Szívritmus csapda (BaekYeol, KaiBaek) - negyedik fejezet

A tánc alapja a szenvedély 

Úgy csúszott ki a kezeim közül az irányítás, ahogy a homokszemek szoktak az ujjak közül. Tekintete megvetést sugárzott burkolt undorral, azonban remegő, résnyire nyitott ajkai, és valami titokzatos jellemző az arcmimikáján, amire nem akart, hogy rájöjjek másról árulkodott. Teljesen a falhoz préselte magát, az ujjait kínzóan tördelte, miközben rettegéstől átitatott pislákoló sötétbarna szemei mindenfelé néztek, csak rám nem. Meguntam ezt a felállást, ezért egy leheletnyivel közelebb léptem hozzá, és már-már idegesítően szuggeráltam, hogy végre rám figyeljen.

- Meg fogsz szólalni, vagy némasági fogadalmat tettél? - kérdeztem tőle frusztráltan, de megenyhültem, amikor rémült tekintetét pásztáztam.

- Akkor... én most bejövök neked? - rémület tolult a torkába, amitől egy pillanatra elfelejtett levegőt venni.

- Te idióta, még akkor sem kellenél, ha csak ketten lennénk a Földön! A legjobb barátom vagy, ez nem befolyásolhat semmit, igaz? - bizakodóan kezdtem neki, aztán csalódtam, amikor lemondóan sóhajtott.

- Ezt még fel kell dolgoznom. Eddig miért nem mondtad el? - kérdezte hevesen, mégis szomorú tekintettel.

- Én... nem akartam, hogy előítéletes legyél. Nem akarom, hogy cirkuszi bohóc legyek, és hogy a nemi identitásomra alapozzanak. A világ elítélne emiatt, ahogyan most te is.

- Nem! Szó sincs róla, csak... ezt a helyzetet még szoknom kell.

- Akkor magadra hagylak a gondolataiddal - mondtam letörve, majd villámgyorsan lejöttem a lépcsőkről, egy konok, zsigeri érzéssel - ami egyre csak azt kántálta, hogy most elveszítettem a legjobb barátomat.

A nap további részében én is beálltam pincérnek, hogy megdönthessem a rekordom tányérelejtések terén - de legalább volt, ami lefoglaljon. Jongdae feltűnően tartotta tőlem a tisztes távolságot, és rövid időn belül megtalálta a közös hangot Kyungsooval. Egy felkavaró érzés miatt néha-néha elkaptam pár beszélgetés-fuvallatot, és ilyenkor mentálisan sínylődve konstatáltam magamban, hogy máris talált egy embert, aki betöltheti a tátongó mély lyukat, amit csak egy igaz barát képes. Reménykedtem benne, hogy az irántam érzett undor helye lassan elveszlik, és hogy majd megint baromkodhatunk együtt. Igazság szerint megbántam, hogy elmondtam neki a féltve őrzött titkomat, aminek eddig csak ő tudta áttörni a falait, de Jongdae aljas módon lerombolta azt, ahogy a szívemet is. Valamivel jobb reakcióra számítottam, de mégis mit képzeltem? Hogy az eddig Barney Stinsonnak képzelt barátját hirtelenjében elfogadja majd melegnek? Ugyan, még a felvetés is abszurd.

- Mit csinálsz? El fogod ejteni! - egy éles, megrettent hang zökkentett ki  melankólia-dús állapotomból, de ezzel együtt megmentett két tálca gőzölgő ételt a zuhanás veszélyétől, ahogyan engem is Junmyeon haragjától.

- Nos... kösz - mondtam, miközben próbáltam elkerülni a tekintetét.

- Mi van veled? Rosszul érzed magad?

- Miért aggódsz ilyen hirtelen? - végül ránéztem Chanyeolra, haragtól csillogó szemekkel. 

- Mindig aggódtam érted, amíg Amerikában voltál.

- Hazug idióta... - szinte csak magam elé suttogtam az elfojtott keserű szavakat.

Ezek után kedvtelenül dolgoztam, az egyetlen pozitív kedélyem okát Jongin jelentette, akire olykor lopva, ármánykodóan rápillantottam, ő pedig amikor észrevette egy csábos mosollyal válaszolt. Nem szerettem ezt az interakciót, a szavak nélküli kommunikációt, de ebben a helyzetben borzasztóan élveztem. Most, ebben a pillanatban határozottan Jongin tartotta bennem az egyre elgyengülő lelket. Időközben megérkezett a főnök, aki kérdő pillantásokkal rám meresztette a tekintetét, azonban megenyhült, amikor észrevette a könnyektől csillogó szemeimet. Minden bizonnyal Chanyeol lett volna a téma, de az akkor velősen. Junmyeonnak sosem feleltek meg a tőmondatok, ha valamire kíváncsi volt, akkor az akaratom ellenére is kiszedte belőlem. Végül végre színpadra küldött, hogy élvezhessem az alacsony létszámú közönséget. Ma meglehetősen kevesen fordultak meg az étteremben, de még így is optimális volt a nézőközönség, hogy kiereszthessem a hangomat, és hogy ettől az érzéstől szárnyakat kapjak. Komolyan, minden porcikámmal imádtam énekelni, egyszerűen képtelen voltam elképzelni magam egy igazgatónak, aki a cég falain belül mindent csinál, kivéve amit szeretne. Az annyira nem én lennék... Inkább vállalom, hogy néhanapján egy ügyetlen pincérnek kell lennem, de megőrzöm a magamba vetett hitemet, és az önállóságomat. A színpadon megint az elvetemült nők mindenre elszánt tekintetében égtem. Némelyik beharapott ajkakkal figyelt, vagy csak elakadó lélegzettel bámultak, és szerintem ilyenkor jogosan feltételeztem, hogy egy lelki orgazmusban részesítem őket napról napra. Amikor meguntam a perzselő tekintetek kereszttüzében énekelni, teljes mértékben átadtam magam a zenének, és lehunyt szemekkel kezdtem el dúdolni egy fülbemászó dallamot, amihez később dalszöveg is társult. A hölgyek természetesen nagy kaliberű ovációval támogattak, a dalok végén mindig vastapsokat kaptam, és hitetlenkedő szavakat a hangomra, ami jócskán megnövelte a bizalmamat, ezáltal a rosszkedvem is elillant. Az utolsó dal után Junmyeon minden dolgozót az öltözőbe küldött, ahol bejelentette, hogy ma este mindenkit meghív a házába, mert valami fontosat szeretne bejelenteni. Mindenki kicsattanó örömmel fogadta az ajánlatot, de én nem voltam elragadtatva. Köztudott, hogy Junmyeon rendezi a legjobb házibulikat a városban, de olyankor mindig Jongdae társaságát élveztem, most pedig fennállt a valószínű veszélye annak, hogy egyedül leszek. Láttam a főnökön, hogy kérdésekkel van tele a feje, amire minél előbb választ szeretne kapni. Egy keserédes mosollyal bólintottam, majd elindultam Chanyeolt megkeresni, aki éppen háttal állt nekem. Az utolsó asztalt törölte tükörfényesre, utána levette magáról a kötényt, mire a hátizma tökéletesen kirajzolódott. A látvány szemet gyönyörködtető volt, ahogy az eleganciát sugárzó mattfekete ruhaösszeállítása és az éjfekete haja tökéletesen passzoltak egymáshoz. Igen, Chanyeol határozottan jól nézett ki.

- Végeztél? - kíváncsian kérdeztem, amikor  rám nézett.

- Azt hiszem...

- Akkor kísérj haza - mondtam ellentmondást nem tűrő hangon, mire ő idegesen sóhajtott, majd megadóan bólogatott.

Egy terebélyes mosoly terült szét ajkaimon, minden kétséget kizáróan élveztem, hogy most a csicskám, és meg kell tennie, amit parancsolok neki, mert a reakcióimtól függ a jövője. Még elintézett egy telefonhívást, aminek én természetesen nem lehettem a fültanúja, ezért addig az étterem előtt vártam, a kellemesen hűvös éjszakában. Mikor kiért, a kérdezésem nélkül elindult, én pedig nem akartam még ezt is számon kérni rajta, ezért utána loholtam, mert időközben hatalmas távolság állt be közénk.

- Yah, azt hiszed, hogy mindenki olyan óriás, mint te? Lassíts már! - idegesen korholtam le, miközben megpróbáltam egyenletesen venni a levegőt.

- Vagy gyorsíthatnál a tempódon - háttal állt nekem, de a hangjából még így is éreztem, hogy büszkén elmosolyodott.

Na jó, most volt elég... 

- Vagy vegyél a hátadra - vágtam vissza, de ő hirtelen megtorpant, és szinte biztos voltam benne, hogy az arcán lévő mosoly eltörpült.

Én nyertem.

- Ezt te sem gondolhattad komolyan - az arcára a megdöbbenés minden formája vetődött ki, egy pillanatra még halkan el is nevette magát, de abbahagyta, amint megpillantotta az erélyes tekintetemet.

- De, halálosan komolyan gondoltam. Csináld már! - határozott éllel a hangomban szóltam neki, ő pedig frusztráltan túrt a hajába.

- Ezt nem hiszem el, az előbb még normális voltál! Ezt nem hiszem el - hangja megdöbbentségtől és idegességtől csengett, amikor pedig beértünk egy olyan utcába, ahol nem lézengtek az emberek leguggolt, majd a válla felett hátranézett. - Gyere már!

Csak pár lépésre voltam tőle, ezért a lelkemben tomboló hurrikánnal a két kezemet összekulcsoltam a nyaka körül, hogy magabiztosan tartsam magam. Gyengédséggel ért a térdhajlatom alá, miközben felemelkedett, én pedig úgy éreztem, hogy megszédülök a hirtelen rám törő fölényes magasságtól. Csodálatos volt innen rálátást nyerni szinte mindenre, a vibráló utcai lámpa fényei innen még gyönyörűbbnek hatottak, ahogy íves árnyékokat vetítettek a talajra. Meglepően lassan és nyugodtan sétált, én pedig igyekeztem nem belefúrni a nyakhajlatába a fejem, hogy érezhessem a férfias illatát. Kemény gondolati megterhelések árára végül uralkodni tudtam számomra is furcsa vágyaim felett, és nem csináltam semmi félreérthetőt.

- Chanyeol... apa már megbarátkozott a helyzettel? - kétségek közt vergődve kérdeztem tőle, még magam sem hittem volna, hogy összefüggéstelen szívkalapálással fogom várni a válaszát.

- Nem tudom, Törpe. Három éve most említett téged először - végül elhangzott a kegyetlen válasz, amire úgy éreztem, hogy fel vagyok készülve, de a szívem nem így vélekedett a dolgokról. - Miattam jöttél ide? - őszinte megbánással kérdezte, utána közelebb húzódtam hozzá, hogy a szemébe nézhessek.

- Részben miattad. De már felesleges erről beszélni - halkan sóhajtottam, mire ő egyetértően bólogatott.

- Kezdesz nagyon nehéz lenni.

- Nem gondoltam volna, hogy egy kát lábon járó hisztiroham vagy... Nyugalom, mindjárt ott vagyunk - biztosítottam róla, miközben a szememet forgattam kicsit sem pozitív érzelmeim közepette.

- Nem is vagyok az!

- Inkább siess! Mi ez a lassú tempó? - mondtam csipkelődve, mire ő hangosan kifújta a levegőt, de gyorsabban szelte a lépteit, amitől egy éles pillanatban hátrahőköltem, de Chanyeol megtartott engem.

Nyugodt körülmények között folytattuk az utat, kellemes csendben, és még élveztem volna ezt a majdnem tökéletes aranyközéputat, amikor Chanyeol letett, és szomorúan konstatáltam, hogy a lakásomnál voltunk. Látszólag kellemetlenül érezte magát, és nem tudta eldönteni, hogy pontosan mit is kellene csinálnia, vagy mondania. Egy pillanatra halványan elmosolyodtam ezen, élveztem ez a kiszolgáltatott helyzetet.

- Te is mész Junmyeon bulijára? - kérdezte végül, amitől megtorpantam.

- Nem hiszem - lesütöttem a szemem, egy pillanatra fájdalom tolult a torkomba, és fulladt mélység keletkezett a szívemben.

- Az alkalmazottaknak kötelező menni, mert azt mondta nekem, hogy valamit az étteremmel kapcsolatban szeretne bejelenteni.
- Akkor ez esetben neked is kötelező jönnöd - tettetett komolysággal mondtam, hogy tisztában legyen vele, hogy számára az én szavam szent és sérthetetlen. Aprót bólintott, én pedig folytattam. - Ott találkozunk.
Bizonyára meglepődött, hogy nem parancsoltam meg neki, hogy jöjjön értem és vigyen el háton. Igazság szerint egyedül szerettem volna menni, hogy addig is alaposan átgondoljak mindent, és Jongdae jogos reakcióit. Chanyeol elment, én pedig a puha ágyra huppantam, és fontolóra vettem az esélyeimet. Nem hittem, hogy ez a buli mérföldkő lesz az életemben, de kikapcsolódásnak tökéletesen megfelelt. Nem foglalkoztam túlságosan a külsőmmel, lezser ruhaösszeállítást választottam, amire felvettem egy tintafekete zakót. A hajammal körülbelül annyit foglalkoztam, mint a ruhákkal. Egyébként mindig sokat fektettem a külsőmbe, most viszont annyira rossz lelki állapotomban voltam, hogy egyáltalán csoda volt, hogy hosszas agytorna után rávettem magam erre az egészre. Stílusos késéssel elindultam, felvettem egy adott tempót, amit sikeresen tartottam végig. Junmyeon háza inkább villa volt, amiben könnyedén el lehetett veszni, annyi helyiséggel rendelkezett - és természetesen az udvaron egy hatalmas medence állt, ahol az ilyen érdekfeszítő események voltak megtartva. Hosszan, megtörten sóhajtottam, ahogy egyre közelebb kerültem a helyszínhez.

Ajánlott zene: Ne-Yo - Sexy love 

Hatalmas embertömeg vett körbe, a gyorsan lézengő fiúk és lányok miatt összepréselve, de megtörhetetlenül kerestem az egyetlen személyt, akivel mostanában jól érzem magam, de megtalálni már ennél nehezebb feladatnak bizonyult. Szinte szellemként suhantam át az emberek többségén, hogy találjak egy ideális ülőhelyet arra, ahol egy erős alkohol maró fájdalmába fojthatnám a bánatom. Leültem az "alkoholasztalhoz", mert viszonylag kevesen voltak ezen a területen, és tiszta rálátást láttam mindenre - tényleg mindenre. A lányok ide-oda riszálták magukat, némelyikük volt olyan gátlástalan, hogy keveset takaró fürdőruhában mutogassák magukat a szexre éhes fiúknak. Mindenfelé csókolózó párok voltak, és nem csak a tipikus felállásban. Meglepődtem, hogy mennyi meleg ismerőse volt Junmyeonnak, akik ráadásul egy percig sem zavartatták magukat, mindenki szeme láttára estek egymásnak, nem a legkifinomultabb formában. Foszlányokban még láttam egy nem kívánt ismerős arcot, ami az évek során már idegennek hatott számomra. Reméltem, hogy csak a képzeletem szüleménye mindez, hogy csak egy borzasztó fikció, ami tisztességtelen módon játszadozik velem.
- Téged sem érdekel, hogy hyung mit akar bejelenteni? - kérdezte Jongin mosolyogva, miközben fulladás-szorosan mellém ült. Éreztem az illatát, ami jótékony hatással volt a magas alkoholtartalomra, amit egy pohár lehörpintésével értem el. Most a lehengerlő illatától szédültem, ami rosszabb volt még az alkoholnál is. Egyszerűen megrémisztett a tudat, hogy akaratom ellenére ilyen mértékben vonzódjak valakihez.
- Igazából a bulihoz sincs kedvem.
- Elmondod? - kérdezte puhatolózva, a hangos dübörgéstől kiáramló zene miatt szinte alig hallottam a mély - és szexi- hangját.
- Nem szeretném...
- Ez esetben biztosítalak a jókedvről - mondta gyorsan, majd elvett két italt az asztalról, és az egyiket nagyvonalúan felém nyújtotta. Hezitálva, de elfogadtam a gőzölgő folyadékot, amin elmosolyodott, majd egyetlen húzással megitta, fanyar utóhatasással az arcán.
- Örülök, hogy itt vagy - komolyan mondtam, és erről biztosítani is szerettem volna, de nem tudhattam, hogy milyen reakciókat váltana ki belőle.
- Én is - végül válaszolt egy halovány mosoly kíséretében - Gyere - felém nyújtotta a kezét, amit készségesen elfogadtam, végül a táncoló, egymáshoz dörgölőző embertömeg felé húzott.
- Nem tudok táncolni - mondtam elenyészően, de Jongin arcán nem volt kivehető semmilyen érzelem.
- Akkor most megtanítalak az alapokra - mondta, végül megfogta mindkét kezem, és a nyaka köré kulcsolta. - Először is, a partnereknek mindig közel kell lenniük egymáshoz - egy szempillantás alatt közelebb húzódott, én pedig kizártam a külvilágot, és csak a testemen vándorló kezére tudtam koncentrálni, ami végül megállapodott a derekamon. - Hogy szinte egymás elől szívják el az oxigént - lehunyta a szemét, én pedig szabadon gyönyörködhettem a látványban. Most én tettem egy leheletnyi lépést közelebb, végül beletúrtam a hajába, és az ujjaimat selymes tincsei közé fúrtam. Ő továbbra is bizsergető-gyengéden cirógatta a derekam, én pedig nem tudtam megállni a lábaimon az ingergazdag érintkezések miatt. Csak azért sikerült talpon maradnom, mert ő továbbra is tartott, miközben összesimultunk.
- Jongin... - annyira közel volt, hogy szinte telt ajkaira leheltem a nevét.
- A tánc alapja a szenvedély. A bizsergés. Hogy egy mozdulattól kirázzon a hideg. Érzed? - érzékien végigsimított a felkaromon, én pedig kezdtem érezni, hogy a nadrágom nyughatatlanul dudorodik szavai és tettei hatására. Nem voltam biztos a hangomban, ezért csak bólogattam. - Lehet, hogy nem lennék ilyen bátor az alkohol nélkül.
- Lehet, hogy akkor ennek most örülök - kezeimet a nyaka köré kulcsoltam, ő pedig először csak ringatózni kezdett, majd fokozatosan átvettem a ritmust, így Jongin bevezetett a tánc könnyed bizsergésébe.
- Lehet, hogy kedvellek - lassított, a homlokát az enyémnek döntötte, miközben acélosan, mégis gyengéden szorította a derekamat.
- Lehet, hogy én is téged - euforikus állapotba kerültem, majd ezúttal én simultam hozzá közelebb.
Minden porcikánk összeért, szinte eggyé vált, amitől éreztem, hogy izgalmi állapotba került. Beharapott ajkakkal, már-már észveszejtően lassan vezette le az egyik kezét a fenekemig, amibe végül fenevad szenvedéllyel belemarkolt. El kellett fojtanom egy nyögést, bár felesleges volt - az arcomra rá volt írva, hogy annyira élvezem minden érintését, hogy majd' beleőrülök. Józan állapotban biztos lett volna egy bizonyos határ, amit nem engedtem volna átlépni első alkalommal, de az alkohol megtette a nemeslelkű hatását. Már rég nem éreztem magam ilyen egésznek, elevennek és szabadnak. Már elfelejtettem milyen, ha valaki kiegészíti a lelkem, egyáltalán magát az érzést. De most ő volt a levegő a tüdőmben, a vér az ereimben; ő adott megmagyarázhatatlan érzéseket.
- Mit csináltok? - előttünk termett Jongdae, mi pedig Jonginnal azonnal szétrebbentünk. Jongdae rárakta mindkettőnk hátára a kezét, és próbálta túlordibálni a zenét. Furcsa, Jonginnal akkor is megértettük egymást, ha csak suttogtunk - bár igaz, hogy ilyenkor lehetetlenül közel kerültünk egymáshoz. 
- Baszd meg, Jongdae! - idegesen, szinte a fogaim közt szűrve mondtam neki.
- Öreg, mindjárt visszahozom őt, és folytathatjátok a ruhásdugást - Jongin felé intézte a szavait, a végén még rá is kacsintott.
Én pedig ledöbbenve figyeltem mindezt, mert a reakciójából ítélve nem botránkozott az előbb látottakon, és a tekintete semmilyen megbújt undorról nem árulkodott, ami határozottan megnyugtatott, hiába rontotta el az eléggé felhevült pillanatot. Elkezdett húzni a kiindulóponthoz, az alkoholasztalhoz. Láttam rajta, hogy már volt benne némi ital, de még összeszedetten a tudatában volt mindennek.
- Akkor már nem zavar, hogy meleg vagyok? - kérdeztem bizonytalanul.
- Nem, amúgy sem az zavart, hanem hogy nem mondtad el - hadarva mondta, összezavarodottan, miközben egy újabb pohár erős italt hörpintett le.
- Mit akartál mondani?
- Mit kellene tennem? Baekhyun, mit csináljak? - kérdezte kétségbeeséstől csillogó szemekkel, majd feldúltan a hajába túrt.
- Mondd már!
- Szóval, én azt hiszem... tetszik Junmyeon. 

____________________________________________________________

Sziasztok:)
Először is, sajnálom, hogy nem volt benne Suchen moment, de úgy látszik, hogy az a páros még várat magára - vagy a kiszámíthatatlanságomra hagyatkozva lehet, hogy nem is lesz benne. Egyébként elárulok egy titkot: minden rajtatok múlik. Mert általában úgy mozgatom a szálakat, hogy mindenkinek megfeleljen, és a ti véleményeitek befolyásolják a döntéseimet.
Kíváncsi vagyok, hogy mennyien írnátok nekem véleményt, ha nem tennék fel kérdéseket. Mert nem akarom azt megkapni, hogy csak azért kapok viszonylag sok véleményt, mert a bejegyzés alatt csak a kérdésekre válaszolnak nekem (bizonyára már megfordult valakinek a fejében). Ezért szeretnék megkérni mindenkit, hogy írjatok nekem véleményt, mert az nemcsak jólesik a szívemnek, hanem szeretném tudni a meglátásaitokat, hogy milyen reakciókat váltanak ki belőletek például a párosok, vagy Baekhyun érzelmei, esetleg Chanyeol.