Ajánlott zene: Follow The Flow - Szélcsend
A halálfehér szoba esszenciáját a monoton csipogás és egy szerelmes pár búcsúja tölti meg. Fogják egymás kezét, amelyen már eljártak a megviselt évek, viszont még mindig olyan szorosan, ahogy a legelején tették. Az idős hölgy nem tud már beszélni a fájdalomtól, az úr pedig egy biccentéssel jelzi neki, hogy semmi baj, csak pihenjen. Fáradt-megtört szemei megtelnek bánatkönnyekkel, úgy tekint rá férjére, miközben hatvan év fáradhatatlan szeretete csillog lélektükrében. Már mindenkitől elbúcsúzott, aki fontos volt számára, így az utolsó néhány órát szerették volna csak kettesben tölteni, békességben.
A helyiségbe belép a nővérke ellenőrizni a beteg állapotát. Különösen a sorsán viseli a idős nőt, hiszen minden egyes nap látja, ahogy a férfi gyakorlatilag meg sem mozdul mellőle, na meg temérdek mennyiségű emléket mesélt neki a kapcsolatukról. Hogy hogyan ismerkedtek meg, hogy minden évvel egyre csodálatosabb volt a házasságuk, aztán jöttek a gyerekek, akik még színesebbé tették az életüket, olykor felforgatták azt. A gyerekek már csak ilyenek, azonban minden kincset megérnek - mondta mindig. Ők ketten a világot jelentették egymásnak, és most egy darabot kitépnek belőle is.
A lány mindent készségesen végighallgatott akkor, és valósággal itta a szavait, mintha kitárult volna egy új univerzum előtte, amilyet eddig még nem ismert önzetlenségről, háláról, kötelékről. Szóvá is tette, hogy Ő is ilyet szeretne, tökéletes házasságot. A vénség válasza elgondolkodtatta; aki szerint nem létezik tökéletes, mert bármiféle kapcsolat tele van nehézséggel, kompromisszummal és sok más negatív tényezővel is - csak meg kell találni azt a bizonyos személyt, akiért megéri mindez és nagyon szerencsésnek érezte magát, hogy neki sikerült.
- Megkérdezhetem, mennyi ideje van hátra a feleségemnek?
- Nem tudom megmondani pontosan. Talán órák. Talán percek. Annyira sajnálom!
- Köszönöm. De csak kevés időre fogunk elválni. Még van egy kis dolgom itt, aztán megint együtt leszünk – mondja mosolyogva, ámbár lelke apró darabokra hullik.
Az elmúlás bús szellője mindig nehéz, ennek ellenére hozzátartozik az élet körforgásához. Néha orkáni viharként tombol, tornádókat felkavarva az emberi lényben, néha pedig beletörődően végigcirógatja a bőrt, nyugodalmat adva neki a lágy fuvallat. Egy biztos; a halál nem válogat. Ő is tudja.
Ugyanolyan erősen megszorítja kedvese kezét utoljára, ahogy mindig is tette, miközben könnyeit törölgetve egy gondolat jár a fejében.
A mennyben is fogom majd a kezed.
Szia!^^
VálaszTörlésTyű, hát párszor el kellett olvasnom, hogy egy épkézláb mondatot meg tudjak róla fogalmazni, ne csak egy nagy katyvaszt, ami most a fejemben van :'D
Suliban beleolvastam, viszont éreztem, hogy akkor nem voltam abban a lelki állapotban, hogy teljesen erre a témára tudjak hangolódni, így elnapoltam. És most, hogy elolvastam, hát... Megkönnyeztem. Az a szörnyű teher, ami ilyenkor az emberen lehet, mikor a saját párját búcsúztatja. A halál közelségét egy családtagon/ismerősön keresztül sokan tapasztalták már, viszont ez egészen más, jóval nehezebb lehet. Ahogy írtad is, a másik felét veszíti az ember. Vajon mire gondolhatnak ilyenkor? Csupa boldog emlék kerül felszínre vagy csak a halálra gondol és hogy soha többé nem látja esetleg semmire? Szörnyen ijesztő lehet azt hallani, hogy percek vannak hátra az életéből. Nagyon sokáig nem akarom inkább megtapasztalni. Azt hiszem erre mondják, hogy "ha kettőnk közül valamelyikőnk meghal, én akarok az lenni, mert nélküled nem tudnék élni." kissé önző, de érthető mondat.
Nem egy könnyű témájú egypercest írtál, és szerintem ennek az is az oka, hogy közben ott motoszkálta kellemesség a régi emlékekben illetve a nővérkében. Annyira bensőséges "titkokat" osztott meg, és ahogy leírtad, olyan mintha egy mama-unoka beszélgetést olvashattunk volna.
A cím nagyon tetszett. Teljesen átadja a búcsúnak az érzését, miszerint egyszer mindennek vége, így az sem tarthat örökké.
A szél hasonlattal, pedig gyönyörűen kapcsoltad a dalhoz.
Az utolsó mondat annyira keserédes, hogy nem igaz..TT
Köszönöm, hogy olvashattam, nagyon várom a következőt, hogy milyen csodával ajándékozol meg minket!^^
Nem sok minden újat tudok hozzáfűzni, mert olyan mély és nehéz témáról írtál, hogy kevésnek érzem én magam ehhez. Mint mondam, egypercbe sűrítettél egy egész életet, a kezdetet és a véget, azt is olyan Vivis szívfacsaró módon. Csodásan írsz, csodásan fájdalmasat írtál egy csodás kötelékről, szeretetről, szerelemről, érzésekről, életről, halálról. Remélem, ezt az önzetlen, tiszta szeretetet mind megtapasztaljuk egyszer valakivel.
VálaszTörlésKöszönöm, hogy olvashattam! <3
Szia^^
VálaszTörlésNagyon nehéz témát választottál, de gyönyörűen tártad a szemünk elé. Nekem a Szerelmünk lapjai jutott róla az eszembe:-)
Azért is volt szívmelengető olvasni a soraid, mert manapság annyi válás van, annyian megutálják a másikat pár év leforgása alatt, vagy csak szimplán közömbössé válnak egymás iránt.
Nekem a nővérke is nagyon szimpatikus volt. Sajnos nálunk nem tudom elképzelni, hogy egy ápolónőnek lenne arra ideje vagy kedve, hogy történeteket hallgasson végig. Rohannak egyik betegtől a másikhoz, vagy csupán annyira elegük van mindenből, hogy örülnek, ha minél előbb szabadulhatnak. Persze biztosan vannak kivételek, de nekem ez a szép magyar valóság ugrott be elsőre:-(
A bácsi válasza a nincs tökéletesről annyira tökéletes volt! Hogy meg kell találni azt a személyt, akiért minden faszság megéri (bocsánat, hogy nem szó szerint idéztemXDD)
Habár ez nem egy tipikus happy enddel végződő történet, mégis úgy érzem, hogy az, mert mi lehetne annál szebb, hogy úgy távozik valaki, hogy közben az ember, akit a legjobban szeret a kezét fogja? Még ha igazán ilyenkor már nincs is magánál a haldokló, hiszek benne, hogy érzi, hallja, ami körülötte történik. És csodálatos volt a bácsi hozzáállása, az, hogy tudta, csak egy kis időre válnak el. Szerintem ez egy idilli búcsúzás volt, mert nyilván máshogy éli meg az, aki huszonévesen elveszti a szerelmét, édesanyját, gyermekét... De egyszer mindannyian meghalunk, ez ellen úgysem lehet tenni, és öregen, egy szép élettel a háta mögött szerintem ez így csodálatosnak mondható.
Számomra reményt adó volt ez a kis novella. Remény az emberi jóságra és a sírig tartó szeretetre.
Köszönöm, hogy megosztottad velünk ezt a szívhez szóló szösszenetet^^ Kíváncsian várom a következő kört!<3