Statistics

Followers ♡

Picture of the month

Picture of the month

My world

My world

Popular

Blog Archive

Nagymama - Taehyung

||
Ajánlott zene: Queen - Bohemian Rhapsody


A nagymama ráncos keze olyan számomra, mintha tengernyi homokot simítanék a végtelenben. El sem tudja képzelni, hogy milyen sokat jelent nekem ez a jelentéktelennek látszó este, ahol Ő csak hangosan szuszog, míg én vígan nézem a közös sorozatunkat az ágyunkon, szorosan ölelve Őt magamhoz. Halkan nevetgélek egy-egy vicces jeleneten, miközben gyengéden puszilgatom a kézfejét; azonban gondosan ügyelek rá, hogy ne ébresszem fel. Régebben kifejezetten idegesített a horkolása, de mára az egyik kedvenc hangommá nőtte ki magát, amit a végtelenségnél is tovább lejátszanék magamnak, akárcsak egy zenét. Beleszippantok az otthon illatába, egyből a boldogság hálás érzete fog el, amikor mama kellemes parfüm illata keveredik az általa készített ételével, amikkel mindig vár, a kelleténél sokkal többel is. Érzem a kedvenc levesem, valamint a narancs átható aromájának egyvelegét, amit mindig mondok neki, hogy annyira nem is szeretek, de Ő ellentmondást nem tűrve parancsolja rám, miszerint jó az egészségemnek. Visszagondolva a fájó múltra túl sok olyan dologban volt igaza, amit egocentrikusan elvetettem, hiszen én mindig csak saját magamra hallgattam. Ennek ellenére lelkesen támogatott mindenben, tanácsot adott, és még ha nem is mindig voltam jó unokája, akkor is önzetlenül szeretett és Ő volt az egyetlen, aki a lelkem szakadó darabjai után is hitt bennem. Pedig amikor már csak egy fátyol-könnyű selyem tartotta bennem az erőt, még saját magamról is képtelen voltam azt feltételezni, hogy nekem bármi sikerülhetne. 
Reszelősen sóhajtok, próbálom elhessegetni a rossz emlékeim, hiszen most mindennél fontosabb, hogy itt vagyok a nagymamámmal és fogom a kedves kis kezét, amit annyira szeretek. Időközben újabb rész jön a sorozatból, de már igazság szerint nem is érdekel. Teljesen az oldalamra fordulok, hogy szemben legyek vele - így tökéletesen látom megviselt, öreg arcát, amit mégis gyönyörűnek találok. Ha lehetne, csak bámulnám Őt. Az arany fülbevalója még mindig ott ékeskedik a fülében, amit a nagypapám vett neki, akit én sajnos soha nem ismerhettem meg. Hét gyereket nevelt fel teljesen egyedül, egyszerre volt férfi és nő, és sosem panaszkodott, csak tette a dolgát. Mindig is csodáltam emiatt, habár neki sosem mondtam ezt el. Eltűrök egy rakoncátlan ősz hajtincset, de hirtelenjében békés tekintete rám szegeződik. Mindig is éber alvó volt. Rámosolygok, a szemeimmel próbálom megüzenni neki, hogy aludjon csak vissza nyugodtan, azonban hallom kintről, hogy valaki szinte beszakítja az ajtómat, olyan erővel dörömböl. Azonnal baljós idegesség járja át a testem, viszont nem tudok úgy tenni, mintha nem hallottam volna meg.
- Mama, mennem kell suttogom neki, miközben lágyan a kezére simítom a sajátom. 
- Rendben van, fiam. Mikor jössz vissza?
- Nemsokára, ígérem.
- Hozzak neked kakaót? kérdezi teljesen komolyan, amitől megint jókedvre derülök. A világon Ő az egyetlen aki tudja, hogy a kakaót sokkal jobban szeretem, mint a kávét.
- Igen, az jó lenne. Aztán tényleg megnézzük a Ben-Hurt.
Azután arra a gyötrelmes kijelentésre gondolok, ami a keserű végét jelenti a látogatásomnak: kilépés a játékból.


Nem értem a főnököt, hogyan lehetséges egy ilyen nagy tudású szerkezetnél ezt a megalázó véget kimondani. Aki használja annak ez valószínűleg nem szimpla játék, valakinek az életet jelenti. Önként vállaltam, hogy tesztelem a legújabb projektünket, ami konkrétan egy alternatív, saját világot hoz létre a fejedben. Gondolkozás nélkül adtam hozzá a nevem, hiszen pontos elképzelésem volt arról, mit akarok megeleveníteni. Azzal a tudattal próbáltam ki eleinte, hogy úgysem lesz valósághű, nem fog tetszeni. Aztán saját magamat is meghazudtolva, hirtelen a képzelt világombam jobban szerettem élni, mint az utálatos valóságban.
Leveszem a halántékomról a kis tárgyat, ami jelen esetben a legfontosabb nekem, majd végül kedvtelenül ajtót nyitok. Jungkook aggódó tekintettel néz rám, de nem akarok róla tudomást venni, inkább beljebb invitálom. Ahogy elsuhan mellettem megérzem az ellenállhatatlan óceán illatát, ami mindig a kötődést jelentette számomra. Amíg mama élt, ők ketten voltak a mindeneim.
- Hoztam neked egy kis kimbapot, ami igazából egy ürügy volt arra, hogy lássalak. De most hogy rád néztem, inkább egy egész éttermet kellett volna hoznom idegesen járkál a konyhában, kétségbeesett szemei egy pillanatra engem is kizökkentenek a játékból.
- Jól vagyok, Jungkookie. Nincs szükségem együttérzésre, sem semmi másra.
- Mióta voltál abban a rohadt világban? Egy hete nem jöttél be dolgozni, mindenki tőlem kérdezi hol vagy, én meg nem győzök nekik hazudni. Ez már nem együttérzés, most már elegem van, hyung! Ez a játék tönkretesz téged. Csont és bőr vagy, be vannak esve a szemeid, rossz rád nézni. Nem teheted magad tönkre egy ember elvesztése miatt.
- Te felfogtad, hogy miről beszélsz? A mamám volt a mindenem! Úgy halt meg, hogy el se köszönhettem tőle, hogy nem tudja mennyire szeretem. Az volt az utolsó mondatom hozzá, hogy egyszer mindenki meghal, csak mert idegesített, ahogy állandóan ezt hajtogatta, miközben nem volt semmi baja. Erre meghalt, itt hagyott és én azt kívánom, bár meg se születtem volna!
- Nem, kérlek ne mondj ilyet! Sajnálom potyognak a könnyei, miközben szorosan átölel.
Ujjaival körbefonja derekam, rettentő erősen magához szorít; annyira, hogy egy kósza emlék se férjen közénk. Semmi. Úgy tesz, mintha nem érezné, ahogy beleremegek a sírásba. Magam sem tudom, mit akarok valójában. Az ölelésében megnyugszom, az illata életre kelti bennem azt a tényt, hogy csak miatta vagyok még ebben a világban. Ő a legjobb barátom, a lelki társam.
- Én is sajnálom, Jungkookie.
- És mondtam, hogy az én nagyim a tiéd is! Kérlek, ne csináld ezt magaddal mélyen a szemeimbe néz, miközben kutatja az egyértelmű választ, de a keserédes mosolyomból nem következtethet sokra.
- Tudod mi a legcsodálatosabb a nagymamákban? Olyanok vagyunk nekik, mint kis hercegnek a rózsája. Annyira értékesek, annyira különlegesek vagyunk a szemükben... A te nagyid téged szeret a legjobban, az enyém pedig engem, ez így van rendjén. 
- Akkor legalább itt maradhatok veled néhány napra? reménytől csillognak a szemei, miközben rám néz, én pedig elmerülök a tenger-tiszta tekintetében.
- Persze.


Jungkook már több, mint egy hete nálam van. Szinte mindent együtt csinálunk, és egy pillanatra sem hagy elszakadni a kínzó valóság elől. Olyanok vagyunk, mint egy szerelmes pár; együtt alszunk, együtt eszünk, és még a munkahelyen sem veszt szem elől. Ez a túlzó aggódása már azért néha lehetetlenül sok, viszont egyáltalán nem érzem úgy, hogy megfojtana vele. Önmagamnak sem akarom beismerni, de a legjobb barátom mindig ráébreszt, hogy vele még a horizonton túl is jól érezném magam.
Most is ketten megyünk be a munkahelyre, a levakarhatatlan vigyor kiül az arcomra, és még akkor sem múlik el, amikor a főnök behívat magához. Mostanában nem szerettem szembenézni vele és a kötelezettségeimmel, de Namjoont úgysem tudtam volna sokáig elkerülni. Halkan kopogok szigorúan csak hármat az ajtaján, majd amikor nem érkezik válasz, bemegyek. Mindig is utáltam az irodáját. Rideg, semmitmondó színpaletta jelenik meg a falakon, fekete bútorok teszik kontrasztba a szobát, engem pedig elnyel a hidegség. Ő egyáltalán nem ilyen ember; kedves és melegszívű, persze határozott és kimért is, ha a helyzet úgy kívánja.
- Szia, hyung.
- Szia, Tae! Örülök, hogy látlak. Mikor jöttél vissza dolgozni?
- Egy hete félénken lesütöm szemeim, arra gondolok, hogy most jön majd a dorgáló rész, azonban meglepődöm, amikor ez elmarad.
- Nézd, nem azért hívtalak ide, hogy szemrehányást tegyek. Valamit el kell mondanom, és fontos tudnod.
- Persze, mondd csak.
- Tudod, hogy a világokat különböző szinteken teszteljük. Vannak fokozatok, és ezt mindig az alany dönti el, mennyire akar szélsőséges látómezőt magának. Rájöttünk, hogy ez teljesen ártalmatlan, ha pixelesen látja a kialakított világát, ha kifogástalanul. Ez egy jó hír nekünk. Viszont van valami, amit nem vettünk figyelembe itt megáll egy pillanatra, idegesen az orrnyergére rakja két ujját megsimítani vele a bőrét. Abban az érintésben benne van az élet fájdalma. - Az egyik tesztalanyunkat arra kértük, hogy maradjon ott egy hetet.
- Hogy mi? És arra nem gondoltatok, hogy kiszárad, vagy valami baja lesz?!
- Infúzióra volt kötve, nem vagyunk idióták. És még olyan gépre kötöttük, amivel az agyi működését figyeltük percre pontosan. Azonban már a hatodik napon észrevettük, hogy az nem úgy működik, mint kellene. Fel akartuk kelteni, és még mindig próbáljuk, de nem reagál semmire.
- Ki volt az?
- A hetvenhetedik tesztalany.
- Tesztalany?! Mégis hogy vagy képes Jimint így nevezni? Hyung, ez a mi hibánk, én
- Nézd... Jimin most Párizsban van a szüleivel, és ha valaki, te pontosan tudod, hogy mennyit jelent ez neki. Semmiben nem szenved hiányt ott, és boldog. Nem örülök neki én se, de nem szabadkozott, amikor megkértük erre. Végre a szüleivel lehet újra, ez volt minden vágya. Nem azért mondtam el ezt, hogy hibásnak érezd magad, teljes mértékben felelősséget vállalok érte. Arra kérlek, hogy ne legyél a játékban tovább három napnál. Ugyan Jungkook nem mondta el, de teljesen nyilvánvaló volt, hogy miért nem jársz dolgozni. Szükségem van rád, szakmailag és barátként is.
Egy pillanatra megszűnt számomra a levegő. A közös emlékeinkre gondolok Jiminnel, de mindennél erősebb az a momentum, amikor ott álltam vele a szülei sírjánál, és zokogva egymásba kapaszkodtunk. Soha nem mondta, de mindig tudtam, hogy saját magát hibáztatja a történtekért - akárcsak én. Ott voltunk egymásnak a gyász időszakában, ami igazából sosem múlt el egyikünknek sem. Mama személyében én is egy mintaanyát veszítettem el, hiszen engem Ő nevelt fel. Sosem fogom elfelejteni, amikor kiskoromban éjt nappalá téve labdázott velem a szobában. Már szinte szundikált, mégis mindig odagurította nekem a labdát, sosem éreztette hogy a terhére lennék, pedig akkor már legszívesebben leszakította volna magáról a nehéz kötelezettségeket. Anya akkoriban tanfolyamra járt, így velem mindig csak a nagymama volt. Vele nőttem fel, huszonegy évnyi szeretetet kaptam tőle, amit soha nem úgy adtam vissza neki, ahogy megérdemelte volna. Ebben a pillanatban értem meg Jimint, miért is jutott erre a keserves döntésre.
- Nem számít, hyung... A szél nélkülem is fújni fog.


A konyhában vagyok Jungkookkal, épp próbál belém tömni valami szénhidráttal dúsított ételt, de én aligha tudom lenyelni a falatokat. Mindketten szótlanok vagyunk, Ő részletesen tudja, hogy mit mondott nekem Namjoon nemrég, viszont nem hozza szóba. Én pedig addig nem akarom, amíg nem áll rá készen. Próbálok gyorsabban enni, hogy kevésbé legyen kellemetlen és legalább egyikünk felálljon az asztaltól, de úgy érzem, hogy minden falat megakad a torkomon.
- Egyszer úgyis beszélnünk kell erről higgadtan teszi le az evőpálcikát, majd rám emeli nyugodt tekintetét. Habár kiegyensúlyozottságot áraszt magából, belül mégis úgy érzem, hogy ég a dühvel keveredett kálváriától.
- Jungkookie, én... Nem tudom mit mondhatnék.
- Meg akarod tenni? Képes lennél ott maradni? Az életed csak most kezdődik, de te eldobnád magadtól?!
- Figyelj, ne most beszéljük meg. Először egyél, és majd utána rávehetsz bármilyen módszerrel, hogy itt maradjak.
- Tudod, hyung... Ez nagyon gyáva húzás lenne tőled. Egyszer szembe kell nézned az igazsággal, egyszer el kell ezt az egészet fogadnod.
- Mégis miért kellene? Itt a kezemben a lehetőség, szerinted hagyni fogom elveszni? Eljött az én időm, és nem érdekel mit gondolnak rólam, nem érdekel semmi! ordítom, ahogyan csak bírom, miközben felállok az asztaltól, az idegtől remegni kezdek. Szinte bizserget a fájdalom, ahogy ránézek és látom lefolyni arcán a krokodil-könnyeit. - El kell engedned.
- Nem! Soha nem foglak elengedni!   Kérlek, hyung! Kérlek...
Lehajtja a fejét bűnbánóan, én pedig összetörök legbelül. Soha nem voltam arra felkészülve, hogy ennyire kétségbeesetten reagáljon, hogy ennyire megviselje Őt is saját magam gyűlölete. Azért sír, mert nekem fáj, mert nem akar elengedni, mert fontos vagyok neki. Miattam. Egy kezemen is meg tudnám számolni, hogy mennyien sírtak értem. Nem szánalomból, nem azért, mert eszükbe jutott valami számukra fájdalmas az én nyomoromat nézve; hanem tényleg azért, mert átvették a szenvedésem. Például amikor a mama velem együtt sírt Sam Smith Lay Me Down dalán; ami engem annyira meghatott, hogy patatokban folytak a könnyeim, de Ő csak azért sírt, mert látta, hogy szomorú vagyok. Ez annyira tiszta érzés, és olyan kevés emberre jellemző.
Átszelem a köztünk lévő távolságot, és észveszejtően szorosan magamhoz ölelem a legjobb barátom. Megkönnyebbült sóhaj hagyja el ajkait, amikor körbe fonja derekam izmos karjaival. Ismételten megérzem a szeretet mámoros illatát, ezzel pedig egyenesen arányosan ellentétes érzelmek kerítenek hatalmukba. Két otthonom van, és mindkettőre vágyom. Az egyik az óceán, a másik a narancs illata.


Átölelem Jungkookot, miközben próbálunk elaludni. Ő háttal van nekem, de hallom a légvételein, hogy még ébren van - mintha nem merne álomba szenderülni. Puha haját az ujjaim köré csavargatom, ezzel foglalkozom egy kis ideig. Nem akarok semmire gondolni, a fejem mégis szinte felrobban, zsong a képzeteim miatt.
- Elmondhatok valamit? kérdezem tőle nagyon halkan, mire Ő bólint egyet, ezért acélt fűzve remegő akaratomba folytatom tovább. - A kedvenc gyerekkori meséim azok, amiket mama saját magáról mondott nekem. A második világháborúban született, és bár olyan szörnyűségeket mesélt állandóan, azért minden szavát ittam. Aztán beszélt arról, hogyan ismerkedett meg nagypapával, aki nagyon hamar itt hagyott minket. Azt szerintem te sem hitted, hogy a két első gyermekét elvesztette. Mindkettejük járványban halt meg, és olyan nehezen viselte a szenvedést... Nem is akarok belegondolni, hogy milyen lehet a saját gyereked elveszíteni. Aztán szerencsére szült még, erős volt és a gyerekeinek szentelte magát. Tudtam, mindig tudtam, hogy mennyire fájt neki erről beszélnie, mégis elmondta, mert megkértem rá. Mama egyetlenegy dolgot kért tőlem egész életemben, és én nem tudtam már teljesíteni. Szerinted mennyire vagyok szörnyű ember? Ráadásul nem is annyira bonyolult, amit kért.
- Mit kért tőled? a hangja szomorúságtól csengett, miközben megfordult, hogy velem szemben legyen. Életemben nem láttam még ilyen búskomor tekintetet, mint most az Övét.
- Meg akarta velem nézni a Ben-Hurt. Ez a kedvenc filmje, és mindig nyaggatott vele, hogy nézzük meg ketten, amit én mindig elnapoltam. Pedig ő csak meg akart osztani magából egy újabb darabot, hogy még jobban megismerjem. És én nem tettem meg.
- Istenem, annyira sajnálom.
- Van itt még valami – elmosolyodom, miközben próbálom kifújni az elfojtott levegőt. Jungkook csak csillogó szemekkel bámul rám, miközben a válaszom várja. - Szerelmes vagyok beléd.
-  Hyung–
- Ne, hadd mondjam végig. Szeretlek, Jungkook. A saját világomban ha nem a mamával vagyok, akkor veled találkozom. És mivel én irányítom a dolgokat, így te is szeretsz engem. Igen, ott együtt vagyunk, bár még elég kezdetleges, csak néhány randink volt. Lehet, hogy gyáva vagyok, de belegondolni abba, hogy te nem úgy szeretsz, ahogy én... Mégis te vagy az egyetlen, ami itt tart engem. De nem tudok tovább így élni. Ezért kérlek téged, engedj el engem.
A végére már néma zokogásban tör ki, de látom rajta, hogy próbálja visszafogni az indulatait. Törölgeti a lehullajtott könnyeit, nekem pedig a szívem beleszakad a látottakba. A Hold fénye pont annyira világítja meg a szobát, hogy kínkeserves legyen a fura búcsúzásunk. Nem merek hozzáérni, ahogy Ő sem hozzám, mégsem mozdul egyikünk sem távolabb a másiktól. Elszívjuk egymás elől a levegőt, mégis így érzem jónak. Jungkook lehunyja a szemeit, és végül ő teszi meg hamarabb a bátor lépést; összekulcsolja kezeinket, így most már teljes mértékben tisztában vagyok a szótlan, bár tetteiben sokatmondó válaszával.
- Rendben, egy kis időre elengedlek. De nehogy azt hidd, hogy ezzel mindennek vége. Valahogy elérem Namjoon hyunggal, hogy visszagyere abból a világból. Üdvözletem a nagymamádnak, mi pedig menjünk Barcelonába egyszer randizni. Mindig is el akartam oda menni. És sajnálom. Nagyon sajnálom, Taehyungie. Amíg te ott leszel, addig megpróbálok rájönni az érzéseimre. Nem fogom hagyni, hogy ott ragadj, úgyhogy gyorsan nézzétek meg a Ben-Hurt – az utolsó mondatán hangosan felnevetek, köszönetteljes szemeimet próbálom az övéibe mélyeszteni, átadni neki minden szeretetem, fájdalmam és hálám. Mindent.
- Nem bánom, ha egyszer visszajövök hozzád. De most kérlek, hunyd be a szemed.            



Körbeleng az elégedettség, a gondtalanság szele, amikor megint a nagymama házában találom magam. Bejárja a narancs illata a testem, majd amikor meglátom Őt, olyan hévvel ölelem magamhoz, hogy félek, nehogy elessen. Nem engedem el, Ő pedig gyengéden simítja végig többször a hátamat. Megnyugszom az érintésétől, hosszú idő után megint úgy érzem, hogy őszintén boldog vagyok. Istenem, végre itthon vagyok!
- Meddig maradsz, fiam?
- Mama, megnézzük a Ben-Hurt?






_____________________________________________
 
Azt se tudom, mit mondjak. 
Előre is bocsánatot kérek a hibákért, de nekem ez most fontos volt, hogy ebben az időpontban kerüljön ki a blogomra. 

Ugyanis ma van az én drága Nagymamám szülinapja;;
Ma lenne 82 éves, és sajnos már két éve, hogy nem tudjuk közösen megünnepelni ezt. 

Most próbáltam könnyebb nyelvezetben megírni ezt a oneshotot, két okból kifolyólag is. 
Az előző novellámhoz megkaptam azt a kritikát, hogy néhol túl van bonyolítva, itt most próbáltam rá odafigyelni, hogy legyen egyszerű, de azért bevallom, néha írtam volna az én megszokott stílusomban. 

Azonban a legfontosabb oka, hogy ez könnyebb nyelvezetben íródott: ahogy a novellámban is említem, a mamám a második világháború után született néhány évvel, és sajnos nem volt tehetős családja, nem tudott iskolába járni, így se írni, se olvasni nem tud. 
Remélem, hogy ott fent az angyalokkal ezt most el tudta olvasni.

A szívem még mindig kalapál, és regényeket tudnék írni, hogy mennyire csodálatos volt az én Nagymamám, de biztos vagyok benne, hogy mindenki így vélekedik a saját Nagyijáról. 

Használjátok ki az időt, töltsetek sok maradandó pillanatot együtt a nagyszülőkkel, szülőkkel, hiszen a legcsodálatosabb dolog a világon szeretni és szeretve lenni. 

Mert ahogy a novellámban is említem, minden Nagymama számára olyanok vagyunk, mint Kishercegnek a rózsája.

Boldog Születésnapot Mama, embertelenül hiányzol.

Taehyungnak pedig: A Nagymamája biztos hihetetlenül büszke rá, amit eddig elért és még el fog. Kérdés nem volt, hogy ezt vele fogom írni, de nagyon sajnálom, hogy az ő Mamája is már csak fentről vigyázhat rá. 


19 megjegyzés

  1. Úgy érzem, nekem most azonnal írnom kell ide. Konkrétan szétszakad a szívem és alig bírok normálisan levegőt venni, annyira fájnak a szavaid, amit írtál, az egész történet, és a valósághűsége. Milyen lehet ez a Te részedről? Taehyung részéről? Az írásod egyszerűségében rejlik most a szépsége, nem a szavak költőisége teszi ezt számomra is ennyire értékessé, hanem az érzelmek, amiket belevittél, a sajátjaid. Valóban, annyi közös van bennünk vagy az életünk alakulásában, nem is gondolnád.
    Amikor olastam, szerinted milyen egy nagymamának az unokája, vagy amikor a közös pillanatokat leírtad, valóban, annyira igaz, minden szavad. Hogy mit jelent az unoka számára a nagymama, az odaadása, a szeretete. Mikor én is visszagondolok a gyerekkoromra, vagy az elmúlt évekre, a legtöbb képen a mamám jelenik meg, a legértékesebb, boldog emlékeim is hozzá fűződnek, Ő az az ember, aki soha az életben, egyetlen egyszer sem bántott meg. És ugyan Ő még itt van velem, akaratlanul is olyan gondolatok férkőznek az utóbbi egy évben a fejembe, hogy vajon meddig élvezhetem még, meddig lesz ez így és annyira feszít a lelkem, amikor belegondolok, hogy egy kisebb vita után milyen szavak maradnak meg benne. Ha most elmenne, mi lenne az utolsó, amit tőlem hall. Nem bírok ezektől a gondolatoktól elszakadni, annyira fájóak és igyekszem mindig elmondani neki, hogy menniyre szeretem. És most nem bírok mást tenni, mint sírni. Sírok azért, ami veletek történt, amiért elveszítetted a Nagyidat, aki a legfontosabb volt számodra a világon. Azért, amit te is érezhetsz, annyira megölelnélek, hogy érezhesd, nem vagy egyedül, Ő is mindig veled van, szeret Téged. Még ha olvasni nem is tud, biztosan érzi a szeretetedet odafentről. Boldog születésnapot kívánok a Nagyidnak!

    Csodálatos novellát írtál, bocsi, hogy most elégg szétszórt volt, amit írtam meg nem is a külsőségekről szólt, meg minden, most úgy éreztem, ezeket kellett leírnom. Köszönöm, hogy megosztottad ezt a kis szeletet Önmagadból! Kincs vagy! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne gondolj soha a jövőre, csak élvezz ki minden pillanatot, amit vele tölthetsz. Nagyon örülök, hogy veled még ott van a nagyid és közös emlékeket csinálhatsz vele.
      Nekem is, ha boldog pillanatokat kellene az életemből mondani, nagyjából minden második a mamával lenne.

      Sajnálom Taehyungot is, nem tudtam volna ezt mással írni, meg igazából nem is akartam. Biztos vagyok benne, hogy az Ő nagymamája büszke rá, és odafentről megnéz minden egyes koncertet.

      Hát most nem tudok többet válaszolni neked, mert te tudod hogy a nagymamás részek összes mondata rólam szól, így hát köszönöm neked, hogy itt vagy és írtál ♡

      Törlés
  2. Szia!

    Úgy döntöttem, hogy olvasás közben jegyzetelem a gondolataimat, észrevételeimet, mert így szélesebb körü kritikát tudok írni, mintha a novella olvasása után szedném össze a fejemben keringő meglátásokat. Valószínűleg hosszú lesz, és picit összeszedetlen, de fogadd nagy nagy szeretettel:D

    Tetszik, hogy az "Őt" szócskát nagy betűvel írtad, mert ezzel kiemeled, hogy mennyire fontos Taehyung életében a nagymama (igen, már ennyiből tökéletesen érződik, látod? nem kellett túlragoznod, és így is átjött, ebből az aprcska szóból).

    A fordulathoz csak gratulálni tudok, ügyesen kitervelted ezt a "világot", amiben Taehyung keserédesen el tud veszni. Ráadásul nekem, mint olvasónak is meglepetést okoztál az általad elgondolt szerkezettel. Teljesen átérzem a fiú helyzetét, én is sokkal szívesebben élnék egy ilyen alternatív világban, mint a valódiban, és ezzel szerintem még sok más ember is így van. Ijesztő belegondolni, hogy amíg a képzeleted világában élsz, a valódiban a tested haldoklik, hiszen nem táplálod, nem törődsz vele. Szépen érzékeltetted, hogy mennyire el tudja hanyagolni magát egy szomorú, mély ponton levő ember, főleg ebben a helyzetben, ha az elméjében, egy kitalált világban élhet.

    Taehyung mondatai a szívemet hasogatják. Tényleg sokszor kegyetlenül vissza tudunk szólni a nagyszüleinknek, mert nem látjuk az ők szemén keresztül a szituációt. Nem kell ide a bonyolult megfogalmazás, az érzések így is (sőt így még jobban) elöntik az olvasót.

    "rettentő erősen magához szorít; annyira, hogy egy kósza emlék se férjen közénk" - ezt a mondatot gyönyörűen megfogalmaztad, már az első olvasásnál felfigyeltem rá. Jungkook egy végtelenül aranyos teremtés, megmosolygom minden bíztató mondatát. A rózsás hasonlat is nagyon nagyon szép, de picit erőltetettnek érzem ebben a szövegkörnyezetben. Mostmár lehet, hogy csak én vagyok túl szőrszálhasogató :)) Egyébként tényleg tetszik maga a hasonlat, csak picit fura elképzelni ezt párbeszédben, de végülis miért ne?

    "- Akkor legalább itt maradhatok veled néhány napra? – reménytől csillognak a szemei, miközben rám néz, én pedig elmerülök a tenger-tiszta tekintetében. " Itt a gondolatjel után nagy betűvel kell kezdeni a mondatot, mivel a párbeszéd utáni gondolat nem függ szorosan össze a megszólalással. Bocsi, hogy kiemelem ezt így külön, de egyszerűen nincs mibe belekössek, mert olyan szépen meg van írva a novella, ezért muszáj az ilyen picike hibákba belekapaszkodjak, hogy valami építő jellegűt mondjak:)

    Horizoooont, indokolatlanul megörültem ennek a szónak, de nem tehetek róla, a kedvenc bandámra emlékeztet haha:))

    A Jimines rész sokkoló volt. Újabb szépen elhelyezett csavar a történetben, és teljesen logikus is. Miután az agy nem képes észlelni a valóság és az álom határát, már képtelen kizökkenni az alany által elképzelt tökélyből. Egy ilyen szerkezet rettentően veszélyes lehet. Ügyesen átgondoltad az egészet.

    "- Egyszer úgyis beszélnünk kell erről – higgadtan teszi le az evőpálcikát" ugyanaz a hiba mint a korábban kiemelt mondatnál. Csak azért írom le mégegyszer, hogy nyomatékosítsam az előbb leírtakat. bocsiii:))

    ÚRISTEN de szép ez az óceán és narancs illata hasonlat. Hihetet sokat elmond ez a rövidke mondat, minden továbbragozás nélkül. Még a hideg is kirázott ahogy olvastam. Rettentően tetszik ez a "leegyszerűsített" írásmódod. Mert amúgy ez sem egyszerű vagy üres, csak nincsen telepakolva bonyolult szókapcsolatokkal, és ez benne a szép. Érthető és könnyen átadja az érzéseket. Pontosan ennyi kell egy remek novellához (na jó, az alapsztori sem mellékes, ami nálad fenomenális).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És akkor itt folytatom, mert túl hosszú a kritikám a bloggernek, és em tudtam egyben elküldeni :))

      Amikor Taehyung szerelmet vallott, csak tátott szájjal fogtam a fejemet. Váratlan, mégis odaillő pillanata ez a novelláak, és én imádom. Első sorban nagyon aranyos és megható rész, továbbá megszeppen tőle az olvasó (legalábbis zelem ez történt), mert valamilyen szinten érezhető volt a kettejük között levő dolog, de ez a fajta kinyilvánítás erős, mégis illik a szövegbe. Ezaz Tae, valld csak be az érzéseidet! ... most pedig könnyezek. Igen, én, aki amúgy ritkén sír ilyesmin. A szavaiddal elérted, hogy a szívdobogásom felgyorsuljon, és keserűen érezzem magam, amiért a két főszereplő – ha csak kis isőde is – de elválik egymástól. Persze érthető Tae döntése, mégis bennem volt a remény, hogy Jungkookot választja, és épp ezért ilyen nagyszerű ez a novella, mert elültet egy gondolatot az olvasóban, aztán a végén könnyűszerrel rombolja le, mégis megmarad a logika benne.

      A lezáráson mosolyogtam. A kezem remeg, miközben próbálom megkeresni a sötétségben a megfelelő billentyűket. Nehéz lesz ezután elaludni. Örülök, hogy Tae végül boldogságra talált, de annak még jobban, hogy ez nem teljesen idilli, még mindig vannak (félig) lezáratlan kérdések. A világunk messze nem tökéletes, nincsen helyes vagy helytelen döntés, és áldozatokat kell hoznunk, ha valamit igazán szeretnénk.

      Ez az irásod sokkalta jobban tetszett, mint a korábbi. Érezhető, hogy a téma közel áll a szívedhez. Lehet, hogy számodra picit nehéz, de szerintem megmaradhatnál ennél az írásmódnál, mert szép, tiszta, érthető, és magával ragadja az olvasót. És itt már első olvasásra megtaláltam a dal és a szöveg közötti összeköttetést.

      A szuper hosszú véleményem végén megemlíteném, hogy a téma hozzám is naaaagyon közel áll, ugyanis engem a nagymamám nevelt/nevel még most is (pedig húsz vagyok, de neki mindig a kicsi kriszta-babája maradok), és nélküle nem lennék az, aki vagyok. Rettentően imádom, és felnézek rá, mert egy szuper nagymama, aki eltűri minden egyes hülyeségemet, és egy fárasztó nap után is mosolyogva hallgatja az agyam kusza, sokszor értelmetlen gondolatait. Mostár elig várom, hogy hazautazzak, és magamhoz öleljem a kis drágámat.
      Köszönöm ezt a novellát, minden egyes sorát imádtam. Most pedig befejezem a szövegelést, mert így is túl sokat írtam.

      Törlés
    2. Szia!

      Huh, tényleg nem hazudtál, amikor azt írtad rettentően hosszú lett a kritikád. De örültem neki, rég írtak már nekem ilyen terjedelemben.

      Igen, ezeket a szavakat ki szoktam emelni, mert szerintem is még egy apró jele a tiszteletnek, a szeretetnek. És mivel ilyen fontos emberről volt szó az akár én, akár Taehyung életeben, itt még jobban odafigyeltem rá, hogy tényleg mindig kiemeljem, ha a nagyiról volt szó.

      Talán én is szívesebben élnék egy képzelt világban, ahol én irányítanék mindent. Az úgy ugye nagyon könnyű, így hát írni is könnyebb volt ebben a témában, ilyen mélyen belemenni. Habár a novellába nem írtam, úgy képzeltem hogy Taehyung akkor már 3 napja volt a képzelt világában, így hát míg ő úgy gondolta, hogy teleette magát a nagymamája által készített ételekkel, valójában víz sem érte a száját napokon keresztül.

      Annyira imádtam Kookot így ábrázolni. Imádom az ilyen tündérbogyó karaktereket mindenkinél, úgyhogy kérdés sem volt, hogy ő is ilyen lesz. Végül is Taehyung szájából már sokkal gyönyörűbb gondolatok is elhangoztak, úgyhogy én nem éreztem annak miközben írtam. Az a szivárványos, lila színre utalása szerintem mindent visz, és hihetetlen belegondolni, hogy mi minden lehet a fejében annak a csodálatos fiúnak. De aztán mégiscsak engedtem az elképzelésemből, és átírtam az építő kritikád miatt.

      Ajaj, remélem rám fogsz szólni minden ilyen hibámnál, mert én tutira el fogom ezt felejteni XD Valamiért kimaradt ez a szabály, és az ilyeneket meg se tudom jegyezni nagyon, úgyhogy ebben majd tényleg kérném a segítséged.

      Én mindig úgy voltam vele, hogy a bonyolultság az írásban egy tök jó dolog, és ez még mindig jobb variáns, mint az egyszerű írás. Igazából még most is így gondolom, de tudom hogy nagyon sokan nem értenek velem egyet, ami nem baj. Mindenkinek más a szép. Persze értem mit mondasz, és igazából ezt a novellámat is túlbonyolítottam néha itt-ott, csak kitöröltem belőle azokat a részeket XD Viszont az lett a személyes kedvencem a oneshotból. Tényleg egyszerű és lényegretörő. És az emberek gyakran illatokhoz hasonlítják az otthont, úgyhogy én is szerettem volna ezt megtenni, Taehyungnak mennyire súlyos döntést kell meghoznia.



      A véleményeddel engem is megleptél, úgyhogy most én is átélem ezt a váratlan fordulatot XD Ténykeg senkit nem akartam megsiratni, bár azért tisztában voltam vele, hogy egy ilyen témánál ez elkerülhetetlen lesz valakinek. Az én fejemben ez a kis idő elég nagy idő, ha tovább írtam volna akkor az lett volna Tae sorsa, hogy nem tudják őt visszahozni.

      Igen, áldozat... Amúgy magam sem tudom, hogy kinek volt ez nagyobb áldozat, mert valahogy mindig úgy képzeltem, hogy ők ketten nem léteznek egymás nélkül, Kook mégis elengedte őt, mert tudta hogy így lesz a legjobb Taehyungnak.

      Hát... teljesen őszintén mondom, habár szerettem ezt írni, mert két évnyi fájdalmat írhattam ki magamból, azért nekem ez megpróbáltatás volt, nem csak az érzelmeim miatt, amik gyakorlatilag szétkaptak írás közben. Míg valakinek az a nehéz, hogy valamivel szebben fogalmazzon, nekem ez az egyszerű írás esett nehezemre. Törölgettem, ahol már túl bonyolultnak éreztem egy-egy szókapcsolatot, de azért nem akartam, hogy teljesen elvesszen belőle a megszokott írásmódom. Ennek ellenére megpróbálom majd magam visszafogni, de nem ígérek semmit XD Azért az egyszerűség nem én vagyok, akkor inkább bevállalok egy-két kritikát tőletek.

      Kívánok neked még nagyon sok boldog pillanatot a nagymamáddal, szerezzetek sok emléket és mindig csak szeretetet adjatok egymásnak!^^ Ez volt a kedvenc részem a véleményedből, nagyon megható és szívet melengető volt olvasni.

      Köszönöm a véleményed, az építő szavaid, megpróbálok majd mindenre odafigyelni.

      Törlés
  3. Szia^^
    Huh, még szerencse, hogy nem este olvastam el, mert nem bírtam volna elaludni!
    Mondjuk, reggel is érdekes volt. Ébredés után kb. rögtön nekiestem, aztán a közepe fele elkezdtem sírni, és még akkor sem tudtam abbahagyni, amikor már készülődtem munkába…
    Először is, a címe nagyon megragadta a figyelmemet. Szeretem az egyszavas, mégis mindent magába foglaló címeket^^
    Én 10 éves voltam, amikor a nagymamám meghalt. Vagyis hát az egyik. A másik még él, de sajnos az apai nagyszüleimmel több okból sem sikerült túlságosan jó kapcsolatot kiépítenem.
    Szóval számomra a nagypapám volt az, mint Taehyungnak és neked a nagymamád. Ő is két éve halt meg, és egy hónapja töltötte volna be a 82-t. Olyan hirtelen jött a halála, hogy amikor megtudtam, nem is nagyon sírtam a sokk miatt. Azóta többször elpityeredtem persze, amikor eszembe jutott, milyen jó lenne, ha tudná, mik történtek két év alatt, de most komolyan jót tett, hogy egy igazi kiadósat sírhattam, ami a történetnek köszönhetően robbant ki belőlem.
    Én is örülnék, ha kapnék egy ilyen lehetőséget, bár azért örökre nem akarnék a „másik világban „ ragadni.
    Szerintem zseniális volt az ötlet! Azt hittem, nem fogod tudni felülmúlni az előző novelládat, és de. Azért szeretem nagyon az írásaidat, mert más, mint a többi. Könyvek terén is elég válogatós lettem mostanság. Olyan nehéz találni egyet, ami teljes mértékben lenyűgöz, hát még a ficik terén. Annyira nagy felüdülés számomra, hogy a tiéd más (ennél nem tudok jobb szót használni) Bár sok szép jelzőt sorolhatnék még fel rá:-)
    És annak is nagyon örültem, hogy hosszabb volt*.*
    Nem vagyok ARMY, de ha valakiket, akkor Taehyungot és Jungkookot kedvelem a BTS-ből (együtt is), szóval annak is örültem, hogy velük írtál. Meg persze a kis romantikus szálnak is, mert hát örök romantikus lévén kevés olyan sztorit olvasok, ami teljesen mellőzi a szerelmi részt.
    Bár a Black Mirror említésénél voltak gondolataim arra, milyen lesz a novella hangulata, mégis meglepetésként ért a fordulat. Leesett az állam, amikor kiderült, hogy a nagymama már nem él, csak Tae képzelete hozta létre. És ez a másik, amiért imádtam az egészet! A legtöbb történet, még ha vicces is a párbeszédek miatt, romantikus a leírásoknak köszönhetően, kiszámítható, már az elején tudom, hogy nagyjából mi fog történni. A váratlan csavarokért ölni is tudnék, hahaXDD
    Mellesleg nagyon át tudom érezni azt, hogy sokan inkább az alternatív valóságban maradnának. Annyira kifordult magából ez a világ, hogy néha tényleg jobb lenne egy képzeletbeliben. Pl. tök jó lett volna a gimi négy évét végigképzelegni, aztán utána szépen visszatértem volna a valóságbaXD
    A Jimines kis szál is nagyon tetszett. Meg ahogy beleszőtted Tae mondataiba a dal szövegét. Tök jó volt, hogy nem csak úgy oda lett írva egy-egy sora, hanem konkrétan a főszereplő szájából hangzott el.
    Annyira édes és visszafogott volt Taehyung vallomása, meg Jungkook reakciója. De ez így volt tökéletes, mert ebbe a történetbe nem illett volna valami vad egymásra találás. Azt nem igazán tudom, hogy Jungkook is szerelmes volt-e Taehyungba, de az a barcelonás megjegyzés nagyon aranyos volt:-)
    Ahhh, nem tudom, vajon Taehyung valaha felébred-e… Mármint valószínűleg nem, de én úgy szeretném, ha mégis csoda történne, és sikerülne megbirkóznia a történtekkel!
    Nem tudom, mit mondhatnék még. Csodálatos volt! Csak azt sajnálom, hogy a korai poszt miatt sokat kell majd várni a következőig:-)
    Nagyon köszönöm, hogy megírtad! Hálás vagyok érte<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia^^
      Jaj, nem akartam amúgy, hogy bárki sírjon rajta, bár valahol a lelkem mélyén tudtam, akinek hasonlóan közel áll a téma a szívéhez az úgysem fogja kibírni könnyek nélkül. Én is sírtam előtte, írás közben is, ezért is kezdtem bele olyan nehezen, konkrétan 24-e hajnalán, hogy estére kész legyek vele.
      Igen, engem is leginkább az egyszavas címek szoktak megragadni, azok olyan maradandóak számomra. Amikre még később is emlékezni fogok, hát a Te Hullócsillagod is ilyen lesz.

      Nagyon sajnálom, hogy a nagymamáddal nem tudtál olyan kapcsolatot kiépíteni, mint amilyen nekem volt a nagyimmal. Dehát csodálatos dolog lehet egy nagypapa is, és olyan megrendítő volt olvasni, hogy szinte ugyanúgy történtek a dolgok a nagyszüleink között... talán így méginkább, mert én sohasem ismerhettem egyik nagypapámat sem. Egyébként annak kifejezetten örülök, hogy jót tett neked ez a kis novella, nekem is az volt, egy fellélegzés, vagy nem is tudom mivel definiáljam azt, amikor leírtam az utolsó mondatot. De az biztos, hogy most két évnyi gyötrődést írtam ki magamból.

      Ó, köszönöm szépen! Sokat jelent, pláne hogy Te mondod. Szerintem a más az egy király jelző, nekem tetszenek az ilyen szavak az írásomra, jobban mintha valaki annyit mondana, hogy "jó" vagy "rossz" - ezek számomra kifejezőbbek. Teljes mértékben megértelek, már konkrétan könyvekben sincs olyan, amire maradéktalanul azt tudnám mondani hogy csodálattal olvastam minden sorát. Illetve nem volt, aztán nem is keresgéltem, csak lementettem egyet mert tetszett a címe meg zenés volt, na az elbűvölt. Valahogy most is ez a feelingem ezzel a kihívással, meglepődöm milyen jó írások születnek.

      Örülök neki, hogy őket szereted; szerintem a Taekook páros az valami csoda. Én sem vagyok army, attól függetlenül a fiúkat nagyon szeretem, de Taehyungot és Kookot különösen. Bár a bts ficiket messziről elkerültem eddig, mostanában tök nyitott voltam és elolvastam pár Taekook történetet, amik a kedvenceimmé váltak.

      Igen, a Black Mirrornak van egyfajta hangulata, amit én mindenképp mellőzni akartam. Meg hát nem akartam copyzni, ezért csak a kis kütyü ötletét alakítottam az én ízlésvilágomra. Volt egy rész benne, ahol a pali a saját világát hozta létre, és az annyira megragadt a fejemben hogy hát egy novella lett belőle:D
      Amúgy először amikor írtam nem hittem volna, hogy ennyien fogjátok említeni a csavart, de örülök neki, hogy akkor végül is bár nem tudatosan, de volt benne egy-két fordulat számotokra.

      Ezzel abszolút egyet kell értenem. Meg milyen jó már, hogy lényegében saját magad uralod a világod. Az egyik percben Brooklynban, a másik percben már Barcelonában lehetsz. Mindig annyi pénzed van amennyit csak akarsz és hát te döntöd el, kivel akarsz lenni. Én biztos kihasználnám ezt, és minden hírességel span lennék akit csak imádok XD

      Igazából a semmiből jött az ötlet, hogy ezzel nyomatékosítanom kell. Nem is akartam bele szerelmi szálat, aztán arra gondoltam hogy így könnyebb lesz Kooknak elengednie, mert nem akarja még jobban szenvedni látni Taehyungot. Dehát na, hozzád hasonlóan én is imádom a romantikát. És míg filmekbe meg sorozatokba inkább a horror felé hajlok, addig olvasni romantikusat szeretek a legjobban. Én úgy képzeltem el, hogy Jungkook maga sem tudja mit érez, kevesebbet mint szerelmet, többet mint barátságot. De még egyelőre a barátság felé hajolna.

      Hát... az én fejemben nem fog felébredni, te ti úgy képzelitek el, ahogy csak akarjátok ;; a valóság kegyetlen és fájdalmas.

      Köszönöm a véleményed, és a megtisztelő szavaid! ♡

      Törlés
  4. Szia!
    Hű, hát nem is tudom, hogy hol is kezdjem.

    Mikor megláttam a címet, bekészítettem magamnak egy kis csomag zsepit; én mindig egy óceánt bőgök a hasonló témákon, ez azonban most nem történt meg. De! Ez nem negatív, hanem pont, hogy pozitív, mert annyira az írás hatása alá kerültem, hogy már sírni sem tudtam, csak ültem a képernyő előtt és néztem ki a fejemből.

    Azt tudni kell rólam, hogy én kiskoromban rengeteg, de rengeteg időt töltöttem (apukám felől) a nagyszüleimnél és szerencsére mindkettőjük életben van még, rendszeresen látogatom őket és lopom az időt náluk. El sem tudom képzelni, hogy hogy fogom feldolgozni, ha már valaha nem lesznek, hiszen az életem szerves részét képezik és őszintén bele sem akarok gondolni.

    Visszatérve az írásodra: ami a legjobban tetszett ez alkalommal az a lezárás volt. Jungkook nem erősködött, hagyta menni Taet és őszintén? Én örültem, hogy hagyta menni. Belegondolva a helyzetükbe, nehéz döntéseket hoztak meg, nekem is biztos kifacsarta és kétszer földhöz vágta volna a szívemet és lelkemet, ha el kellene engednem valakit egy hamis valóságba. Annyira szépen végigvezetted a sztorit, hogy csak ámultam és bámultam.

    Alaposan átgondolt történetet hoztál, őszintén örülök, hogy mennyire jól kifejtetted ezt a hamis valóság képet, a Jiminnel történtekkel pedig kiemelted a legnagyobb hátulütőjét is.

    Mielőtt lezárnám a kommentemet, annyit még hozzáfűznék, hogy az nekem az egyik legnagyobb félelmem, hogy nem úgy viselkedem valakivel, mint ahogy kéne és utána hirtelen tragédiába fordul az egész, szóval 100%-osan átjött, hogy Taehyung mit érezhet.

    Köszönöm, hogy olvashattam ezt a remek novellát, ezúttal is lenyűgöztél! Várom a következőt:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Igazából ennek örülök, mert tényleg nem állt szándékomban megsiratni titeket. És ezt most jólesik olvasni, Téged mennyire a hatása alá kerített.

      Szerintem sem kell még ebbe belegondolnod, egyelőre használj ki velük minden lehetséges pillanatot, amit csak velük tölthetsz. Igazi áldás, hogy még ott vannak veled és eltölthetsz velük még hosszú időket! Szívemből kívánom, hogy rengeteg közös emléken legyetek még túl.

      Jaj, örülök neki, hogy így gondolod. Igazából én is így vélekedtem a dolgokról, és még leírni is nehéz volt ezt a döntést. Persze nem akartam neki másmilyen véget szánni, azért éreztem a súlyát Jungkook döntésének, és nyomatékosítani is akartam Taehyung érzelmeivel. Kook egyelőre nem tudott volna mit kezdeni Tae érzéseivel, így előtte mindenáron ki akarta azt deríteni.

      Hát a legnehezebb ez, hogyha valakivel úgy kell elválnod, hogy még csak el sem köszönhettél tőle, vagy rosszabb... Habár mamát a kijelentésemmel biztos nem bántottam meg, azért bennem mélyen él és utálom magam miatta, amikor aznap ezt a hülyeséget mondtam neki.

      Köszönöm szépen a véleményed!^^

      Törlés
  5. Szia!

    Azta. Te is megleptél ebben a körben. Mindenre számítottam, csak erre nem. A kezdő jelenet elérte nálam, hogy már az elején fogalmam sem volt, mi lesz itt, hiszen nagyon szép volt, nagyon idillikus és szerethető, de egyáltalán nem tudtam a dalhoz kötni. Aztán ugye kilépett abból a világból, akkor kaptam fel igazán a fejem, hogy nah jóó, mivan? :D Nagyon jó ötlet volt!!!, és tök jól hoztad ezt az utópisztikus dolgot. És mindez keveredett a legelemibb érzéssel, a szeretettel. Érdekes elképzelés, hogy egy ilyen valódi kapcsolatokat a nullára pusztító, virtuális világ ad pont színteret arra, hogy a szereplő igazán megélhesse az érzéseit olyan formában, ahogyan azt ő szeretné. Igazán egyedi ötlet, és hihetetlenül elgondolkodtató, hogy az olyan legemberibb dolog, mint az érzelem a jövőben már az is a technikába lesz oltva. Simán el tudom képzelni, hogy ide vezet a mai technokrata világ. Sajnos…
    De te ezt az egyedi ötletet nagyon-nagyon jól kiaknáztad, és kihoztad minden előnyét ennek a „világnak”, programnak.
    Jungkook pedig annyira szerethető volt, hogy már kezdtem én is odalenni érte,eskü. :D Viszont a végső jelenetnél úgy éreztem, megsajnáltad őket, és ezért vetted el kicsit az élét a dolognak, kicsit enyhítetted a döntése súlyát, de ezt lehet, hogy csak az én kegyetlen realisztikus ízlésem bánta. :D Valószínűleg a többiek még hálásak is voltak, hogy megadtad nekik a reményt egy happy endre.
    Összefoglalva ez egy remek kis történet volt. Nagyon átjöttek az érzések belőle, főleg az imádott nagymama felé, mégis ennek az alapvető ellentétnek, az emócióknak és a technológiának a feldolgozása volt számomra a zseniális az egészben. Olvastam már tőled sok mindent az évek során, de ez magasan a legjobb volt számomra.
    Köszönöm neked!
    És nagyon megérintett, amit a történet alá írtál a nagymamádról, aki biztosan nagyon büszke lenne most rád, ezért a történetért IS! :)

    HH.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Hát akkor örülök, hogy neked is sikerült meglepetést okoznom:D Most már azért építettem a dalra, elrejtettem a párbeszédekben is a dalszöveget, hogy tartalmilag és szövegileg is fellelhető legyen benne. Erre most külön odafigyeltem okulva az előző hibámból.

      Én is el tudom ezt képzelni, meg amúgy bele is gondolok néha, hogy vajon van-e már ilyen lehetőség a világunkban. Én úgy gondolom van, ha már egy egész sorozat szinte erre a szerkezetre épül, csak még nagyon elit, ezért nem sok mindenki tud róla. Egyébként szerintem is ilyen... nem is tudom, mert valaki biztos másképp gondolja a boldogságát, függetlenül attól a ténytől, hogy hamisságra épül-e. A Supernatural egyik részében is ez van, hogy a férfi hiába tudja, a nő nem szerelmes belé, ő akkor is vele marad és inkább elviseli a hamis kapcsolatukat, ami csak részéről szerelem, a nő meg valami bűbáj alatt állt. Na de elragadtattam magam xD

      Hát Jungkook egy kész csoda, úgyhogy teljesen megértem ezt. Valamennyire így történt, igen. Levettem a terhet a vállukról, de még azért hagytam egy kis súlyt, hogy ne tűnjön el teljesen. Ha Tae nem vallja be az érzéseit, azért ez teljesen más hangulatban lett volna kivitelezve. Habár az én szememben Tae nem fog felébredni, mindenki azt képzel tovább, amit csak akar. Rátok bízom.

      Amúgy nem tudom, hogy említetted-e az előző kommentedben, de engem most ez teljesen váratlanul ért. Azt hittem nem olvastál tőlem még, vagy legalábbis én nem emlékemszem rá XD Teljesen abba a tudatba éltem, hogy a Hanbin novellám volt az első itt sok embernek, és hogy valaki az alapján tett rólam első benyomást, ami elég gyengécske lett magamhoz képest.

      Köszönöm a véleményed, és azt is hogy így gondolod! Remélem így van^^

      Törlés
    2. Szia!

      Igen, azt talán nem is hangsúlyoztam eléggé az előző hozzászólásomban, hogy teljesen jól érezhető volt a dal és a történet kapcsolata. :)

      Nah, igen. Gondolom az írói facebookomat és blogomat látva nem nagy meglepetés, hogy ez egy frissen létrehozott valami, és talán az sem nagy meglepetés, hogy más néven már azért találkozhattál velem, de szándékosan indultam tiszta lappal ezen a kihíváson, hogy ne hozzam magammal az elvárásokat, bízva abban, hogy ez segít majd kicsit megújulni, elengedni valamennyit megszokásokból, formálni a stílusomon. :D Elnézést a titkolózásért, kicsit egyoldalú a dolog valóban így, de én azért nagyjából mindenkitől olvastam már innen, tőled főleg. :D

      Várom a következő írásodat ! ^^

      HH.

      Törlés
  6. VIVIEN! NEM VAGYOK VELED DE REMELEM AZ OLELESEM ELÉR és CSAK HOGY TUDD MOST LEGYZIVESEBBEN A VÁLLADON SIRNEK és HAGYNÁM HOGY TE PEDIG AZ ENYÉMEN!
    Körülbelül a második mondat után már végig sírtam az egészet... Tudtam hogy sírni fogok, és a százas Zsepi igen is el kellene ide. Sajnalom, de én erre nem tudok épkézláb kritikát írni XD amugyse megy... Amikor a Kis herceget említetted megjobban elkezdtem sírni, nekem az nagyon fontos pont az életemben, emlékszem amikor a minden mindent néztem is a kis herceges idézet alatt elbogtem magam. Aztán jött a horizonton túl... megjobban kifacsartad a lelkem...
    Tudod jól, hogy számomra is mennyire fontos a nagymamám, egy ideje van bennem egy szörnyű gondolat, amikor rá nézek, vagy rá gondolok... mindig elkap a sirhatnek... Pár hónapja mikor otthon voltunk Jordán faszsaga miatt végül nem mentünk mamikahoz aki várt minket és készült, én bántani tudtam volna Jordant, orditottam, és végig bogtem az utat, amiért borsodba voltam és nem tudtam mamikanak elmondani hogy mennyire szeretem, nem tudtam atolelni, amiért nem láthattam... mert sose lehet tudni. Mikor kicsi voltam mindig simogatott, már akárhányszor talalkozom vele azt veszem észre, hogy már én simogatom ot, és egyszerűen nem tudom elengedni a kezet, muszáj vele folyamatosan testi kontaktusban lennem. Apa ugye eladta a lakást és azóta ezen sokat veszekszem vele, és próbálok nem veszekedni, de nem mindig sikerül... olyankor utálom magam.

    Ismerelek, lehet ezért is, vagy azért mert annak ellenére hogy egyszerűbben fogalmaztal meg mindig csodálatos volt minden mondat. De érzelmileg meg soha semmi nem ért el ennyire a szívemhez, csak ez és Dany története. Lehet ez most hülyén fog hangzani, és nem számítasz rá, de tudod hogy hozzam az egyszerű de igazi szeretetet átadó dolgok jutnak el a legjobban, például ahogy Hyungsik kifacsarta a csajnak a narancsot XD Ebben a történetben a fent említetteken kívül sose fogom elfelejteni ezt a részt: “ Két otthonom van, és mindkettőre vágyom. Az egyik az óceán, a másik a narancs illata.” ez annyira egyszerű mégis őszinte... belesajdult a szívem, köszönöm, hogy ezt bele írtad. Az is nagyon tetszett, hogy Jungkook megemlítette, hogy Barcelonába menjenek randizni. Ami meg szerintem nagyon jó volt az az, ahogy a végén at valtottal a hunyd be a szemed jelenet és az újra találkozás között. Ott az én képzeletemben egy csók jelenet következett, és szerintem a csók kozbeni érzéseket is nagyon jól leírtad azokkal az érzésekkel, amit akkor érzett mikor vissza került a játékba, az elégedettség és a gondatlanság.
    Biztos vagyok benne Vivien, hogy a nagyid ezt is elolvasta, és hogy az összes torteneted elolvasta már, és hogy szörnyen büszke arra, hogy egy ilyen unokája van! Abban is biztos vagyok, hogy mindig fogja a kezed, habár te ezt nem érzed, de én tudom. Egy ilyen kötelek csak azért mert valaki messze van, nem múlik el. A lelek megmarad, az érzelmek megmaradnak, az emlékek, és a szeretet amit adtatok és adtok egymasnak.
    Meg mindig sírok!
    Hihetetlenül halas vagyok amiért ezt megosztottad velünk, amiért megmutattad a csodálatos lelked egy darabját. És nagyon büszke, hogy erős voltál, és leírtad mindezt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát nem hiába húztam olyan sokáig a válaszom, még most sem tudnék mit visszaírni, úgy kell elnyelnem a könnyeim. Én nem szeretek sírni mások előtt, de ha valahogy megemlítik mamát nem tudom visszafojtani az érzelmeim.
      Amúgy olyan különös, hogy ennyire ég és föld vagyunk, mégis hasonlóak vagyunk. Azért szerintem egyikünk sem gondolta, hogy a Kis herceg lehet egy közös pont az életünkben, vagy épp a Közel a Horizonthoz. Persze tudtam, hogy sírni fogsz rajta, de nem hittem volna hogy lesz még ember rajtam kívül, akit ennyire meg fog érinteni és rendíteni Danny története, de te rákontráztál. A Minden mindent meg együtt néztük, ott voltam veled!:D

      Ez az egyik oka amúgy, amiért nem kedvelem Jordánt. Biztos volt rá valami magyarázata, de én utálom az ilyen embereket, akik nem képesek megköszönni a számukra fontos embereknek valamit. Pláne hogy akkor volt rá lehetőségetek, mert amúgy messze laktok egymástól. Remélem hogy azután Jordán nagyon nagyon megbánta, hogy akkor nem mentetek be a nagymamátokhoz.
      Jaj ezen a részen bekönnyeztem, és kívánom, hogy még sokáig foghasd a kezét! Olyan jó volt olvasni, hogy régen Ő, most meg Te fogod a kezét, az ilyen dolgok szerintem a szeretet jelei. Csodálatos dolgok ezek:')

      Tyű, pedig meggyűlt vele a bajom rendesen. Bár próbáltam közben nem elveszteni a személyiségem, néhol úgy éreztem hogy írhattam volna szebbre is. De örülök neki, hogy ez a része nem volt érezhető, és hogy ezt meg Danny történetéhez hasonlítod, ami OMG. Soha az életembe nem fogok attól megrendítőbbet olvasni, úgyhogy ez most olyan... hát szavakba se tudom önteni milyen érzés.
      Igen, tudom, még ki is akadtál rajta hogy hogy lehet valaki ennyire csodálatos és ilyen őszinte XD Bevallom ott egy picit felnevettem, viszont teljesen értettem hogy mit éreztél a nézése közben, mert tényleg az hogy Bongsoon tök erős volt és fél kézzel facsart ki saját maga egy narancsot, és utána elvesztette az erejét és Hyungsik meg se szó se beszéd facsart neki narancslevet. Hát tényleg lenyűgöző egy fiúcska.
      Hát bevallom, a hunyd be a szemed rész ahhoz kellett, hogy Kook ne lássa, ahol elmegy Taehyung. Nem is gondoltam közben csókra, de pont ettől szép ez, mindenki azt képzel bele amit akar. A végébe is, valakinek happy end és visszatér Tae, valakinek nem.

      Erről most eszembe jutott a Coco, ahogy az emlékeket említetted. Mert igen, addig mama itt van velem, amíg el nem felejtem. Valamelyik nap néztem vissza a Cocot és megint bőgtem rajta XD Aztán megláttam hogy az rtl is vetíteni fogja és ugyanaz az érzés kapott el, mint a Horizontnál. Ott az előzetes, itt meg a reklámon könnyeztem. Remélem egyszer mindenki, vagy legalább a többség meg fogja mutatni ezt a mesét a gyermekének, mert csodálatos mondanivalója van és értékes dolgokat lehet belőle tanulni.

      Köszönöm ♡

      Törlés
  7. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  8. Szia!

    Hűha, hát bevallom őszintén IMÁDTAM.
    Az utópisztikus dolgok és "a technológia lerombolja a társadalmat" az egyik gyengém. Nagyon szerettem olvasni. És külön tetszett, hogy mikor belefogtam a történetben nem derült ki rögtön, hogy ez most nem a valóságban játszódik. Szinte ledöbbentem amikor azt olvastam "kilépés a játékból" .
    A karaktereid nagyon realisztikusak voltak, főleg Taehyung érzelmei. Azt hiszem, sokan megtapasztaltuk már, hogy a mi világunk nem olyan szép és jó, mint ahogy azt mesélik a nagyok.Együtt tudtam Taehyungal érezni, és én valószínűleg abban a helyzetben a játékot választottam volna.
    Nos, itt azért megemlíteném, hogy én is egyetértek abban, hogy a végén kicsit megsajnáltad őket. Ami szerintem nem tett jót a történetnek. Mert az embernek sajnos mindig választani kell. És bárhogy döntött volna, nem lett volna rossz az a bizonyos döntés. De ez csak az én meglátásom, remélem nem bántottalak meg vele.
    A novellád csodálatos, egyszerre szívet melengető és szaggató.
    Köszönöm, hogy olvashattam.

    J.T. Wolfe

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Örülök neki, hogy tetszett, mert igazából engem is rosszul érint a technológia, elméletileg és átvitt értelemben is XD utálom, hogy a társadalom már csak ezzel él, utálom az utánam lévő generációkat, akik mindenhova csak telefonnal mennek és egy szót sem lehet velük váltani anélkül. Meg hát én magam sem értek hozzá csak alapszinten, már a csoportba is Vivi csinálja ezeket a dokumentumokat meg ilyeneket.

      Érdekes amúgy belegondolni, hogy valaki a játékot választotta volna, valaki meg a valóságot. Egyébként valószínűleg ha lehetne rá lehetőségem, hogy a saját világomat én irányíthassam, én is inkább így választanék.

      Nem, dehogyis bántottál meg vele, örülök minden gondolatnak és észrevételnek. Bár igazság szerint az én fejemben ez úgy játszódott le, hogy Tae csak azért mondja ezt vissza Kooknak, hogy ne nehezteljen rá annyira és könnyebb legyen az elválás; azonban Ő sosem tér vissza.

      Köszönöm, hogy írtál!^^

      Törlés
  9. Szia!
    Bocsánat, hogy csak most jutottam oda, hogy kommenteljek neked, bár már régen elolvastam.
    Hát nehéz szavakat találni, egyrészt mert egy ember elvesztése nem a legkönnyebb dolog a világon - szerencsére nekem még nem kellett vele szembesülnöm - , másrészt, mert a gyász és a szeretet áthadta az egész novellát és ilyenkor nehéz kritikát megfogalmazni.
    Szerintem ennek most kifejezetten jót tett az egyszerűség, persze lehetett volna itt - meg ott ilyen , meg olyan hasonlatokkal élni, de szerintem a párbeszéd itt most minden érzelmet és gondolatot nagyon jól átadott.
    Furcsa világot teremtettél meg, de persze érthető okokból.
    Nekem kicsit furcsa volt, mikor bevallotta, hogy szerelmes Jungkookba, olyan hirtelennek tűnt és hogy utána olyan hirtelen elengedi... Értem én, hogy kellett valami, amivel "meggyőzi" a srácot, hogy engedje el és romcsi a végére, hogy majd eléri, hogy visszajöjjön, de nekem az oda nem kellett volna... Vagy ha esetleg fordítva történik a szerelemvallás. Na mindegy, a végére azért mosolyogtam, de ez olyan kesernyés mosoly volt :(
    Örülök, hogy olvashattam!

    VálaszTörlés
  10. Szia!
    Hűűű, végre ideértem! ^^ Bocsánat, amiért eddig tartott :((

    Az egyik ok, amiért eddig húztam, az a novellád hossza volt. Nem tízezer szó, tény, de őszintén, nehezen vettem rá magam bármire is, ami hosszabbnak tűnt, mint 500 szó. Most viszont, hogy elolvastam, azt kell mondanom, hogy ezt a történetet nem igazán lehetett volna rövidebb terjedelemmel megúszni. Tetszett, ahogy felépítetted; tetszettek a belső monológok, az, amit Taehyung átélt a saját kis világában, az pedig, ahogy leírtad magát a nagymamát meg a fiú iránta érzett érzéseit, hát az valami eszméletlenül jóra sikerült.

    Egyetlen egy apró negatívumként azt tudnám felhozni, hogy szerintem a párbeszédek Jungkook meg Taehyung között nem igazán lettek életszerűek. El nem tudnék képzelni két fiatal felnőttet ilyen szóhasználattal beszélni egymással.

    Ennek az apróságnak az ellenére viszont el kell mondanom, hogy ez az írásod szerintem nagyon jóra sikerült. Nem véletlen, hogy kétszer is elolvastam egymás után.
    Alig várom, hogy a többi ficidhez is eljussak!

    Köszönöm, hogy olvashattam!

    Pakkson

    VálaszTörlés