A nagyszerű zene körülölel, felveszi egyenletes szívverésed melankolikus, magányos ütemét,
megteremti azt a ritmust, amelyet elveszítettél. Ezután megnyugvást keltő béke
ereszkedik rád, óriási elégedettség feszül szét egész valódban. Minden így
kezdődik. Először a boldogság érzete lengi körbe lelked, végül egy
karikacsapásra változnak meg a dolgok, amikor két végletekig összefonódott dallam
elszakad egymás elmúlást keltő nótájából.
A fájdalom hegedűinek hosszú zokogása véget nem érő, monoton vágyódással
sebzik meg testem, amikor Rá gondolok. Meglepő idegesség veszi át az uralmat
felettem, el nem múló kétségbeesés, habár ezt az utat már nemegyszer
megtettem. Furcsa belépni ide, hiába itt kezdődött el kettőnk szelíd vonzódástól finom muzsikája. Annyiszor voltam már ebben a bárban, mégis, mintha új lenne az elém
táruló környezet; pengeként hasítanak elmémbe a jelentős momentumok, ahogyan
örömünk és bánatunk légtere keveredik a helyiség fülledt taktusával. Leülök
direkt a szokásos helyemre, majd a pultos elutasító, rideg mosollyal az arcán
felém fordul. Biztosan azt gondolja, hogy ostoba vagyok; ezernyi gondolattal a
fejemben, tengernyi füzettel kezemben. Annyira jól néz ki, még annak ellenére
is, hogy az előtte megnyílt szeretet-melódiám most már érzéketlen az övére, nem
kapcsolódunk össze. Imádnivaló gödröcskéje megjelenik, amikor felém intézi
közönyös szavait.
– Mit szeretnél, Taeyong? – kérdezi nem várt éllel a hangjában, ami
olyan lehangoló lelkemnek, mint a pianínó legszomorúbb intonációja.
– Kíváncsi vagyok, hogy mit gondolsz az új dalomról.
– Ne haragudj, de csak italokat szolgálhatok fel – közömbös hangneme felszínre hozza a tomboló vihart bennem, ordítani tudnék. Azonban nincs hozzá jogom.
– Akkor adj valami koktélt, aztán várom a véleményed – erőszakosan
válaszolom, majd odanyújtom azt a füzetet, amelynek tartalmát mindennél jobban
szeretném neki megmutatni.
A szerelem az adni tudás képessége nélkül olyan, mint egy kert, amiben
nincs virág. Én nagyon sokat szerettem volna adni magamból. Virágkeringőzni
akartam, duettezni, összemosódott hangjeggyé válni vele kettőnk közös
díszkertjében. Amikor először megpillantottam, csodálatos szimfónia-aura lengte
körbe, ami tökéletesen illett az enyémhez. Ugyanaz volt a gondolatmenetünk; falánkul,
fenevad szenvedéllyel rajongtam isteni rezdüléseiért, a testéért, amely a
leggyönyörűbb örömódát zengte magából.
Mégsem tudtam kimutatni, mennyire imádom. Egyszerűen nem ment.
Ahogy angyali arca eltorzul olvasás közben, megértem; kettőnk disszonáns
szonettjét már nem lehet megmenteni – mégis hinni akarok benne. Karomra libabőr fátyla ereszkedik le, mint egy jéghideg fuvallat, amely az összes porcikámat
udvariatlanul végigtapogatja.
– Mégis mi a szart akarsz ezzel, Taeyong? Először jössz azzal, hogy te
egy bárpultossal nem akarsz foglalkozni, utána meg hogy az írásra akarsz
koncentrálni, hát teljesen összezavarsz! Egy hónapja minden áldott nap bejársz
ide, leülsz erre a kibaszott székre, most meg még ez is, ami rohadtul rólunk
szól, mert ne merd azt mondani, hogy nem! Te szakítottál velem, el sem
magyaráztad miért, csak megtetted. Szóval, mégis mit akarsz tőlem?!
– Én csak... ezzel akarom elmondani, mennyire sajnálom. Ez a mi
emlékünk, Jaehyunie. Úgy érzem, mintha egyik vihar követné a másikat, és soha nem
érne véget. Nem tudom, mit csináljak – mondom megtörten, miközben beleőrülök
szavaiba, mégis igaza van. Egy haszontalan könnycsepp szeretne kiszabadulni a
gyötrődés fogságából, csakhogy nem engedem neki. Muszáj erősnek maradnom.
Tű karcolja a lemezt. Recseg, ropog a gitárszóló. Kellemes-gyengéd női
hang simul a lágy énekbe, megtölti a levegőt. Ritmusukra ring megannyi érzet.
Keserédesség rajzolja mosolyát ajka szélére. Hihetetlen, hogy még ez a hely is
keresztezi a bánatunkat. Soha nem szól itt a közös számunk, talán ez egy jel
lenne nekünk? Megannyi boldog és könnyektől csillogó illúzió táncol előttem.
Elkábulok a látványban, tengernyi emlékmorzsa hullámzik a gondolataimban.
– Az életben az összes vihar megtalál, ha nem vagy elég óvatos – válaszolja nekem hidegen, majd odafordul egy másik emberhez, azonban én csak magamnak akarom a figyelmét.
Tudom, hogy nem bírja megállni, hogy ne
válaszoljon nekem, ezért tovább beszélek hozzá.
– És a dalról... mit gondolsz róla? Biztos nem tetszene senkinek, túl
nyomasztó.
– Az a baj az emberekkel, hogy a dallamot hallják, nem a zenét.
– De nem mindenki képes értékelni azt az érzést, amit a zene tud okozni
– mondom meggondolatlanul, mire Ő gúnyosan elmosolyodik.
– Pontosan.
– Jae, én...
– Eleget mondtál már.
Teljes mértékben tudom, hogy nem érdemlem meg Őt. Mint a gitár meg a
húrja, tökéletesen passzoltunk, olyan elragadó rapszódiákat értünk el a
szerelem melódiájával, mint soha senki előttünk. Aztán hibánként elszakítottam egy húrt; pedig annyi esélyem volt, hogy helyrehozzam mindazt,
ami tomboló hurrikánként telíti meg szívem. Jaehyun és az iránta érzett
fullasztó ragaszkodásom amolyan nekem, mint egy kitartott akkord a kecsességbe
öltött húrokon; egy örökké-dolog. Most a legszomorúbb zenét játssza, és én már
kezdem feladni, hogy léleksimogató hangokban merítsen el. Tudom, könnyű és gyors ledönteni egy falat, újraépíteni már annál nehezebb, hiszen a tüskék ott maradnak, nem lehet őket semmissé tenni.
– Azt hiszem, addig nem tudok innen felállni, amíg meg nem ittam az
italomat – válaszolom elkeseredetten, mélyen a szemeibe nézve, amik
szomorúságtól csillognak.
– Nem is adtam neked semmit.
– Pontosan – egy apró ajakgörbület szökik arcomra, amivel próbálom jobb
színbe helyezni a feszült hangulatot.
– Tae, menj el. Már húsz perce itt vagy, ennyi elég lesz. Semmi esélyünk nincs már.
De nem tudok. Már rég nem lennék itt, viszont az erős szeretet, ami
hozzáköt, egyszerűen nem tuszkol erőt remegő akaratomba, hogy felálljak innen és
kisétáljak. A zongora billentyűi feketék és fehérek, mégis tengernyi színt
képesek megjeleníteni az elménkben. Akkor Ő miért csak a szomorú sötétet látja?
Azt hittem, hogy jó vagyok a búcsúzásban, ennek ellenére vele nem megy.
– Jó, akkor koktél nélkül megyek el – búskomor hangomtól már csak az
arcom rosszabb. Összeszedem a füzeteket, és először a kijárat felé nézek, majd
vissza Rá. Belehalok ebbe a pillanatba. – Vicces, hogy egy rohadt ajtó ilyen
csalódottá tesz.
Talán, mert tudom, ez egyenlő azzal, hogy itt kell hagynom Őt.
– Csak hogy tudd, minden alkalommal, amikor kisétáltál a bárból, egyre kevésbé szerettelek – mondja őszintén, végig a szemeimbe nézve.
Azonnal
megsemmisülök.
Szétfolyik a tér, cseppenként gördülnek le a sápadt violinkulcsok helyükről. Színvilágunk
ömlik képzelt valóságunkra, szemeim már nem ebben az időben vesztegelnek.
Foszlott vászonról leomlik lénye; kettőnk kifakult hegedűtokjába hajítjuk
egymást. Szerepet cserélünk. Hűvös szavaival elszakít egy-egy húrt, nekem pedig
egyre inkább sajog a lelkem. Megérdemlem. Vajon a fájdalmam mindig ilyen erős
lesz, vagy enyhülni fog? Akadozva veszek egy levegőt, megemberelem magam, és
keserűen válaszolok, teljesen széttörve kettőnk milliónyi érzéstől hemzsegő
hangszerét.
– Én pedig minden alkalommal, amikor bejövök ide, egyre inkább úgy érzem,
hogy mindennél jobban szeretlek.
___________________________________________
Intonáció: hangvétel, hanglejtés, hanghordozás
Disszonáns: hamis hangzású, össze nem illő dallamok együttese
A virágkeringős résznél utánakerestem zenés virágcsokroknak, aztán találtam is egyet, amit tudtam, hogy bele fogok építeni a novellámba:
Sziasztok!^^
Szeretném megköszönni mindenkinek, hogy megengedtétek, hogy egy régebbi novellám dolgozzam át erre a körre.
Soha nem csináltam még ilyet, egyébként lett volna alapból ötletem a dalra, de ahogy hallgattam egyszer csak arcon csapott a felismerés, hogy (szerintem) mennyire menne ez a oneshot a dalhoz és ennek sokkal jobban tetszett a tartalma, mint a másik ötletemnek.
És utána meg az is lejátszódott bennem, hogy körülbelül 20 megtekintés, ha volt régen ezen a novellámon, és hát én ezt annyira szeretem a tartalma miatt, semmiképp nem akartam veszni hagyni ;;
Egyébként a régebbi változat durván 600 szavas volt, ez a verzió pedig már kicsivel több, mint 1000 szó lett.
Kíváncsian várom a véleményeiteket!^^
Nekem is ez az egyik kedvenc írásod tőled, mert úgy érzem, ebben minden zene iránti szereteted beletetted. Minden szóban, metaforában, mondatban és párbeszédben megbújik a dallam, a zene, az érzés, ami téged a zenéből megfog, ami kifejez. Ráadás csak, hogy Jaeyong lett az új változata, és majd’ kétszer annyi szóval hosszabb. A gyönyörű leírások, virág- és zenehasonlatok mellett a gondolatok, amik minden írásodnak az életet adják, itt is csodálatosak, ugyanakkor fájdalmasan igazak is.
VálaszTörlés„A szerelem az adni tudás képessége nélkül olyan, mint egy kert, amiben nincs virág.” – ez csodálatos hasonlat, és tökéletesen igaz. Abban a bizonyos szerelem-kertben az egyik legfontosabb az adni tudás virága. Milyen gondolataid vannak neked mindig, omg. Ezeket szeretem a legjobban.
„Mint a gitár meg a húrja, tökéletesen passzoltunk…” – tökéletes páros vagytok – csak sajnos itt is volt egy aprócska hiba a mátrixban. ;;
„Tudom, könnyű és gyors ledönteni egy falat, újraépíteni már annál nehezebb, hiszen a tüskék ott maradnak, nem lehet őket semmissé tenni.” – ez egyszerűen csak szíven talál mindig, amikor visszaköszön valahol. ;;;;
„– Csak hogy tudd, minden alkalommal, amikor kisétáltál a bárból, egyre kevésbé szerettelek – mondja őszintén, végig a szemeimbe nézve. […]
– Én pedig minden alkalommal, amikor bejövök ide, egyre inkább úgy érzem, hogy mindennél jobban szeretlek.” – azt hiszem, ez a kedvenc párbeszédem tőled. Ennél élesebb kontrasztot a szeretlek–nem szeretlek közt, így leírva, hogy minden szava egy csavarás a szívbe szúrt tövisen, uhh. Ennek a fájdalmas szépsége gyönyörködtet, ebbe a két mondatba tengernyi érzelem van sűrítve. Annyira szomorú, hogy nem lehetnek együtt, mert így alakult, mert Taeyong elszúrta és Jaehyunnak ennyire fáj. Szétszakad az én szívem is kétfelé ;;;;
Örülök neki, hogy újra elővetted ezt a csodálatos novellát. Köszönöm az élményt ♡
Megmelengeti a szívem, hogy neked is ez az egyik kedvenced, mert valamiért ez a novella nagyon közel áll hozzám, persze a zene miatt is, amit beleírtam, de úgy összességében is, a régi változata is, pedig hát az tele volt hibával. Bár lehet, hogy ebben is bőven akad, de ez a oneshotom a legkifejezőbb számomra és nagyon nagyon hálás vagyok érte, amiért ennyit támogattál és tartottad bennem a lelked, nélküled nem jött volna létre ez a javított verzió ;; Amúgy nem tudom, talán Markhyuckhoz jobban illett volna Hecsi miatt, dehát Taeyong is maga a zene és a tánc, ezért ennyit igazán megalapozhatok neki, na meg ők erősebben is benne vannak a szívemben shipként, mint a Markhyuck. Jaj, ez tiszta kettős xd
TörlésA kiemeléseket nagyon köszönöm, imádom látni hogy melyik mondatom volt az, ami megfogott téged, vagy bárkit, de olyn béna vagyok, ezekre soha nem tudom hogyan reagáljak rip.
Jaj igen, már neked is mindenről a Dark jut eszedbe, mint nekem hahaha. Emlékszem, a tiédben is van egy mondat, ami nekem annyira darkos volt, hát imádtam.
Hát ez a falas szerintem sok mindenkit, mert egyszer mindannyian átéltük már egy emberrel kapcsolatban. Ez tényleg az a mondat, amit rendesen rossz olvasni vagy írni.
Hát igen, a kontraszt. Amikor az egyik szeret, a másik meg már nem. Nagyon rip, nem is tudom mit válaszoljak erre.
Köszönöm köszönöm köszönöm! ;;♥
Szia!^^
TörlésMár megint nem is tudom hol kezdjem, szótlan vagyok. Már az eleje is annyira csodálatos volt, ahogy leírtad a zenét, hogy az elveszett ritmust megteremti, hát nem is tudok mit mondani rá, csak hogy wow.
Annyira örülök egyébként, hogy ezt Jaeyonggal írtad, annyira megkapó volt a cím is, meg a kép is, hogy az embernek már ezért is kedve támadt elolvasni.
Olyan fájdalmas volt az egész, de közben pont ettől volt talán ilyen valóságos is. A metaforák a zenével, a gitárral, a zongorával, a virággal elképesztőek voltak, ahogy ezekkel írtad le a kapcsolatukat gyönyörű volt.
Annyira megragadott már az elején a "szeretet-melódia" szó, ahogy a "szimfónia-aura" és a "léleksimogató hangok" is.
"A szerelem az adni tudás képessége nélkül olyan, mint egy kert, amiben nincs virág." ez annyira szép és igaz gondolat. Tényleg így van, hogy ha valaki nem tud, vagy nem akar adni magából, akkor az a kapcsolat meg van lőve, nem lehet egyről a kettőre jutni, és csak nyögve-nyelős lesz az egész.
"Az a baj az emberekkel, hogy a dallamot hallják, nem a zenét." ez is annyira igaz és szép gondolat. Tényleg olyan sokszor tapasztalom én is, hogy valaki nem érti, nem érzi hogy egy zene mit is mond, vagy mit üzen, mert nem figyel, vagy nem is tudja meghallani, és ez olyan szomorú szerintem.
És hát a végén a párbeszéd egy tőr volt a szívemben :( Úgy kimondják a nyers igazságot, ahogy van, és ez annyira szívbemarkoló volt. Az egész helyzet, hogy Taeyong kész lenne adni, de közben már annyit bántotta Jaehyunt, hogy nem lehet helyrehozni. Annyira szomorú, de valóságos. Úgy tetszett még egyébként, ahogy a úgy jellemezted az érzést, hogy "szétfolyik a tér".
Én nagyon örülök, hogy előszedted ezt a régebbi novellát és kicsit javítgattad, mert így én is elolvastam, és nem csak azzal a 20 megtekintéssel pihent a fiókban :D meg hát az is fantasztikus, hogy ilyen szavakat használsz, mint az intonáció, meg a disszonáns, annyira egyedivé tesz egy-egy ilyen apróság egy írást.
Köszönöm, hogy olvashattam, nagyon tetszett!^^
Szia! ^^
TörlésJaj, nagyon orulok, hogy így tetszett, meg megragadott az a sor, próbáltam vele leirni egy kapcsolat életét, hogy először egyedül van az ember, aztan találkozik valakivel aki majd a szerelmet jelenti neki, aztán meg az elválás rip.
Igen, most már én is nagyon örülök neki, hogy végül JaeYong mellett döntöttem, pedig sok páros megjelent a fejemben, meg az alap is, akikkel megirtam, de aztán rajottem hogy JaeYongra ez Double B-tol azért jobban illik.
Ja, sajnos ez igaz ;; meg igazából ugye végig azt írom, hogy Taeyong magát hibáztatja, dehat mindenhez két ember kell, és az én fejemben úgy jelent meg, hogy Jaehyun ugyanúgy nem adott elég szeretetviragot, mint Taeyong.
Hát, ez valóban az. A zene csodálatos, de szerintem aki nem tudja magát mélyen beleelni, annak így jobb is, több marad azoknak, akiknek sokkal többet jelent a zene :') Egy kicsit amúgy csalódott szoktam lenni, ha nekem xy dolog fontosabb, mint annak akinek megmutatom, és nem értékeli annyira, mint én. Dehat a zene mélyen a legjobb, tudja aki tudja haha.
Tényleg nagyon hálás vagyok, amiért ezt sikerült hála nektek kijavitanom és kibovitenem. A régebbi verzió tele volt sook hibával de én annak ellenére is szerettem, mert a mondanivaló meg a zene iránti imadatom és tiszteletem volt a fontos. De ezt meg viszont mostmar szívesen meg is mutatom a nagy világnak, nagyon örülök neki, hogy egyelőre mindenki jó véleménnyel van róla ;;
Köszönöm, hogy írtál! ^^
Szia^^
VálaszTörlésJaj, úgy szerettem volna kivételesen rögtön olvasás után kommentelni, mert volt rá akkor időm, de mégis kellett pár nap, mire „megemésztettem” az olvasottakat.
Jaj, nekem is olyan sokat jelent a zene, de sosem tudnám így megfogalmazni^^
A címről önkénytelenül a Heartstrings jutott eszembeXD Az volt életem első doramája.
Először a szeretet-melódia ragadott meg, és, hogy már nem kapcsolódnak össze. Annyira szomorú, hogy egyszer ennyire szerette két ember egymást, s aztán így eltávolodnak egymástól. Nekem olyan nehéz felfognom az ilyen dolgokat, mert én egyszer szakítottam, de egy hónap múlva már együtt voltunk megint, és ez azóta is így vanXD
„A szerelem az adni tudás képessége nélkül olyan, mint egy kert, amiben nincs virág.” Itt igazából az egész bekezdést bemásolnám, annyira tetszett minden szava! És ez a párhuzam annyira találó, hiszen egy sivár kert tényleg nem ér semmit, ha nincs miben gyönyörködj, nincs mit gondozz benne. És hát a szerelem is ilyen. Azt is „öntözni”, „nevelgetni” kell, mert az igen ritka, hogy az elején lévő rózsaszín köd ötven évig megmaradjon, úgy, hogy semmi erőfeszítést nem teszünk a másikért…
Az is nagyon igaz, hogy a tüskéket nem lehet eltűntetni. Még ha meg is bocsátasz a másiknak, felejteni nem tudsz. Ezért én pl. egy megcsalás után soha a büdös életben nem maradnék együtt senkivel. Akárhogy magyarázná, hogy csak egyszer történt meg, stb. De hát szegény Taeyongom, miért hibázott ennyit, ha ilyen szerelmes volt?
Szerintem az olyan aranyos volt, amikor Taeyong azt mondta, addig nem mehet el, amíg nem itta meg az italát, és közben kiderült, hogy nem is volt előtte semmi:-(
Egyszerűen gyönyörű volt minden zenével kapcsolatos szavad. Ilyeneket nem olvasni minden novellában, de engem nem akasztott meg, sőt, inkább fürdőztem abban az egyedi hangulatban, amit megteremtettél.
Már az fájt nekem is, amit Jaehyun mondott… Erre te még ezt is tudtad tetőzni! Addig esküszöm, tudtam volna írni, de amikor elolvastam Taeyong utolsó mondatát, az élettől is elment a kedvemXDD De most komolyan… Olyan tökéletesen egymással szembe állítottad ezt a két végletet. Az egész novella nagyon tetszett, de ez az utolsó párbeszéd teljesen a földbe döngölt a jó értelemben véve.
Na, azért most már jöhetne valami fluff, lécciiiiiiiiiii^^
Köszönöm, hogy újragondoltad ezt a kis csodát, és remélem, ezúttal több emberhez jut el, mert vétek lenne kihagyni<3
Szia! ^^
TörlésSemmi gond, látod így is milyen gyors voltál, meg hát talán tényleg nem lett olyan "egyből kommentelek olvasás után" írás XD
Jaj amugy igen, sejtettem hogy valakinek ismerős lesz, egyébként Vivi először angolul is javasolta a címem, de pontosan a heartstrings miatt nem akartam ugyanazt, ezért inkább a magyar verzió mellett kötöttem ki. Egyébként kill me, én még nem láttam azt a doramat, elkezdtem, de 1 rész után abbahagytam XD alapból sem a kedvencem Park Shinhye, bár fact, hogy minden eddigi doramajaban szerettem a karakterét. Na jó, ez az én gyokersegem, de talán majd egyszer amikor nem lesz semmi dolgom majd megnézem.
Egyébként ezen a címen meg mindig azon aggódom, hogy valaki majd úgy olvassa, hogy "szívhurok" nem "szívhúrok" XD
Oh hát rip, nem valami jó érzés, meg kell hagyni. Először a sohavegetnemeros, aztán meg bumm jön a fejbe kolintas. Bár egyébként szerencsére nekem sincs túl sok tapasztalatom ebben, de ami van az eléggé fájdalmas meg lezaratlan.
Igen, nagyon egyetértek. Pedig vannak olyan emberek, akik úgy gondolják hogy "oké már az enyém, innentől egyszerű lesz minden", közben meg utána a legnehezebb.
Hát... Hibázni emberi dolog. Talán ilyen egyszerű lenne rá a válaszom. Meg a büszkeség is, ami ott van Jaehyun szavaiban atadva "Először jössz azzal, hogy te egy bárpultossal nem akarsz foglalkozni". Ezzel magyaráznám leginkább Taeyongie hibáit. Nem képzeltem egyébként nagyon gazdagnak, csak olyannak, aki megvalogatja, hogy kivel áll szóba. Kis sznobot csináltam belőle rip, de legalább rájött, hogy hibázott. De azért azt itt is megemlitem, amit Annának is: mindenhez két ember kell.
Jaj, nagyon orulok neki, hogy nem akasztott meg! :') nem is szerettem volna ezt, remélem senkit nem fog megakasztani olvasás közben.
Bocsánat XD hát igen, az a nyers valosag volt. Nem tudom már, hogy amikor megirtam akkor mit éreztem, de most megint atolvasva egy nagyot és fájdalmasat dobbant a szívem.
Ja, amúgy még ebben a körben nem is írtam fluffot, hát mi van velem?! Mostmar tényleg igénylem meg magamtól is a fluffot, remélem majd a zenék lehetővé teszik, hogy írni is tudjak.
Köszönöm, hogy írtál! ^^❤️
Szia~~ ^^
VálaszTörlésWow! Megérte, hogy ezt a novellát alakítottad át egy kicsit erre a körre. Hát ez elképesztő volt! Olyan jól átjöttek az érzések, a szívem sajdult bele ebbe a részletbe:
„– Csak hogy tudd, minden alkalommal, amikor kisétáltál a bárból, egyre kevésbé szerettelek – mondja őszintén, végig a szemeimbe nézve. […]
– Én pedig minden alkalommal, amikor bejövök ide, egyre inkább úgy érzem, hogy mindennél jobban szeretlek.” - Olyan gyönyörűen tükrözte a kontrasztot a kettő között ;-; Hiába volt szívszaggató, nagyon szép volt.
Tetszett, sőt imádtam sok érzést adtál át hangszerekkel. Engem mindig is érdekelt például a gitározás, vagy a zongorázás. Sőt gitárom volt is, de a mai napig nem tudok játszani rajta. Mi tagadás, azt hiszem a hangszerek nem nekem valók. ><
Visszatérve, olyan jó volt, hogy az érzéseket hangszerek segítségével adtad át. Csak, hogy hozzak egy pár igazán gyönyörű példát:
"Mint a gitár meg a húrja, tökéletesen passzoltunk, olyan elragadó rapszódiákat értünk el a szerelem melódiájával, mint soha senki előttünk. Aztán hibánként elszakítottam egy húrt; pedig annyi esélyem volt, hogy helyrehozzam mindazt, ami tomboló hurrikánként telíti meg szívem."
"A zongora billentyűi feketék és fehérek, mégis tengernyi színt képesek megjeleníteni az elménkben. Akkor Ő miért csak a szomorú sötétet látja?"
Annyira irigylem tőled, meg a másik Vivientől a szóhasználatotokat ><
Tényleg elképesztően írtok mindketten ;-;
Összefoglalva, engem magával rántott. Csak úgy faltam a sorokat...
Köszönöm, hogy olvashattam ezt a nagyszerű novellát! Már kíváncsian várom, hogy a következő körben mivel rukkolsz elő! ^^
Szia! ^^
TörlésJaj, nagyon orulok, hogy ennyire tetszett, nagyon jólesik és tényleg köszönöm, hogy atalakithattam ezt a novellam, és olyan jó látni, hogy eddig mindenkinek tetszett.
Jaj rip, ez de szomorú. Mindig csodáltam azokat az embereket, akik valamiféle hangszeren tudtak játszani, vagy akár több hangszeren is. Anya pl tud gitározni, bár sosem tanult, de olyan közegben nőtt fel, hogy érzésből megtanult játszani, ezt a zene iránt való szeretetet pedig atadta nekem, bár igaz hogy a kpopot nem szivleli XD azért van pár zene, amit ő is szeret.
Haha, én és Vivien köszönjük XD
Es köszönöm a sok kiemelest, imádom olvasni, hogy kinek mi ragadta meg a kis lelkét.
Köszönöm, hogy írtál! ^^
Szia!
VálaszTörlésNagyon örülök, hogy - ha átalakításban is - olvashattam ezt, mert nagyon tetszett! Már az, hogy a hangszereket, meg a zenét, meg a kottát, meg a dallamot, meg mindent (xd) összekapcsoltál, hát fantasztikus lett! Rögtön megint az Istennő jutott eszembe a hangszerek miatt, de engem nagyon megvettél ezzel az ötlettel, nagyon jól át tudtad így adni a melankóliát is.
"Szétfolyik a tér, cseppenként gördülnek le a sápadt violinkulcsok helyükről. " Nekem ez a mondatot ragadt meg a legjobban, annyira szép és igaz.
Ezenkívül nagyon szépen ábrázoltad két ember búcsúzásának azt a fázisát, mikor még nem akarják elengedni a másikat, de már muszáj.
Meghallgattam a Virágkeringőt, és rájöttem, hogy ezt én ismerem - hála a Barbies Hattyúk tavának :D
Köszönöm, hogy olvashattam!
Szia! ^^
TörlésImádom, hogy még mindig emlegeted az Istennőt, és ilyenkor én mindig leirom, hogy az az én személyes kedvencem magamtól, mert csak úgy egyszerűen kirobbant belőlem az ötlet is meg a fogalmazás is meg minden.
Nagyon örülök neki, hogy ezt is ahhoz hasonlítod, mert akkor tényleg biztos lehetek benne, hogy megérte atirni.
Igeeen én is ismertem, aztán miközben először hallgattam mondtam is magamban, hogy "jaj, ez az?!" akkor már biztos voltam benne, hogy legalábbis azt a szót, hogy "viragkeringo" felfogom használni.
Köszönöm, hogy írtál! ^^
Hát igen, ez a novella már régen is és most is nagyon üt. Elevenen ugye nem emlékeztem rá (na de én mire rip), viszont ahogy ovlastam igen, és már akkor is emlékszem mennyire imádtam, ahogy a zene életre kelt a novellában, és hogy mennyire ütött az utolsó két mondat a két szereplőnktől. Annyira erős, a kontraszt, az egyikben az elmúlás és az elengedés, a negatív oldal, a másikban a továbbra is növő szeretet, a pozitiv oldala az egésznek, hogy egy-egy ember tényleg teljesen más oldalról tudja megközelíteni azt, hogy valaki átlép a küszöbön. Hát fájt a szívem rendesen végig, és megmondom őszintén nem csak a novella tartalma miatt, hanem double b miatt is, sajnálom őket. Eygébként ez nekem tök érdekes, hogyan tudtad megcserélni a szereplőid? Egy pillanatig nem volt benned, hogy ezt a novellát Double B-nek adtad, nekik jött létre? xD Az én szívem esküszöm sírt xD
VálaszTörlésImádtam, ahogy a zene által jelenítettél meg mindent, nem csoda, hogy annyira tetszett neked a szívritmusa, mert miközben olvastam ezt a novellád az jutott eszembe, ott is ilyen gyönyörű gondolatok vannak a zenéről.
"A szerelem az adni tudás képessége nélkül olyan, mint egy kert, amiben nincs virág." ez pedig nem csak a szerelemre igaz, hanem minden emberi kapcsolatra, itt kicsit együttéreztem Taeyonggal, mert én is ugy szeretném ha az embereknek jobban áttudnám adni az érzelmeim, az érzést, hogy igen én szeretem őket, de hát... te tudod a legjobban, hogy ez nem épp szokott sikerülni rip Úgyhogy gyere Taeyongie legyünk együtt bénák.
Még örületesen nagyon, nagyon tetszett a sok másik mellett ez a rész "Szétfolyik a tér, cseppenként gördülnek le a sápadt violinkulcsok helyükről." - valamiért nagyon megragadott a violinkulcs xD
Éééés mééég a "A zongora billentyűi feketék és fehérek, mégis tengernyi színt képesek megjeleníteni az elménkben." - LIKE WHAAAAAT! csodálatos, egyszerűen C S O D Á L A T O S! Yongguktól juttatta eszembe azokat a mondatokat, hogy a zongora feketéje a szomorúság a fehére pedig a boldogság, és ahogy végig mséz az életen a fekete billentyűk is zenélnek. Olyan érzésem volt, hogy te az ilyen fajta gondolatmenetet csak mégjobban kibővítetted, te tovább mentél és előhoztad a színeket a fekete és fehér billentyűk között, ez pedig nagyon tetszett.
Örülök, hogy mégegyszer olvashattam ezt a novellát, hogy kibővítve is olvashattam és hogy visszahoztad az emlékeimbe. Mostmár tuti nem felejtem el!
aztán meg majd tudod *tíz év mulva*
te: Emlékszel arra a novellára?
én: Hmmm melyikre?
te: Tudod a double b majd jaeyong
én: Hmmm... ha elkezdem ovlasni biztos eszembe jut xDDDDDDDDDDD
Örülök neki azért, hogy sikerült rá visszaemlékezned, bár tényleg nagyon régen volt már, meg én se emlékszem pontosan, hogy 2 vagy 3 éve.
TörlésNem bántam meg a döntésem, mert már annak idején is hamarabb megvolt a tartalom, minthogy kitalaljam kik lesznek a szereplőim. Akkoriban ugye ikonic voltam inkább, most meg nctzen, és belegondolva Jaehyunhoz jobban illik ez a novella, már csak abból is, hogy Jae eleve nagyon szépen zongorázik, csodálatos a hangja és fontos számára a zene, ezt bebizonyitja minden kis dailyjeben, nagyon sokoldalú zenei ízlése van, az r&b soultol kezdve a jazzig, a rock&roll, a rap, Jaehyun nagyon kis zenei virtuóz, jó hallgatni és látni még videón keresztül is, hogy mennyire szereti a zenét. És hát szerintem Taeyongiet sem kell magyarázni, meg a zeneimádatát ;; zene nélkül nem lenne tánc sem.
Igen, az a könyv maga a csoda volt nekem. Lehet valóban azért, mert olyan szép gondolatok voltak a zenéről, de engem ugye nagyon megfogott a két karakter is, meg hát Ray... :') Ray annyira jó hatással volt a lelkemre, annyi másképp láttam utána néhány dolgot, ami ehhez a részhez kapcsolódik. De igen, hát a szaxofon, meg a zene... Számomra zenélt az a könyv, és valahol említem is, hogy nem én olvastam azt a könyvet, hanem ő olvasott engem. Csodálatos minden sora.
XDDDD hát egy kicsit bena vagy, de szerethetően bena, meg nem is ebben a részében, mert a szeretet atjon, abban a részben én vagyok inkább, aki nem tudja jól kifejezni az érzelmeit rip. Egyebkent igen, minden emberi kapcsolatra igaz, nem csak a párkapcsolatra.
Na, ez a violinkulcs pedig ilyen Last minute ötlet volt, de nagyon örülök neki, hogy elnyerte tetszésed. Mondom ha már van benne mindenféle zenei elem amit ismerek, akkor ne a violinkulcs maradjon ki.
OMG, hát nem is tudtam, hogy Guk ilyesmiket mondott, én annyira imádom azt a férfit, a gondolatait meg a lelket meg minden és annyira örülök neki, hogy ilyen hasonlóan gondolkodtunk ebben :')
Hah varjal, majd talán addig újra atirom 🤭
Szia!
VálaszTörlésAnnyira tetszik, hogy ebben a körben a legtöbben kiragadtunk egy dolgot és mindent aköré építettünk fel, annyira szeretem az ilyet.
Még így az elején, rögtön ki is emelném azt a részt, ami a legjobban megfogott, mert ott megálltam egy fél pillanatra gondolkozni: "A zongora billentyűi feketék és fehérek, mégis tengernyi színt képesek megjeleníteni az elménkben. Akkor Ő miért csak a szomorú sötétet látja?" Ami rögtön átfutott az agyamon, hogy Jae azért látta csak a sötétet Yongban, mert Yong azt mutatta neki utoljára. Ő szakított, ráadásul okok nélkül, ami minden szempontból negatív, így persze, hogy ennyire frissen még ez él benne. És ez annyira igaz, mert az életben is így van, az embernek sokszor évek kellenek, hogy a kellemesre emlékezzen a fájó helyett.
Igazából meg az egész novellát ideilleszthetném, szerintem ez lett a kedvencem most tőled, meg a körből is ;; Én is nagyon szeretem a zenét, a zene mindenhol jelen van az életemben, nem tudom mit csinálok zene nélkül ;; Mindig annyira szép látni, hogy ki hogyan írja le, és itt annyira szépen összekapcsoltad Tae érzéseivel, csak ámulni tudok és bámulni ;;
Tetszett a kontraszt, meg Jae nyers őszintesége, mert szerintem igazából jót tett azzal, hogy megmondta, amit meg kellett. Sokkal rosszabb lett volna, ha finomkodva próbálja elküldeni, mert akkor csak meglengette volna a remény szálait Yong szeme előtt, és az mindkettőjüket megviselte volna. Így pedig végleg pontot tett a végére.
Köszönöm szépen, hogy olvashattam, nagyon várlak a következő körben is!!♥;;
Szia! ^^
TörlésJaj hát igen, én is nagyon szeretem a koncepcionált írásokat, olvasni meg írni is, meg így szerintem kilehet valaminek építeni a tetőfokát.
OMG, hát te tovább gondoltad ezt, de úgy rendesen! Ez még komolyan nekem sem jutott eszembe, de amint elolvastam a véleményed elgondolkoztam rajta és akkora igazság van benne. De teljesen igaz, ha valakitől feketét kapsz, feketeként fogsz rá emlékezni. Ha fehéret, akkor feherkent.
Amúgy talán eddig ez az eddigi legnagyobb elismerés, ami engem ért a challenge során. Mert nekem annyiszor volt már a te novellád az én kedvencem egy-egy körben, hogy titkon reménykedtem benne, hogy majd ezt egyszer én is 'viszonozhatom' neked és komolyan olyan mértékű boldogsággal töltött meg amikor először elolvastam ezt a részét a véleményednek, hogy kihatassal volt az egész napomra, nagyon boldog voltam ;; és persze most is az vagyok, és ha valamikor majd elszallna az ihletem vagy nem lesz kedvem úgy írni, akkor tutira ezt fogom olvasni és feltoltodok rajta.
Köszönöm szépen, hogy írtál! ;;❤️
Szia!^^
VálaszTörlésAz összes eddigi novellád közül, nekem ez tetszett a legjobban! Szerintem nagyon jól tetted, hogy felszínre hoztad a novellát, bár szívesen elolvasnám a régebbi változatát is :D
Legjobban az nyerte el a tetszésemet, hogy dal köré építetted a novellát. A zene nekem is jelentősen az életem része, régebben furulyázás, énekkar, majd gimiben remélhetőleg zongora, illetve nálam éjjel-nappal szólnak a különböző dalok, szóval eléggé imádom. :'D
Az érzelmek átadásába, és a fogalmazásba egyáltalán nem lehet belekötni. Tetszett, hogy ennyire őszintén megmondta Jaehyun, menjen el innen, mert teljesen jogos volt, hogy ennyire nyers volt. Mármint nem ő szakított, hanem Taeyong, ráadásul ok nélkül (nagggyon remélem, hogy nem cseréltem fel a két nevet o.o)
Hát idézni nem tudok, mert az egész novellát bemásolhatnám, minden mondatod úgy csodálatos hogy van.
Köszönöm, hogy olvashattam, várlak a következő körben!^^
Szia! ^^
TörlésOMG nem hiszem el, hogy mindenkinek ennyire tetszik, ez olyan jólesik a kis lelkemnek, főleg így hogy sokat jelent nekem ez a novella. Egyébként szerintem a régebbi változat nem annyira tetszene, tele volt hibával, amiket még akkor ugye nem is tudtam, higy hiba. Úgyhogy több szempontból is jó volt, hogy újra felszínre tört ez a kis történet, merthat mindig fejlődik az ember, akár 1 hét alatt is, ez meg már több, mint 3 éve volt.
Na, akkor milyen kis zenei virtuóz vagy te is! :D hát zene nélkül nincs élet, vagyis hát én nem is tudom hogy élnék nélküle, úgyhogy teljesen megertelek. Jaj, zongora. Énekkar. Ismerős rip. Mármint amúgy imádtam ezeket, sajnálom is hogy pl a zongorazasbol nem lett semmi, úgyhogy nagyon remélem, hogy neked össze fog jönni!
Nem cserélted fel a két nevet :D és nagyon köszönöm, hogy ezt írod, nagyon jólesik ;;
Köszönöm megegyszer! ^^
Ez a dal úgy érzem mindenkire elkepesztő hatással volt. Ez a novella messze viszi a prímet az összes eddig olvasott közül..
VálaszTörlésA szerelem az adni tudás képessége nélkül olyan, mint egy kert, amiben nincs virág - Imádtam. Ez az idézet annyira valós és az egész történetet annak éreztem. Tudni szerettem volna a történetüket és még most is csak arra tudok gondolni, milyen szívesen olvasnék ebből egy kész történetet...
Csak hogy tudd, minden alkalommal, amikor kisétáltál a bárból, egyre kevésbé szerettelek - Ez a rész pedig teljesen megölt. Ennél szívszorítóbb, mégis tökéletesebb lezárás nem is tudtál volna adni ennek a történetnek. Elnézést a késői reagálásért, nagyon köszönöm hogy olvashattam ❤️
Juj, hát nagyon örülök neki hogy így látod, nagyon jó érzés ezt olvasni ;;
TörlésHát igen, és azért ilyen fájdalmas, mert valós. Mert ez bárkivel megtortenhet, sőt, úgy érzem elkerülhetetlen. Csak az a nem mindegy, hogy melyik vagy te a két ember közül.
Jaj, nagyon köszönöm, hogy írtál! ^^❤️
Szia!
VálaszTörlésKésőn érkezve, de lelkesen írok.
Nehezen vettem rá magam az olvasásra, tudva, hogy szomorú kör elé álltunk. Könnyekkel a szememben, de szájtátva olvastam minden sorodat. Nagyon tetszik a téma választás, rövid ideig tanultam zenét, így valamit mondtak a zenei kifejezések is, és azt kell mondanom, gyönyörűen építetted köréjük a hasonlatokat. Voltak egyértelműbbek, amiket más is fel tudna használni és olyanok, amik tényleg csak egy olyan ember fejében fordulnak meg, aki jól ismeri a zenét. Csodálatos.
A kedvenc kifejezésem a "fenevad szenvedéllyel" volt, az teljesen beleégett a fejembe a történet végéig.
Valahogy át tudtam érezni Tae kétségbeesett próbálkozását, a megbánást rögtön a szakítás után és azt a kellemetlen érzést, hogy nem tudod, hogyan fejezd ki magad, annyira szeretni akarsz és mégsem megy, nem tudod átadni, nem kérik azt, amit adnál.
Megint csodálatos lett, csak ennyit tudok mondani. :3
Szótlan vagyok teljes mértékben. Annyira csodásan írsz, ahogy kifejtetted a zenét és hozzákapcsoltad mindenhez, de tényleg m i n d e n h e z, annyira lenyűgöző. Örülök, hogy elővetted ezt a kis csodát és elénk tártad, mert tényleg zseniális.
VálaszTörlés"Virágkeringőzni akartam, duettezni, összemosódott hangjeggyé válni vele kettőnk közös díszkertjében." Ez pedig annyira magával ragadott és belém égett, hogy muszáj voltam kiemelni.
Keserédes volt az egész, jól megcibálta a lelkivilágom, de pont erre van szükségem, úgyhogy köszönöm, hogy olvashattam!