Statistics

Followers ♡

Picture of the month

Picture of the month

My world

My world

Popular

Blog Archive

Együtt - SHINee

||
Ajánlott zene: The Rose - Sorry 



- Te is szomorúnak látod a csillagokat?
A ragyogó csillagfény elmélyíti az éjszakai égbolt sötét vásznát, mégis komor hangulat keletkezik a fiatalabb szívében, amikor meghallja Jonghyun kellemes hangját. Ellentmondásos pillanat, mostanában csak ilyenben van része. Egy kiterített pléden ülnek a házuk előtt, ez volt annak idején a szokásos programjuk. Régebben egy hónapban legalább egyszer  rutinszerűen ültek ki mindannyian, és a mindennapi fáradalmakról beszélgettek, szükségszerűen a fájdalmaikról. Olyan hatással volt rájuk ez az apró figyelmesség egymás irányába, mintha a közös bolygójukon lettek volna, ahol csak szeretet és törődés van. A szívük megtelt az otthon magával ragadó éltető energiájával, azzal a kényelmes tudattal, amit valaki vagy az első momentumtól kezdve érez, vagy soha.
- Te miért látod őket annak, hyung? – kíváncsian kérdezi végül Taemin, miközben az idősebb lélegzetvételei szelíden körbeölelik Őt, mint egy jóleső álom régről. Nem szeret ilyen mély témákról beszélni, pláne nem a szeretett testvéreivel, azonban most úgy érzi, szüksége van a másik válaszaira. Egyszerűen hallani akarja a számára boldogságot nyújtó hangot, ezért mindig csak kérdéssel felel, nehogy elmerüljenek a csendben.
- Mert ott vannak fent a sötétben... egyedül. Félelmetes lehet állandóan a feketeséget látni. Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy a csillagok akkor ragyognak a legszebben, ha magányosak. Azóta mindig megállok pár percre és csak nézem az eget.
A fiatalabb fiú elkeseredetten feltekint, küszködő könnyeitől csak homályos melegsárga fényözönt lát, de akkor sem akarja megszakítani ezt a cselekedetet, hiszen ha egy fontos személy ezt csinálja, muszáj neki is így tennie. Mindig felnézett az idősebbekre, sohasem felelősségteljes munkaként kezelték a kapcsolatukat; mert a család nem ér véget a vérrel. Sokkal többről szól, mind az öten tudják.
- Hyung... Miért válik minden egyre nehezebbé?
- Félsz, Taeminnie?
- Csak attól, hogy ha Rád nézek, megint eltűnsz.
- Akkor nézd csak az eget. És ha nem látsz, akkor is ott leszek, oké? Én leszek a te személyes csillagod, akit mindig meg fogok védeni, csak kívánnod kell. Én pedig ma este csakis téged foglak nézni.
Lágyan bólint, majd a vigasztalhatatlan szavak elmarják torkát, egy kétségbeesett hang sem jön ki belőle. Fizikai fájdalmat érez azon a szinten, amikor már sem az idő, sem a körülötte lévő emberek nem tudnak segíteni. Ezt a mélypontot csak az érezheti, aki már elvesztett valakit az életében. Tudja, hogy mostantól csak a szívével tudja átölelni az egyik legfontosabb személyt az életében és ez borzasztóbb minden földi gonoszságtól.
- Minnie, most már gyere be, hideg van – Kibum aggódó hangját véli felfedezni tompán, de most nem akar hátrafordulni hozzá, mert az idősebb mindig is túl sokat anyáskodott felette. Ha meglátja a vérvörös, fáradt szemeivel, akkor kényszerpihenőre száműzi. És Key mindig eléri a céljait.
- Megyek.


A fiúk lelke olyan Jonghyun mérhetetlen hiányától, mintha egy üres váza ott heverne a szívük bánattól fekete asztalán, az énekes kedvenc virága nélkül. Nincs odaillő rózsa, bármennyire is próbálják a lehető legszebb virágokat megtalálni és megőrizni; az értékes rózsájuk már elhervadt. Persze próbálnak ugyanúgy élni, de amikor a szíved nem akarja elmondani az igazságot, akkor a fájdalom megadja a választ. Minho csak a szobájában gubbaszt kilátástalan reménytelenséggel, nem akarja még ettől is jobban elrontani a többiek kedvét, ezért szinte láthatatlanul él a házukban. A külvilágnak már megmutatja a mázos felszínt, és most először az életében hálás volt az emberek  érdektelenségének. Senkit nem hat meg a másik fájdalma, mindenki bele van temetkezve a saját nyomorúságos életébe. Jinki odaadó vezetőként próbálja tartani a többiek gyenge erejét, de az mázsás súlyként nehezedik törékeny testére, az Övét pedig senki nem tudja megmenteni. Porcelán-lelkük pedig minden egyes nappal megsérül, ami végül odavezethet, hogy elvesztik önmagukat. A legidősebb próbál beszélgetést kezdeményezni a többiekkel, viszont legszívesebben Ő is csak napokig sírna, amíg el nem alszik keserves kínok között. Kibum a legérzékenyebb köztük, így nem fél a világnak is megmutatni a fájdalomkönnyeit, amik már lassan a kísérőjévé avanzsálják magukat mindig tökéletes arcán. Taemin pedig csak emlékezni akar Rá. Mindenre, ami vele, ami velük kapcsolatos. A mai napig az a kedvenc műsora, amiben arról meséltek, hogy mit csinálnak egy átlagos napon a dormjukban. Szerette azokat a kérdéseket, ahol nem kellett átgondolnia a válaszait, csak szabadon szárnyalhatott a gondolataival, mint ahogyan a színpadon is teszi. Már megint ezek az örömteli pillanatok melengetik meg a szívét, ismét kint van az udvaron, ahogy Jonghyun is újra mellette van.
- Szomorú vagy, Taeminnie?
- Nem vagyok az. Csak eszembe jutott pár dolog.
- Akkor miért sírsz? – kérdezi gyengéd hangon az idősebb, mire Taemin meglepődve simít arcára és törli le könnyeit.
- Önző voltam és nem vettem észre, hogy szenvedsz.
- Ne magadat hibáztasd ezért.
- Hát akkor kit kellene? Nem vettem észre az egyik legfontosabb ember szenvedését, mert a koncertek teljesen elvették az eszem. Minek járjak fellépésekre, ha már nincs többé első számú rajongóm?!
- Minho úgyis mindig féltékeny volt erre a címre.
- Hyung...
- De én ott vagyok veled. Mindig ott vagyok és nem hagylak el.
- Annyira bánom, hogy sosem mondtam el neked mennyire jó énekesnek tartalak. Mondtam neked valaha, hogy miattad kezdtem el egyre többet és többet gyakorolni? Mondtam, hogy mennyire inspiráló voltál nekem? Mindig ki akartam énekelni azt, amit Te, erre most tényleg nekem kell. Istenem... Tudom, mennyit számít egy bátorító szó, mert Te mindig megdicsértél, erre én sosem mondtam neked semmit. Sajnálom! Elkéstem.
- Minnie, már megint itt vagy? – Kibum átható hangja elhozza magával a kellemes tavaszt, kiszakítva ezzel a másikat a hideg, búskomor télből.
Leül mellé a puha plédre, de Taemin csak tovább bámulja a csillagokat. Az időjárás nekik kedvez nyárelő lévén, a nyugodt szél felpezsdíti a testüket, viszont belülről csípős hideget éreznek, mindkettejüket felemészti a tehetetlen szenvedés.
- Én csak ki akartam jönni összeszedni a gondolataimat. 
- Elég hangos voltál. Nem akarsz róla beszélni?
- Nem is tudom.
- Na jó, figyelj rám. Beszéltem a többiekkel, szerintük is el kellene menned pszichológushoz. Mindenkinek hiányzik Jjong, megértelek. De nem normális, hogy még most is úgy csinálsz, mintha itt lenne.
- Szerinted megbolondultam? – a fiatalabb hangja cinikusságtól van túlcsordulva, szinte villámokat lövell a szeme, amikor ránéz Kibumra. - Mégis mi a szarért kellene nekem egy pszichológus?!
- Nem, kiforgatod a szavaimat! Aggódunk érted mindannyian és valakinek muszáj beszélned erről, mert nekünk nem beszélsz.
- Nincs kedvem ehhez, hyung. Szerintem most bemegyek.
Olyan gyors lendülettel és haraggal áll fel a pokrócról, hogy az idősebb szabályosan kővé dermed Taemin tettétől, utána sem tud menni, minden izmát megbénítja a nyugtalanító aggodalom és kín. Tisztában van vele, hogy ezt még családostul meg kell beszélniük, mielőtt még valaki jobban megsérülne. Olyan gyógyíthatatlan seb ez, amiről csak Ők tudnak és látnak.

Egy hét elteltével ott ülnek mind a négyen a nappaliban, kellemetlen atmoszféra öleli körbe őket, már-már fojtogató a légkör. A legfiatalabb modoros sértődöttséggel fonja össze karjait, viszont azt Ő is nagyon jól tudja, hogy itt minden az érdekében történik. Igazából borzasztóan hiányzik neki a második családja; észre sem vette, de azzal hogy elvesztette Jonghyunt, valahogy a többieket is csúnyán eltaszította magától. Most kellett volna a legjobban összetartaniuk, azonban mindannyian szétporladtak belülről.
- Nézd, Taemin-ah. Mindannyian szeretünk téged, én nagyon sajnálom, hogy nem figyeltem rád eléggé. De már eltelt egy kis idő, és utálom hogy ezt kell mondanom, de az életnek mennie kell tovább. Nehéz, és az idő sem fog rajta könnyíteni, viszont tovább kell lépnünk. Kérlek, mondd el, hogyan segíthetünk neked – Jinki szavai először gyakorlatiasnak hatnak mindenki számára, viszont egyetértő hallgatásuk azt sugallja, hogy elindultak egy jó irányba.
- Én csak nem értem, mi értelme nekem pszichológushoz járnom. Mi rossz van abban, ha néha beszélgetek Jonghyun hyunggal? Nem tudom Őt elengedni és nem is vagyok hajlandó.
- Akkor legalább velünk beszélj! És Minho, ez ugyanúgy vonatkozik rád is – Onew tekintélyt parancsolóan néz az említett irányába, aki erre összeszedi minden lélekjelenlétét.
- Én így dolgozom fel a gyászt, Taemin meg máshogy. Nekem sem tetszik ez a helyzet, de egyszerűen képtelen vagyok mást tenni.
- És szerintetek ez így jó? Itt vagyunk egymásnak és mégse beszélgetünk! Egy család vagyunk, történjén bármi is. Együtt kell maradnunk! – Jinki mély szavai csak úgy áramlanak a csendben, mint a leghangosabb szívdobbanás; mindannyian tudják, hogy igaza van. Az igazság úgy folyik, mint egy folyó, egy olyan helyen, ahol nem lehet látni.
- Hyung... Jonghyun hyung mindig itt lesz. Csak kívánnod kell, hogy itt legyen. Amikor a legboldogabb, amikor a legszomorúbb vagy, Ő ott lesz. Annyira szereted a csirkét, szerinted Ő nem eszi veled még most is? Tudom, mindig arra gondolsz, hogy mennyire jó lenne még egy utolsót enni vele. És Kibum hyung! Te amikor új ruhát veszel, állandóan magadban beszélsz és azt mondod, hogy ez a fazon mennyire jól állna neki. Minho, veled is ott van, mindig! Négyünk közül mindig Ő mondta, hogy Te leszel a legcsodálatosabb apuka. Tudom, hogy arra vágysz, bárcsak ott lenne a gyermeked születésénél, de hidd el, ott lesz! Sőt, ha lesz gyereked, szerintem Ő fogja a leghamarabb tudni, még tőled is hamarabb. Itt van a szívünkben, és ott is marad – Taemin reszkető hangjával párhuzamosan törli le könnyeit, miközben úgy érzi, hogy az érzései elsodorják Őt.
Feláll a kanapéról, mert érzi minden zsigerével, hogy Minhonak szüksége van egy hatalmas ölelésre. Abban a pillanatban Ő is mozdul, majd hosszú idő után végre újra érzik egymás energiáit. Olyan embertelenül jó érzések szabadulnak fel a lelkükben, a megkönnyebbülés és szeretet szétáramlik a szobában, végül könnybe lábadt szemekkel csatlakozik hozzájuk Jinki és Kibum is. Egymást ölelik, mintha nem lenne holnap, mintha csak ez lenne az éltető elixírjük. Ezen az estén minden emlék kitisztul, minden eddigi halovány kép és  körvonal egyre élesebb lesz, amit eddig gyötrelmesen eltemettek magukban. A váza pedig ismét megtelik gyönyörű rózsával, mert végre együtt vannak.






______________________________ 

Hát azt hiszem, nekem ezt nehezebb volt megírni, mint bárkinek elolvasni ;; 

Nem akarom ezt most tovább ragozni. 

Remélem mindenki érezte, amit én 



18 megjegyzés

  1. Szia^^
    Képzeld, már tegnap reggel elolvastam, mielőtt még kikerült volna a FB csoportba. Véletlenül futottam bele, de ha már úgyis benne voltam az olvasásba Mirtill novellája után, gondoltam, maradok:-)
    Hát ez a kör… Nem elég, hogy a saját ficim megírása közben szenvedtem, még a tiéteken is… Komolyan, áhítozom egy vidám dalra, amire mindenki kénytelen lenne fluffot írniXD
    Jaj, hát én amióta Jonghyun meghalt, nem igazán vagyok képes pl. műsorokat nézni vele, amiben nevetgélt meg ilyesmi, max olyan előadásokat, ahol énekelt. Olvasni sem szoktam vele ficit (már ha előfordul ilyen nagyon ritkán), mert olyan fura érzés egy olyan emberről olvasni, aki már nincs köztünk. De nálad nem úgy jelent meg, mint egy hús-vér férfi, ezért is volt könnyebb (vagy hát nem könnyebb, mert eléggé felkavart így is, de na…)
    El sem tudom képzelni, hogy élhették meg ezt az egészet a többiek, de NAGYON REMÉLEM, hogy ma már úgy vannak egymással, ahogy a novellád végén lettek. Azt sem tudom elképzelni, velem mi lenne, ha az egyik barátom ilyen fiatalon meghalna… Ne érts félre, de pl. ha egy nagyszülő meghal, természetesen fájdalmas, de nekem olyan szinten könnyebb volt elengednem a nagypapámat, hogy azt mondtam, hosszú és tartalmas életet élt, és legalább nem szenvedett sokat egy hosszantartó betegségben, nem került kiszolgáltatott állapotba, amit tudom, hogy utált volna, hanem egyik napról a másikra ment el. Na már most ezt egy huszonévesről nem tudom elmondani…
    Jonghyun öngyilkosságáról viszont megvan a saját véleményem, amivel valószínűleg senki nem ért egyet, mert ilyen felháborító nézeteket csak én vallhatok. De én nem azt vallom, mint sokan, hogy az öngyilkosság nem megoldás, stb, stb, mert sajnos van az a kilátástalan helyzet, amikor nincs más út. Jobb lett volna, ha hosszú éveken át még tovább szenved? Szóval megmondom őszintén, ha pl. egy balesetben halt volna meg, az jobban megrázott volna, hisz így a saját sorsáról dönthetett, nem egy kívülálló tényező vette el az életét. Most nem azt akarom mondani, hogy mindenki ölje meg magát, ha egy kis problémája is adódik… Na mindegy, inkább abbahagyom, mert ebből sehogy sem tudok jól kijönni, De nagyon reménykedem abban, hogy ott, ahol most van, megtalálta a boldogságot.
    Én szeretem a bandás ficiket, úgyhogy örülök, hogy te is ilyet írtál. Ráadásul még valóság alapja is volt, és nekem személy szerint jót tett, amikor arra gondoltam, ez igazából is így lehet, vagy hasonlóképpen. Szerintem az írásodat tekinthetjük egyfajta búcsúnak egy csodálatos embertől, aki már megtalálta az őt megillető helyet az angyalok között. Egy született csillag volt, csak a színpad helyett ma már az égen ragyog… Szóval köszönöm, hogy megírtad!
    Nagyon megható volt, hogy Taemin Jonghyunnal „beszélgetett”. Ettől még nem volt bolond, csak nehezen engedte el. Az rossz volt, amikor a többiek azt tanácsolták neki, menjen pszichológushoz. Jaj, nem tudom, de én utálom a pszichológusokat. Valakinek biztos segítenek, de én nem lennék attól jobban, ha elmondanám a bajaimat egy idegennek, aki úgysem tudja megoldani őket, max tanácsol valamit, és kész. Én inkább a barátaimmal osztom meg a problémáimat. Örülök, hogy végül ők is nyitottak egymás felé.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. „A fiúk lelke olyan Jonghyun mérhetetlen hiányától, mintha egy üres váza ott heverne a szívük bánattól fekete asztalán, az énekes kedvenc virága nélkül. Nincs odaillő rózsa, bármennyire is próbálják a lehető legszebb virágokat megtalálni és megőrizni; az értékes rózsájuk már elhervadt.” Ez egy gyönyörű hasonlat volt!
      Nagyon sajnáltam, amikor Taemin olyan dolgokat mondott Jonghyunnak, amit anno nem mondott el neki. Én is ezt a részét bánom a legjobban, ha elvesztek valakit. Hogy nem mondtam el neki, vagy, hogy nem elégszer mondtam, hogy nem mutattam ki eléggé az érzéseimet…
      A téma fájdalmassága ellenére a végén mégiscsak sikerült megmelengetned a szívem. Olyan jó volt olvasni, ahogy átölelték egymást, és, hogy mit éreztek közben, na meg a rózsák… Nagyon szép volt!
      Köszönöm az élményt, imádtam! De tényleg remélem, hogy egyszer majd ismét olvashatok fluffot tőled, mert azt is nagyon szerettem, és sajnos abból kevesebb adatik:-)
      (Kéne találnom valami értelmes vidám dalt, de még nem sikerült:-((()
      Várom a következőt!<3

      Törlés
    2. Szia!^^
      Jaj, akkor remélem nem ütköztél túl sok hibába, bár próbáltam őket kiküszöbölni, de én mindig utána ellenőrzöm, amikor már felraktam. Azt hittem senki nem fogja megnyitni a blogom megosztás nélkül, úgyhogy ezzel most őszintén megleptél, de tökre örülök neki.
      UGYE?XD Én is mindig azt mondom, hogy egy olyan dalt fogok választani amire csak fluffot lehet írni. De Mirtillel mi már túl vagyunk néhány zenés íráson ketten, aztán bármilyen vidám dalt választottam, Ő megoldotta hogy a legszomorúbbat hozza ki belőle, hihetetlen. Viszont tényleg remélem, hogy egyszer már lesz olyan kör, ahol a vidámság fog dominálni.
      Én is, nagyon hosszú ideig nem néztem vele semmit, SHINee dalokat is képtelen voltam hallgatni, pedig hát nekem ők az első számú bandám. Aztán bummm, hirtelen megszűnt minden, a lelkem egy darabkáját is magával vitte Jonghyun, de szerencsére volt más banda, pontosabban kettő, akik kitették a mindennapjaimat és boldogságot éreztem, amikor róluk néztem valamit.
      Szerintem nagyon kitartottak egymás mellett és még jobban vigyáznak egymásra, mint kezdetekben ;; Én bízom benne, hogy ez így van és hogy a katonaság után ismét együtt lesznek a fiúk, támogatni mindenképp fogják egymást. Nagyon sok bandánál érzem, hogy ők csak "bandatagként" tekintenek egymásra, viszont a SHINee tényleg második család, ezt már többször is mondták interjúkban. Igen, valamilyen szinten egyetértek veled. Ha egy fiatal, egészséges ember hal meg, az borzasztó és szavakba se lehet foglalni. Főleg milyen lehetett a szülőknek, a testvérének... Bele se merek gondolni.
      Huh, hát... nem is tudom mit mondjak. Mindig gyávaságnak tartottam az öngyilkosságot, és amikor Jonghyun ezt tette egy kis részem is ezt mondatta velem, a másik meg azt, hogy mindenkinek joga van eldönteni, hogy mit akar kezdeni az életével. Nem tudott szembenézni a sötétséggel, és ez olyan nagyon fájt, meg belegondolni hogy vajon kért-e segítséget, vagy már eljutott arra a szintre, amikor minden mindegy volt neki... a mai napig nem tudom hogyan gondoljak erre. Azonban legalább a fiúknak adhatott volna egy esélyt, hogy ne késsenek el. Talán tudtak volna rajta segíteni, hogy meggondolja magát. De talán nem is akart már segítséget senkitől.
      Én is így gondoltam az írásomra. Hogy ennyi idő után ideje lesz elengedni. DE lehetséges ez? Hát még most sem megy ;; De az biztos, hogy ma már mosolygok, ha látok róla egy videót. És most már a zenéit is örömmel hallgatom.
      Igen, végig erre gondoltam. Hogy Taemin ugye igazából nem látja őt, csak a lelke nem tudja elengedni, ezért az ő tudatalattijával beszél úgy, mintha az Jonghyun lenne. Szerintem se lesz valaki attól bolond, és nem kell ehhez egyből pszichológus. Mindenki másképp dolgozza fel a gyászt. Emlékszem még a TESCO-ba dolgoztam diákként amikor ez történt Jonghyunnal. A buszon hazafelé csak azt mondogattam, hogy küldjön valamiféle jelet ha itt van és hallja a shawolokat. Ugye ez decemberbe volt. De esküszöm, felnéztem az égre és egyetlen csillag volt fent, ami úgy fénylett mintha pár méterre lenne tőlem. Mindig félek sötétbe hazajönni, mert naaaagyon messze van a buszmegálló, de aznap egy cseppet sem féltem. Mert mama is és Jonghyun is vigyázott rám.
      Borzalmas, és tényleg tök közhely ez a gondolat. "Majd meg fogod bánni, ha már nem leszek itt". És tényleg. És az a legrosszabb, hogy sehogy sem lehet helyrehozni. Talán Ő hallja és érzi, viszont te nem fogod tudni, hogy valóban megtörtént-e. Ez a tehetetkenség... Borzasztó.
      Nekem van vagy 3 ötletem a dalra, szerintem kiválasztom a legvidámabbat és legszerelmesebbet, meglátjuk ki mit hoz ki belőle XD
      Köszönöm! ♥

      Törlés
  2. Sziaa.~

    Oké, rávettem magam a komizásra xd no para.
    Már korábban is megfogalmazódott bennem, hogy amikor mélyebb témájú, hozzád igazán közel álló történetet írsz, sokkal kevesebb vesszőt hagysz ki... Na, most ezt alá is támasztottad. Bár nem a vázával kezdtél, a lezárás miatt mégis olyan, mintha kerete lenne az egésznek, ráadásul pont ezzel a szép hasonlattal, szóval... Tapsot szeretnél, vagy elég magasztalás volt a "szép" jelző? Hm.
    Igazából ismét elég nehéz témát ragadtál meg, az ilyenekre meg alig tudok mit írni, hiszen vannak olyanok, amik a hiányosságaim miatt nem érezhetőek át számomra - ahogy tudod is -, de ez más volt. Még ha nem is ismerném a bandát, akkor is elég sok érzelmet sikerült belevinned, ami sikeresen elvette a maradék lelkesedésemet, erre a napra tutira, thx xD Amúgy valahogy az egészről a "lehangolóan gyönyörű" dolog jutott eszembe, ami eléggé kettős, tudom.
    Eskü a következőre igyekszem hosszabban írni, de most nemigen tudok mit.

    Sumire

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök neked, kedveském:D
      Hát nem tudtam, hogy ennek a kettőnek köze van egymáshoz. Talán azért is, mert tudtam a vesszőnáciságodról, és akkor jobban odafigyeltem. Viszont igazság szerint a harmadik mondattól már csak kiszakadt belőlem ez, írtam amit írtam, úgy voltam vele, hogy majd később átnézem. De örülök neki, hogy ez a meglátásod.
      Omg nem kérek tapsot, azt szeretném ha a challenge-be maradnál, ez megoldható?
      Igen, tudom... Igazából nem feltétlenül a te hiányosságod, betudható az enyémnek is. Mert én például olyanon is meghatódok, ami soha az életbe nem történt meg velem és nem is fog. Bár igaz, teljesen különböző személyiségek vagyunk, az én érzelgősségem a te vámpírlelkeddel szemben, huh XD De most ennek örülök, hogy átjött, őszintén. Nem akartam annyi fájdalmat belevinni, aztán talán egy kicsit mégis sok lett.
      Kettős, ez egy király dolog a szememben. Meg szeretem a szélsőségest is, mindent ami nem unalmas haha.
      Ugyan, ebbe is benne van minden, amire szükségem van és lesz.
      Köszönöm ♥

      Törlés
  3. Szia!
    Mindenkinek eldicsekedek, hogy most milyen hamar eljutottam a kommentekhez! XD
    Mikor elolvastam Jonghyun nevét, a szám elé kaptam a kezem. Bár nem követtem a Shinee munkásságát, azért úton út félen beléjük botlottam, sőt volt egy kedvelt ficim is a banda főszereplésével. Mikor megtudtam a hírt Jonghyunról, csak ültem és meredtem magam elé. Felfogni is lehetetlen. Így most feltörtek bennem a régi érzelmek olvasás közben, megannyi gondolat cikázik a fejemben. Nehéz most a sorokat írni.
    Bizarr, ha azt mondom szépen megírtad? A fájdalom, a gyász kisugárzott a sorokból.
    Eltudom képzelni, hogy valójában is ez játszódhatott le bennük és köztük. Az utolsó mondat nagyon megható volt. Sajnálom, de nem tudok többet írni, szerintem aki olvassa az írásodat, mind egyre gondolunk.
    Köszönöm, hogy olvashattam!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Láttam, hogy kb te voltál a leggyorsabb mindenhol, én még csak megnyitottam egy novellát, neked meg már ott díszelgett a kommented, néztem is egyet hogy mi a szar XD
      Igen, szerintem aki még csak most lett kpopper még az is ismeri a SHINee nevét, mert hát a Sujuhoz hasonlóan már ők is úgymond legendák, az én szememben mindenképp azok; de biztos, hogy egy zenét már mindenki hallott tőlük.
      Jaj, én se tudok mit írni, válaszolni. Egyetértek a soraiddal, és örülök neki hogy érezted a fájdalmat benne. Olyan hihetetlen, hogy ennyi idő elteltével is még mindig fáj. És habár már meg tudom hallgatni a zenéit, tudok vele műsorokat nézni, ennek ellenére még mindig nem gyógyultak be a sebeim.

      Köszönöm!^^

      Törlés
  4. Hiába gondolod azt, hogy hazudok meg nem hiszed el nekem a véleményemet, mert nekem úgyis mindig minden tetszik.. De ha egyszer igaz? Mndent szeretek, amit Te alkotsz, és nem csak azért, mert Te csinálod, hanem mert az tényleg olyan csodálatos a maga módján. Vagy így, vagy úgy, mikor milyen hangulatot teremtesz az írásaiddal, mindegyikből tudok tanulni, megérint, megnevettet, megmosolyogtat, vagy éppen elhomályosítja a látásom, mint itt is.
    Ez a oneshotod egy kis csoda, olyan szép, mint egy csillagkép az égen. Nagyon megérintett minden gondolata, minden sora, ahogy végigvezetted az érzelmeket, a testvérisséget, a törődést. Az egészet áthatja a szeretet, amelyet a fiúk egymás iránt éreznek, amit te ézel irántuk. Ez az őszinteség az, ami megsokszorozza a hatást, nagyon értékessé teszi az egészet. úgyhogy igen is fogadd el, hogyha azt mondom, hogy wooow meg hű meg ha, mert akkor az tényleg olyan. Nekem olyan.
    És nem is fűznék hozzá többet, már úgyis elmondtam a hibákat, amik voltak benne. XD

    Köszönöm, hogy olvashattam, bekönnyezhettem, elszomorodhattam majd reménykedhettem. 💜

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, keresem a szavakat, de úgy látszik neked nem tudok válaszolni XD Bár ilyen bókokra mit is tudnék írni? Azért néha szerintem egy picit elfogult vagy, nem mindig olyan jó az írásom, legalábbis én észreveszem a hibáim, de abban igazad van, hogy mindenkit meg akarok érinteni a mondataimmal. Mindig is az volt a célom, ha egyszerűbben ha szebben fogalmaztam, hogy aki olvassa érezze azt, amit én. Igaz, ez esetben a SHINee-val lehetetlen lenne nem együttérezni, de remélem a továbbiakban sem fogok csalódást okozni.
      Köszönöm, hogy segítettél a hibáim kijavításában, te és Sumire vagytok az én kis bétáim!:D És ahogy mondod, ebben benne van a shawol lelkem.

      Köszönöm ♥

      Törlés
  5. Szia!

    Ahh, nagyon sokáig szuggeráltam a posztot, mire rávettem magam, hogy elolvassam. Az őszintét megvallva, mióta megtörtént az, ami elkerülhető lett volna, nem voltam hajlandó a Shineeval, így egyben olvasni, Jonhyunnal pedig végképp nem. (Igazból nem csak olvasni nem voltam hajlandó, úgy gy az egyben videókat nézni sem, vagy zenét hallgatni tőlük sem.) Úgy is mondhatjuk, hogy azóta kerülöm őket, mert nem tudok anélkül rájuk nézni, hogy ne jusson eszembe ez az egész, szóval ez volt az első, hogy rávettem magam valami Shineeval kapcsolatos dologra jóóó hosszú idő után. xD

    Na szóval, csak azért nem bőgtem végig, mert itt ült mellettem az öcsém és nem akartam előtte XD Nehéz téma, úgy meg főleg, hogy mennyire oda-vissza szeretem a Shineet, tényleg, még annak ellenére is, hogy nem igen tudok már közel menni hozzájuk, mert csak sírás lenne a vége. (Bár ez az idő múlásával biztos, hogy változni fog.)

    A történeted megint tudatosította bennem, hogyha én ezt így éltem meg, akkor a fiúkban mi játszódhatott / játszódik le. Emlékszem, mikor megtörtént, borzalmasan rettegtem, hogy legyen a srácok mellett valaki, mert féltettem őket és végig a Twittert csekkoltam és közben rettegtem, hogy nehogy szembejöjjön valami nagyon rossz hír. Viszont azt is tudtam, hogy erősek és már csak Jonghyunért is fel tudnak állni és büszke vagyok rájuk.

    A fogalmazásod csak rátett egy lapáttal az egészre, mert ha a téma nem lett volna önmagában nehéz, a szóhasználatod akkor is elérte volna a hatást, de így csak még jobban, szóval szép munka! xD

    Én anno megígértem magamnak, hogy nem így fogok emlékezni Jonghyunra, hanem csak a jó élményeket tartom majd szem előtt, de asszem ez még nem teljesen jött össze xD

    Mindenesetre, csodálatosat (és fájdalmasat xD) alkottál, köszönöm, hogy olvashattam! uwu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Teljesen megértelek, én is azt tettem egy darabig, de aztán rájöttem hogy se a fiúknak sem nekem nem lesz jobb, ha eltaszítom magamtól őket. Nekem Jonghyun az ultimate biasom úgyhogy kb képszakadásban vagyok 2017 decemberéről, de azt tudom hogy először nem akartam elhinni, aztán Mirtill is írta mennyire sajnálja, én meg bizakodtam hogy hátha megmentik a kórházban. Aztán kész voltam. Nagyon sokáig semmit nem néztem róluk, velük, de aztán valami fordult bennem. Remélem majd egyszer veled is megtörténik ez, hogy mosolyogva fogsz velük nézni videókat, vagy akár olvasni velük.

      Igen, én is nagyon féltettem őket, a szüleit meg el sem tudom képzelni mekkora fájdalom érhette. Annyira sajnáltam mindenkit, olyan rosszul érintett akkor minden képsor amit csak láttam. És amikor Minho meg Taemin sírtak, akik körülbelül sosem teszik, az volt a végpont.

      Hát sajnálom, ha ez ilyen fájdalmas volt neked;; Remélem egyszer tényleg eljutsz te is arra a pontra, hogy a videókat nézve mosolyogni fogsz akár Jonghyunon is. Én pont tegnapelőtt néztem velük egy videót, egy műsorban voltak és mindenki nevetett és jókedvük volt, felüdülés volt látni.

      Köszönöm, hogy írtál!^^

      Törlés
  6. Vivien én nem tudok neked ide rendes kommentet írni, mert elkezdtem ezt a pár sort és hiszed vagy sem, de már sírok is.... Tudom, egy gyenge szar vagyok... Ráadásul nem is értem, hogy tudom magam miatta ennyi idő után, meg mindig ennyire rosszul érezni... valószínűleg miattad is. Mert tudom, hogy neked mit jelent, és ezért a Fajdalmam, amit akkor éreztem és amit azóta is érzek nem csak a sajatom, és nem csak a Jonghyun és a SHINee iránt érzett fajdalom, hanem amit érted is érzek. El sem tudom képzelni, hogy neked milyen, mert ezt most csodasan leírtad, bántóan gyönyörűen, de ez csak egy kis része annak, amit igazán érzel, és egy meg ennél is kisebb része annak, amit a srácok éreznek.
    Régen mindig azt gondoltam, hogy hihetetlen, hogy mindig meg tudsz siratni... mostmár tudom, hogy egy érzékeny szar vagyok, meghat azt is, hogy te meg egy zseniális író, úgyhogy már úgy nyitom meg, hogy na ezen tuti sírni fogok.
    Ismét büszke vagyok rad, hiszen ahogy a Taehyungos novellaban az egyik, itt a másik legnagyobb fajdalmad dolgoztad fel. Arról nem is beszélve, hogy az elozoben pedig a egy harmadik problémád. Szóval már csak ezért is megérte elindítani ezt a challenget. Megtiszteltetésnek érzem, hogy az én általam választott dalra írtad ezt a csodát. Köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, nincs benne minden fájdalmam, pedig már egyszer kiadtam magamból a Jonghyun novellámban, de azt hiszem ezt sosem fogom tudni úgy igazán leírni, a fiúk meg elképzelni se merem mit érezhettek, a szülőket meg pláne nem. Szóval nehéz ez, megszabadulni a tehertől ami lehetetlen, elengedni őt ami szintén lehetetlen, de én úgy vagyok vele hogy nem is kell. Nem tudom miért mondják ezt az emberek, "most már el kellene engedned", de mégis hogyan tehetném meg? Az nem az én műfajom.

      Majd azért próbálkozom olyat is írni, amin nem fogsz sírni!:D Bár ez nekem elismerés, de tudva a gyenge lelkedről amúgy nem meglepő, meg hát eleve a bandaválasztásom is befolyásolt most, meg maga a tény, hogy a novellám legfontosabb része igaz, Jonghyun itt hagyott minket. Úgyhogy megértem, én is majdnem elbőgtem magam, de akkor is meg akartam írni.

      Igen, észrevettem hogy mostanában a témáimba az én problémáim, fájdalmaim viszem bele, igazából nem szándékosan, bár a tudatalattim bizonyára erősen dolgozik ilyenkor.

      Köszönöm!

      Törlés
  7. Szia!

    Örülök, hogy végre sikerült hozzád is eljutnom. Nagyon érzékeny témát választottál, de a korábbi írásaid után biztos voltam benne, hogy kellő érzékenységgel kezeled majd. És nem is csalódtam.
    A legelső jelenet igazából az egészből az, ami a legjobban megragadt bennem, főként az a kép, hogy a csillagokat tekintve az ember a saját érzéseit vetíti ki. És ez a gondolat nagyon megkapó volt, főleg a te megfogalmazásodban.
    Nagyon realisztikusra sikerült az, ahogy bemutattad a csapat, a "család" tagjainak gászfolyamatát. Hogy kinek milyen napi kapcsolata van még szerettükkel, illetve, hogy mindenki a saját módján még mindig maga mellett tartja Jonghyunt.
    Nagyon sok elgondolkodtató rész volt ebben a történetben, amelyeken kicsit még mindig kattog az agyam,és szerintem még fog is.
    Tetszett, hogy az egyes tagokkal bemutattál egymástól eltérő gyászmunkákat, hogy ki hol tart abban, hogy feldolgozza a feldolgozhatatlant.
    Összességében ez egy nagyon szépen megfogalmazott, szomorú de egyben megnyugtató hatást kiváltó történet volt.
    Köszönöm, hogy olvashattam!

    J.

    VálaszTörlés
  8. Szia!
    Ég a pofám, hogy csak most írok=(

    Az a helyzet, hogy engem borzasztó nehéz megsiratni, de neked sikerült ezzel, szóval most nem tudom, hogy mit kezdjek az életemmel. Borzalmasan nehéz Jonghyunnal bármit is elolvasnom, pláne, ha a történet magával a gyásszal foglalkozik. Ez a két téma olyasmi, amiket külön-külön is nehéz feldolgoznom, nem még egybe, szóval köszönöm a lelki törést xD

    Amúgy eddig talán ez az írásod fogott meg, és ez is tetszett a legjobban. Szépen fogalmaztál, és itt még a párbeszédeknél sem akadtam ki, szóval azt hiszem, hogy csak leírom, hogy nagyon tetszett, aztán megyek is tovább, mert kötözködni nagyon nem is tudnék, meg nem is akarok :'D

    Szóval köszönöm az élményt! Most beülök egy sarokba és kisírom magam. Örülök, hogy olvashattam!

    Pakkson

    VálaszTörlés