképp fogsz tekinteni a novellára, és leesnek majd benne az enyhe utalgatások hogy "hoppá, tényleg". Tudom, írhattam volna egyértelműbbre, például Jongsuk részénél azon gondolkoztam, hogy rendkívüli tehetség helyett programozóit vagy valami hasonlót írok, de az úgy meg már annyira obvi lett volna, hogy úgy döntöttem inkább nem írom bele.
Hát a bevezető rész az ott a konkrétan élet-halál dolog, hogy mintha Istent játszana ezzel, olyan hatalom van a kezében. Magában a kamélia jelentését csak szerettem volna leírni, a fehér és rozsaszínnel pedig Jongsuk érzéseit akartam megeleveníteni, hogy hát konkrétan csodálja és vágyódik Suzy iránt, olyannyira hogy bármire képes érte és miatta.
Oh hát nem, nem az a dorama ihletett, igazából még nem láttam és valószínűleg nem is fogom, mert nem szeretem IU-t XD
Hát bocsi, hogy nem sikerült értelmezned ezt a kis novellát, igazából számítottam erre, mert Vivi is erre gondolt, hogy mindketten meghaltak meg ilyenek, ez a robotos dolog meg sem fordult a fejében XD de nem baj, remélem mostmár érthetőbb.
Én is köszönöm neked!^^ Remélem, hogy a következő challengeben is részt fogsz venni!
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
TörlésNah, hát így mindjárt más! :D Bocsi, hogy nem fogtam fel elsőre, de így, hogy elmagyaráztad, mindent értek :D És sok kérdőjel lett bennem, mert hát úristen, mi történik velük ezután? :o
Törlés(Azért megnyugtató, hogy a többségünk kb ugyanarra gondolt velük kapcsolatban xd)
Szia!^^
VálaszTörlésHűha, hát mikor megláttam, hogy velük írtál teljesen bezsongtam xd úgy imádom őket, egyik kedvenc párosom, nem is tudom nekem miért nem jutott eszembe kdrama szereplőkkel írni eddig xd
Bevallom nekem sem esett le, ameddig el nem olvastam az Enikőnek írt kommentedet. Elképzelésem sem volt, hogy lehetséges, hogy Suzyval sétál Suzy sírjához, meg hogy miért nem Suzy, meg hogy lehet, hogy másodpercre pontosan tudja, mikor ébred fel, holott nem meghalt? Rendesen össze voltam zavarodva xd. A robotos dolog eszembe se jutott.
Volt egy mondat, ami úgy tetszett, annyira szépen fogalmaztad meg: "...elő szeretné hívni lelke szerelembe bújtatott tavaszát..." Ez a kis részlet nekem nagyon tetszett, az egész hasonlat, hogy neki Suzy a tavasza és nélküle benne csakis tél lehet.
Huu egyébként én ezt nem tudnám elképzelni, hogy jó lehet, hogy nem a valós emberrel vagy. Szerintem ha szeretsz valakit nem tudja őt pótolni semmi sem, ha netán meghal, csak még fájdalmasabb lenne, ha nem a valódi embert látnám nap, mint nap, hanem csak egy másolatot, aki mégsem ő. Mert hát igazából nem a külseje hiányzik, Jongsuknak sem, hanem maga a személy, és hát egy robotnak nincsenek olyan gondolatai, érzései, mint Suzynak. Én ezt valahogy elképzelhetetlennek tartom, hogy meg akarjam építeni egy elvesztett szerettemnek a robot változatát xd. Persze nem is tudnám, de ez részletkérdés xd.
Összessége nagyon tetszett, a koncepció is megkapó, csak a magyarázat nélkül nem értettem, de mikor leesett, akkor hű, fejbe csapott xd.
Annyira örülök, hogy megtaláltál és hívtál a challengbe! Köszönöm, hogy olvashattam ilyen csodás novellákat, remélem a következő challengben találkozunk!^^
Szia!^^
TörlésHaha, ami késik nem múlik, szívesen olvasnék még tőlük más íróval, meg majd talán egyszer én is írok velük egy érthetőbb novellát XD
Igen, mert nem voltak benne nagy utalások, inkább sok kisebb elhintve, amikből az ember nem tud egyből rájönni mi is a helyzet. Bár azért nem gondoltam volna, hogy ilyen érthetetlen lesz rip, de azért annak örülök, hogy amikor megértetted akkor már az ilyen hoppáhoppá feeling volt.
Uh, egyébként én is így gondoltam, valahogy még mindig bennem van az ellentmondás is, de aztán mégis vannak olyan emberek, akiket visszahoznék az életbe. Mert egyszerűen tudom, hogy nem ő az, de még mindig jobb lenne ha úgy létezne tovább, mint sehogy. Egyébként egy dorama ihlette ezt, az Are you human too?, ahol az anyuka nagyon vágta ezeket a dolgokat, és amikor a fia még csecsemő volt elvette tőle az anyósa, így megépítette a fiát robot változatba, persze próbált bele érzéseket is meríteni. Például hogyha valaki sírt, akkor megvigasztalta egy öleléssel, mert belé volt programozva hogyha bárki sírt akkor meg kellett ölelnie, innen jött nekem is Suzyból ez a kötelesség. De amúgy nem néztem tovább azt a doramát, pedig biztos jó. Na majd egyszer befejezem.
Köszönöm én is!^^
Szia! ^^
VálaszTörlésKétszer kellett nekifussak az egésznek, hogy felfogjam, hogy mi is történik, mert első olvasásra csak pislogtam. xD Másodikra rögtön realizáltam, hogy valami nem oké, hogy Suzy biztos, hogy meghalt, de még itt se esett le a nagy eset, hogy Jongsuk robotot csinált belőle. Azt vágtam, hogy valahogy visszahozta az életbe, de valami hiányzott, szóval nekiestem még egyszer és jól homlokon is vágtam magam, mert amúgy szerintem tök érthető lett, csak én nem voltam elég figyelmes! xD Rengeteg utalás elhagytál arra, hogy mivé is lett Suzy, hiszen a viselkedése, a gyors alkalmazkodása a helyzethez, az érzelemmentes megnyilvánulása, amit Jongsuk felé tanúsított, amikor sírt, mind mind erre utaltak. Szóval elégedetten nyugtáztam, mikor olvastam a válaszodat Enikőnek, hogy igazam volt, haha :D
Enikő írta, hogy nem érti az első bekezdést, nekem viszont az a kedvencem, főleg így, hogy leesett a nagy eset, hogy miről is szólt az egész. Jongsuk lényegében Istent játszott, hiszen visszahozott egy holtat az élők közé, még ha nem is a szó legszorosabb értelmében, még is. Mert képes volt rá. Mert megtehette. Mert volt annyira okos, hogy kivitelezze. Ez amúgy mennyire mennyire mennyire egészségtelen! Magára erőltet egy illúziót, megteremtette magának a kis idilli világát, ahol Suzy még vele van, ahol él, ahol minden boldog, de szerintem ez nem megoldás a problémára. Nem tudom, hogy hosszú távon mennyire fog ez működni számára, hiszen egy robot az robot. Nem ember, nem él. Nincsenek érzései.
Sokszor írom, azt hiszem neked is írtam már, hogy én szeretem, ha nem minden egyértelmű. Én szeretek teorizálni, meg megpróbálni belemászni az író fejébe, hogy mit és hogyan gondolt, xy utalás mögé mit is értett. :D Szóval én élveztem :D
Nos, így utószóként, itt is megköszönöm a challenget, nagyon-nagyon örülök, hogy olvashattam tőled, nagyon megkedveltem a stílusodat és nagyon remélem, hogy a következő challengeben is találkozunk! :D
Köszönöm szépen, hogy olvashattam!♥
Szia!^^
TörlésAh, megkönnyebbülés hogy azért valakinek sikerült megértenie XD igen, egyébként sok utalást raktam bele direkt, azt is beleírtam ahogy Jongsuk magában bánkódik, hogy miért nem inkább vele történt mindez, hogy biztosak lehessetek benne, ő még él, nem ketten haltak meg, csak Suzy. Igen, próbáltam robotosra úgy megírni, hogy azért ne legyen egyértelmű, de valahogy mégis látszódjon, Suzy mennyire máshogy viselkedik mint egy ember. Örülök, hogy kétszer futottál neki és így megértetted, most én is nézek egy ilyen német sorozatot, ahol inkább többször visszanézem a cuccokat mert MINDEN ÖSSZEFÜGG MINDENNEL! De ott komolyan, annyira durván hogy minden szava, minden szereplője fontos, lehet innen jött ez a feelingem, hogy hát nem kell egyértelműen leírnom mindent, mert aki többször elolvassa az úgyis érteni fogja, ha gondolkodik rajta egy kicsit. Meg hát nekem alapból sem olvasóbarát a fogalmazásom, nem is ez volt a célom soha, de általatok ebben is tudtam fejlődni, megtaláltam az egyszerű írásban is a szépséget, viszont hozzám még mindig ez áll közelebb, pláne egy ilyen sorozat után, mint a Dark... hallottam az agyamat kattogni XD
IGEN IGEN, arról van ott szó az első bekezdésben, élet-halál, Isten, tökéletesen leírtad azt, amit az a bekezdés képvisel. Direkt beleírtam azt is, hogy Jongsuk azért tisztában van azzal mit csinál, hogy ő nem az a Suzy, akit el akart venni feleségül, ezért zuhan egyre lejjebb és lejjebb. De ott van vele, ez a lényeg, még ha tudja is, hogy semmi nem lesz már olyan, mint régen. Fura amúgy, egészségtelen, de belegondoltam abba, ha nekem felajánlana valaki egy ilyen lehetőséget, élnék-e vele. Én biztosan elfogadnám, ha olyan embert mondanak, akiért megéri ezt bevállalni. Lehet, hogy majd x év múlva másképp fogom ezt gondolni, nem tudom, ma még biztosan állítom, hogy azért nevezzem is meg, mama miatt bevállalnám. Legalább így nem ropogna a csontja ha felállna, tudna nekem finomakat főzni anélkül hogy rosszul lenne, és mindig itt lenne, ő úgyis annyi szeretetet adott 22 év alatt, hogy a maradék időmben már én szeretgetném. Aztán majd a mennybe találkozom az igazi valójával ;;
Meg hát szerintem a mai világban többen játszanak Istent mint kellene, szomorú de igaz fact.
Nyugodtan mássz csak bele a fejembe, örülök neki hogy megtetted, hogy megértetted! Egyébként akkor a Dark egy neked való sorozat, mert ott aztán tényleg mindenre figyelni kell, a szereplőkre, az összefüggésekre, a tárgyakra, a mondatokra, tényleg mindenre. És durva, de szinte minden mondatnak jelentősége van, ha egy valamire nem figyelsz lemaradsz egy másik dologról stbstb. Én amúgy 4 részig olyan sötétségbe voltam mint az éjszaka, aztán az ötödik részbe BUMMMM. Felrobbant az agyam, onnantól kezdve pedig ÁLLANDÓAN FELROBBANT XD Hihetetlen érzés volt amúgy, annyira imádom amikor valamit elemezni kell, ilyen meg olyan gondolataim vannak róla, ami vagy jó vagy rossz elképzelés, aztán minden leesik, és bumm, felrobban az agyam és kiráz a hideg egyszerre. Ez egy mestermű, még a sorozatban játszó szereplők is azt mondják. Na jó, kioffolom magam XD
Köszönöm én is neked, nagyon remélem, hogy a következő challengeben is részt veszel! ♡
Sziaaaaaaaa^^
VálaszTörlésBocsi, hogy ilyen későn írok, de mostanság úgy érzem, néha még levegőt sincs időm venniXDD (Domi még csak 3 hónapos, de annyi figyelmet igényel, hogy nem tudom, mi lesz később…:-)
Viszont a kialvatlanságom ellenére én rögtön levágtam, miről is szólt az írásod! Talán azért, mert nagyon szeretem az ilyen valóságtól elrugaszkodott történeteket. (BTW: én is nagyon szeretem ezt a párost, és dorama fan is vagyok, úgyhogy annyira nagyon örültem, hogy velük olvashattam!)
Bennem először az a kérdés vetődött fel, hogy én mit csináltam volna Jongsuk helyében? Ugyanazt, mint ő? Hát több, mint valószínű, hogy igen. Ha lenne egy ilyen képességem, még ha tudom, hogy természetellenes is, biztosan kihasználnám. Az jutott eszembe, hogy ez olyan, mint amikor kiskoromban rájöttem, hova rejtették el a szüleim a karácsonyi ajándékot. Tudtam, hogy nem szabadna megnézni, kutakodni, mégsem bírtam leküzdeni magamban a kísértést, mert folyamatosan ott motoszkált bennem a kíváncsiság.
Ha lenne egy ilyen képességem, nem tudnám megállni, hogy ne „támasszam fel” a halott kedvesemet. Persze egy idő után rájönnék, hogy semmi sem ugyanolyan, mint azelőtt, de a legtöbb ember a saját kárán tanul, és szerintem 10-ből 9 Jongsuk példáját követné. Csakhogy ugyanakkor az ál kedves mindennapos jelenléte még fájóbb lenne, mintha a temetésén örök búcsút vettem volna tőle. Minden hamis mosoly, kiejtett szó arra emlékeztetne, hogy ez csupán csak illúzió, nem igazi, és folyton feltépné a sebeket, míg ha elfogadnám a halálát, idővel találkozhatnék új szerelemmel, megnyugvásra lelhetnék, de így meg sem adom magamnak az esélyt; egy örök nem létező világba kényszerítem magam.
Egyszóval én is úgy cselekednék, mint Jongsuk, de tudom, hogy ebből semmi jó nem származna. Sajnos én nagyon ragaszkodom egy-két személyhez (persze ki nem?), de vagyok olyan elmebajos, hogy ilyen formában örökre magamhoz láncolnám őket.
Remélem, érthetően fogalmaztam meg az elborult gondolataimatXD
A dal hangulatát nekem a te történeted adta most vissza leginkább:-)
Milyen érdekes, hogy robot Suzy annyira tökéletes, hogy még egy anyajegy sincs rajta. Csak sajnos a tökéletesség nem azt jelenti, hogy ugyanolyan… Viszont jobb, mint a semmi, ezért szemet huny a dolog felett (egyelőre).
Nagyon tetszett, és élmény volt, mint mindig! Köszönöm, hogy útjára indítottad a challenge-t, jó volt olvasni néhány kommentet, hisz jó ideje nem volt már rá példa…
Remélem, még sokat, jóóóóóóóó sokat olvashatok tőled! Teljesen mindegy, kik a szereplők, csak írj, kérlek!^^