Ajánlott zene: K.Will - Growing
A szerelmünk, ami tavasszal kezdődött, tavasszal is ért véget.
Áprilisban köszönt el végleg. Azt hittem, hogy csak viccel.
Mint a hó, ami gyorsan elolvad, a szerelmünk is úgy olvadt el.
Azóta eltelt négy évszak.
2014. április 9.
A végtelen csend gyengén, súlytalanul szállt fel az éjszaka bolyongó homályába, alig rebegtette meg a közepesen meleg, majdnem-fülledt levegőt. A mély, csillagtalan sötétség halvány derengésű sugaraknak adta át a helyét, a komfortosan ébredező városra leheletvékonyságú ködlepel ereszkedett. A tenger frissítő illata végighömpölygött a városon, otthagyta sós leheletét mindenhol, a part nyirkos zugaiban. Baekhyun szemhéján finom permetként ült a gyöngypatakokban fodrozódó izzadság, ajka nedves volt az ingergazdag álomtól és halkan pihegett ebben a késő esti órában. Keserű hangtalansággal forgolódott, a jeges rémület rothadó gyökere szétáradt a lelkében. Az idegei is beleremegtek, nyomasztó mélység tolult a torkába, élesen nyitotta ki szemeit, miközben ostromló feszültséggel ült fel az ágyból.
Jongin fáradt-kíváncsi tekintettel ült fel Baekhyunhoz, válaszra várva. Nyugtató-gyengéden simított Baekhyun hátára, mire őt átjárta a hirtelen elillanó nyugodtság dermesztő vasmarokja. Hangos lélegzetvételei már-már gyakoriak voltak, majdnem mindig ebben az időtájban.
- Mi a baj? - kérdezte Jongin lézengő lágysággal, harmatgyenge cirógatásokkal a másik derekán.
- Megint azt álmodtam. Annyira fullasztó, hogy nem kapok levegőt tőle - válaszolta Baekhyun összefüggéstelenül akadozva.
- Jól vagy?
- Jól vagyok - mondta Baekhyun tettetett nyugodtsággal, végül Jongin ölelő karjaiba bomlott, és próbált békét találni az álomvilágban. A fiatalabb idegesen vonta közelebb magához Baekhyunt. Nem szerette, ha ezekre a vészjósló álmokra riadt fel a felettük elhajló éjszaka közepén.
2014. április 27.
A házat körbelengte a feketekávé émelyítő illata, Baekhyun kizárólag keserűen itta, minden reggelen ugyanabban az időpontban. A konyha az ő csitíthatatlan levegővételeitől volt zajos, amelyek lidércei mostanában megbéklyózták a napjait. Nem tudta élvezni Jongin lágy érintéseit, vagy vad csókjait, vagy amikor fenevad szenvedéllyel falta fel őt a nézésével, amit az idősebb minden alkalommal mosollyal konstatált. Ezek a napok általában színészeket meghazudtoló tehetséggel kezdődnek részéről, kellően felhúzza Jongint mindig, viszont minden alkalom szenvedélyes szeretkezésbe torkollott, ami kirobbanó boldogsággal töltötte el. A két előre kikészített csésze megtelt kávéval, miközben Jongin gyengédséggel átitatott vágyódással fonta kezeit az idősebb dereka köré. Baekhyun egy pillanatra abbahagyott minden tevékenységet, csak élvezte a belőle remegést kiváltó ölelést. Élvezni akarta.
- Mit szólnál, ha ma itthon maradnánk mindketten? - Jongin bizakodva kérdezte, de Baekhyun megingatta a fejét.
- Nem lehet. Kirúgnának.
- Ezt már elintéztem - a fiatalabb ajkai mosolyba lendültek, szorosabban ölelte magához Baekhyunt, ellentmondást nem tűrő tekintettel.
- Mit műveltél? - kíváncsi éllel a hangjában kérdezte Baekhyun, miközben belesimult Jongin ölelésébe.
- Felhívtam a főnököd, hogy rosszul érzed magad, ezért ma nem tudsz bemenni dolgozni - dünnyögve mondta, beleborult Baekhyun nyakhajlatába, mindkettejüket elragadta egy félreismerhetetlen érzés.
- Nem is tudtam, hogy ilyen kis csaló vagy.
- A jó ügy érdekében bármit. Veled akarok lenni mindig.
Hamis szellő fújt, még érezni lehetett a tenger szédítően hideg hullámait, amelyek Baekhyun és Jongin lábaihoz fodrozódtak. Összefont ujjakkal sétáltak a tengerparton, kizárva a külvilágot, egymásra koncentrálva. Baekhyun mindig is a tenger mellett szeretett volna élni, ezért amikor Jongin elődrukkolt a potenciális lakás hírével, a szívét melegség járta át, és gondolkodás nélkül költöztek össze. Azóta eltelt négy évszak.
- Csináljunk egy őrültséget - egy meghitt pillanatban vetette fel az ötletet Baekhyun, miközben elengedte a fiatalabb kezét.
- Mire gondolsz? - Jongin érdeklődve kérdezte, mire az idősebb egy ígéretes mosollyal levette a pólóját. - Eddig tetszik.
- Vetkőzz te is - ráparancsolt Baekhyun, a fiatalabb pedig örömmel tett eleget ennek a követelésnek.
Az idősebb miután leöltözött berohant a tenger morajába, a hideg víztől először remegés futott végig a testén. Jongin is követte őt, még ha irracionálisan rossz ötletnek is tűnt áprilisban megmártózni a tenger habjaiban.
- Te teljesen őrült vagy - mondta Jongin hitetlenkedve, miközben utolérte Baekhyunt.
A lelkükben érezték, hogy boldogságra találtak. Baekhyun nevetve a fiatalabb nyaka köré kulcsolta kezeit, ő pedig egy szédítően mély csókba vonta. Ismét remegés futott végig az idősebb testén Jongin vágytól átfűtött érintései miatt. Most már egyáltalán nem bánták, hogy a tenger hullámain megcsillanó enyhe reggeli fény csábító mosollyal hivogatta őket.
- Nem vagy kíváncsi arra, hogy mi történt veled két éve? - kérdezte Jongin már a kanapén ülve, miközben próbált felmelegedni.
Félig fekvő pozícióba helyezkedett, hogy Baekhyun kényelmesen ráhajthassa fejét a mellkasára. Baekhyun szerette hallgatni Jongin szívverését.
- Már próbálták visszahozni az emlékeim. Két módszerrel is, de egyik sem használt. Belefáradtam a kezelésekbe, ráadásul hasztalan is volt.
- Szerinted köze van az álmaidhoz? - kérdezte Jongin aggódva, nyugtatóan Baekhyun bőrét cirógatva.
- Nem tudom, lehet. Annyira kusza, mindig felkavar. Mindig más, közben ugyanaz. Ugyanaz az arc, de nem tudom a nevét.
- Menjünk el Yixinghez, rendben? Azt mondtad, hogy ő pszichiáter. Annyira aggódom - Jongin hangja kérlelő volt, Baekhyun pedig mosolyogva mászott a fiatalabb ölébe, miközben mindkét kezével közrefogta az arcát.
- Rendben. Menjünk. El. Később - mondta Baekhyun angyali mosollyal, minden szavát egy apró csókkal nyomatékosított.
2014. június 10.
18:00
Sematikus képek. Fullasztó bűntudat. Borotvahasogató fájdalom.
Baekhyun ezeket érezte, amikor próbált a homályos múltra emlékezni. Olykor nem tudott különbséget tenni a valóság és fikció között, ez hurrikánszerűen felkavarta. Nem emlékezett a múltnak egy parányi homokszemére sem, mintha teljesen kitörölték volna a memóriájából, és ezt kínzó kegyetlenségnek érezte. A napok átlagos szakaszában többnyire frusztrált volt, úgy érezte, hogy Jongin nélkül semmire sem lenne képes.
Gyöngyöző kacaj kísérte a játékos-pajzán mozdulatokat, Baekhyun tarkóját meleg lehelet borzolta fel. Jongin szerette átölelni Baekhyunt, az idősebb pedig minden adandó alkalommal belesimult az édes érintésekbe. A fiatalabb szoros munkabeosztása miatt nem láthatták egymást, csak kora esti időtájban, Jongin volt a cég egyik fő mozgatórugója.
- Sokat vártál? - Jongin hangja negédes volt, miközben a mellkasa Baekhyun hátának feszült.
- Még csak hat óra. Hé, ennyi időt sem bírsz ki nélkülem? - Baekhyun hangja csilingelő volt az arcán acélosan megbújt mosollyal, a fiatalabb pedig fulladás-szorosan magához ölelte.
- Menjünk el valahova.
- Hová? - kérdezte Baekhyun, majd kibújt a másik finom öleléséből, hogy belenézhessen mélybarna szemeibe.
- Egy olyan helyre, ahova az átlagos párok szoktak járni.
- Miért, mi nem vagyunk azok? - mosolyogva kérdezte Baekhyun, miközben a nappaliba invitálta tekintetével a fiatalabbat, végül leültek a kanapéra.
- Te nem emlékszel két évre a megismerésem előtt, én pedig az ország egyik legjobb cégének vagyok az örököse, ráadásul mindketten férfiak vagyunk. Ezt azért nem lehet átlagosnak nevezni - Jongin hangjából komoly él hallatszódott, Baekhyun pedig egyetértően bólogatott.
- Mit szólnál egy bárhoz? Vagy karaoke? Menjünk moziba? Nem vagy fáradt?
- Ismerek egy jó bárt - Jongin mosolyogva közölte, majd elvesztek egymás lágy és odaadó tekintetében.
22:00
A bár helyiségében jótékony homály keringett, az alkohol-szag keveredett a finom-illatú parfümökkel. Rendezetlenül voltak a bársonyvörös bőrkanapék elvetve, amelyekhez társult egy tökéletesre lakkozott asztal is, a legnemesebb ébenfából. Amint beléptek a helyiségbe, Baekhyun úgy érezte, hogy különleges aura lengte körbe. Ismerős volt neki a környezet és az elrendezés, mintha járt már volna itt párszor, de bármennyire is próbált az emlékei zugaiban kutatni, kudarcot vallott.
- Gyere, üljünk le - Jongin az ujjaikat összefűzve az idősebbel indult el célirányosan egy számára kényelmes kanapé felé.
A bárpultnál a mixerek katonás rendben álltak, figyeltek a lézengő, mégis kifinomult emberek kívánságaikra. Jongin és Baekhyun egy olyan távoli helyre ültek, ahol nem nyílt móduk rálátást nyerni a bárpult kínálatára. Az emberek tolongtak egy-egy jó minőségű ital miatt, elvétve a párok heves csókokkal gyötörték kedvesük ajkait, és nem csak a megszokott felállásban.
- Tetszik? - kérdezte Jongin a helyre utalva, Baekhyun pedig mosolyogva bólintott.
Éles szúrás. Fájdalomszikra. Kibírhatatlan kín.
A tánc a karok és lábak költészete, a kecses és iszonyatos anyag, maga a mozdulat lehel bele lelket. Baekhyun egy lépéssel közelebb került a másikhoz, egymás elől szívták el az oxigént, de ebben a pillanatban egyikőjüket sem érdekelte. Karjuk ölelt, fojtott, és simogatott. A lehetetlen érzése ebben a pillanatban nem létezett, nem tudták definiálni az emóció-kavalkádot, ami remegésként uralta a felhevült testüket. Táncoltak. Szimpla tánc volt, ahol fulladásig összesimultak, a homályfedte helyiségben pedig kétségbeesetten keresték egymás villódzó tekintetét. Baekhyun egy idő után lehunyta szemeit, és élvezte a másik simogatását, amit elhintve ejtett a testén. Arra gondoltak, hogy ez olyan, mint egy heves türelmi játék. Játszanak egymással, táncolják a vágy mozdulatait, beszélik a vágy szavait. Táncolni akartak még, mert a szívük is táncolt.
- Mondtam, hogy nem tudok táncolni - mondta a magasabb, Baekhyun pedig boldogan vetette át kezeit a másik izmos nyakán.
- Mondtam, hogy nem érdekel.
A képfoszlány Baekhyunt egy pillanatra a semmibe taszította, majdnem lerogyott a földre, de Jongin az utolsó pillanatban elkapta őt, és a karjaiba vonta.
- Baek, mi a baj? - Jongin a pánik aggodalmas hangjával kérdezte, összefüggéstelenül lélegeztek mindketten. Baekhyun levegővételei kezdtek rendeződni, Jongin pánik-lepte hangja és simogatása is kezdett egyre nyugodtabb lenni. - Semmi baj. Itt vagyok.
- Jongin, úgy érzem, hogy meg fogok őrülni.
- Mi a baj? Mi történik veled? - kérdezte a fiatalabb, miközben Baekhyun még jobban hozzábújt, így tudta, hogy képtelenség lesz válaszra bírni. - Menjünk haza - Jongin elhaló hangja végigsüvített Baekhyun fülén, aki csak élettelen mosollyal válaszolt.
Az idősebb arcán keserűen végigvergődött a csalódottság súlya, szomorúan konstatálta Jongin tekintetében az aggodalmat, a fájdalmat, a kétségbeesést.
- Sajnálom - kimondta a gondolatait, Jongin pedig nem értette.
- Nem vagyunk átlagosak - igazán mosolyogva válaszolt, vaskarommal szorította Baekhyun derekát, a másik kezével pedig összefűzte sajátját Baekhyun zongoraujjaival.
00:00
- Éles volt és fájdalmas. Megint ugyanaz az ember, de sokkal több részletet láttam, semmi nem volt homályos. Amint beléptem a bárba, olyan érzés volt, mintha már jártam volna ott. De nem csak egyszer - Baekhyun felemelkedett a fiatalabb mellkasáról, és a szemeibe nézett. - Keserűséget éreztem, miközben leültünk a kanapéra. A szívem ezer darabra tört.
- Annyira sajnálom, hogy nem ismertelek előtte. Így nem tudok segíteni, pedig biztosan köze van a bárhoz. Baek... felhívtam Yixinget. Menjünk el hozzá.
- Nagyon reméltem, hogy erre nem lesz szükség. Hogy az emlékeim majd visszatérnek maguktól... - lemondóan sóhajtott, majd Jonginra nézett, a szemében fájdalom csillant meg. - Jongin, minden rendben lesz.
Egy... kettő... három...
A lift példátlan vehemenciával zötykölődött, ami egy pillanatnyi nyugalmat sem biztosított Baekhyun számára. A félelem-küszöb mércéje pofátlanul magas volt, úgy érezte, hogy az egyre feljebb érő szintekkel az ő szívverése is rohamtempóban ver, míg Jongin biztató-ölelő érintései sem tudták elfeledtetni vele a rettegést. A félelem egy új szintre lépett nála.
Négy... öt... hat...
Félt, hogy Yixing nem tud majd neki segíteni, félt, hogy egy halálos betegséget diagnosztizálnak nála, magától a kórháztól rettegett. Ez az egy szó, ez az egy épület remegésre késztette, amit nem tudott kontrollálni. A lift csigatempóban haladt, de Baekhyun számára mintha hullámvasút lett volna, a gyomra egyszerre szűkült össze, és imbolygott.
Hét...
Jongin elengedte Baekhyun kezét, intézett felé egy biztató mosolyt, a tekintete pedig nyugodtságot árasztott.
- Minden rendben lesz - mondta Jongin, a lift ajtaja kinyílt, az idősebbet megcsapta a kórház jellegzetes szaga, a halálfehér falaktól egy pillanatra úgy érezte, hogy megfullad. - Itt megvárlak, oké? - kérdezte mosolyt erőltetve magára, az idősebb bólintott.
Baekhyun egymagában indult célirányosan Yixing irodájába, előre megbeszélték az időpontot, ezért senki sem fogja őket megzavarni. Enyhén remegő kézzel nyúlt a kilincs felé, próbált határozott maradni az orvos előtt, ezért minden lappangó erejét összeszedve koncentrált.
- Yixing, örülök, hogy látlak - Baekhyun meleg öleléssel fogadta a barátját, aki nemrég tért vissza Kínából, hogy újra belevesse magát az orvosi kötelességekbe. - Mikor jöttél vissza?
- Körülbelül két hete. Üljünk le - Yixing leült a szokásos helyére, az ujjai között forgatott egy tollat, hogy mindent tudjon jegyzetelni Baekhyun esetével kapcsolatban. - Még mindig nem emlékszel semmire?
- Biztosan azért van ez, mert nem te voltál az orvosom - mindketten mosolyogtak, Yixing pedig egyetértően bólintott.
- Eddig egy pszichológus kezelt, igaz?
- Igen, próbálta hipnózissal előidézni az emlékeimet, de szart se ért.
- Lehet, hogy csak kevés volt az idő. Jobb módszer nincs az amnéziára - elmélyülten tanakodott Yixing, Baekhyun próbált valamit kilvasni a férfi kifürkészhetetlen tekintetéből. - Mindenesetre az első lépés az MRI lesz - nemes egyszerűséggel jelentette ki Yixing, azonban látta a nyughatatlan érthetetlenséget Baekhyun szemeiben. - Egy mágnes és rádióhullámok készít részletes képet a belső test részeiről. Ez a gép képes kimutatni az agy működését.
- Fájni fog? - Baekhyun szinte várta, hogy a félelem apró szilánkjaira hasítsa őt, de semmi ilyesmi nem történt.
- Nem. Ez tökéletesen fájdalommentes, sem a mágneses mezőt, sem a rádióhullámokat nem fogod érzékelni - Yixing szemébe lassan a fény, a mindentudás ragyogása költözött, ahogyan nyugodt, kellemes bariton hangján szembesítette Baekhyunt a tényekkel.
- Baekhyun, az MRI vizsgálatot egy radiográfus végzi, de én végig mellette leszek. A vizsgálat alatt bármikor beszélhetsz vele mikrofonon keresztül. Ha rosszul érzed magad vagy félsz, a kezedben lesz egy csengőgomb, ami a radiográfusnak jelez, azt bármikor megnyomhatod. Ha végig mozdulatlan tudsz maradni, hamarabb túl leszel rajta. A vizsgálat alatt a radiográfus egy külön, a mágneses mezőtől elzárt helyiségben elhelyezett számítógépről fogja irányítani az MRI gépet - Yixing próbált biztató maradni, Baekhyun pedig beleegyezően bólintott. - Öt különböző felvételt fogunk készíteni, egy-egy felvétel átlagosan nyolc percig szokott tartani.Tudom, őrülten hangzik, de meg kell kérdeznem. Van bármilyen színesfém a testedben, amit a mágneses mező kiszakíthatna? - Yixing feltette a kérdést, Baekhyun nemleges választ adott.
Baekhyunt a nyughatatlanság hurrikánszerűen ostromolta. Yixing és a radiográfus magára hagyták őt, miközben a készüléken továbbra is tartották a kapcsolatot.
- Rendben, mostantól kezdve próbáljon mozdulatlan maradni. Kezdjen el száztól kettesével visszafelé számolni - monoton éllel a hangjában közölte a radiográfus, majd a számítógépre nézett, és összpontosított.
Baekhyun el akarta kezdeni, amire a férfi utasította, viszont ekkor éles fájdalmat érzett.
Az áprilisi szellő bársonyosan simogatta Baekhyun arcát, az élet szikráját csiholta fel benne. A vibráló, enyhén megbúvó napfény elől egy könyvvel próbált burkolózni. Másnap esett. Ez már nem a tél ónos esője volt, amely a talajra érve rögtön jéggé fagyott, de nem is a nyári zivatarok dühös zuhataga. Csendesen szitált, lágyan áztatta a földet, ébresztette a fákat és a virágokat, figyelmeztette őket, hogy közel a tavasz. Baekhyun mindig szerette a föld nedves illatát az esős tavaszi napok után. Úgy érezte, reménnyel és ígéretekkel van tele. A fárasztó egyetemi napok után mindig szeretett kint lenni a szabadban, ahol nem keresztezték az utát a betondzsungelek. A kedvenc helye közel volt a kampuszhoz, viszont a barátai sosem jöttek el vele, pedig Jongdae mindig felajánlotta a társaságát, de Baekhyun számtalanszor visszautasította. Ez az ő egyedüli helye volt, és az aktuális könyvé, amit magával hordott. A választása Victor Hugo-ra esett, aki már ifjan is a romantikusok vezére volt. A nyomorultak. A mű az író talán legjobb, mindenesetre legmaradandóbb alkotása, több mint egy évszázada legnépszerűbb regénye. Baekhyunt magába szippantotta a könyv, szinte falta a sorokat, de egyetlen mondaton megakadt a szeme: Ti, akik szenvedtek, mert szerettek, szeressetek még erősebben!
- A halálos szerelem maga az élet - fejezte be valaki helyette a mondatot, amit Baekhyun borzasztó furcsának tartott. Felnézett a fiúra, ebben a pillanatban a különös tüzijáték újfent támadott a gyomrában. - Az egyik kedvenc regényem. Jó látni, hogy más is szereti rajtam kívül.
- Baekhyun, minden rendben? Próbálj meg nem mozogni! - szólt Yixing a készüléken keresztül, de Baekhyun továbbra is lehunyott szemmel erőteljesen mozgolódott. - Le kell állítani a gépet! - szólalt meg határozottan, de a radiográfus nem engedte, hogy Yixing kezelje a műszert.
- Még ne. Most próbál visszaemlékezni. Ezt még hipnózissal sem lehet elérni, ha az embernek védekezési mechanizmusa van a történtekkel kapcsolatban.
- Lehet, hogy valami szörnyű fájdalmon kellett átmennie, és te hagyod ezt?! - szólalt meg erélyesen Yixing.
- Ő volt kíváncsi az igazságra, most legalább emlékezni fog egy kis részletre.
- Leállítom a gépet. Az irodámba viszem, és kikérdezem.
- Baekhyun vagyok - azt hitte, hogy remegni fog a hangja, de a másik szeméből őszinteség sugárzott, mosolya lecsillapította a benne lévő nyugtalanságot.
- Park Chanyeol - a szavak tökéletesen hagyták el ajkait, ez pedig Baekhyunt valami titkot ígérő, bizsergető várakozással töltötte el.
Még egy perce csak egy átlagos fiú volt, és most, hogy egy megmagyarázhatatlanul összefüggéstelen valami elborította, teljesen új energiában fürdött, új aura jött létre körülötte. A szeme rendkívüli szépséggel telt meg, az arca ragyogott, egész lénye fénylővé vált. És ugyanez történt Chanyeollal is.
- Mi történt? - kíváncsian kérdezte Yixing, az irodájában voltak, a tollat pedig szokásához híven a kezében forgatta.
- Úgy gondolom, hogy ezek a két évvel ezelőtti történések. Összevissza jönnek az emlékek, de valamiért úgy érzem, hogy ez volt a kezdete valaminek. Ilyen élesen csak egyszer láttam magam előtt az arcát, de a mostani emlékemben tavasz volt, az előzőben pedig nyár lehetett.
- Most már nevet is tudsz kapcsolni hozzá?
- Park Chanyeol. Neked nem említettem őt valamikor telefonon?
- De, azt hiszem. Egyszer mondtad, hogy megismerkedtél valakivel, de azt hittem, hogy nem lesz hosszútávú. Szóval, nagy valószínűséggel Chanyeol miatt van disszociatív amnéziád - Yixing száz százalékosan biztos volt az állításában, amit az is nyomatékosított, hogy Baekhyun számára a férfi neve az első, amire emlékszik a két évvel ezelőtti történésekből. - Fokozatosan fognak visszatérni az emlékeid, reményeim szerint sorrendben, de ebben nem lehetünk biztosak. A pszichológusnál egy hónapban hányszor jártál hipnózisra?
- Havonta egyszer, vagy kétszer - Baekhyun visszagondolt a sikertelen hipnózisokra, és az egésztől elment a kedve. Körülbelül fél évig járt a pszichológushoz, de Yixing egy nap alatt többet ért el, amit a pszichológus valaha is fog.
- Ez tökéletes arány. Egy hét múlva hívlak.
2014. június 15.
23:55
2012. június 13.
- Menjünk ki - mondta Chanyeol az alacsonyabb ajkaira pihegve, majd az ujjaikat összefűzve vezette a kijárat felé.
A bárból kiérve megcsapta őket a nyár fülledt levegője, amit a felhevült testük mellett elviselhetetlennek tartottak. Közel volt a tenger, egyszerre mosolyodtak el, majd elindultak épphogy annyira, hogy a lágy hullámok fodrai simogassák a lábukat. Nehéz dolog elfogadni, hogy szükségünk van valakire. Elismerni, hogy egy másik személy létezése boldogságunk egyik feltétele, hogy nélkülözhetetlen a jelenléte a túléléshez. Ez volt a hetedik randevújuk, a szívük dübörgött, amit a tenger halk morajlása tompított, a lelkük ujjongott, a testük ünneplőbe öltözött, hogy a legszebb formájukat nyújtsák.
- Ez tiszta hülyeség, de nagyon kedvellek - Baekhyun gondolkodás nélkül mondta, megfagyott a levegő, és Chanyeol megállt, szembe fordítva magával az alacsonyabbat. Baekhyun tekintete aggódó volt, nem gondolta volna, hogy ilyen reakciója lesz a másiknak. - Ugyan már, csak vicceltem - Baekhyun teátrálisan felnevetetett, de abbahagyta, amikor látta Chanyeol komoly arcát.
- Minden hazugságban van egy kis igazság - Chanyeol elmosolyodott, majd közeledni kezdett Baekhyun felé. Egy lépéssel mindig közelebb...
Baekhyunt ez mélyen felkavarta, pulzusát az egekbe lökte. Az első csókjuknak tenger-íze volt, végtelen gyengédséggel. Bensőséges volt, ártatlan, Baekhyun lelkét perzselte, ahogy Chanyeol enyhén hátradöntötta a fejét, hogy felfedezzék egymás rezdüléseit. Baekhyun minden fel nem tett kérdésére választ kapott, minden félelme lecsillapult, minden kétsége megszűnt. Vele olyan volt, mintha otthon érezné magát. Az élet ritka pillanatainak egyike volt ez, mikor egy ember a szenvedély, a megszállottság vagy a hit erejével feltár valamit a világ rejtett értelméből egy másik ember előtt.
Baekhyun felugrott a franciaágy kényelméből, a szíve vadul kalapált, mintha most élte volna át a legrosszabb rémálmát. Az ágyra pillantott, ahol Jongin békésen aludt, most először, három hónap leforgása alatt.
2014. június 18.
Tik-tak, tik-tak, tik-tak. Csak az óra monoton kattogása zavarta meg olykor Yixing és Baekhyun beszélgetését. Az orvos sajátos technikát alkalmazott, Baekhyun szemei csukva voltak. Mivel ebben az állapotban felléphetett volna a poszthipnotikus amnézia, Yixing nem akarta megkockáztatni, hogy Baekhyun ne emlékezzen erre a pillanatra.
- Mit éreztél 2015. június 11-én, az MRI vizsgálaton? - kérdezte Yixing, Baekhyun homlokára ránc szökött.
- Egy új kezdetet. Éreztem Chanyeol és az én szívemet. Éreztem, hogy ez őrültség...
- Miért őrültség?
- Mert fáj... Megbántott, és én menekülök. Menekülök az emlékek elől.
- Mivel bántott meg?
2013. április 19.
- Miért csinálod ezt? Miért csinálod ezt pont most? - Baekhyun hangja fájdalommal átitatott volt, kérlelő hangja azonban egy pillanatra sem hatotta meg Chanyeolt.
- Nem kell, hogy mindennek legyen miértje. Elmegyek és kész - a magasabb továbbra is rezzenéstelen arccal pakolta a bőröndjébe a saját ruháit, rá sem pillantva Baekhyunra.
- Mi a baj? Azt hittem, hogy minden rendben van köztünk, hogy ma megünnepeljük az egy éves évfordulónkat, de-
- Kibaszottul nincs rendben - félrelökte Baekhyunt, és azzal a vehemenciával kisétált a közös lakásukból, és elment anélkül, hogy visszanézett volna.
Becsukta az ajtót maga mögött. Baekhyun az ablaknál állt, és a másik után nézett. Gyors léptekkel távolodott, alakja eltűnt az egyik épület sziluettjében. Az alacsonyabb még akkor is sokáig nézte azt a helyet, amikor már rég nem látta őt.
- Elhagyott.
Virágok repültek a szélben, a Nap később ment le az égről. Most még akkor sem fázott Baekhyun keze, ha egyedül sétált az utcán egész éjjel. Chanyeol nehéz neve repült fel a széllel, és a kevés emlékével együtt. Néha elfelejette, és így eltelt egy nap. Néha valaki mással álmodott, aki nem Chanyeol volt, de a fájdalma tovább nőtt.
2014. szeptember 20.
Baekhyun emlékei fokozatosan tértek vissza, viszont a legalapvetőbb kérdésekre nem kapott választ Chanyeollal kapcsolatban. Nem szerette volna tovább folytatni a kezeléseket, úgy érezte, hogy a férfi csak a hiányát hagyta maga után a szívében.
2014. szeptember 21.
- Ó, megérkezett a legjobb cimborám is - Jongdae szólította meg Baekhyunt, miközben önfeledten megölelte. - És elhozta az idegesítő pasiját is.
- Legalább én nem egyedül fogok meghalni. Amúgy boldog szülinapot - kontrázott Jongin, majd beljebb ment a házban, hátrahagyva Baekhyunt.
- Érezd jól magad a házamban, te rohadék!
- Beszélhetünk valahol? - puhatolózva kérdezte Baekhyun, mire Jongdae kíváncsi tekintettel fürkészte őt, de bólintott.
A fülsüketítő zene hasogatóan bömbölt, a lézengő emberek elállták a két férfi útját, de Jongdae ellentmondás nem tűrő tekintettel nézett rájuk, majd átszelték a lépcsőket, egyenesen Jongdae szobája felé haladva.
- Mit szeretnél? - Jongdae bezárta a szoba ajtaját, ez valamennyire tompította a zene hangját. Leült Baekhyun mellé az ágyra, és kíváncsian hallgatta.
- Neked meséltem Chanyeolról? - nyughatatlan kíváncsisággal kérdezte, miközben vesékbe hatoló pillantása egy pillanatra megijesztette a másikat.
- Chanyeol... Nem ismerős a neve. Miért?
- Azt hittem, hogy beszéltem róla neked. Szerintem ő volt az első szerelmem.
- Baek, Jongin volt az első, akit bemutattál nekem és a többieknek. Szégyellted, hogy meleg vagy. Menjünk le. Az idegesítő pasid már biztos keres - egy biztató mosolyt küldött felé, majd ő hagyta el először a szobát.
Baekhyun magára maradt a sok kérdőjellel a fejében, és valami makacs, zsigeri érzéssel, amire nem tudott rájönni.
- Hol voltál? - Jongin hátulról ölelte át Baekhyun, kezeit a másik derekán pihentetve.
- Jongin, ne - Baekhyun próbálta magáról feltünésmentesen leszedni a fiatalabb kezeit, de Jongin úgy szorította őt, mintha az élete múlna rajta. - Te ittál?
- Csak egy kicsit. Mit szólnál, ha felmennénk Jongdae szobájába? Olyan rég voltunk már együtt - duruzsolta az idősebb nyakhajlatába, aki egyre erősebben taszította el magától Jongint.
- Engedj el, ez fáj - Baekhyun kérlelő hangon, halkan mondta, hogy csak a fiatalabb hallhassa.
Jongin ettől észhez tért, és megbánó tekintettel engedte el a másik derekát, miközben magával szembe fordította.
- Minden rendben?
- Kibaszottul nincs rendben, Jongin - Baekhyun ingerült volt, és még maga sem tudta, hogy mi bántja a legjobban, és hogy mi teszi ilyen lobbanékonnyá. Kisétált a házból, maga mögött hagyva a fiatalabbat.
Aznap este nem aludt otthon.
2014. szeptember 22.
Baekhyun több, mint harminc üzenetet és hívást kapott Jongintól. Egyikre sem reagált.
2014. november 27.
2012. november 27.
- Ez egy borzasztó ötlet, Chanyeol.
- Ne legyél már beszari, Baek - a magasabb viccelődve kezdte, de továbbra is szorongatta kezében az esernyőt, és szorosan maga mellett tartotta Baekhyunt is. Az eső csillogó, ezüst függönnyé sűrűsödött. Régóta nem zuhogott így, mint ma, azonban Chanyeol ezt nem bánta. - Csináljunk valami őrültséget.
Baekhyun megadóan sóhajtott, majd kirohant az esőbe, és hagyta, hogy teljesen elázzon. Chanyeol pár pillanatig áhítattal nézte az alacsonyabbat, ahogy a közös helyükön egyre jobban élvezte az eső varázsát. Ő is letette az esernyőt a földre, és odaszaladt a másikhoz. Amikor már nem bírta tovább, fulladás-közel került ajkaihoz, és megcsókolta. Először puhatolózva, majd egyre mohóbban, fenevad szenvedéllyel.
- Csak te lehetsz ilyen őrült, hogy novemberben elázol, Park Chanyeol. Boldog szülinapot - Baekhyun a magasabb ajkaira pihegett, miközben kezeivel átkulcsolta Chanyeol nyakát.
- Most már te is őrült vagy. Menjünk, mert megfázol.
Hallgatta szavait, simogatták őt, érezte rezgéseid, és szinte észrevétlenül ébredt testük. Az esőtől a ruhák rájuk tapadtak, gőzölgött bőrük melegétől minden perc. Chanyeol halkan súgta Baekhyun fülébe, hogy kívánja, hogy itt és most akarja őt. Szája izzó vasként fonódott Baekhyunt feltárulkozó nyakára, láthatatlan bélyegével megpecsételve. Az alacsonyabbat Chanyeol szavai már elvarázsolták, megsimogatták, életre hívták szunnyadó vágyát. És most ajkai értinése felszította a benne nyugvó parazsat. Lassan lángolni kezdett mindene... Baekhyun kezét a másik arcához érintette, simogatta, lágyan cirógatta.
- Szeretkezz velem, Chanyeol.
Chanyeol ajkai finoman mozdultak, siklott pontról pontra; új és egyre újabb meglepetést okozva Baekhyun bőrének. Nyelve segítette a kalandozását, Baekhyun vállán csúszott érzékisége, miközben az alacsonyabb halkan nyögte a semmibe, hogy kívánja. Míg a magasabb csókolt, kezei tétován indultak útnak. Kutatva Baekhyun hajlatait, lágyan furakodott az ádnedvesett inge alá. Az esőtől tapadt minden, Chanyeol selymes ujjainak sziluettje kitekintett az anyagon át. Siklott minden mozdulat.
2014. december 25.
- Kurvára nem tudom, hogy mit csináljak, Yixing. Már nem tudok különbséget tenni a valóság és képzelgés között. Meg akarom találni Chanyeolt, de félek tőle, hogy újra megbántana. Látni akarom őt. A képébe akarom vágni, hogy miért csinálta ezt. Még mindig annyira kusza minden, és sok a kérdőjel - mondta Baekhyun Yixing irodájában, a szemében fájdalom és csalódottság csillant meg.
- Kiderítünk mindent, Baekhyun. Ígérem.
- Utálom, hogy nem tudok visszaemlékezni. Utálom ezt az érzést.
- Ahhoz, hogy lássunk valamit, előbb képesnek kell lennünk felismerni. Emlékezet nélkül csak nézünk, de nem látunk. Ilyenkor a világ nyomtalanul csusszan át az emberen.
2015. január 14.
22:34
A tél hegedűinek hosszú zokogásai monoton vágyódással sebezték meg Jongin szívét. Baekhyun nevetése visszhangzott emlékei között, érintésének melege, ahogy karon ragadta, ahogy megölelték egymást. Ivott, ivott és ivott. Sietős simítások emléke égett bőrén, ajkát régi csókjuk fantom íze perzselte, mikor felemelte a poharat, hogy a hideg kristályt érintve ismét a régi, édes ízzel köszöntse a keserű emléket. Újból kiürült a pohár, tompán koccant az asztallapon, mikor letette. Felállt, magára kapott egy kabátot, és célirányosan elindult. Tudta, hol kell keresnie Baekhyunt.
Húsz perc múlva az ablakot figyelte, miközben tárcsázta a számot.
- Jongin... - Baekhyun hangja harmatgyenge volt, ahogy beleszólt a telefonba. A fiatalabbnak felüdülés volt négy hónap után újra hallania ezt az angyalhangot.
- Baekhyun, azt mondtad, hogy a szülinapomat együtt töltjük, hogy velem leszel. Kurvára szülinapom van, és te nem vagy itt, pedig megígérted. Hiányzol - a barátságtalan csendet éktelen csörömpölés robbantotta szét, ahogy a hangja egyre kétségbeesettebben hullik vissza rá az égbolt végtelen tükréről.
- Megint ittál? Ugye nem vagy valahol kint? Meg fogsz fázni.
- Születésnapom van, Baek. Ugye nincs köztetek semmi Yixinggel?
- Yixing nem meleg. De már alszik, mostanában nagyon sokat dolgozik. Ez az első alkalom, hogy ilyen nyugodtan alszik. Nem akarom felébreszteni. Leteszem.
- Ne tedd le - mondta határozottabban, de addigra már Baekhyun bontotta a vonalat.
A lélek papírjára ráfagytak a szavak, amik folyamatosan azt kántálták: „Ne hagyj el".
2015. április 12.
- Úgy érzem, hogy a háznak köze van Chanyeolhoz - kezdte Baekhyun, úgy érezte, hogy végre kiszabadulhat félresiklott élete csapdájából.
- Ez csak egy kép volt a fejedben. Biztos vagy benne?
- Menjünk oda - Baekhyun hangja kérlelő volt, végül Yixing beleegyezően bólintott.
Ahogy egyre közelebb kerültek a házhoz, Baekhyun szíve úgy vert egyre hangosabban. Fájdalmasan tördelte az ujjait, és zavaros érzéseket táplált. Nem tudta, hogy Chanyeol mit fog csinálni, ha újra találkoznak. A másik opciót el sem tudta képzelni, de a lelke mélyén érezte, hogy Chanyeol nem lesz már a lakásban. Yixing lassított, Baekhyun szívverése pedig olyan összefüggéstelen volt, mint az óceánban fodrozódó hullámok.
- Bemenjek veled? - az orvos bátortalanul kérdezte meg, nem tudta, hogy Baekhyunnak mi lenne a legjobb megoldás.
Baekhyun bólintott, majd remegő lábaival kiszállt az autóból. A fájdalmat nem lehet csak úgy kitörölni az ember szívéből.
Körbepillantott a házban, és az emlékek megrohamozták őt. Nem volt hasogató, csak pont annyira sínylődött a lelkében, amennyire megkívánta. Chanyeol egyedül élt a lakásban, akkor költözött ide, amikor elhagyta Baekhyunt. A szerelmük, ami tavasszal kezdődött, tavasszal is ért véget. A helyiség nem volt nagy, viszont egy ember kényelmére tökéletesen megfelelt. A keskeny folyosót egy szoba és a nappali követte, Baekhyun a szobát választotta, míg az orvos körbenézett a nappaliban. Meg szerette volna tudni az igazságot, találkozni szeretett volna Chanyeollal. Ezért mérhetetlen csalódottság rombolta le a reményét, amikor a szobába beérve csak az üresség köszöntött rá. A polcokhoz ment, és nyughatatlanul kutatott. Egy levél után, egy kép után, bármi után, ami Chanyeolhoz volt köthető. Az asztalon rengeteg szükségtelen irat hevert összevissza, Baekhyun ezeket félretolta, így megtalálta a férfi laptopját. Felnyitotta, és amint megpillantotta háttérképként az egyik közös képüket, olyan mély volt a fájdalma, mint egy nyitott seb. A dokumentumok között rákattintott a „Chanyeol élete" mappára, ahol több videó sorakozott fel. Megnyitotta az elsőt, majd leült az ágyra.
Az első képkockán Chanyeol a kamerát igazította, majd amikor beállította, beszélni kezdett. A tekintetéből semmit nem lehetett kiolvasni, csokoládébarna szemei semmilyen érzelmet nem tükröztek.
- 2013. április 17-e van. Ma a doki valami szart diagnosztizált nálam. Egy ideje úgy éreztem, hogy ingerült vagyok, depressziós voltam, de emellett mindig jókedvű, amikor Baekhyunnal találkozhattam. Viszont nélküle nem bírtam ki, és amikor nem voltunk együtt, gyakran meg akartam ölni magam. Ezeket a videókat most Baekhyun miatt készítem. Anélkül, hogy ő tudna róla. Mert egyedül ő tart életben.
Baekhyun ordítani akart, el akart menni, de helyette a második videót is elindította. A szívében keletkezett fulladt mélység egyre csak erősebb lett. Észre sem vette, amikor a szeme sarkából letörölte az első könnycseppet. A fájdalom megköveteli, hogy érezzék.
- Először csak lehangolt voltam, elvesztettem az érdeklődésem minden iránt. Mindig fáradt voltam, nem tudtam figyelni az egyetemen, és jelentősen csökkent az önbizalmam, emiatt pedig negatív gondolataim lettek. Egyedül Baekhyun tartott életben, már akkor is. Akkor vettem meg ezt a házat, mert tudtam, hogy egyszer el kell hagynom őt, hogy ne tegyek kárt benne is.
- 2013. április 19-e van. A nap, amikor elhagytam Baekhyunt. Életem legnehezebb dolga volt faképnél hagyni. Még rosszabbá tette, hogy meg sem próbált megállítani, viszont nem akartam, hogy ezt tegye. De mégis vártam. Szükségem lett volna rá.
Chanyeol sírt, és ez fájt Baekhyunnak. Ha elveszítjük azt, akit szeretünk, lelkünkben csak a sebhely krátere marad, a szenvedés. Elindította a negyedik videót, miközben a könnyeit törölgette.
- Ma van egy hete, hogy szakítottam Baekhyunnal. Eljött hozzám. Azt mondta, hogy bízott benne, hogy el tud majd temetni a szívében, de képtelen rá. Nem tudom, hogy honnan tudta meg a címemet, de kibaszott rossz érzés volt. Elküldtem, de közben azt akartam, hogy maradjon, és próbáljon segíteni ebben a szarban. Most érzem azt leginkább, hogy semmi értelme az életemnek.
Miért tetted ezt? Baekhyun ezt az egyetlen kérdést szeretné feltenni Chanyeolnak, de elveszett a reménye. Az járt a fejében, hogy mit érezne akkor, ha nem látná többé Chanyeolt. Úgy gondolta, hogy hiányozna valami az életéből. Talán idővel képes lenne pótolni, de sohasem tudná maradéktalanul helyettesíteni.
- Április 27-e van, és a kurva hangok azt mondják, hogy Baekhyun egy rossz ember. Nem hiszem el ezt, nem akarom nekik elhinni. Egyre gyakrabban hallom őket, és ez megrémiszt. Követtem Baekhyunt az egyetemre, de szerencsére nem vett észre. Úgy látszik, egy mániákus idióta vált belőlem, aki követi a szerelmét. De mégis hogy menjek oda hozzá, hogy elmondjam neki, hogy még mindig szeretem? Hogy mondjam el neki, hogy félek? Annyira rettegek, és nem akarom őt elveszíteni. HOGY MONDJAM EL NEKI?
Vannak az életben kimondhatatlan dolgok és nehezen gyógyuló sérülések. Baekhyun nem tudta megállítani a könnyeit.
- Április 29-e van. Nem bírom tovább. Próbálok emlékezni Baekhyun mosolyára, ez az egyetlen dolog, ami éltet. Annyira hiányzik, már most. Ezt már eldöntöttem. Ha eljutok arra a pontra, hogy már nem bírom nélküle, és mindenáron vissza akarom szerezni, akkor a szekrény fiókjában mindig lesz egy kés. Félek tőle, de meg fogom tenni. Arra gondolok, hogy most itt van velem, és szorosan magamhoz ölelem. De a hangok azt mondják, hogy soha nem érdekeltem őt. Ez igaz lenne?
NEM IGAZ. Baekhyun hangosan ordította magában, miközben a szekrényhez ment, hogy megkeresse a kést. A fiók teljesen üres volt, emiatt pedig vészjósló előérzete támadt. Lélegzetvisszafojtva elindította az utolsó, hetedik videót.
- 30-a van, és ma akarom a legjobban, hogy mellettem legyen Baekhyun. Én azt hittem, hogy majd idővel könnyebb lesz, de nem. Ugyanolyan szar, mint amikor elhagytam. Nem bírom tovább. Meg akarok halni.
- MIT CSINÁLTÁL? - Baekhyun keservesen zokogott, majd éles fájdalmat érzett, ami lekényszerítette a földre.
A skarlátvörös szín beterítette az egész padlót, miközben két szív egyszerre dobbant, és két hang egyszerre rezdült. Chanyeol a földön feküdt, Baekhyun pedig zokogva tárcsázta a mentőket, majd újra a magasabbhoz kúszott.
- Ne félj, most már minden rendben lesz. Csak maradj ébren, oké? - Baekhyun próbált egy leheletnyi reményt vinni a hangjába, de a könnyei megakadályozták benne.
Chanyeol egyre nehezebben vette a levegőt, a szemeit sem tudta már nyitva tartani.
- B... Baek.
- Figyelj, te idióta, nem teheted ezt velem, érted? Maradj velem! - Baekhyunnak ebben a pillanatban rá kellett ébrednie, hogy a szeretet nem mindig menti meg azt, akiért küzdünk.
- Annyira sajnálom, Baekhyun - Yixing jött be a szobába, és próbált erőt lehelni a másikba. Felállította, majd együtt leültek az ágyra. - Bipoláris zavart diagnosztizáltak nála. A konyhában találtam ezeket a kórlapokat. Chanyeolnál mély depressziós és erősen felhangolt, úgynevezett mániás epizódok váltották egymást. Ezek a betegek gyakran kezdetben évekig csak depressziós időszakokat észlelnek, míg egyszer csak megjelenik a felhangolt, mániás periódus. A depressziós tünetek mellett csak enyhébb felhangoltságot, ami gyakran inkább csak pozitív hatásait érezteti, a beteg aktív, jókedvű. Sírj csak, sírj.
- Azt hittem el tudom temetni a szívemben. Azt hittem, pár évszak után már el lesz feledve. De mindenre emlékszem.
Szörnyű fájdalom nyilallt a szívébe. Elérte a legmélyebb pontot, úgy szántott át rajta, hogy elveszítse önmagát. Ő is meghalt, amikor elveszítette Chanyeolt.
2015. április 22.
Az élet örökké megismétlődő búcsúzásból áll, és a holnap más is lehet, mint a ma. Az élet első kegyetlensége ez. Idővel más szál is megszakad, amíg egy napon szertefoszlik az egész.
A tenger vad hullámai átcsaptak Baekhyunon, de nem volt képes megfulladni. Lehunyta szemeit, és átgondolta az elmúlt két évet. Az emlékei visszatértek, de ma már inkább azt kívánná, hogy örökje kerüljön a tenger feneketlen mélységébe. Magára maradt a parton. Szemtől szembe az emlékeivel.
Két kar fonódott a dereka köré, egy régi illatot érzett, és egy ismerőst ölelést. Légzése apró fuvallat volt Baekhyun tarkóján, a teste melege körbeölelte őt. Azt gondolta, hogy megszerzett valamit, de olyasmiről kellett lemondania, ami már az élete részévé vált. Elsöprő volt, és fájdalmas, de akkora szükségük van egymásra, mint a levegőre. Jongin kétségbeesetten ölelte Baekhyunt, mégis gyengéden. Ez már hiányzott mindkettejüknek.
- Szeretlek - Jongin hangja elhaló volt, az arcát Baekhyun nyakhajlatába fúrta, és próbálta örökre megjegyezni ezt az illatot.
Elfelejtünk egy illatot, de csak amíg újra meg nem érezzük. Kitörlődik egy hang a memóriánkból, de csak amíg újra meg nem halljuk, és még a rég eltemetett érzelmeink is képesek újjáéledni. Baekhyun amikor már nem bírta tovább, megpördült Jongin karjaiban, és egy szédítően mély ölelésbe vonta. Több volt ez, mint köszönet részéről. Az emlékek parányi szilánkjai tesznek ki bennünket. Ott vagyunk azoknak a reményeiben és félelmeiben, akik szeretnek bennünket. Amíg él a szeretet, és az emlékezet, nincs valódi veszteség. Ha valamit nem zárunk le megfelelően, ott mindig nyitva marad egy ajtó, egy megbúvó lehetőség arra, hogy minden ugyanott folytatódjon, ahol abbamaradt.
- Mi a baj? - kérdezte Jongin lézengő lágysággal, harmatgyenge cirógatásokkal a másik derekán.
- Megint azt álmodtam. Annyira fullasztó, hogy nem kapok levegőt tőle - válaszolta Baekhyun összefüggéstelenül akadozva.
- Jól vagy?
- Jól vagyok - mondta Baekhyun tettetett nyugodtsággal, végül Jongin ölelő karjaiba bomlott, és próbált békét találni az álomvilágban. A fiatalabb idegesen vonta közelebb magához Baekhyunt. Nem szerette, ha ezekre a vészjósló álmokra riadt fel a felettük elhajló éjszaka közepén.
2014. április 27.
A házat körbelengte a feketekávé émelyítő illata, Baekhyun kizárólag keserűen itta, minden reggelen ugyanabban az időpontban. A konyha az ő csitíthatatlan levegővételeitől volt zajos, amelyek lidércei mostanában megbéklyózták a napjait. Nem tudta élvezni Jongin lágy érintéseit, vagy vad csókjait, vagy amikor fenevad szenvedéllyel falta fel őt a nézésével, amit az idősebb minden alkalommal mosollyal konstatált. Ezek a napok általában színészeket meghazudtoló tehetséggel kezdődnek részéről, kellően felhúzza Jongint mindig, viszont minden alkalom szenvedélyes szeretkezésbe torkollott, ami kirobbanó boldogsággal töltötte el. A két előre kikészített csésze megtelt kávéval, miközben Jongin gyengédséggel átitatott vágyódással fonta kezeit az idősebb dereka köré. Baekhyun egy pillanatra abbahagyott minden tevékenységet, csak élvezte a belőle remegést kiváltó ölelést. Élvezni akarta.
- Mit szólnál, ha ma itthon maradnánk mindketten? - Jongin bizakodva kérdezte, de Baekhyun megingatta a fejét.
- Nem lehet. Kirúgnának.
- Ezt már elintéztem - a fiatalabb ajkai mosolyba lendültek, szorosabban ölelte magához Baekhyunt, ellentmondást nem tűrő tekintettel.
- Mit műveltél? - kíváncsi éllel a hangjában kérdezte Baekhyun, miközben belesimult Jongin ölelésébe.
- Felhívtam a főnököd, hogy rosszul érzed magad, ezért ma nem tudsz bemenni dolgozni - dünnyögve mondta, beleborult Baekhyun nyakhajlatába, mindkettejüket elragadta egy félreismerhetetlen érzés.
- Nem is tudtam, hogy ilyen kis csaló vagy.
- A jó ügy érdekében bármit. Veled akarok lenni mindig.
Hamis szellő fújt, még érezni lehetett a tenger szédítően hideg hullámait, amelyek Baekhyun és Jongin lábaihoz fodrozódtak. Összefont ujjakkal sétáltak a tengerparton, kizárva a külvilágot, egymásra koncentrálva. Baekhyun mindig is a tenger mellett szeretett volna élni, ezért amikor Jongin elődrukkolt a potenciális lakás hírével, a szívét melegség járta át, és gondolkodás nélkül költöztek össze. Azóta eltelt négy évszak.
- Csináljunk egy őrültséget - egy meghitt pillanatban vetette fel az ötletet Baekhyun, miközben elengedte a fiatalabb kezét.
- Mire gondolsz? - Jongin érdeklődve kérdezte, mire az idősebb egy ígéretes mosollyal levette a pólóját. - Eddig tetszik.
- Vetkőzz te is - ráparancsolt Baekhyun, a fiatalabb pedig örömmel tett eleget ennek a követelésnek.
Az idősebb miután leöltözött berohant a tenger morajába, a hideg víztől először remegés futott végig a testén. Jongin is követte őt, még ha irracionálisan rossz ötletnek is tűnt áprilisban megmártózni a tenger habjaiban.
- Te teljesen őrült vagy - mondta Jongin hitetlenkedve, miközben utolérte Baekhyunt.
A lelkükben érezték, hogy boldogságra találtak. Baekhyun nevetve a fiatalabb nyaka köré kulcsolta kezeit, ő pedig egy szédítően mély csókba vonta. Ismét remegés futott végig az idősebb testén Jongin vágytól átfűtött érintései miatt. Most már egyáltalán nem bánták, hogy a tenger hullámain megcsillanó enyhe reggeli fény csábító mosollyal hivogatta őket.
- Nem vagy kíváncsi arra, hogy mi történt veled két éve? - kérdezte Jongin már a kanapén ülve, miközben próbált felmelegedni.
Félig fekvő pozícióba helyezkedett, hogy Baekhyun kényelmesen ráhajthassa fejét a mellkasára. Baekhyun szerette hallgatni Jongin szívverését.
- Már próbálták visszahozni az emlékeim. Két módszerrel is, de egyik sem használt. Belefáradtam a kezelésekbe, ráadásul hasztalan is volt.
- Szerinted köze van az álmaidhoz? - kérdezte Jongin aggódva, nyugtatóan Baekhyun bőrét cirógatva.
- Nem tudom, lehet. Annyira kusza, mindig felkavar. Mindig más, közben ugyanaz. Ugyanaz az arc, de nem tudom a nevét.
- Menjünk el Yixinghez, rendben? Azt mondtad, hogy ő pszichiáter. Annyira aggódom - Jongin hangja kérlelő volt, Baekhyun pedig mosolyogva mászott a fiatalabb ölébe, miközben mindkét kezével közrefogta az arcát.
- Rendben. Menjünk. El. Később - mondta Baekhyun angyali mosollyal, minden szavát egy apró csókkal nyomatékosított.
2014. június 10.
18:00
Sematikus képek. Fullasztó bűntudat. Borotvahasogató fájdalom.
Baekhyun ezeket érezte, amikor próbált a homályos múltra emlékezni. Olykor nem tudott különbséget tenni a valóság és fikció között, ez hurrikánszerűen felkavarta. Nem emlékezett a múltnak egy parányi homokszemére sem, mintha teljesen kitörölték volna a memóriájából, és ezt kínzó kegyetlenségnek érezte. A napok átlagos szakaszában többnyire frusztrált volt, úgy érezte, hogy Jongin nélkül semmire sem lenne képes.
Gyöngyöző kacaj kísérte a játékos-pajzán mozdulatokat, Baekhyun tarkóját meleg lehelet borzolta fel. Jongin szerette átölelni Baekhyunt, az idősebb pedig minden adandó alkalommal belesimult az édes érintésekbe. A fiatalabb szoros munkabeosztása miatt nem láthatták egymást, csak kora esti időtájban, Jongin volt a cég egyik fő mozgatórugója.
- Sokat vártál? - Jongin hangja negédes volt, miközben a mellkasa Baekhyun hátának feszült.
- Még csak hat óra. Hé, ennyi időt sem bírsz ki nélkülem? - Baekhyun hangja csilingelő volt az arcán acélosan megbújt mosollyal, a fiatalabb pedig fulladás-szorosan magához ölelte.
- Menjünk el valahova.
- Hová? - kérdezte Baekhyun, majd kibújt a másik finom öleléséből, hogy belenézhessen mélybarna szemeibe.
- Egy olyan helyre, ahova az átlagos párok szoktak járni.
- Miért, mi nem vagyunk azok? - mosolyogva kérdezte Baekhyun, miközben a nappaliba invitálta tekintetével a fiatalabbat, végül leültek a kanapéra.
- Te nem emlékszel két évre a megismerésem előtt, én pedig az ország egyik legjobb cégének vagyok az örököse, ráadásul mindketten férfiak vagyunk. Ezt azért nem lehet átlagosnak nevezni - Jongin hangjából komoly él hallatszódott, Baekhyun pedig egyetértően bólogatott.
- Mit szólnál egy bárhoz? Vagy karaoke? Menjünk moziba? Nem vagy fáradt?
- Ismerek egy jó bárt - Jongin mosolyogva közölte, majd elvesztek egymás lágy és odaadó tekintetében.
22:00
A bár helyiségében jótékony homály keringett, az alkohol-szag keveredett a finom-illatú parfümökkel. Rendezetlenül voltak a bársonyvörös bőrkanapék elvetve, amelyekhez társult egy tökéletesre lakkozott asztal is, a legnemesebb ébenfából. Amint beléptek a helyiségbe, Baekhyun úgy érezte, hogy különleges aura lengte körbe. Ismerős volt neki a környezet és az elrendezés, mintha járt már volna itt párszor, de bármennyire is próbált az emlékei zugaiban kutatni, kudarcot vallott.
- Gyere, üljünk le - Jongin az ujjaikat összefűzve az idősebbel indult el célirányosan egy számára kényelmes kanapé felé.
A bárpultnál a mixerek katonás rendben álltak, figyeltek a lézengő, mégis kifinomult emberek kívánságaikra. Jongin és Baekhyun egy olyan távoli helyre ültek, ahol nem nyílt móduk rálátást nyerni a bárpult kínálatára. Az emberek tolongtak egy-egy jó minőségű ital miatt, elvétve a párok heves csókokkal gyötörték kedvesük ajkait, és nem csak a megszokott felállásban.
- Tetszik? - kérdezte Jongin a helyre utalva, Baekhyun pedig mosolyogva bólintott.
Éles szúrás. Fájdalomszikra. Kibírhatatlan kín.
- Mondtam, hogy nem tudok táncolni - mondta a magasabb, Baekhyun pedig boldogan vetette át kezeit a másik izmos nyakán.
- Mondtam, hogy nem érdekel.
A képfoszlány Baekhyunt egy pillanatra a semmibe taszította, majdnem lerogyott a földre, de Jongin az utolsó pillanatban elkapta őt, és a karjaiba vonta.
- Baek, mi a baj? - Jongin a pánik aggodalmas hangjával kérdezte, összefüggéstelenül lélegeztek mindketten. Baekhyun levegővételei kezdtek rendeződni, Jongin pánik-lepte hangja és simogatása is kezdett egyre nyugodtabb lenni. - Semmi baj. Itt vagyok.
- Jongin, úgy érzem, hogy meg fogok őrülni.
- Mi a baj? Mi történik veled? - kérdezte a fiatalabb, miközben Baekhyun még jobban hozzábújt, így tudta, hogy képtelenség lesz válaszra bírni. - Menjünk haza - Jongin elhaló hangja végigsüvített Baekhyun fülén, aki csak élettelen mosollyal válaszolt.
Az idősebb arcán keserűen végigvergődött a csalódottság súlya, szomorúan konstatálta Jongin tekintetében az aggodalmat, a fájdalmat, a kétségbeesést.
- Sajnálom - kimondta a gondolatait, Jongin pedig nem értette.
- Nem vagyunk átlagosak - igazán mosolyogva válaszolt, vaskarommal szorította Baekhyun derekát, a másik kezével pedig összefűzte sajátját Baekhyun zongoraujjaival.
00:00
- Éles volt és fájdalmas. Megint ugyanaz az ember, de sokkal több részletet láttam, semmi nem volt homályos. Amint beléptem a bárba, olyan érzés volt, mintha már jártam volna ott. De nem csak egyszer - Baekhyun felemelkedett a fiatalabb mellkasáról, és a szemeibe nézett. - Keserűséget éreztem, miközben leültünk a kanapéra. A szívem ezer darabra tört.
- Annyira sajnálom, hogy nem ismertelek előtte. Így nem tudok segíteni, pedig biztosan köze van a bárhoz. Baek... felhívtam Yixinget. Menjünk el hozzá.
- Nagyon reméltem, hogy erre nem lesz szükség. Hogy az emlékeim majd visszatérnek maguktól... - lemondóan sóhajtott, majd Jonginra nézett, a szemében fájdalom csillant meg. - Jongin, minden rendben lesz.
2014. június 11.
Egy... kettő... három...
A lift példátlan vehemenciával zötykölődött, ami egy pillanatnyi nyugalmat sem biztosított Baekhyun számára. A félelem-küszöb mércéje pofátlanul magas volt, úgy érezte, hogy az egyre feljebb érő szintekkel az ő szívverése is rohamtempóban ver, míg Jongin biztató-ölelő érintései sem tudták elfeledtetni vele a rettegést. A félelem egy új szintre lépett nála.
Négy... öt... hat...
Félt, hogy Yixing nem tud majd neki segíteni, félt, hogy egy halálos betegséget diagnosztizálnak nála, magától a kórháztól rettegett. Ez az egy szó, ez az egy épület remegésre késztette, amit nem tudott kontrollálni. A lift csigatempóban haladt, de Baekhyun számára mintha hullámvasút lett volna, a gyomra egyszerre szűkült össze, és imbolygott.
Hét...
Jongin elengedte Baekhyun kezét, intézett felé egy biztató mosolyt, a tekintete pedig nyugodtságot árasztott.
- Minden rendben lesz - mondta Jongin, a lift ajtaja kinyílt, az idősebbet megcsapta a kórház jellegzetes szaga, a halálfehér falaktól egy pillanatra úgy érezte, hogy megfullad. - Itt megvárlak, oké? - kérdezte mosolyt erőltetve magára, az idősebb bólintott.
Baekhyun egymagában indult célirányosan Yixing irodájába, előre megbeszélték az időpontot, ezért senki sem fogja őket megzavarni. Enyhén remegő kézzel nyúlt a kilincs felé, próbált határozott maradni az orvos előtt, ezért minden lappangó erejét összeszedve koncentrált.
- Yixing, örülök, hogy látlak - Baekhyun meleg öleléssel fogadta a barátját, aki nemrég tért vissza Kínából, hogy újra belevesse magát az orvosi kötelességekbe. - Mikor jöttél vissza?
- Körülbelül két hete. Üljünk le - Yixing leült a szokásos helyére, az ujjai között forgatott egy tollat, hogy mindent tudjon jegyzetelni Baekhyun esetével kapcsolatban. - Még mindig nem emlékszel semmire?
- Biztosan azért van ez, mert nem te voltál az orvosom - mindketten mosolyogtak, Yixing pedig egyetértően bólintott.
- Eddig egy pszichológus kezelt, igaz?
- Igen, próbálta hipnózissal előidézni az emlékeimet, de szart se ért.
- Lehet, hogy csak kevés volt az idő. Jobb módszer nincs az amnéziára - elmélyülten tanakodott Yixing, Baekhyun próbált valamit kilvasni a férfi kifürkészhetetlen tekintetéből. - Mindenesetre az első lépés az MRI lesz - nemes egyszerűséggel jelentette ki Yixing, azonban látta a nyughatatlan érthetetlenséget Baekhyun szemeiben. - Egy mágnes és rádióhullámok készít részletes képet a belső test részeiről. Ez a gép képes kimutatni az agy működését.
- Fájni fog? - Baekhyun szinte várta, hogy a félelem apró szilánkjaira hasítsa őt, de semmi ilyesmi nem történt.
- Nem. Ez tökéletesen fájdalommentes, sem a mágneses mezőt, sem a rádióhullámokat nem fogod érzékelni - Yixing szemébe lassan a fény, a mindentudás ragyogása költözött, ahogyan nyugodt, kellemes bariton hangján szembesítette Baekhyunt a tényekkel.
- Baekhyun, az MRI vizsgálatot egy radiográfus végzi, de én végig mellette leszek. A vizsgálat alatt bármikor beszélhetsz vele mikrofonon keresztül. Ha rosszul érzed magad vagy félsz, a kezedben lesz egy csengőgomb, ami a radiográfusnak jelez, azt bármikor megnyomhatod. Ha végig mozdulatlan tudsz maradni, hamarabb túl leszel rajta. A vizsgálat alatt a radiográfus egy külön, a mágneses mezőtől elzárt helyiségben elhelyezett számítógépről fogja irányítani az MRI gépet - Yixing próbált biztató maradni, Baekhyun pedig beleegyezően bólintott. - Öt különböző felvételt fogunk készíteni, egy-egy felvétel átlagosan nyolc percig szokott tartani.Tudom, őrülten hangzik, de meg kell kérdeznem. Van bármilyen színesfém a testedben, amit a mágneses mező kiszakíthatna? - Yixing feltette a kérdést, Baekhyun nemleges választ adott.
Baekhyunt a nyughatatlanság hurrikánszerűen ostromolta. Yixing és a radiográfus magára hagyták őt, miközben a készüléken továbbra is tartották a kapcsolatot.
- Rendben, mostantól kezdve próbáljon mozdulatlan maradni. Kezdjen el száztól kettesével visszafelé számolni - monoton éllel a hangjában közölte a radiográfus, majd a számítógépre nézett, és összpontosított.
Baekhyun el akarta kezdeni, amire a férfi utasította, viszont ekkor éles fájdalmat érzett.
Az áprilisi szellő bársonyosan simogatta Baekhyun arcát, az élet szikráját csiholta fel benne. A vibráló, enyhén megbúvó napfény elől egy könyvvel próbált burkolózni. Másnap esett. Ez már nem a tél ónos esője volt, amely a talajra érve rögtön jéggé fagyott, de nem is a nyári zivatarok dühös zuhataga. Csendesen szitált, lágyan áztatta a földet, ébresztette a fákat és a virágokat, figyelmeztette őket, hogy közel a tavasz. Baekhyun mindig szerette a föld nedves illatát az esős tavaszi napok után. Úgy érezte, reménnyel és ígéretekkel van tele. A fárasztó egyetemi napok után mindig szeretett kint lenni a szabadban, ahol nem keresztezték az utát a betondzsungelek. A kedvenc helye közel volt a kampuszhoz, viszont a barátai sosem jöttek el vele, pedig Jongdae mindig felajánlotta a társaságát, de Baekhyun számtalanszor visszautasította. Ez az ő egyedüli helye volt, és az aktuális könyvé, amit magával hordott. A választása Victor Hugo-ra esett, aki már ifjan is a romantikusok vezére volt. A nyomorultak. A mű az író talán legjobb, mindenesetre legmaradandóbb alkotása, több mint egy évszázada legnépszerűbb regénye. Baekhyunt magába szippantotta a könyv, szinte falta a sorokat, de egyetlen mondaton megakadt a szeme: Ti, akik szenvedtek, mert szerettek, szeressetek még erősebben!
- A halálos szerelem maga az élet - fejezte be valaki helyette a mondatot, amit Baekhyun borzasztó furcsának tartott. Felnézett a fiúra, ebben a pillanatban a különös tüzijáték újfent támadott a gyomrában. - Az egyik kedvenc regényem. Jó látni, hogy más is szereti rajtam kívül.
- Baekhyun, minden rendben? Próbálj meg nem mozogni! - szólt Yixing a készüléken keresztül, de Baekhyun továbbra is lehunyott szemmel erőteljesen mozgolódott. - Le kell állítani a gépet! - szólalt meg határozottan, de a radiográfus nem engedte, hogy Yixing kezelje a műszert.
- Még ne. Most próbál visszaemlékezni. Ezt még hipnózissal sem lehet elérni, ha az embernek védekezési mechanizmusa van a történtekkel kapcsolatban.
- Lehet, hogy valami szörnyű fájdalmon kellett átmennie, és te hagyod ezt?! - szólalt meg erélyesen Yixing.
- Ő volt kíváncsi az igazságra, most legalább emlékezni fog egy kis részletre.
- Leállítom a gépet. Az irodámba viszem, és kikérdezem.
- Baekhyun vagyok - azt hitte, hogy remegni fog a hangja, de a másik szeméből őszinteség sugárzott, mosolya lecsillapította a benne lévő nyugtalanságot.
- Park Chanyeol - a szavak tökéletesen hagyták el ajkait, ez pedig Baekhyunt valami titkot ígérő, bizsergető várakozással töltötte el.
Még egy perce csak egy átlagos fiú volt, és most, hogy egy megmagyarázhatatlanul összefüggéstelen valami elborította, teljesen új energiában fürdött, új aura jött létre körülötte. A szeme rendkívüli szépséggel telt meg, az arca ragyogott, egész lénye fénylővé vált. És ugyanez történt Chanyeollal is.
- Mi történt? - kíváncsian kérdezte Yixing, az irodájában voltak, a tollat pedig szokásához híven a kezében forgatta.
- Úgy gondolom, hogy ezek a két évvel ezelőtti történések. Összevissza jönnek az emlékek, de valamiért úgy érzem, hogy ez volt a kezdete valaminek. Ilyen élesen csak egyszer láttam magam előtt az arcát, de a mostani emlékemben tavasz volt, az előzőben pedig nyár lehetett.
- Most már nevet is tudsz kapcsolni hozzá?
- Park Chanyeol. Neked nem említettem őt valamikor telefonon?
- De, azt hiszem. Egyszer mondtad, hogy megismerkedtél valakivel, de azt hittem, hogy nem lesz hosszútávú. Szóval, nagy valószínűséggel Chanyeol miatt van disszociatív amnéziád - Yixing száz százalékosan biztos volt az állításában, amit az is nyomatékosított, hogy Baekhyun számára a férfi neve az első, amire emlékszik a két évvel ezelőtti történésekből. - Fokozatosan fognak visszatérni az emlékeid, reményeim szerint sorrendben, de ebben nem lehetünk biztosak. A pszichológusnál egy hónapban hányszor jártál hipnózisra?
- Havonta egyszer, vagy kétszer - Baekhyun visszagondolt a sikertelen hipnózisokra, és az egésztől elment a kedve. Körülbelül fél évig járt a pszichológushoz, de Yixing egy nap alatt többet ért el, amit a pszichológus valaha is fog.
- Ez tökéletes arány. Egy hét múlva hívlak.
2014. június 15.
23:55
2012. június 13.
- Menjünk ki - mondta Chanyeol az alacsonyabb ajkaira pihegve, majd az ujjaikat összefűzve vezette a kijárat felé.
A bárból kiérve megcsapta őket a nyár fülledt levegője, amit a felhevült testük mellett elviselhetetlennek tartottak. Közel volt a tenger, egyszerre mosolyodtak el, majd elindultak épphogy annyira, hogy a lágy hullámok fodrai simogassák a lábukat. Nehéz dolog elfogadni, hogy szükségünk van valakire. Elismerni, hogy egy másik személy létezése boldogságunk egyik feltétele, hogy nélkülözhetetlen a jelenléte a túléléshez. Ez volt a hetedik randevújuk, a szívük dübörgött, amit a tenger halk morajlása tompított, a lelkük ujjongott, a testük ünneplőbe öltözött, hogy a legszebb formájukat nyújtsák.
- Ez tiszta hülyeség, de nagyon kedvellek - Baekhyun gondolkodás nélkül mondta, megfagyott a levegő, és Chanyeol megállt, szembe fordítva magával az alacsonyabbat. Baekhyun tekintete aggódó volt, nem gondolta volna, hogy ilyen reakciója lesz a másiknak. - Ugyan már, csak vicceltem - Baekhyun teátrálisan felnevetetett, de abbahagyta, amikor látta Chanyeol komoly arcát.
- Minden hazugságban van egy kis igazság - Chanyeol elmosolyodott, majd közeledni kezdett Baekhyun felé. Egy lépéssel mindig közelebb...
Baekhyunt ez mélyen felkavarta, pulzusát az egekbe lökte. Az első csókjuknak tenger-íze volt, végtelen gyengédséggel. Bensőséges volt, ártatlan, Baekhyun lelkét perzselte, ahogy Chanyeol enyhén hátradöntötta a fejét, hogy felfedezzék egymás rezdüléseit. Baekhyun minden fel nem tett kérdésére választ kapott, minden félelme lecsillapult, minden kétsége megszűnt. Vele olyan volt, mintha otthon érezné magát. Az élet ritka pillanatainak egyike volt ez, mikor egy ember a szenvedély, a megszállottság vagy a hit erejével feltár valamit a világ rejtett értelméből egy másik ember előtt.
Baekhyun felugrott a franciaágy kényelméből, a szíve vadul kalapált, mintha most élte volna át a legrosszabb rémálmát. Az ágyra pillantott, ahol Jongin békésen aludt, most először, három hónap leforgása alatt.
2014. június 18.
Tik-tak, tik-tak, tik-tak. Csak az óra monoton kattogása zavarta meg olykor Yixing és Baekhyun beszélgetését. Az orvos sajátos technikát alkalmazott, Baekhyun szemei csukva voltak. Mivel ebben az állapotban felléphetett volna a poszthipnotikus amnézia, Yixing nem akarta megkockáztatni, hogy Baekhyun ne emlékezzen erre a pillanatra.
- Mit éreztél 2015. június 11-én, az MRI vizsgálaton? - kérdezte Yixing, Baekhyun homlokára ránc szökött.
- Egy új kezdetet. Éreztem Chanyeol és az én szívemet. Éreztem, hogy ez őrültség...
- Miért őrültség?
- Mert fáj... Megbántott, és én menekülök. Menekülök az emlékek elől.
- Mivel bántott meg?
2013. április 19.
- Miért csinálod ezt? Miért csinálod ezt pont most? - Baekhyun hangja fájdalommal átitatott volt, kérlelő hangja azonban egy pillanatra sem hatotta meg Chanyeolt.
- Nem kell, hogy mindennek legyen miértje. Elmegyek és kész - a magasabb továbbra is rezzenéstelen arccal pakolta a bőröndjébe a saját ruháit, rá sem pillantva Baekhyunra.
- Mi a baj? Azt hittem, hogy minden rendben van köztünk, hogy ma megünnepeljük az egy éves évfordulónkat, de-
- Kibaszottul nincs rendben - félrelökte Baekhyunt, és azzal a vehemenciával kisétált a közös lakásukból, és elment anélkül, hogy visszanézett volna.
Becsukta az ajtót maga mögött. Baekhyun az ablaknál állt, és a másik után nézett. Gyors léptekkel távolodott, alakja eltűnt az egyik épület sziluettjében. Az alacsonyabb még akkor is sokáig nézte azt a helyet, amikor már rég nem látta őt.
- Elhagyott.
Virágok repültek a szélben, a Nap később ment le az égről. Most még akkor sem fázott Baekhyun keze, ha egyedül sétált az utcán egész éjjel. Chanyeol nehéz neve repült fel a széllel, és a kevés emlékével együtt. Néha elfelejette, és így eltelt egy nap. Néha valaki mással álmodott, aki nem Chanyeol volt, de a fájdalma tovább nőtt.
2014. szeptember 20.
Baekhyun emlékei fokozatosan tértek vissza, viszont a legalapvetőbb kérdésekre nem kapott választ Chanyeollal kapcsolatban. Nem szerette volna tovább folytatni a kezeléseket, úgy érezte, hogy a férfi csak a hiányát hagyta maga után a szívében.
2014. szeptember 21.
- Ó, megérkezett a legjobb cimborám is - Jongdae szólította meg Baekhyunt, miközben önfeledten megölelte. - És elhozta az idegesítő pasiját is.
- Legalább én nem egyedül fogok meghalni. Amúgy boldog szülinapot - kontrázott Jongin, majd beljebb ment a házban, hátrahagyva Baekhyunt.
- Érezd jól magad a házamban, te rohadék!
- Beszélhetünk valahol? - puhatolózva kérdezte Baekhyun, mire Jongdae kíváncsi tekintettel fürkészte őt, de bólintott.
A fülsüketítő zene hasogatóan bömbölt, a lézengő emberek elállták a két férfi útját, de Jongdae ellentmondás nem tűrő tekintettel nézett rájuk, majd átszelték a lépcsőket, egyenesen Jongdae szobája felé haladva.
- Mit szeretnél? - Jongdae bezárta a szoba ajtaját, ez valamennyire tompította a zene hangját. Leült Baekhyun mellé az ágyra, és kíváncsian hallgatta.
- Neked meséltem Chanyeolról? - nyughatatlan kíváncsisággal kérdezte, miközben vesékbe hatoló pillantása egy pillanatra megijesztette a másikat.
- Chanyeol... Nem ismerős a neve. Miért?
- Azt hittem, hogy beszéltem róla neked. Szerintem ő volt az első szerelmem.
- Baek, Jongin volt az első, akit bemutattál nekem és a többieknek. Szégyellted, hogy meleg vagy. Menjünk le. Az idegesítő pasid már biztos keres - egy biztató mosolyt küldött felé, majd ő hagyta el először a szobát.
Baekhyun magára maradt a sok kérdőjellel a fejében, és valami makacs, zsigeri érzéssel, amire nem tudott rájönni.
- Hol voltál? - Jongin hátulról ölelte át Baekhyun, kezeit a másik derekán pihentetve.
- Jongin, ne - Baekhyun próbálta magáról feltünésmentesen leszedni a fiatalabb kezeit, de Jongin úgy szorította őt, mintha az élete múlna rajta. - Te ittál?
- Csak egy kicsit. Mit szólnál, ha felmennénk Jongdae szobájába? Olyan rég voltunk már együtt - duruzsolta az idősebb nyakhajlatába, aki egyre erősebben taszította el magától Jongint.
- Engedj el, ez fáj - Baekhyun kérlelő hangon, halkan mondta, hogy csak a fiatalabb hallhassa.
Jongin ettől észhez tért, és megbánó tekintettel engedte el a másik derekát, miközben magával szembe fordította.
- Minden rendben?
- Kibaszottul nincs rendben, Jongin - Baekhyun ingerült volt, és még maga sem tudta, hogy mi bántja a legjobban, és hogy mi teszi ilyen lobbanékonnyá. Kisétált a házból, maga mögött hagyva a fiatalabbat.
Aznap este nem aludt otthon.
2014. szeptember 22.
Baekhyun több, mint harminc üzenetet és hívást kapott Jongintól. Egyikre sem reagált.
2014. november 27.
2012. november 27.
- Ez egy borzasztó ötlet, Chanyeol.
- Ne legyél már beszari, Baek - a magasabb viccelődve kezdte, de továbbra is szorongatta kezében az esernyőt, és szorosan maga mellett tartotta Baekhyunt is. Az eső csillogó, ezüst függönnyé sűrűsödött. Régóta nem zuhogott így, mint ma, azonban Chanyeol ezt nem bánta. - Csináljunk valami őrültséget.
Baekhyun megadóan sóhajtott, majd kirohant az esőbe, és hagyta, hogy teljesen elázzon. Chanyeol pár pillanatig áhítattal nézte az alacsonyabbat, ahogy a közös helyükön egyre jobban élvezte az eső varázsát. Ő is letette az esernyőt a földre, és odaszaladt a másikhoz. Amikor már nem bírta tovább, fulladás-közel került ajkaihoz, és megcsókolta. Először puhatolózva, majd egyre mohóbban, fenevad szenvedéllyel.
- Csak te lehetsz ilyen őrült, hogy novemberben elázol, Park Chanyeol. Boldog szülinapot - Baekhyun a magasabb ajkaira pihegett, miközben kezeivel átkulcsolta Chanyeol nyakát.
- Most már te is őrült vagy. Menjünk, mert megfázol.
Hallgatta szavait, simogatták őt, érezte rezgéseid, és szinte észrevétlenül ébredt testük. Az esőtől a ruhák rájuk tapadtak, gőzölgött bőrük melegétől minden perc. Chanyeol halkan súgta Baekhyun fülébe, hogy kívánja, hogy itt és most akarja őt. Szája izzó vasként fonódott Baekhyunt feltárulkozó nyakára, láthatatlan bélyegével megpecsételve. Az alacsonyabbat Chanyeol szavai már elvarázsolták, megsimogatták, életre hívták szunnyadó vágyát. És most ajkai értinése felszította a benne nyugvó parazsat. Lassan lángolni kezdett mindene... Baekhyun kezét a másik arcához érintette, simogatta, lágyan cirógatta.
- Szeretkezz velem, Chanyeol.
Chanyeol ajkai finoman mozdultak, siklott pontról pontra; új és egyre újabb meglepetést okozva Baekhyun bőrének. Nyelve segítette a kalandozását, Baekhyun vállán csúszott érzékisége, miközben az alacsonyabb halkan nyögte a semmibe, hogy kívánja. Míg a magasabb csókolt, kezei tétován indultak útnak. Kutatva Baekhyun hajlatait, lágyan furakodott az ádnedvesett inge alá. Az esőtől tapadt minden, Chanyeol selymes ujjainak sziluettje kitekintett az anyagon át. Siklott minden mozdulat.
2014. december 25.
- Kurvára nem tudom, hogy mit csináljak, Yixing. Már nem tudok különbséget tenni a valóság és képzelgés között. Meg akarom találni Chanyeolt, de félek tőle, hogy újra megbántana. Látni akarom őt. A képébe akarom vágni, hogy miért csinálta ezt. Még mindig annyira kusza minden, és sok a kérdőjel - mondta Baekhyun Yixing irodájában, a szemében fájdalom és csalódottság csillant meg.
- Kiderítünk mindent, Baekhyun. Ígérem.
- Utálom, hogy nem tudok visszaemlékezni. Utálom ezt az érzést.
- Ahhoz, hogy lássunk valamit, előbb képesnek kell lennünk felismerni. Emlékezet nélkül csak nézünk, de nem látunk. Ilyenkor a világ nyomtalanul csusszan át az emberen.
2015. január 14.
22:34
A tél hegedűinek hosszú zokogásai monoton vágyódással sebezték meg Jongin szívét. Baekhyun nevetése visszhangzott emlékei között, érintésének melege, ahogy karon ragadta, ahogy megölelték egymást. Ivott, ivott és ivott. Sietős simítások emléke égett bőrén, ajkát régi csókjuk fantom íze perzselte, mikor felemelte a poharat, hogy a hideg kristályt érintve ismét a régi, édes ízzel köszöntse a keserű emléket. Újból kiürült a pohár, tompán koccant az asztallapon, mikor letette. Felállt, magára kapott egy kabátot, és célirányosan elindult. Tudta, hol kell keresnie Baekhyunt.
Húsz perc múlva az ablakot figyelte, miközben tárcsázta a számot.
- Jongin... - Baekhyun hangja harmatgyenge volt, ahogy beleszólt a telefonba. A fiatalabbnak felüdülés volt négy hónap után újra hallania ezt az angyalhangot.
- Baekhyun, azt mondtad, hogy a szülinapomat együtt töltjük, hogy velem leszel. Kurvára szülinapom van, és te nem vagy itt, pedig megígérted. Hiányzol - a barátságtalan csendet éktelen csörömpölés robbantotta szét, ahogy a hangja egyre kétségbeesettebben hullik vissza rá az égbolt végtelen tükréről.
- Megint ittál? Ugye nem vagy valahol kint? Meg fogsz fázni.
- Születésnapom van, Baek. Ugye nincs köztetek semmi Yixinggel?
- Yixing nem meleg. De már alszik, mostanában nagyon sokat dolgozik. Ez az első alkalom, hogy ilyen nyugodtan alszik. Nem akarom felébreszteni. Leteszem.
- Ne tedd le - mondta határozottabban, de addigra már Baekhyun bontotta a vonalat.
A lélek papírjára ráfagytak a szavak, amik folyamatosan azt kántálták: „Ne hagyj el".
2015. április 12.
- Úgy érzem, hogy a háznak köze van Chanyeolhoz - kezdte Baekhyun, úgy érezte, hogy végre kiszabadulhat félresiklott élete csapdájából.
- Ez csak egy kép volt a fejedben. Biztos vagy benne?
- Menjünk oda - Baekhyun hangja kérlelő volt, végül Yixing beleegyezően bólintott.
*
Ahogy egyre közelebb kerültek a házhoz, Baekhyun szíve úgy vert egyre hangosabban. Fájdalmasan tördelte az ujjait, és zavaros érzéseket táplált. Nem tudta, hogy Chanyeol mit fog csinálni, ha újra találkoznak. A másik opciót el sem tudta képzelni, de a lelke mélyén érezte, hogy Chanyeol nem lesz már a lakásban. Yixing lassított, Baekhyun szívverése pedig olyan összefüggéstelen volt, mint az óceánban fodrozódó hullámok.
- Bemenjek veled? - az orvos bátortalanul kérdezte meg, nem tudta, hogy Baekhyunnak mi lenne a legjobb megoldás.
Baekhyun bólintott, majd remegő lábaival kiszállt az autóból. A fájdalmat nem lehet csak úgy kitörölni az ember szívéből.
Körbepillantott a házban, és az emlékek megrohamozták őt. Nem volt hasogató, csak pont annyira sínylődött a lelkében, amennyire megkívánta. Chanyeol egyedül élt a lakásban, akkor költözött ide, amikor elhagyta Baekhyunt. A szerelmük, ami tavasszal kezdődött, tavasszal is ért véget. A helyiség nem volt nagy, viszont egy ember kényelmére tökéletesen megfelelt. A keskeny folyosót egy szoba és a nappali követte, Baekhyun a szobát választotta, míg az orvos körbenézett a nappaliban. Meg szerette volna tudni az igazságot, találkozni szeretett volna Chanyeollal. Ezért mérhetetlen csalódottság rombolta le a reményét, amikor a szobába beérve csak az üresség köszöntött rá. A polcokhoz ment, és nyughatatlanul kutatott. Egy levél után, egy kép után, bármi után, ami Chanyeolhoz volt köthető. Az asztalon rengeteg szükségtelen irat hevert összevissza, Baekhyun ezeket félretolta, így megtalálta a férfi laptopját. Felnyitotta, és amint megpillantotta háttérképként az egyik közös képüket, olyan mély volt a fájdalma, mint egy nyitott seb. A dokumentumok között rákattintott a „Chanyeol élete" mappára, ahol több videó sorakozott fel. Megnyitotta az elsőt, majd leült az ágyra.
Az első képkockán Chanyeol a kamerát igazította, majd amikor beállította, beszélni kezdett. A tekintetéből semmit nem lehetett kiolvasni, csokoládébarna szemei semmilyen érzelmet nem tükröztek.
- 2013. április 17-e van. Ma a doki valami szart diagnosztizált nálam. Egy ideje úgy éreztem, hogy ingerült vagyok, depressziós voltam, de emellett mindig jókedvű, amikor Baekhyunnal találkozhattam. Viszont nélküle nem bírtam ki, és amikor nem voltunk együtt, gyakran meg akartam ölni magam. Ezeket a videókat most Baekhyun miatt készítem. Anélkül, hogy ő tudna róla. Mert egyedül ő tart életben.
Baekhyun ordítani akart, el akart menni, de helyette a második videót is elindította. A szívében keletkezett fulladt mélység egyre csak erősebb lett. Észre sem vette, amikor a szeme sarkából letörölte az első könnycseppet. A fájdalom megköveteli, hogy érezzék.
- Először csak lehangolt voltam, elvesztettem az érdeklődésem minden iránt. Mindig fáradt voltam, nem tudtam figyelni az egyetemen, és jelentősen csökkent az önbizalmam, emiatt pedig negatív gondolataim lettek. Egyedül Baekhyun tartott életben, már akkor is. Akkor vettem meg ezt a házat, mert tudtam, hogy egyszer el kell hagynom őt, hogy ne tegyek kárt benne is.
- 2013. április 19-e van. A nap, amikor elhagytam Baekhyunt. Életem legnehezebb dolga volt faképnél hagyni. Még rosszabbá tette, hogy meg sem próbált megállítani, viszont nem akartam, hogy ezt tegye. De mégis vártam. Szükségem lett volna rá.
Chanyeol sírt, és ez fájt Baekhyunnak. Ha elveszítjük azt, akit szeretünk, lelkünkben csak a sebhely krátere marad, a szenvedés. Elindította a negyedik videót, miközben a könnyeit törölgette.
- Ma van egy hete, hogy szakítottam Baekhyunnal. Eljött hozzám. Azt mondta, hogy bízott benne, hogy el tud majd temetni a szívében, de képtelen rá. Nem tudom, hogy honnan tudta meg a címemet, de kibaszott rossz érzés volt. Elküldtem, de közben azt akartam, hogy maradjon, és próbáljon segíteni ebben a szarban. Most érzem azt leginkább, hogy semmi értelme az életemnek.
Miért tetted ezt? Baekhyun ezt az egyetlen kérdést szeretné feltenni Chanyeolnak, de elveszett a reménye. Az járt a fejében, hogy mit érezne akkor, ha nem látná többé Chanyeolt. Úgy gondolta, hogy hiányozna valami az életéből. Talán idővel képes lenne pótolni, de sohasem tudná maradéktalanul helyettesíteni.
- Április 27-e van, és a kurva hangok azt mondják, hogy Baekhyun egy rossz ember. Nem hiszem el ezt, nem akarom nekik elhinni. Egyre gyakrabban hallom őket, és ez megrémiszt. Követtem Baekhyunt az egyetemre, de szerencsére nem vett észre. Úgy látszik, egy mániákus idióta vált belőlem, aki követi a szerelmét. De mégis hogy menjek oda hozzá, hogy elmondjam neki, hogy még mindig szeretem? Hogy mondjam el neki, hogy félek? Annyira rettegek, és nem akarom őt elveszíteni. HOGY MONDJAM EL NEKI?
Vannak az életben kimondhatatlan dolgok és nehezen gyógyuló sérülések. Baekhyun nem tudta megállítani a könnyeit.
- Április 29-e van. Nem bírom tovább. Próbálok emlékezni Baekhyun mosolyára, ez az egyetlen dolog, ami éltet. Annyira hiányzik, már most. Ezt már eldöntöttem. Ha eljutok arra a pontra, hogy már nem bírom nélküle, és mindenáron vissza akarom szerezni, akkor a szekrény fiókjában mindig lesz egy kés. Félek tőle, de meg fogom tenni. Arra gondolok, hogy most itt van velem, és szorosan magamhoz ölelem. De a hangok azt mondják, hogy soha nem érdekeltem őt. Ez igaz lenne?
NEM IGAZ. Baekhyun hangosan ordította magában, miközben a szekrényhez ment, hogy megkeresse a kést. A fiók teljesen üres volt, emiatt pedig vészjósló előérzete támadt. Lélegzetvisszafojtva elindította az utolsó, hetedik videót.
- 30-a van, és ma akarom a legjobban, hogy mellettem legyen Baekhyun. Én azt hittem, hogy majd idővel könnyebb lesz, de nem. Ugyanolyan szar, mint amikor elhagytam. Nem bírom tovább. Meg akarok halni.
- MIT CSINÁLTÁL? - Baekhyun keservesen zokogott, majd éles fájdalmat érzett, ami lekényszerítette a földre.
A skarlátvörös szín beterítette az egész padlót, miközben két szív egyszerre dobbant, és két hang egyszerre rezdült. Chanyeol a földön feküdt, Baekhyun pedig zokogva tárcsázta a mentőket, majd újra a magasabbhoz kúszott.
- Ne félj, most már minden rendben lesz. Csak maradj ébren, oké? - Baekhyun próbált egy leheletnyi reményt vinni a hangjába, de a könnyei megakadályozták benne.
Chanyeol egyre nehezebben vette a levegőt, a szemeit sem tudta már nyitva tartani.
- B... Baek.
- Figyelj, te idióta, nem teheted ezt velem, érted? Maradj velem! - Baekhyunnak ebben a pillanatban rá kellett ébrednie, hogy a szeretet nem mindig menti meg azt, akiért küzdünk.
- Annyira sajnálom, Baekhyun - Yixing jött be a szobába, és próbált erőt lehelni a másikba. Felállította, majd együtt leültek az ágyra. - Bipoláris zavart diagnosztizáltak nála. A konyhában találtam ezeket a kórlapokat. Chanyeolnál mély depressziós és erősen felhangolt, úgynevezett mániás epizódok váltották egymást. Ezek a betegek gyakran kezdetben évekig csak depressziós időszakokat észlelnek, míg egyszer csak megjelenik a felhangolt, mániás periódus. A depressziós tünetek mellett csak enyhébb felhangoltságot, ami gyakran inkább csak pozitív hatásait érezteti, a beteg aktív, jókedvű. Sírj csak, sírj.
- Azt hittem el tudom temetni a szívemben. Azt hittem, pár évszak után már el lesz feledve. De mindenre emlékszem.
Szörnyű fájdalom nyilallt a szívébe. Elérte a legmélyebb pontot, úgy szántott át rajta, hogy elveszítse önmagát. Ő is meghalt, amikor elveszítette Chanyeolt.
2015. április 22.
Az élet örökké megismétlődő búcsúzásból áll, és a holnap más is lehet, mint a ma. Az élet első kegyetlensége ez. Idővel más szál is megszakad, amíg egy napon szertefoszlik az egész.
A tenger vad hullámai átcsaptak Baekhyunon, de nem volt képes megfulladni. Lehunyta szemeit, és átgondolta az elmúlt két évet. Az emlékei visszatértek, de ma már inkább azt kívánná, hogy örökje kerüljön a tenger feneketlen mélységébe. Magára maradt a parton. Szemtől szembe az emlékeivel.
Két kar fonódott a dereka köré, egy régi illatot érzett, és egy ismerőst ölelést. Légzése apró fuvallat volt Baekhyun tarkóján, a teste melege körbeölelte őt. Azt gondolta, hogy megszerzett valamit, de olyasmiről kellett lemondania, ami már az élete részévé vált. Elsöprő volt, és fájdalmas, de akkora szükségük van egymásra, mint a levegőre. Jongin kétségbeesetten ölelte Baekhyunt, mégis gyengéden. Ez már hiányzott mindkettejüknek.
- Szeretlek - Jongin hangja elhaló volt, az arcát Baekhyun nyakhajlatába fúrta, és próbálta örökre megjegyezni ezt az illatot.
Elfelejtünk egy illatot, de csak amíg újra meg nem érezzük. Kitörlődik egy hang a memóriánkból, de csak amíg újra meg nem halljuk, és még a rég eltemetett érzelmeink is képesek újjáéledni. Baekhyun amikor már nem bírta tovább, megpördült Jongin karjaiban, és egy szédítően mély ölelésbe vonta. Több volt ez, mint köszönet részéről. Az emlékek parányi szilánkjai tesznek ki bennünket. Ott vagyunk azoknak a reményeiben és félelmeiben, akik szeretnek bennünket. Amíg él a szeretet, és az emlékezet, nincs valódi veszteség. Ha valamit nem zárunk le megfelelően, ott mindig nyitva marad egy ajtó, egy megbúvó lehetőség arra, hogy minden ugyanott folytatódjon, ahol abbamaradt.
Szia Vivien!
VálaszTörlésHű a mindenét! *-*
Azt hiszem ez az, amit katarzisnak hívnak. Teljesen kiszakadtam a környezetemből, mintha távolról figyeltem volna minden eseményt. Nagyon jól megírtad, köszönöm. Még mindig a hatása alatt vagyok.
Tetszettek a leíró részek, annyira szépen le tudod festeni a környezetet, az időjárást, de a kedvenceim az érzelmek. Azok igazán kifejezőek. Szeretem ahogy fogalmazol. :) Te ennyire tájékozott vagy, vagy esetleg volt már részed ilyen kezelésben/kivizsgálásban?
Én igazából nem nagyon szeretem az EXO-s párokat (kivéve a Tao-Kai párost), de ez elképesztően tetszett!
Köszönet az élményért! Nagyon jól esett egy nem feltétlenül romantikus, komolyabb történetet olasni. Remélem, hogy írsz még ehhez hasonlót. :)
Szia Dorka!:)
TörlésÉn pedig köszönöm, hogy leírtad nekem a véleményed a történetről, és nagyon örülök, hogy a nyelvezete, a hangulata, a műfaja meg nem tudom még mi után is elolvastad. Igazából, ezt szerettem volna elérni egyrészt, hogy valaki "távolról figyelje" az eseményeket, de mégis rémisztően közelről. Azt akartam, hogy ti is a részesei legyetek.
Hát igen. Az én kedvenceim is az érzelmek:D Én mindig azt mondom, hogy mit ér egy történet érzelmek nélkül? Az írás azért jó, mert ki tudod magadból írni az érzéseidet. Én minden alkalommal ezt teszem, egy háttérsztorinak a segítségével.
Szerencsére nekem nem kellett ilyen szörnyűségeken átesnem, de ismerek olyan embert, akinek sajnos igen, és segítséget is kértem tőle, például az MRI részében, vagy a bipoláris zavar esetében, hogy a betegnek milyen tünetei lehetnek. Egyébként imádok mindent, ami orvoslás, nagyon szeretek ezeknek utánanézni, meg ilyenek:D
Akkor milyen párosokat szeretsz? Még az is lehet, hogy hasonló az ízlésünk (kivéve a TaoKaiban nem, nekem Kaibaek szent, és mostanában a Kaisoo párost sem vetem meg)
Huhh, most megnyugtattál, pedig féltem, hogy ez a sok "szeretlek meg szeretet", amit belecsempésztem egy idő után már unalmas lesz, és akkor majd az egész megfullad egy nyáltengerbenXD
Mindenképp fogok, a drámák közel állnak hozzám.
Köszönöm szépen, hogy írtál;;
Szia!
VálaszTörlésNah, mondtam, hogy itt leszek és írok *-*
KOMOLYAN, annyira szépen fogalmaztál, hogy nagyon :) Szinte minden szó gyönyörű maradt, de volt egy mondat, amihez hasonlóval asszem már találkoztam egy másik ficiben is, és ott is nagyon megfogott, és itt is ez volt az egyik kedvencem: " Az első csókjuknak tenger-íze volt". Ez valamiért nagyon-nagyon tetszik, talán semmi érdekes, mégis valamiért nagy hatással van rám ez a gondolat. A másik kedvenc ez: "A lélek papírjára ráfagytak a szavak, amik folyamatosan azt kántálták: „Ne hagyj el"."
Baekhyun érzései is azért lesznek olyan szépek, mert ilyen fogalmazással adtad át :) És kicsit meglepő volt, de nagyon tetszett az is, hogy eleinte úgy érzem, mintha Baekhyun nem is igazán akarná megtudni, hogy mi is történt abban az egy évben (beleegyezik, hogy elmenjenek Yixinghez, de mintha nem is akarná igazán, mert másfél hónappal később még mindig nem történik semmi, és kellett egy trauma (a bár), hogy végre rávegye magát). Aztán, amint egyre többet tud meg az emlékeiről, annál jobban érdekli őt az összes többi részlet is, és akkor meg pont, hogy mindent meg akar tenni, hogy emlékezhessen (pedig talán könnyebb lenne neki, ha nem tenné).
Nagyon tetszik, hogy utánajártál a témának, üdítő egy olyan művet olvasni, amibe alig tudok belekötni ilyen téren, elvégre úgyis tudod, hogy hisztis vagyok, ha valamit elrontanak az írók, csak azért, mert lusták utánanézni a témának. Itt viszont látszott az alapos kutatómunka :3 (bár volt egy-két dolog, mint például az MRI, amihez egyáltalán nem értek, szóval azt se venném észre, ha esetleg rosszul írtál valamit :D). Mellesleg én imádom az amnézia és a bipoláris zavar témáját is, bár utóbbiból szívesen láttam volna még többet, mert Chanyeolnál igazából csak a depressziós állapotot érzékeltem, azt az igazán őrülten felemelkedett állapotot, az agressziót és a labilitást nem igazán. A mániás epizód sokkal erőteljesebb és ijesztőbb szokott lenni a bipolárisoknál, bár lehet, hogy II. típusú bipoláris zavara van, olyankor felemelkedett hangulatban alig másak csak, mint a többi ember :) De jó volt így, mert így Chanyeol inkább szerethető maradt számomra, nem pedig őrült.
Talán az egyedüli furcsaság ez a rész: "2013. április 17-e van. Ma a doki valami szart diagnosztizált nálam. Egy ideje úgy éreztem, hogy ingerült vagyok, depressziós voltam, de emellett mindig jókedvű, amikor Baekhyunnal találkozhattam. Viszont nélküle nem bírtam ki, és amikor nem voltunk együtt, gyakran meg akartam ölni magam. Ezeket a videókat most Baekhyun miatt készítem. Anélkül, hogy ő tudna róla. Mert egyedül ő tart életben.". Igazából a bipoláris zavarnál a hangulatváltozások azért történnek, mert az agyi receptoraink érzékenységének rossz az időzítése, tehát az a lényeg, hogy nem valami külső ok okozza a hangulatváltozásainkat, hanem az agyunk felépítésében valami. Ezért vannak időszakok (ha külső okai lennének a hangulatváltozásnak, akkor az epizódok akkor váltakoznának, ha valami jó vagy rossz dolog érné a beteget, a bipoláris zavarnál viszont az epizódok bizonyos időszakonként változnak, ez lehet csak 48 óra, de akár hónapok is, betegenként változó). Így Chanyeolnál sem befolyásolhatná az epizódok váltakozását az, hogy Baekhyun mellette van éppen vagy sem, mert ez a betegség a környezeti hatásoktól teljesen független. De ez az egyetlen elem, amit én nem igazán tartok reálisnak, és ez se fog feltűnni másoknak, mert nem mindenki olyan beteg, mint én, hogy imádja a mentális zavarokat xDDD
Folytatás:
TörlésA KEDVENC SZEREPLŐM JONGIN LETT *-* Egy tündér, komolyan. És hiába nem az ő érzelmeiről olvashattunk, én őt sajnáltam a legjobban, mert iszonyat kegyetlen volt látni, hogy végig Baekhyun mellett van, mindvégig támogatja őt, és végül önhibáján kívül csak a második lesz. Rettenetesen sajnáltam őt, főleg, hogy hiába hívta kereste Baekhyunt a veszekedésük után... És tényleg nagyon jó ember lehet, hogy mindezek után is megértő maradt Baekhyunhoz, és a végén újra befogadta őt. Tényleg nagyon-nagyon szeretheti.
Amúgy ha már itt tartunk, ennél a résznél volt egy rész, amit én nem értettem (lehet elírás, de az is lehet, hogy hülye vagyok): 2014. szeptember 21-én veszett össze Baekhyun Jonginnal, és 2014. szeptember 12-én történik az, hogy nem válaszol a hívásaira, sms-eire.
Chanyeol videóüzeneteiről szerettem volna még néhány szót ejteni :3 Egyrészt nagyon tetszett az ötlet, másrészt pedig egy pillanatra elgondolkoztam azon, hogy mi van, ha mindvégig jól érezte, és Baekhyunt tényleg nem érdekelte ő? Aztán persze hamar elvetettem ezt az elképzelést, egyrészt azért, mert Chanyeol éppen a depressziós szakaszban van, így érthetőek ezek a gondolatok, másrészt pedig azért, mert egy ilyen bizarr fordulatot nem a te style-od :D. De amúgy engem olyan formában is érdekelt volna a történet, hogy mondjuk kiderül, hogy Baekhyun valójában egy szemétláda volt Chanyeollal, sosem értékelte őt, meg is csalta mondjuk Jonginnal, ezért Chanyeol öngyilkos lett, és mivel Baekhyun egy másik személy halálát "okozta", ez egy olyan trauma lett volna számára, ami miatt elveszíti az emlékezetét (zárójeles megjegyzés: itt írtam előbb azt, hogy elveszíti az amnéziáját, még szerencse, hogy átolvastam xDDDD). És az emlékei mondjuk később úgy jönnek vissza, hogy először csak a jók, és csak később a traumát okozó rosszak, így csak a végén derülne ki, hogy Baekhyun valójában milyen ember is volt. Ezt utólag valószínűleg még nehezebb lett volna feldolgoznia, mellesleg az is egy durva fordulat lett volna, hogy Jongin csak tetteti, hogy nem tud semmit, de valójában mindent tudott, elvégre vele csalta Baekhyun Chanyeolt. Na jó, oké, bocsi, abbahagyom, nem is tudom, hogy ezt miért írtam le, egyszerűen csak mániám mindig továbbfűzni a dolgokat, és szeretem az érdekes ötleteim megosztani másokkal :D De természetesen jobb, hogy így írtad, az én beteg továbbgondolásom nem hiszem, hogy nagy sikert aratott volna xDDD
A lényeg, hogy nagyon tetszett és köszönöm, hogy olvashattam! ^^
Bomi
Szia
TörlésHát, pedig egyáltalán nem hoztam ki magamból még 70%-ot sem, ami a szép fogalmazást illeti. Szeretek így fogalmazni, és már említettem is valakinek, hogy nekem így ezerszer könnyebb, mint amikor egyszerűen, könnyen érthetőn kell fogalmaznom. Meg a történet is megkívánta. Ez a tenger-íz nekem nagyon tetszik, mert kifejező, vagy nem is tudom. Csak ha már egyszer a tengernél történt meg az első csókjuk, akkor nem írhatom oda, hogy az első csókjuknak vattacukor-íze volt XD Nekem a kedvencem Victor Hugo idézete: Ti, akik szenvedtek, mert szerettek, szeressetek még erősebben! A halálos szerelem maga az élet
Nagyon szeretem Victor Hugot, és keserűséggel tölt el, ha valaki nem ismeri a nevét, vagy még egyetlen regényét sem olvasta.
Szerintem ennek semmi köze a fogalmazáshoz...:D Azért az utolsó jeleneteknél már meg sem próbáltam szépen fogalmazni, írtam, ami jött, mint általában mindig. Vagyis biztos így még jobbá tette valaki számára, de ezzel azt akartam mondani, hogy szerintem bármilyen más fogalmazással (ami nem hemzseg helyesírási hibáktól, hanem inkább egy kicsit egyszerűbb) is ilyenek lennének Baekhyun érzései. Igazából ahogy az elején is írtam, ezt úgy gondoltam ki, hogy Baekhyun már túlesett néhány hipnózis kezelésen, de mind hasztalan volt. Ezért belefáradt, és már inkább nem is próbálkozott. Aztán Yixing, a nagyszerű pszichiáter hazatért már nem tudom honnan, és a szárnyai alá vette Baekhyunt, ami a kezeléseket illeti. És ahogy egyre több dolgot tudott meg a múltból, annál inkább kevésbé akart emlékezni, vagy megtudni az igazságot, ez jobb szó rá. Mert fájt neki. A fájdalom volt a hangsúlyos.
Igazából, utána is jártam, és egy ismerősöm is segített ebben, akinek ezeken a dolgokon keresztül kellett mennie. Mármint elmesélte, én pedig aranyosan megkérdeztem, hogy ezeket az információkat felhasználhatom-e a történetemben. Ezért nagyjából nincs olyan dolog, amit ne tudnék a bipoláris betegségről. Esetleg kimaradhatott valami, amit elfelejtettem beleírni. Az MRI a God's not dead c. filmből jött, ott alkalmazták egy lányon ezt a mágneses mező cuccot, meg amúgy is kell az amnéziásoknak MRI vizsgálatot csinálni.
Jójó, de most mit sűrítesz bele, jelen esetben hét videóba, hogy Chanyeol legyen labilis meg agresszív?:D Ezt nem akartam, hiszen ez volt az EGYETLEN mondadója, ezeket a felvételeket direkt Baekhyunnak készítette, mert ő tartja életben. Na jó, nem is Baekhyunnak, hanem Baekhyun miatt. És ebből könnyen következtethő volt, aki tényleg ért a témához, hogy ez II. típusú zavar volt, mert idézem: "bipoláris II. zavarnál a depressziós tünetek mellett csak enyhébb felhangoltságot, úgy nevezett hipomán állapotot lehet észlelni, mely gyakran inkább csak pozitív hatásait érezteti, a beteg igen aktív, jókedvű, gyakran kreatív."
Nem akartam Chanyeolból állatot csinálni, az nem ez a történet lesz:D
Nem tudom, hogy találkoztál-e már ilyen mentális zavarban szenvedő emberrel, de biztos van benne valami igaz, a te részedről is. Viszont Baekhyunt itt nem egy külső tényezőnek, vagy külső oknak kell betudni, hanem egy embernek, aki életben tartotta Chanyeolt. Egyedül ő. Tehát, szerintem igenis hatással tud rá lenni az ő jelenléte, függetlenül attól, hogy az epizódok hogyan váltakoznak. Például: neked bármilyen kibaszott szar kedved lehet, úgyis lesz egy olyan ember, aki megnyugtat téged, vagy jobb kedvre derít.
Azért írtam így, mert végül is, a betegség első szakaszában, idézem: "A betegség általában depressziós tünetekkel indul, gyakran több depressziós epizód is előfordul a mániás tünetek jelentkezése előtt.". De nem tudom, már összezavarodtam:D
Na, ez elég érdekes. Mindenkire gondoltam, hogy neked valaha kedvenc szereplőd lesz, de Jonginra nem:D Pont ment Kökény Attila zenéje az egyik reklámban, és ez nagyon idevág: "Nekem nem jutott már más, csak a fájdalom, és a bús magány. Ez lett a végzetem nekem. Már nem kellene sírni, de erősebb a fájdalom, és felemészt a bánatom"(...)
TörlésHát kajak szegény Jonginra illik:D NEM, DE Ő NEM LETT MÁSODIK. Csak egy kis időreXD
Például itt: "Elsöprő volt, és fájdalmas, de akkora szükségük van egymásra, mint a levegőre". Vagy itt: "Elfelejtünk egy illatot, de csak amíg újra meg nem érezzük. Kitörlődik egy hang a memóriánkból, de csak amíg újra meg nem halljuk, és még a rég eltemetett érzelmeink is képesek újjáéledni. "
Én Jonginra gondoltam, hogy azért nem felejtette ám el Baekhyun. De hát Chanyeolt kinyírtam, így Jongin nem lehet másodikXD
Nem vagy hülye, én nem voltam elég figyelmes, de már kijavítottam.
ÚÚÚÚ, DE TÚLKOMBINÁLOD. Nem rossz ötlet, de ehhez nem lett volna szívem. Nekem egy másik WTF ötletem volt, de azt nem szeretném megosztani veled, legalábbis a kommentben nem. Lehet, hogy majd egyszer felhasználom egy másik történethez.
Remélem, hogy tényleg tetszett XDDDXDXDXD
Köszönöm, hogy elolvastad;;
Jajj, de cuki vagy, hogy ilyen hamar válaszoltál :3 Visszaírok, mert nincs jobb dolgom, és szeretném tisztázni a mániás depresszióval kapcsolatos tényeket (legalább erre fel tudom használni a régi tankönyveimet xD)
Törlés70%? Ohh, akkor látszik, hogy te is visszafogod az energiáidat, pedig azt írtad, hogy te tutira nem írnál, ha nem tennél meg minden tőled telhetőt. De szerintem így jobb, titokzatosabb a dolog ;)
Igaz, teljesen igazad van amúgy Baekhyunnal kapcsolatban, tényleg nem a fogalmazással adtad át, inkább csak azt mondom hogy számomra ő emiatt vált igazán szerethetővé, mert amnéziás gondolatokat már száz helyen olvastam, de itt a fogalmazás miatt valamelyest meg is fogtak :)
Igazából láttam több bipolárist is, de csak kettővel "dolgoztam" együtt, az egyiknél nem is diagnosztizálták még, de elég egyértelmű volt. Az egyetlen előnye a szakmámnak, hogy azért az ilyen gyakoribb mentális betegségekből volt részem bőven.
Nem a videókba gondoltam, hanem a visszaemlékezésekbe, de abszolút igaz, tényleg lehet, hogy sok lett volna, csak tudod, hogy én imádom ezeket a részleteket. De itt most nem is Chanyeol betegsége volt a hangsúlyos, szóval tényleg felesleges lett volna ^^ És azt is sejtettem, hogy bipoláris zavar II.-ről van szó, mint írtam is, csak gondoltam inkább nem diagnosztizálok, inkább rákérdezek.
Amúgy értem, amit írsz, és igaz, hogy nekem bármilyen szar kedvem van, van olyan ember az életemben, aki képes megnyugtatni, de én legjobb tudásom szerint nem vagyok bipoláris :D Náluk ez könnyíti meg a diagnosztizálást, hogy sajnos minden környezeti körülménytől teljesen függetlenül vannak mániás és major epizódok. Ezt a dolgot amúgy egy lifenetwork-ös műsor is jól átadta, aminek már nem tudom a címét, de biztos fellelhető neten :D Hogy mindezt érthetően elmagyarázzam, úgy képzeld el, hogy a bipoláris embereknél három szakasz van: mániás szakasz, major szakasz és a kettő között egy olyan szakasz, amikor az ember teljesen normálisan él, olyan, mint bárki más, nem is kifejezetten szomorkodó, és nem is kifejezetten vidám. Hogy kinél melyik szakasz mennyi időre jelentkezik, az egyénenként változó, van. A környezeti hatások két dologban befolyásolhatják a beteget: ha a beteg normális hangulatállapotban van, akkor sok pozitív/negatív dolog kimozdíthatja az egyént ebből az állapotból. A másik, hogy ha alapból mondjuk a major epizódban van a beteg, és sok negatív hatás éri, az még tovább súlyosbíthatja a tüneteket (sajnos enyhíteni sose szokta semmi :D). De olyan nincs, hogy BÁRMELY környezeti hatás elérje, hogy egyik fázisból a beteg átlépjen a másikba, így hiába lesz neki ott Baekhyun, Chanyeolon ugyanúgy a súlyos depresszió tünetei érvényesülnek, mint nélküle.
Sajnos a bipolárisok ilyenek, és állítólag a diagnosztizálásban is szerepet kap az a tényező, hogy ha az egyik vagy másik epizódban van a beteg, akkor abból a szerettei sem tudják őt kirángatni, mert ennek az egésznek biológiai oka van. Van egy olyan film, hogy "Öt történet az elmezavarról", az a film jól megmutatja ezt a dolgot. Az édesanya szereti a gyermekét, és ez fordítva is igaz, mégis, amikor az édesanya major epizódban van, akkor az sem érdekli, hogy a lánya elég súlyos égési sérülést szerez magának (hogy az anyja figyeljen végre rá). És akkor is csak annyit mond, hogy szóljon az apjának... Ez tökéletesen leírja a bipoláris zavaros embereket, a diagnosztizálásnál is. Illetve egy másik jelenetben az édesanya mániás epizódban van, és olyankor még a saját gyermeke testi épségét is képes veszélyeztetni, hiába szereti őt. És tény, hogy eleinte tényleg előfordulhat, hogy súlyos depressziónak tűnik csak a bipoláris zavar, ezért csak akkor lehet diagnosztizálni az adott betegséget, amikor a mániás epizód is megjelenik. De ezt most ne vedd támadásnak, mert ez így jobb volt a történetedben amúgy, mert ha Chanyeol betegsége olyan lenne, mint a valóságban, akkor kevésbé lett volna ez az egész romantikus, csak gondoltam azért szólok, hogy az életben ilyen nincs, de egy fikcióban igazából bármi lehetséges :)
Amúgy igen, úgy értettem én is, hogy Jongin egy kis időre lett második, mellesleg nem úgy, hogy ténylegesen második, hanem úgy, hogy Baekhyun érzéseiben melyik helyen szerepelt. A végén igazából nem derült ki, hogy első vagy második lett-e, mert arra nem kapunk választ, hogy Baekhyun azért jön újra össze vele, mert tényleg őt szereti, vagy csak azért, hogy a fájdalmát enyhítse. De igazából ezzel nem is volt gond, szeretem, ha valamit hagy az író a fantáziámnak is :3
TörlésÉs tudom, bocsi, mindent túlkombinálok xD Amúgy nem másik WTF ötleted volt, mert maximum csak neked lehetett ilyen ötleted, mert az én ötletem olyan messze volt a WTF-től, mint ég a földtől, szerintem szimplán egy érdekes kis fordulat lett volna az egész (nem ütős, csak érdekes), de sejtettem, hogy ehhez nem lenne szíved, azért is írtam, hogy nem a te style-od :3 Te túl cuki vagy ahhoz, hogy kínozz :3
És tudhatnád már, hogy mindig megmondom, hogy mi tetszik és mi nem, szóval ha azt írom, hogy tetszett, akkor úgy is van ^^ <3
Hát, próbálok megtenni minden tőlem telhetőt, azonban nem érzem azt, hogy kihoznám magamból a maximumot. Nem vagyok energiatakarékos ember, viszont nem is teszek meg mindent annak érdekében, hogy tökéletes legyen, mert nem létezik olyan.
TörlésHát, biztos igazad van XD Nem tudom, nem szerettem volna Chanyeolt ennyire depressziósnak leírni, mert nem az volt a lényeg, hanem az önzetlen szeretet, hogy képes csak azért otthagyni őt, hogy ne bántsa, meg hasonló nyáltengerek:D
Akkor örülök, hogy tetszett. Lehetett volna jobb is, de nem tudom magamból kihozni a maximumot:D De folyamatosan fejlődök, és fejlődőképes vagyok, ezért remélem, hogy egyszer ezt is elérem valamilyen szinten. Mert én tényleg akarom.
Ne haragudj, hogy így letámadtalak, de úgy éreztem, hogy el kell mondanom, hogy miért írtam meg Chanyeolt így. Végtére is, ez nem egy dokumentumfilm(írásXD), hanem egy romantikus(vagyis annak akartam, nem tudom mennyire lett az) angst. De abszolút igazad van a betegséggel kapcsolatban, de nem szerettem volna ezt jobban kifejteni.
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
TörlésSzia!
VálaszTörlésHuh, hát nem is tudom mit írjak... Már nagyon vártam ezt tőled, kíváncsi voltam mit fogsz belőle kihozni, hiszen a kis részletekből, amiket küldtél nagyon semmire sem tudtam következtetni, mert innen-onnan kikaptál egy-egy részt, amikkel rendesen össze is zavartál :'D
Mikor olvastam az elejét rögtön az ugrott be, hogy na oké, valahogy Baekyeol-t hozol ki a végéből, hiszen azt mondtad szomorú lesz, így arra gondoltam, Jonginnal majd történik valami. Aztán eszembe jutott, hogy Baekhyun álmaiban szereplő férfi akár ő is lehet, ez pedig be is igazolódott. Bevallom, hiába szeretem jobban a Baekyeol párost, szinte könyörögtem magamban, hogy most az egyszer Kaibaek legyen; hogy olvashassak velük is úgy, hogy együtt maradnak. Ez végül meg is történt:3
Az alapötlet nagyon jó, a kivitelezés, a fogalmazás pedig, mint mindig, most is elnyerte a tetszésemet, komolyan néha rácsodálkozok arra hogy tud valaki ennyire szépen írni ._. Minden elismerésem a tiéd! :3
A külön eseményekre nem nagyon térnék ki, csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy különösen tetszett ez az idők közti ugrálás, még pont belefért a nem elkapkodott kategóriába, mégis egyben volt lényegre törő, s rejtélyes :) Én például végig izgultam, hogy na most akkor mi lesz a vége, mi fog történni benne, csak úgy faltam a sorokat, hogy minél előbb olvashassak mindent:3
CHANYEOL. Érte vérzik a szívem, kis cukorborsó, egyemmeg:3 <3 Nagyon nagyon nagyon sajnálom, hogy ebben a kis történetben ő húzta a rövidebbet, de... most ez a szerep esett rá, s mint már említettem, Jongint akartam a végére :') Szomorú volt, a szívem összeszorult, mikor olvastam a dolgokat, mégis valahogy furcsán melegség járt át, és nem álltam meg mosolygás nélkül, hogy ezért hagyta el Baekhyun-t, hogy jó legyen neki; mert szereti. Szóval kicsit megnyugodtam, hogy nem bőgtem rajta:'3
Szeretnék tőled még sok-sok ilyet olvasni, na meg a Baekyeol következő részét is várom már! *-*
Szia!:3
TörlésIgen, de egyébként direkt akartam úgy átküldeni neked, hogy ne lehessen könnyen következtetni semmire, és az úgy nem lett volna jó, ha időrendi sorrendben küldtem volna, mert könnyek rá lehet jönni azért a dolgokra:D Amikor írtam neked, hogy lehet, hogy kellene bele egy WTF rész, az megfordult a fejemben, hogy mégis beleteszem, de végül nem lett belőle semmi, mert végül is, ezzel magamnak akartam bizonyítani, és nekem úgy annyira nem tetszett volna (csak lehet, hogy másoknak úgy jobban bejött volnaxd)
Nem tudom már kinek, de valakinek mondtam, hogy először Kaibaek lesz, utána Baekyeol, utána megint Kaibaek. Ezzel lelőttem a poént, de sebaj:D Kár, hogy már nem tudom kinek írtam. ÚRISTEN. Na jó, engem ez most teljesen meglepett, mert a Szívritmus csapdánál meg mindig azt mondod, hogy legyen már végre Baekyeol, meg hogy Chanyeolnak drukkolsz jobban:D Igazából a szívem vezérelt, nem döntöttem el előre, hogy ki lesz a harmadik ember, aki egyedül marad, csak annyiban voltam biztos, hogy egy valakit mindenképp kinyírok.:D
Csak úgy, mint én a tiéden. Igazából már megbántam, hogy annyi embert hamarabb olvastam el, mint téged, mert hidd el nekem, A NYOMODBA SEM ÉRNEK. Nagyszerűen fogalmazol, és néha irigykedem is rád, mert sokkal jobban kifejted a dolgokat, mint én. Én inkább az érzelmekre szoktam/akarok/próbálkozom kitérni.
Egyébként legelőször úgy akartam, hogy először leírom a tavaszt, arról valamennyi mondat, és hogy mi történik vele ebben az évszakban. Aztán a nyarat, és így tovább az évszakokat. De így nem lett volna ennyire hosszú, vagy nem is tudom, de így sokkal kivitelezhetőbbnek gondoltam.
CHANYEOL. Fájt ezt tenni vele, amikor AZ ÉN DRÁGA KIS KEDVENCEM, de csak megtettem:D
Hát, nagyon megosztó lett ám ez a történet. Aki könnyen elsírja magát mindenen, abból sikerült néhány könnycseppet kicsikarnom. És volt olyan, akit az ilyen történeteket nem ráznak meg.
Biztosan fogok még ilyet, majd egyszer, de te is írhatnál!:D Szívesen olvasnám. Ó, hát a szívritmus csapda... majd megírom, egyszer. De az érettségi előtt már biztosan nem.
Köszönöm, hogy írtál;;
Szia Vivien!
VálaszTörlésAz első és legfontosabb, hogy elnézést kérjek, amiért még annyit sem nyögtem a csoportban, hogy vettem és köszönöm a jelölést. Egyszerűen tudtam, hogy hétvégénél előbb nem fogom tudni elolvasni bármennyire is szerettem volna, véleményezni meg annyira sem lett volna lehetőségem. :-/
Jól is gondoltam, mert amilyen hosszú lett (ami egy külön kiemelendő pozitívum), nem tudtam volna egyszerre túlesni rajta. De szombaton és vasárnap is szakítottam rá időt. Igen, kétszer olvastam el, de még így sem biztos, hogy érdemben tudok véleményezni. ^^
Megdöbbentő volt a végére érni, bár az elejétől átjárta a sorokat valami baljós. Attól sem lepődtem volna meg, ha felrobban a ház körülöttem olvasás közben, mert annyira lekötött és beszipantott Baekhyun élete. A leírások, a fogalmazásod most is szívettépő lett. Sajnos túlságosan elérzékenyültem Chanyeol miatt és előbújt pár könnycsepp :'( Ahogy a szavakkal bánsz az valami eszméletlen, minden sejtemben éreztem a történetet. Kitettél magadért, minden elismerésem. ;-) Itt az érettségi előtti izgalmak közt nem is tudom hogy is sikerült egy ilyet megalkotni. *.*
Szeretem, ha ilyen egyáltalán nem szokványos témát dolgoznak fel egy ficben, Te pedig mestere vagy ennek. A szereplők is élethűek lettek. Azt nem is kell mondjam, hisz már annyiszor leírtam, hogy BaekYeol forever, ha meg nem akkor KaiBaek. :-D Megint bajba kerülök, mert nem találom a szavakat. ^^
Mérhetetlenül örülök, hogy olvashattam, köszönöm. Az is biztos, hogy a szomorú események ellenére kedvenc one shotjaim közé került és fogom még ezt olvasni, abban biztos lehetsz.
Sok-sok erőt és kitartást küldök az èrettségire. Sikerülni fog, fighting XD
A kámbekedig pedig... Pusz
Juditta <3
Igazság szerint most szégyellem magam, mert te vagy az egyik kedvenc olvasóm, és erőt vett rajtam a lustaság, és eddig várattam a véleményed. Borzalmas vagyok, nem is keresek indokokat, már hamarabb is válaszolhattam volna rá. De remélem azért megérted, mostanában azt sem tudom hol a fejem, de szerdától minden megváltozik, akkor lesz az utolsó vizsgám.
TörlésNa, és akkor most a történet:D :
Igen, baromi hosszú lett, egyébként sokáig gondolkodtam rajta, hogy lehet, hogy ezt két részben kellene publikálnom, aztán úgy döntöttem, hogy mégsem, mert úgy sohasem jó olvasni, legalábbis nekem soha nem volt jó. Ezért már a kész "művet" raktam fel, és bizakodva álltam hozzá, hátha lesz valaki, aki a hosszúsága ellenére is elolvassa.
Úristen, micsoda szavak ezek T_T Egyébként én is valami ilyesmit éreztem az írása közben, de nem hittem volna, hogy ezt sikeresen át is fogom adni. Ez nagyon jólesik, és örülök, hogy így gondolod. Jobban kifejthettem volna Baekhyun életét, ugye? Még nem olvastam vissza, mert én nem szeretem visszaolvasni a történeteimet, de majd ha egyszer megteszem, úgyis fogok benne találni hibát, de már nem tudtam mit írni az életéhez xd Hát, nekem az érettségi valamilyen szinten segített ebben, mert olyan mértékű feszültség és nyughatatlanság volt bennem, hogy simán átéreztem a szokásosnál jobban minden karaktert, és magamnak is szerettem volna bizonyítani ezzel, hogy még nem vesztettem el a fogalmazási képességem, mert a Szívritmus csapdánál azért nagyon levittem a mércét azzal kapcsolatban. Sikerült bizonyítanom, bár nem olyan mértékben, ahogy szerettem volna, de azt hiszem, hogy úgy soha nem is fogok tudni magamnak bizonyítani:D
Én is szeretem a nem szokványos témákat, főleg a mentális betegségeket, vagy a fóbiákat, BAEKYEOL AND KAIBAEK FOREVER AND EVER. Igen, el sem tudtam volna ezt képzelni mással, csak velük, de már igazán rájuk férne egy aranyos kis fluff oneshot isXD
Micsoda szavak ezek, jézusom. Köszönöm szépen, hogy olvastad!:') ♥
Az érettségi... egyébként királyul sikerült minden, viszont matekból úgy megbuktam mint a sicc, hahahaha.
Már közeleg a visszatérésem, azt hiszem, vagy nem biztosXD
Megjötteeem~~ Hát unnie...most sem csalódtam benned:3
VálaszTörlésElőször is...végigsírtam az egészet. Komolyan. Igaz nehezen vettél rá hogy elolvassam, de így utólag nem bánom hogy megtettem, mert egyszerűen kaagdjwbdsjjssjssjshhss a történet! Mindig valami remeket adsz ki a kezedből, és habár a kedvencem akkor is az a történet marad ami miatt elkezdtünk újra beszélgetni, ez is valahol annak a környékén van:33 és neked valahogy jobban mennek a szomorú végkifejletű történetek :D ez így kicsit rövid lett de mivel az előbb kitörölte az egészet amit írtam már nem is emlékszem mit írtam le o.o
De mindegy is, imádlak unnie és még sok-sok ilyen remek írást a népnek:DDDD köszönöm hogy olvashattam:) <3
Minnie
Bevallom neked, hogy Chanyeol üzeneténél kezdve én is nehezen írtam a sorokat, viszont tudtam, hogy mit akarok, és azt hiszem, hogy sikerült. Nem lett ez olyan népszerű történet, mint az első mondjuk, de nekem akkor is sokat jelent mindkettő, mert eddig ez a két Baekyeol oneshotom a legnépszerűbb, eleve a páros miatt, és imádok drámát írni, ami nekem a szívritmus csapda után gyökeres váltás volt. Viszont ebben hamar belerázódtam, mert végre nem kellett visszafognom magam, és szabadjára engedhettem az írástudásom, amivel egy picit meg lettem áldva:D (de csak egy picit)
TörlésAz volt a legelső történetem egyébként, és még emlékszem is, hogy üzenetben mondtad el, hogy mennyire meghatott, még akkor is szipogtál meg minden, kis aranyos voltál:D ♥
Én is imádlak, köszönöm, hogy írtál^^