Csípős-hideg a levegő ezen a csillagtalan estén, az ég fekete vászna letelepszik az autópálya csendjére; úgy tűnik, ma ismét ezt a fáradt magányt szánta nekem a sors. Mostanában korahajnalban bolyongok a városban, azonosulok fesztelen ritmusával, miközben kizárom a gondolataimat, amelyektől nappal képtelen vagyok szabadulni. Általában sétálok, nézem a Han-folyót a hídról, vagy csak egész egyszerűen megállok pár percre elbújni az éjszaka sötétjében. Ilyenkor engedem el mindazt, amit nappal nem tudtam. Mintha teljesen kiürülne a lelkem, kilélegzem a fájdalmat, hogy másnapra legyen neki még egy kis hely. Az a legszomorúbb az egészben, hogy ez már egy természetes rutinná vált számomra, nem is akartam rajta változtatni.
Azt hittem, ugyanolyan monoton éjnek nézek elébe, ezért el is indultam a szokásos útirányba, viszont azzal nem számoltam, hogy egy férfi szomorú alakja fog kerülni elém. Pár méterre áll tőlem, a folyót bámulja, ujjait erősen a korlátnak feszíti, abból is érzem, hogy legszívesebben ordítana. Tegyem meg? Ne tegyem meg? Szinte hallom, ahogy minduntalan mantrázza magában, saját válaszát követelve, amelyet végül nem kap meg. Tudom, hogy ez jár a fejében – hiszen ugyanilyen kínzó érzések kavarognak bennem is egy ideje. Óvatos léptekkel közelítem meg, eggyéolvadok a sötéttel, közben a szívem annyira gyorsan ver, hogy félek, mindjárt kiugrik a helyéről. Remeg a kezem, hiába akarok megszólalni, némaság szorítja a torkom. Valósággal megfagy a levegő, a pillanat, amikor teste körvonala, arcának íve, szemei szenvedéssel megtelt barnasága találkoznak az enyémmel. Azt gondoltam, egy idegent csak le kell beszélnem az öngyilkosságról, aztán mindenki ott folytatja, ahol abbahagyta; ámbár azzal nem számoltam, hogy mi lesz, ha ismerni fogom az illetőt. Mit tegyek? Hogy kezdjem egyáltalán el? Életem legnagyobb viszonzatlan szerelme áll velem szemben, a lehető legsebezhetőbben, amit ember csak el tud képzelni.
– Taehyung... – Végül csak kimondom a nevét, hogy kiszakítsam gondolatai közül, hogy ne merüljön tovább egy olyan óceánban, amely teljesen elnyelné Őt.
– Ismerjük egymást?
– Igen. Vagyis nem. Nem igazán. Egy egyetemre jártunk, párszor együtt buliztunk Hobi hyung miatt – mondom megilletődve, miközben próbálok a testemmel nyugodtságot sugározni.
Micsoda évek voltak! A legjobb emlékeim abszolút hozzá vezetnek vissza. Amikor először megláttam, felrobbant bennem valami. Egyszerre tombolt bennem az idegtépő vágy, a nyughatatlanság és a gyáva reménytelenség is, hogy sosem lehet az enyém. Beértem annyival is, hogy csodálhattam szünetekben, a folyosón, mert sosem volt együtt óránk; vagy éppen ezeken a bulikon, ahol néha még váltottunk is pár szót. Imádtam az ártatlan mosolyát, a gyönyörű testét, angyal-arcát, de ami a legjobban megfogott benne, az a csodálatos lelke, amelyet sajnos nem ismerhettem igazán meg, csupán másoktól hallhattam róla. Hoseok rengeteget mesélt róla, az egyik legjobb barátja volt. Tudtam, hogy szereti a művészetet, a jó zenét, ami bemászik a sejtjeid közé, a klasszikus filmeket és a fiúkat is. Az első pillanattól kezdve, hogy felfigyeltem rá, mindig volt valaki mellette; igazából örültem, hogy Ő boldog, még ha fájt is látnom mással. Odáig voltam érte, és úgy tűnik, hogy ennyi idő után sem léptem túl rajta.
– Jungkook?
– Igen – bólogatok, majd gondolkodóba esem, mit is mondhatnék, mert ebben a pillanatban bármi jobb, mint a csend. – Én...
– Tudom, mire gondolsz – rezzenéstelen hangja egy pillanatra kizökkent, nehéz sóhaja elárulja Őt. – Nem akartam megtenni, csak levegőznöm kellett.
– Hajnali háromkor?
– Ilyenkor a legjobb, nem? Különben te sem lennél itt. – Tisztában vagyok vele, mire gondol, és teljes mértékben igaza van.
Azt mondják, hogy a legrosszabb dolog a világon, ha már nem érzel többé, csak összenyom a semmi. Meg merném kockáztatni, hogy most, ebben a pillanatban mindketten megadtunk volna bármit azért, ha valaki elveszi tőlünk ezt a borzalmas sínylődést, és a helyére érdektelenséget ad. Szorít a mellkasom, mert elképzelésem sincs milyen keserűség érte, mennyi baja lehet. Egyhelyben áll, amióta tekintetünk egymásba mélyült, nem is nagyon tett több mozdulatot. Szemei duzzadtak a sírástól, próbál észrevétlenül szipogni, de ebben a sikító hangtalanságban nem tudja elrejteni előlem ezeket.
– Ha itt vagyok, sok mindenen gondolkodom – mondom halkan, majd elfordulok tőle, a folyót kezdem nézni. – Mindenki az elengedésről beszél, de nekem az nem megy. Viszont muszáj egy kis részétől elválnom, mert többet tényleg nem tudnék elviselni.
– Hogy tudod ezt megtenni? – kérdezi, miközben a köztünk lévő távolságot megszünteti.
– Elárulom, ha te is elmondod, mit csinálsz itt valójában hajnali háromkor.
– Rendben van – egyezik bele, majd olyan szemeket mereszt rám, mintha a világ összes titkát készülnék vele megosztani.
Érdekes, de úgy érzem, neki beszélhetek erről, pedig eddig nem tettem ezt meg senkivel, aki fontos számomra. Gyakran cipelem egyedül a terheimet, mert egyszerűen úgy élem meg ezeket a szituációkat, hogy nem akarok én lenni az, aki panaszkodik másoknak. Meg aztán, ezzel még én sem tudok megbirkózni, hogy várjam el mástól, hogy megtegye. Taehyung más, gyakorlatilag nem ismerjük egymást, legalábbis Ő nem ismer, így könnyebb megnyílnom előtte.
– Elveszítettem az egyik legfontosabb embert az életemben kereken egy hónapja. Néha úgy érzem, hogy utána akarok menni. De olyankor kijövök ide, sétálok és magam mellé képzelem Őt, hogy mit tenne a helyemben. Mindig azt mondta, hogy lélegezzem ki a fájdalmat, mert ki tudja, milyen nagyobb kínt hoz a holnap, ami már tényleg fel fog emészteni. Úgyhogy ezt szoktam csinálni. Csak... lélegzem.
– Sajnálom. – Kezét a hátamra teszi, biztató-gyengéden simít végig rajta, engem pedig átjár a melegség.
– Az, hogy idővel könnyebb lesz, hülyeség. Nekem egyre nehezebb. Viszont tényleg nem lehet így létezni, de ha csak élsz és lélegzel, amíg minden ilyen szar, egyszer visszatérsz a régi kerékvágásba, a szarból pedig elviselhető lesz - mondom őszintén, próbálom a tekintetét magamra vonni, azonban ő a víz sodrását követi.
– Szoktál sírni? Mondjon bárki bármit, egy kiadós sírás csodákra képes olykor.
– Igen, szoktam.
– Ez tetszik.
– Micsoda?
– A kendőzetlen igazság. Tetszik, hogy ennyire őszinte vagy. Ezért én is az leszek veled - tart egy kis szünetet, majd rám emeli sötét szemeit. – Talán ha nem lettél volna itt, megtettem volna. Borzalmas gondolatok voltak bennem.
– Elmeséled?
– A párommal már egyetem óta együtt vagyunk. Ő a lelkitársam, de... voltak gondjaink. Mint mindenkinek. És próbáltuk őket helyrehozni, de van az a pont, hogy már nem lehet. Amikor szakítani akartam két éve, azt mondta, hogyha elhagyom, megöli magát. Ezért vele maradtam. De már két hete folyamatosan veszekszünk, megint felhozta ezt, és én ma besokalltam, kisétáltam azon a kibaszott ajtón. Soha nem voltak öngyilkos hajlamaim. Csak azt akartam, hogy szenvedjen... hogy amit Ő csak mondott, én meg is teszem, mindezt miatta, mert lelkileg zsarolt, nem engedett el. Tudom, ha én meghalok, akkor olyan szenvedéssel kell együtt élnie, hogy azt is megbánja, hogy egyáltalán megismertük egymást.
– Hűha.
– Tudom. Nagyon rossz ember vagyok. Egy önző idióta – mondja túlzó indulattal hangjában, miközben lehajtja fejét.
– Nem vagy az. Nincsenek rossz emberek, csak olyanok, akik rossz döntéseket hoznak, vagy csinálnak. Az a lényeg, hogy nem tetted meg, és most megkönnyebbültem, hogy pont itt voltam.
– Köszönöm, Jungkook. Fura, sokkal jobban érzem magam - enyhe mosoly kúszik arcára, amelytől nekem is jobb kedvem lesz. – Csak azt remélem, hogy nem fog semmi hülyeséget csinálni.
– Teljesen biztos vagyok benne, hogy nem fog. De mások döntését ne érezd a te hibádnak. Jöhet egy másik kendőzetlen igazság? – félve kérdem, Ő pedig bólint. Kiugrik a szívem a helyéről, reszelősen sóhajtok fel, de úgy érzem, ez egy vissza nem térő alkalom, amit muszáj kihasználnom. – Mindig tetszettél, sőt. Azt hiszem, kedvellek téged már nagyon régóta. Nem akarom, hogy ez most erőltetett legyen, és hogy azonnal válaszolj, mert egy ilyen folyamathoz idő kell. Csak jöttek az igazságok, és már nem bírtam tovább magamban tartani. Ne haragudj.
Nem szól semmit, csak maga elé tekint. Nem tudom megfejteni, mire gondolhat, de az biztos, hogy én mindjárt összeesek. Tördelem az ujjaim, kétségbeesetten, tehetetlenül nézek rá és már alig várom, hogy kiolvashassak valamit csillogó szempárjából.
– Ezek után is kedvelsz? – Csupán ennyit kérdez.
– Most még jobban, mint előtte.
– Őszintén, irtó vonzó vagy, és a kendőzetlen igazság nevében most azonnal megcsókolnálak, de nem tehetem meg, nem lenne fair. Viszont, egy picit később találkozhatnánk más helyen, ahol nem fagyunk szét mindketten – fejezi be egy szuszra, a végén aranyosan felnevet, téglalap alakú, gyönyörű mosolyát megmutatva. – Hú, ez jó érzés volt.
– Mert az igazság felszabadít.
– És olykor összeroppant.
– Igazad van. Azonban, ha a jó embernek mondod el, akkor érezned kell a lelkedben, hogy minden rendben lesz – mondom teljesen elragadtatva, végig Őt bámulva.
– Elviselhetően rendben?
Amikor rám néz, teljesen elveszek benne, a hajnali tompaságban olyan vibrálóan hat rám, hogy még a hideget sem észlelem. Kilök magából a világ, átkerülök az Övébe, ahol senki más nem létezik, csak mi ketten. Talán Ő a gyógyír mindenre, most először értékelem át magamban azt a mondást, hogy minden vég egy új kezdet. Úgy érzem, hogy bármeddig képes lennék rá várni, és meg is fogom tenni, mert itt és most, a lelke belegurult karjaimba.
– Elviselhetően rendben.
Szia!^^
VálaszTörlésOMG, hát most rájöttem, hogy rendesen hiányoztak az írásaid, ezt a novellád annyira jó volt olvasni, és ráadásul Taekook is haha. Annyira megfogott már az elején az egésznek a hangulata, nagyon tetszett a “csillagtalan ég” kifejezés, meg maga a fájdalom kilélegzése, nagyon megkapó, meg elgondolkodtató volt. Annyira bele tudtam képzelni magam ebbe az éjszakai sétába, én imádok sétálni, este meg főleg, annyira békés és megnyugtató tud lenni, meg ilyenkor jönnek a legjobb ötleteim, valahogy az agyam jobban működik, mint máskor.
Annyira szörnyű egyébként ezekbe az öngyilkosságokba belegondolni, és ez egy annyira mély téma tud lenni, és hát pont a Han-folyó partján voltak most ők is, ahol köztudottan milyen sokan lesznek öngyilkosok :( de annak nagyon örülök, hogy nem nyírtad ki a végére egyiküket sem xd
Olyan sorsszerű volt egyébként a találkozásuk, tényleg pont a legkülönösebb helyen és időpontban, egy ilyen helyzetben újra találkoztak, vagyis hát a lelkük, és a cím is annyira találó volt, ahogy rátaláltak egymásban a sötétségből kivezető útra, hát tényleg csodálatos volt. Nagyon át tudtam érezni, ahogy Jungkook valakinek az elvesztéséről beszélt, hogy minden amit tehet az ember, hogy sikerüljön feldolgozni a dolgot, igazából a lélegzés, és csak azért is folytatni kell, és nem föladni, mert idővel könnyebb lesz.
Az is annyira tetszett, mikor a sírásról beszéltek, mert hát sajnos sokszor a gyengeséggel párosítják, meg azt mondják, hogy a férfiak nem sírhatnak, ami elképesztően nagy hülyeség. A sírás igenis bátorság, és szüksége is van rá az embernek, mert néha már túlcsordulnak az érzelmek és máshogy nem lehet kezelni ezt. Egyébként ezt a való életben is tökre bírom a fiúkban, hogy nem félnek sírni akár a színpadon, megmutatni ezt az érzékeny és sebezhető oldalukat, ez akkora kincs szerintem ‹3
Az a helyzet, amiben pedig Tae volt… hát szörnyű, de sajnos nagyon gyakori a mai világban. Nekem is van egy barátnőm, aki anno volt egy kb ugyanilyen helyzetben, hát én teljesen kivoltam már csak a sztoritól is, undorítónak tartom ezeket a manipulatív játszmákat, amivel néhány ember próbál felülkerekedni a másikon, mert fél hogy egyedül marad, vagy csak szimplán társfüggő, és ezzel tönkre tesz egy másik embert. És szerintem hatalmas erő és bátorság kell ahhoz, hogy valaki egy ilyen toxikus kapcsolatból ki tudjon szállni.
A legeslegjobban mégis a legvégén levő párbeszéd tetszett nekem, onnantól, hogy “az igazság felszabadít”. Hát anyám, attól libabőrös lettem rendesen, a szavak mögött megbúvó igazság, meg az új kezdet, az elviselhetően rendben levő dolgok, meg hát a “lelke belegurult a karjaimba” szókapcsolat elképesztően megfogott, csodálatos megfogalmazás, és a legszebb befejezése a novellának.
Pár gondolatot még ki szeretnék emelni, mert még vannak, amik nagyon megragadtak :D
“Azt mondják, hogy a legrosszabb dolog a világon, ha már nem érzel többé, csak összenyom a semmi.” Ezt annyira szépen fogalmaztad meg, és tényleg mennyire igaz. Bár én szerintem még sosem voltam ilyen helyzetben, valahogy mindig az a problémám, hogy túl sokmindent érzek xd de mégis nagyon passzolt a novella gondolatvilágához, meg érzelmeihez ez a mondat.
“Gyakran cipelem egyedül a terheimet, mert egyszerűen úgy élem meg ezeket a szituációkat, hogy nem akarok én lenni az, aki panaszkodik másoknak. Meg aztán, ezzel még én sem tudok megbirkózni, hogy várjam el mástól, hogy megtegye.” Na ezzel meg így ahogy van borzasztóan tudok azonosulni, mintha rólam írtad volna xd
"Nincsenek rossz emberek, csak olyanok, akik rossz döntéseket hoznak, vagy csinálnak." ez pedig egy másik nagy igazság, és sajnos olyan sokaknak siklik ki az életük a rossz döntéseik miatt :( de ezekből mindig van kiút, csak hinni kell benne, és örülök, hogy most ebben a novellában is pozitív végkifejlete lett a dolgoknak.
Megint hatalmas élmény volt olvasni a novellád, tényleg elképesztően tetszett, nagyon megfogtak a benne levő gondolatok és érzelmek, és az egész téma, amit választottál nagyon elgondolkodtató volt.
Köszönöm, hogy olvashattam, nagyon várom már a következőt is!^^
Szia!^^
TörlésOlyan hosszú választ írtam neked, hogy nem engedte elkuldeni egybe XD
Hát bevallom, nem ilyen első véleményre számítottam, mert én úgy érzem, hogy nem lett valami jó ez a novella, meg tényleg nem így akartam de az eredeti ötletem sokkal hosszabb lett volna és most nem jött több. Viszont most annyira megnyugodtam, és nagyon örülök neki, hogy te bele-és átláttál mindent, amit mondani akartam a gondolatokkal ;; Még Viviennek említettem is, hogy ezt most annyira Annásnak érzem, pedig akkor még csak a közepén jártam, de már akkor az a feelingem volt.
Jaj igen, a Han-folyó... Gondoltam arra, hogy ki kellene hagynom, de valamiért csak ez lebegett a szemem előtt, hogy ott kell talalkozniuk, de biztos valami doramaba láttam ezt. És hát egy kicsit megvaltoztattam a torteneseket, mert ahogy megjelent lelki szemeim előtt, az Vminkook lett volna, Taehyung párja Jimin lett volna, aztán Taekook reggelig setalgat és látják a hírekbe, hogy meghalt egy férfi, aztán Taehyung lélegzete elakad, de esküszöm mindenre, hogy nem volt szívem ezt tenni Jiminnel, amin egyébként én lepődtem meg a legjobban XD lehet ez valami nagy dolognak a kezdete hahaha.
A cím Vivien érdeme, én először azt szántam neki, hogy "Léleklátó", amit így utólag belatom, hogy azért magyarazkodnom kellett volna mire gondolok, ez pedig remélem mindenkinek egyértelmű.
Hát ilyenkor, november táján ha pont úgy jön ki a lépés és van challenge, akkor mindig beleszőttem ezt a fájdalmat a szívemből, itt most Kook kapta meg, egy előző novellamba Taehyung. Ha erre gondolok, még mindig úgy érzem, hogy ez nem fog elmulni, és amúgy az idő tényleg nem oldja meg, nálam nem. Úgyhogy tényleg csak nap nap után jön, valamelyik rosszabb, valamelyik jobb.
Igen ;; Pontosan erre gondoltam. Ez is játszódott le a fejemben, hogy ezért kérdezte ezt meg Tae, mert Kook nem tűnt neki olyannak, aki kiadna sírás formájában az érzelmeit, de tanácsolni szerette volna neki, ha még eddig nem tette hát tegye, mert néha a sírás jelenti a megkönnyebbülést. És azzal hogy Kook azt mondta szokott sírni, Taehyungban megmozdult valami. Én is amúgy szeretem ezt bennük, bár néha velük sírok, pl most is néztem ahogy Kook búcsúzik a koncerten és könnybe lábadt a szemem hogy te jó ég te kis csoda ne sírj mert én is sírni fogok ;;;
Hát ez valami borzalmas lehet. Szerencsére ezt a részét nem saját magamról írtam, de belegondolni is szörnyű lehet, amit ilyenkor átél egy ember, ha toxikus kapcsolatba van és a párja ilyen lelki terrorban tartja.
TörlésJaj, ennek nagyon örülök, kajak nem gondoltam volna, hogy ennyire tetszeni fog 🥺 Annak mindenképp szerettem volna nagy szerepet szánni, hogy az igazság mennyire fontos, és hogy valakire milyen hatással lehet az, ha saját magának is kimondja, ami eddig csak ott lappangott a felszínen.
Én amúgy mindig azt mondom, hogy addig jó, amíg valami/valaki még ha utalatot is vált ki belőlem, de akkor is kivalt valamit, mert az érdektelenségnél nincs szarabb dolog, de ez akkor is így van, ha a te iranyodba adja valaki. Szóval ez bizonyos szinten, valaminél igaz, dehat rip, én is túlérző vagyok több dolognal is xd
Amúgy ez az osszenyom a semmi megint egy Byealex zene, mint anno a cím ötletem is erre jött, az Inhale sky, exhale stars-nál.
"És akkor van, hogy haza nem akarok menni
Mert otthon azt érzem, hogy összenyom a semmi
Az utcán kóválygok, ha nincsen velem senki
Ha mégis lenne, egyedül akarok lenni"
Szerintem ez is a kedvenc részem a zenéből, meg hát a refrén.
Uh, hát pacsi. Amúgy néha ijesztő, mennyi dologban hasonlítunk és hogy mennyire egyet gondolunk adott helyzetekben, pl a daloknál is akár páros terén, meg hát ez a mondat ez abszolút én vagyok. Mindent elnyomok magamban, pedig tudom, hogy csak saját magam emesztem, de tényleg van bennem valami gát, ami nem engedi hogy másnak beszéljek a fajdalmaimrol.
Igen, nemrég láttam egy videót Szabó Pétertől, ahogy arról beszélt, hogy régen alkoholista volt, és volt is egy balesete ebből kifolyólag, amit egy új eselynek tekintett, mert akár bele is halhatott volna. És ő is mondta, hogy a rossz döntései határozták meg, amit szeretett volna kompenzálni végre a jó donteseivel. Dehat az ember nem mindig érzi, hogy mi a jó és mi a rossz, csak bízni tud benne, hogy végül jó lesz. Nagyon inspiráló volt még hallgatni is, meg hát kajak egyetlen döntés is meghatarozhatja egy ember életét, akár negatív, akár pozitív irányba is. Most épp néztük oppa új doramajat, a One ordinary dayt, és egyből ez volt bennem, hogy na baszki, mi lett volna ha inkább elmegy abba a buliba, és nem marad a csajjal tovább a kelleténél.
Köszönöm szépen, hogy írtál, nagyon jólesik a véleményed! ;;
Szia^^
VálaszTörlésNem tudom, miért nem vagy megelégedve ezzel a novelláddal, mert én nem találtam benne semmi kivetnivalót^^
Az első bekezdésben az fogott meg a legjobban, hogy kilélegzi a fájdalmat, hogy másnapra legyen neki egy kis hely… Ezzel nagyon jól vázoltad, hogy annyira szenved, hogy nem azért akar megszabadulni egy adag fájdalomtól, hogy könnyebb legyen neki, hanem azért, hogy elférjen benne a következő adag. Engem ez eléggé szíven ütött, pedig még semmit nem tudtam a történet további alakulásáról.
Az meglepetés volt számomra, hogy nem idegenekként találkoztak, sőt, nemhogy ismerték egymást, Jungkook nagy viszonzatlan szerelméről van szó.
Örültem, hogy Tae nem akart öngyilkos lenni, mert addig minden jel arra mutatott.
„Azt mondják, hogy a legrosszabb dolog a világon, ha már nem érzel többé, csak összenyom a semmi.” Ez volt a következő mondat, ami jól betalált nálam. Ahogy többször visszaolvastam, az futott át rajtam, hogy én már éreztem ilyet, és milyen jó, hogy túl vagyok rajta:-)
Egyébként én is úgy gondolom, hogy az hülyeség, hogy valakinek a hiánya idővel könnyebb lesz. Én pl. egyre jobban hiányolom a nagypapámat, főleg akkor, amikor valami nagy dolog történik, és úgy sajnálom, hogy erről meg arról is lemaradt…
A sírásról mindenki úgy vélekedik, hogy egy rossz dolog, hogy nevetni sokkal jobb, ami persze igaz, de a legrosszabb az, amikor valaki nem adja ki a fájdalmát, és csak gyűlik és gyűlik benne. Szerintem kevés felszabadítóbb dolog létezik a sírásnál.
Azt nagyon nagy gerinctelenségnek tartom, ha valaki azzal fenyegetőzik, hogy megöli magát, ha nem marad vele a másik. Ráadásul ilyenkor nem érzi ezt a helyzetet ultra gáznak? Hogy a másik csak azért marad vele, mert félti az életét, különben már semmi nem köti hozzá? Én sosem tudnák valakit így magamhoz láncolni, aki már nem szeretne velem lenni… Akkor már semmi sem lenne ugyanaz.
„Nincsenek rossz emberek, csak olyanok, akik rossz döntéseket hoznak, vagy csinálnak.” Fú, ez megint egy akkora nagy életbölcsesség volt. Tényleg a döntéseinken múlik minden.
Nekem nagyon tetszett, hogy Jungkook ott helyben bevallotta, hogy mit érez Taehyung iránt, és nem parázott azon, hogy miként fog reagálni rá, nem ez lenne a megfelelő hely és idő…
Aranyos volt ez a kendőzetlen igazságos „játék”, és az is, hogy Tae a végére már poénkodni is tudott a helyzet komolysága ellenére.
A másik, amit nagyon aranyosnak találtam az az elviselhetően rendben volt:-)
Jó volt látni, hogy a „minden vég egy új kezdet” milyen módon valósult meg náluk, és annak külön örültem, hogy egyikük sem halt meg, illetve, hogy nem az ő szakításukról szólt a történet^^
„…a lelke belegurult karjaimba…” Erre igazán szavakat sem találok, olyan csodálatos volt!
Imádtam a hangulatát, a benyomásokat, azt, hogy ilyen sok párbeszéd volt benne, ami nemcsak üres fecsegés volt, hanem szinte minden szava az élet nagy igazságait tartalmazta. Jó volt újra visszacsöppenni egy általad alkotott világba, és megmártózni a csodás gondolataidban^^
Köszönöm, hogy olvashattam! Várom a következőt<3
Szia!^^
TörlésHát igazából nem tudom, ugye eleve ez az egész novella hosszabb lett volna, Vminkook lett volna, ki akartam nyírni Jimint meg egyebek... XD Viszont nem tudtam volna olyan hosszúra írni, pedig lett volna benne egy kis összefüggés, például hogy miért ismerik egymást, mert amúgy nagy szerepet szántam Jiminnek, de komolyan, egy pont után fájt belegondolnom, hogy mit szándékozom vele tenni, na meg nem tagadom, nem éreztem a késztetést sem, hogy ez most hosszabb legyen, úgyhogy muszáj voltam bevezetni az átalakítást, ami meg nem lett olyan jó.
AAaaaa, igen ;; Mostanában így telnek a napjaim, csak fájdalom helyett félelmet érzek. Új munkába csöppentem, még most tréning rész van, aztán mindig imádkozom, hogy ne engem szólítson a tréner, mert úgy leblokkolnék mint a fene rip.
Na igen, hát ezt az elején már ki is fejtettem, hogy amúgy ez egy jóval jelentősebb rész lett volna, meg tényleg lett volna benne ilyen ok-okozati összefüggés, de mondom ha már az nem megy, akkor legalább ennyit meghagyok, hogy nem teljesen idegenek, meg erről is teljesen a saját énem jutott eszembe, hogy te jó ég, mennyi viszonzatlan szerelmem volt nekem még középiskolában, hát megszámolni nem tudnám rip. Volt egy, akivel osztálytársak voltunk, és amúgy tök jókat beszélgettünk, meg én voltam az egyetlen lány, akivel jobban elvolt az osztályba mint a többi lánnyal, de a köcsögnek mindig volt nője XD és még most is együtt vannak, és mostmár remélem is hogy együtt maradnak, lemondtam róla.
Én is éreztem, de gyakran embereknél, szerencsére vagy nem szerencsére. Ez olyasmi nálam, mint amikor két ember veszekszik, és akkor xy mondja yx-nek, hogy legalább kiabálj vagy csinálj valamit, de yx csak csendben van, és tényleg nincs attól rosszabb érzés emberek felé, attól tényleg minden jobb.
Igen, hát szerintem is az. Ez inkább ilyen változó. Az egy nap jobb, a másik nap rosszabb, a következő nap még a rosszabbtól is rosszabb. De ezt az űrt soha nem fogja begyógyítani semmi és senki.
Ugyanígy gondolom. Én amúgy szeretek sírni és soha nem tudom visszafojtani a könnyeim, bár néha amúgy vissza akarom, mert mondjuk emberek előtt nem szeretem mutatni a gyengeségem. De egyedül úgy bőgök az oroszlánkirályon, mint senki más:D Vagy Sam Smith Lay me down dalán, vagy akár Jonghyunon is.
Pedig amúgy az én fejemben úgy jelent meg, hogy Kook beszart, de már nem tudta visszafogni az érzéseit, jöttek az igazságok, jött a lehetőség, amit nem akart megint kihagyni, ezért elmondta neki. Mint például az Így jártam anyátokkal-ba van egy olyan rész, ahol van egy tipik "girl next door", és Ted olyan szerelmes belé, amennyire csak ember lehet szerelmes, de a nőnek mindig van egy pasija, amikor meg szakít az aktuális barátjával, azonnal talál magának más palit. Úgyhogy ez ugrott be nekem egyből, hogy Jungkooknak meg Taehyung a boy next door, de ezúttal ő akart lenni a párja^^
Hát mostanában sok párbeszédes novellát fogok írni, mert úgy gondolom, hogy ez a gyengeségem, aztán ezt csak gyakorlással fogom tudni fejleszteni, úgyhogy valahogy meg fogok barátkozni a párbeszéddel, remélem szeretni fog a végére :D
Köszönöm, hogy írtál! ♥
Úgy imádom Taekookot, azt meg főleg, amikor Te írod! ;;;; Olyan hangulatot tudsz teremteni, amit mindig nagyon szeretek, ha szomorú, ha boldog, mindig körülvesz az, amit leírsz, mintha én is ott lettem volna, mintha én is Kook része lettem volna a novellád idejére. Mondtad, hogy nem érzed jónak, meg nehezen jött, én meg mondom, hogy hát ezt nem hiszem el, mert tényleg nem. XD Persze, vannak olyan, na azanyját írásaid, de ez attól még, hogy nem pont olyan, mint amilyennek szeretted volna, attól még ez is egy olyan darab a gondolataidból meg érzéseidből, amit mindenkinek el kéne olvasni.
VálaszTörlésMár az elején, hogy Jungkook azért lélegzi ki a lelke fájdalmát, hogy legyen még hely benne a többinek, hát rip, mennyire túlterhelt a lelke ;;; Hát még, hogy már annyira belefásult, hogy nem is akar rajta változtatni, úgy megszokta. Szinte én is visszatartottam a levegőt, amikor meglátta az alakot, és felismerte, hogy Taehyung az, a szerelme. ;; Olyan váratlan volt a találkozásuk, de mégse volt egy pillanatig se kínos, hanem biztonságos, és olyan jó volt, hogy így megnyíltak egymásnak. Amikor Kook elmondta, hogy mi a fájdalma, és ahogy erre Taehyung reagált, nekem ez volt az egyik kedvenc részem az egészből. Hogy nem kezdett el Tae nagy bölcsességeket mondani, nem próbálta szavakkal nyugtatni, mert van, amikor ilyet nem is lehet. Hogy lehetne, amikor valaki fontosat veszít el az ember. Csak éreztette, hogy együtt érez és ott van vele, és ez olyan csodás volt ebben a pillanatban.
És az meg, hogy nem csak Jungkookba viszed bele saját magad, nem csak neki adsz az érzéseidből, hanem Taehyungnak is, lehet ettől is vannak olyan harmóniában egymással mindig, egymásra vannak hangolódva a gondolataid által. Amikor Tae megkérdezte, hogy szokott-e sírni, és elmondta, mennyire tetszik neki, hogy Kook egy percig sem takarja el az őszinteségét. Aztán mikor Jungook megtudja Tae fájdalmát – ami egyszerűen borzasztó, hogy ezzel fenyegetőzik és zsarol az állítólagos szerelme, hát hogy lehet így megmaradni egy kapcsolatban? Mintha azért lenne vele valaki, mert fizetnek neki, hát ez mindkét fél részről borzasztó, de hogy ebben el se tudom képzelni, hogy lehet akárki is boldog. Ha meg igen, az egy pszichopata.. – szóval Jungkook sem úgy reagált erre, hogy mennyire seggfej meg stb., hanem Taehyung érzéseit próbálja megnyugtatni, hogy ez nem az ő hibája ;; Hát hogy lehetnek ilyen csodálatos emberek. Az meg főleg, hogy te is ilyen vagy, nem is tudom, hogy csinálod, de valahogy mindig azt mondod, amivel így vagy úgy, de segítesz az embernek és jobbá is teszed, én nem is tudom, hogy honnan jönnek a szavaid. Azt meg főleg nem, hogy hogyan tudsz egymagad megbirkózni a problémáiddal, közben az enyémekben meg folyton segítesz, hát ottoke ;; Hát, ha másnak nem is, de így, a novelláid által minent is ki tudsz írni, és nem is kell konkrétan megfogalmazni, hogy mi a baj, de ki tudod adni magadból egy kis részét. Ezért nem is tudom azt gondolni az írásaidról, hogy nem jó, vagy ilyesmi, mert ha mindegyikben úgy benne vannak a saját érzéseid, már hogy lehetne valami rossz? Van, hogy tökre olyan érzés, mintha azzal, hogy a novelládat olvasom, éppen lelkiznénk egyet. Hát én szeretem ezt, meg azt is amikor a boldogságtengerbe úsztatsz a fluffjaiddal, és az ilyen kifejezésekkel, mint ennek a végén, hogy Kook karjaiba gurult Taehyung lelke. És ez az „Elviselhetően rendben”, ez nekem nagyon tetszett. Nem a ’minden rendben lesz’ klissé, mert ez általában sose jön be, de ez, hát ez igen. Annyira rendben lesznek a dolgok, hogy az elviselhető legyen, ezt én is szoktam így érezni, de erre utólag, hogy megfogalmaztad ezt a kifejezést, így eszmélek rá, hogy igen. Na, hát én így éreztem ezzel a novellával kapcsolatban, köszönöm, hogy olvashattam a csoda gondolataidat Taekooktól. 💜
Hát na jó, az a része hogy az én gondolataim meg érzéseim, ez így igaz, és lehet ezért is vagy így vele, mert ezek nem ilyen karakter-gondolatok többnyire, hanem sajátok, amiket átvittem mondjuk Kookba, de egy részét Taehyungba is. Igazából nagyon jólesik, hogy ezt írod és egy kicsit meg is nyugtattál vele, hogy legalább nincs elveszve minden xD
TörlésJaj de nagyon örülök, hogy ezt kiemelted! Gondoltam rá, hogy na majd ott mond valami "nagyot" Tae, de annyira nem éreztem volna abban a pillanatban magaménak, ugyanis aki ismer tudja, hogy én ezektől nem nyugszom meg, sőt. Ideges leszek még hozzá, ha nekem van egy dolgom, ami vagy fájdalmat vagy dühöt vált ki belőlem, hát a szart se érdekli, hogy Buddha mit mondott, ha én meg felrobbanok közbe XD Szóval ezt gondoltam ide is, hogy olykor nem kellenek nagy szavak, csak az együttérzés, csak egy "sajnálom", csak egy "köszönöm" akár.
Jaj, miket nem mondasz XD Pedig amúgy milyen szar embernek tartom magam, de amikor te, vagy az a kevés mennyiségű igaz barátom sorolja, hogy igen ezt meg azt csinálom velük, akkor mindig úgy megnyugszom, mert hát nem tudom kimutatni az érzéseim és amúgy néha félek, hogy érzéketlennek gondolsz vagy gondolnak, pedig hát túlzóan érzek adott témákban, de ezt nem szeretem megosztani senkivel. Most hogy így írod, amúgy olyan régen is írtam fluffot, lehet már rám férne, hogy a gondolataim is átmenjenek fluffba így előkarácsony tájékán, legalább ilyenkor haha.
Hát nem tudok mit írni, reagálni, amikor először olvastam a véleményed aaaaannyira boldog voltam, és most még jobban érzem, ez egy nagyon jó érzés ;;
Köszönöm! ♥
Szia!^^
VálaszTörlésSajnos ezelőtt nem igazán olvastam tőled, de nagyon örülök, hogy erre most sor került :)
Hihetetlenül részletesen fogalmazol, kellemes élmény volt olvasni a novelládat. Az első bekezdés szuperül indította az egészet, sokat segített belehelyezkedni a történetbe. A változatos kifejezések gyönyörködtették az esztétikai érzékemet, mint például a „csillagtalan estén”. A részletességnek köszönhetően könnyen magam elé tudtam képzelni minden momentumot, nem igazán voltak üres foltok. A párbeszédek természetesek, a szereplőkhöz illettek.
A történet elgondolkodtató, nem klisés, szépen ábrázoltad, ahogyan két gyakorlatilag elveszett lélek egymásra talál. Az, ahogyan az őszinteség vonzerejét a dialógusokba építetted, különösen tetszett. Ahogyan a „kendőzetlen igazságok” kimondásra kerültek, egyre közelebb éreztem magamhoz a szereplőket.
Összeségében nagyon tetszett a novella, köszönöm, hogy olvashattam!^^
Szia!
TörlésOh, nagyon örülök, hogy így vélekedsz a fogalmazásomról, mindig aggódom egy picit, amikor ilyen egyszerűen fogalmazok, mert amúgy ez nem az én terepem, viszont mostanában próbálom is ehhez hozzá szoktatni magam, mert az egyszerű írás és a párbeszéd két olyan dolog, amiben fejlődnöm kell, hogy tényleg minden érthető legyen, amit át szeretnék adni.
De azért annak örülök, hogy természetesnek gondoltad a párbeszédeim, ez nagyon jólesik, pláne úgy, hogy abban próbálok fejlődni.
Köszönöm szépen, hogy írtál!^^
Szia!
VálaszTörlésÖrülök, hogy hozzád is ideértem még a határidő lejárata előtt, pedig már kezdtem izgulni, hogy az esetleges késésemért mostmár a fejemet veszed xDDD (teszem hozzá, teljesen jogosan tennéd lmao).
Az első gondolatom az volt, hogy "nemár, már megint ez a páros". Komolyan, a kövi körben most muszáj leszek jikookot írni, hogy kvittek legyünk :PP
Egyébként az első mondattal meg is vettél, nagyon tetszett, úgyhogy onnantól nem is bántam a párost. Szépen fogalmaztál, mint mindig; a karaktereid is átjöttek, mint majdnem mindig, részletes és élvezhető volt, mint szintén mindig, viszont a párbeszédeidnél valahogy mindig olyan érzésem van, hogy "ki a frac beszél így", de kezdem úgy érezni, hogy csak az én kommunikációs skilljeim vannak a béka segge alatt xD
Egyébként szeretem az ilyen hirtelen-támadt-soulmate dolgot, és az őszinteséget is sokra tartom, úgyhogy összességében tetszett ez az írásod (is)!^^
Köszönöm, hogy olvashattam, és várom a következő körre írt írásod is!
-Pakkson
Szia!
TörlésHát... remélem nem is lesz rá most már indokom, amiért ilyesmi csúnya dolgokat kellene csinálnom veled:D Persze, természetesen meg fogom tenni, ha erre sor kerül haha.
Na, hát ezen sokáig gondolkoztam, hogy erre a gondolatodra mit írjak, legyek nyersebb, legyek viccesebb, vagy legyek szomorú, mert tényleg ennyire nem szereted ezt a párost, vagy nem is tudom mi a hepped velük. De hát most erre mit tudnék neked viszontírni? Hát csak annyit tudok, hogy a véleményed ezen része nem nagyon foglalkoztat, bocsi XD És persze, szoktam én mondani, hogy "na majd aki jikookkal mer írni azzal ez meg az lesz", dehát természetesen viccként mondom, mindenki azzal ír, akivel szeretne, úgyhogy ha velük szeretnék, hát nyugodtan, nem foglak benne megakadályozni, nem is tudnálak, nem is akarnálak. Ennyi a vélemeny erről a továbbiakban, senkinek nem korlátozom az írói szabadságát, ezért én is elvárom, hogy én se legyek korlátozva. Ha egy adott zenére a Taekook feeling fog jönni, akkor velük fogok írni, sorrynotsorry xd
És a véleményed ezen része pedig már sokkal jobban foglalkoztatott, és köszönöm szépen a konkrét segítséged is, megpróbálom magam a legjobb tudásom szerint fejleszteni, gyakorolni fogok és remélem, hogy egyszer majd te is jónak fogod gondolni a párbeszédeim, tenni fogok érte ^^
Köszönöm, hogy írtál!
*ha velük szeretnél
TörlésSzia~~ ^^
VálaszTörlésHúúhaaa... Szent istenek, el se hiszem, mennyire hiányoztak az írásaid! Esküszöm, sokkal felszabadultabb lettem, ahogy elolvastam, de azért közrejátszott a történet is ^^
Taekook *-*
Jaj, annyira jó történeteket tudsz írni, aztán olyan szépen is írod le őket, hogy irigykedni tudok csak, miközben élvezem olvasni ezeket. (Továbbra is imádom a szóhasználatod ^~^)
Jaj, még annyira a hatása alatt vagyok, hogy nem is tudom, mit mondjak.
Annyira jó volt, hogy két elveszett lélek egymásra talált, és a végén Jungkook bevallotta Taenak, hogy kedveli.
Az elején ez a két mondat nagyon tetszett, bár a legelső mondatoddal is megvettél. "Mintha teljesen kiürülne a lelkem, kilélegzem a fájdalmat, hogy másnapra legyen neki még egy kis hely. Az a legszomorúbb az egészben, hogy ez már egy természetes rutinná vált számomra, nem is akartam rajta változtatni."
"Azt mondják, hogy a legrosszabb dolog a világon, ha már nem érzel többé, csak összenyom a semmi. Meg merném kockáztatni, hogy most, ebben a pillanatban mindketten megadtunk volna bármit azért, ha valaki elveszi tőlünk ezt a borzalmas sínylődést, és a helyére érdektelenséget ad. Szorít a mellkasom, mert elképzelésem sincs milyen keserűség érte, mennyi baja lehet." - Ez is annyira tetszett :3
Ah, kimásolhatnám ide egy az egyben az egész novellád, ha arról van szó, hogy idézzek valamit, ami legjobban tetszett xDD
Köszönöm, hogy olvashattam! Kíváncsian várom, mit hozol a következő körre! ^^
Szia!^^
TörlésAaa köszönöm, olyan jó ezt olvasni ;; Én is egyébként sokkal felszabadultabb lettem utána, még ha nem is gondolom olyan jó novellának, de legalább kiírtam magamból az érzéseimet, arra tökéletes volt.
Örülök neki, hogy ez sokatoknak tetszett, aggódtam azon, hogy így az összefüggések nélkülözése miatt vajon mit fogtok hozzá szólni, de akkor nem lett annyira nagy gond ez. Bár igen, valószínűleg 10-ből 1 ember lenne ilyen belevaló bevállalós, de ez most jelen esetben pont Kook volt haha :D
Köszönöm, hogy írtál!^^
Szia!^^
VálaszTörlésOlvasás közben mindössze két hibát követtem el ismét: este értem ide, fáradtan. xD Szóval előre bocsánat, ha lesznek benne nem magyar mondatok is, igyekszem azért :'D
Hát én még továbbra is oda meg vissza vagyok a fogalmazásodért*-* Úgy tudod használni a szavakat, egyszerűen imádom.
Ez szerintem irtó aranyos lett. Igaz, eléggé nagy hangsúly van a halálon, de én mégse éreztem annyira negatívnak. Sokszor, mikor olvasok ilyesmit, hogy bevallotta nagy nehezen, hogy szereti a másikat, sokszor kissé kínosan érzem magam, nem tudom miért, itt pedig annyira édesre sikeredett. *-* Ahogyan elmondja, hogy tetszik neki amiért ilyen őszinte, majd bemutatják egymásnak a saját életüket úgy, hogy majdnem idegenek egymásnak és így megbíznak a másikban. Ahhw
Azt pedig továbbra se értem, hogy tudtok egy adott érzelemről egy hosszú bekezdést, vagy egy egész novellát írni o.o Lenyűgöztök.
Ezt pedig kiemelném, mert valamiért úgy megtetszett ez az egyszerű mondat: „Nincsenek rossz emberek, csak olyanok, akik rossz döntéseket hoznak, vagy csinálnak.”
Köszönöm, hogy olvashattam, várlak a következőben!^^
Layla
Szia!^^
TörlésHát nem baj, még szerencse hogy egyszerűen fogalmaztam, mert ha este olvasnod kellett volna a krikszkrakszokat az nagyon rip lett volna XD
Hát... valahol a halál is egy új kezdet. Ki tudja, hogy mi van a halál után, de amúgy tényleg nagy hangsúly van rajta, azért Taekookba próbáltam nagyobb hangsúlyt fektetni, és nincs ezzel gond, ha szerinted aranyos. Kook vallomását annak is szántam amúgy.
Igen mert amúgy van, hogy xy ember jobban megnyílik egy idegen előtt, mint egy olyas valaki előtt, akit ismer. És Taehyung azok után, hogy szívből érezte, hogy Kook igazat mond neki, onnantól kezdve ő is próbálta ugyanezt éreztetni. És akkor így történt meg, hogy megnyíltak, kitárulkoztak egymás előtt, mert ha csúnyán fogalmazva nem tetszik az egyiknek amit a másik mond, akkor később nem találkoznak és viszlát. Dehát tetszett nekik, nagyon is tetszett.
Köszönöm szépen, hogy írtál!^^