Első lépés - Junhwan

Ajánlott zene: Orsi - Ha lemegy a nap

Ha lemegy a nap, te eljössz mindig hozzám 

Szürke félhomályba borult az egész helyiség. A sikoltó zene a kelleténél jobban emelkedő mellkasomon és dobhártyámon dübörgött. Színes villódzások voltak mindenfelé, őrjöngő, a ritmusra vonagló burkok tömege hullámzott előttem. Alkoholmámor itatta át a látszat-szerelemtől forrongó levegőt. Mindenki megtalálta már az aktuális estére való párját, csak én bolyongtam reménytelen-áztatta kételyekben. Nem találtam... nem találom őt. A sziporkázó fények még jobban eltorzították az emberek arcát, a zene pedig szüntelenül visított ebben a zsibongó tömegben. Kezdtem feladni, a szokott időnkön már vészesen túlütött az óra, amikor egy kar fonta át a derekamat. Lágyan és ismerősen. A láthatatlan cella lazult, enyhült a bizonytalanság drótmadzaga nyakamon. De ennek ellenére, szívem úgy tombolt a torkomban, mint egy haragos tenger.

- Hát ideértél? –  kérdeztem levakarhatatlan mosollyal az arcomon.

- Megígértem tegnap este – szorosan magához húzott, én pedig kirobbanó örömmel a mellkasának dőltem.

A zene őrült ritmusa sem tudta megzavarni a mi ellentétes táncunkat a többiekkel szemben, de mindig ezt történt. Ha Junhoe-val táncoltam, egy rejtett burok uralkodott felettünk, ahova nem engedtünk be senkit és semmit. Hihetetlen érzés volt még így is, hogy csak éjszakánként találkoztunk a bárban, és egyikünk sem tudott semmit a másik nevén kívül.

- Igen, csak most később jöttél, ezért azt hittem már nem is fogsz.

- Kételkedtél bennem? – suttogta alig hallhatóan, miközben ajkaival nyakam cirógatta.

- Csak egy picit.

Rám nézett. Szemei mélysége elnyelt. Nem láttam már semmit a rideg külvilágból. Egyre beljebb sodródtam az érzésbe.  Még szorosabban magához ölelt. Sóhaj szállt fel belőle. Kellően meglepett a reakciója, de nem szóltam semmi olyat, amivel elronthattam volna a mi varázslatos pillanatunkat. Mégis úgy remegtem erős szorításában mint egy virág, ami most hullajtja le szirmait, amiből ő semmit nem vett észre a saját aggálya miatt. Tapadóan közel álltunk egymáshoz. Megőrjített az illata, a szeme, az, hogy éreztem lélegzetét az arcomon. Széttépett belülről a vágy. A kielégületlenségre ítélt sóvárgás.

- Figyelj –  kezdte el, a hangjából színtiszta aggodalom tükröződött.

- Igen? Csak a tiéd vagyok.

- Hát épp ez a baj! Rohadtul nem vagy az – mondta ingerülten, majd a kezem után kapott, és a kijárat felé kezdett húzni.

- Jinhwan, többet akarok ennél.

- M...mire gondolsz? – pontosan tudtam, hogy miről vélekedett, de legalább nyertem pár másodpercet, hogy feleszméljek a kezdeti sokkból.

- Azt akarom, hogy randizzunk! Úgy értem... Te nem vágysz többre? Szeretnélek megismerni, hogy milyen iskolába jártál, a családodat, hogy mivel foglalkozol, a kedvenc zenéidet, könyveidet. Hogy van-e valami furcsa szokásod, esetleg van egy titkos feleséged, vagy mit tudom én. De mindent tudni akarok rólad, hogy teljes egészében az enyém legyél, a nap minden szakaszában.

Ez az érzés maga volt az őrület. Annak villódzása és kacaja minden pillanatban. Egy hang, ami mindig ott suttog a fejedben, egy  tőr, ami hihetetlen precízséggel szeli ketté a szíved szinte percenként.  Egy mámorító illat, melyet mindenhol érzel, egy hallucináció. Maga az észvesztés...

- A legfurcsább szokásom az, hogy három hete minden este találkozok egy fiúval a bárban, akiről nem tudok semmit, de menthetetlen vágyat érzek iránta – elmosolyodtam, mire ő közelebb jött hozzám, és gyengéden átkulcsolta derekam a kezeivel.

- Akkor? Tegyünk egy lépést előre.

- És ha ezzel elcseszünk mindent? Szar vagyok a szerelemhez Junhoe, egyszerűen nem nekem való. Teljesen hozzászoktam ehhez, hogy te eljössz hozzám és egész este együtt vagyunk, aztán vége.

- Szóval nem akarsz randizni. 

- Nem ezt mondtam!

Igazából maradéktalanul összezavarodtam. Káosz volt a fejemben, és nem tudtam helyére tenni a felszínre törő érzelmeimet.

- De! Pontosan ezt mondtad, Jinhwan. De legyen az az első dolog rólam, hogy nagyon kitartó vagyok. Meg fogom kérdezni ezt holnap is, és azután is. Amíg csak kell.

Itt már tudtam, hogy a szívemben minden kérdésére igen lesz a válaszom, de azért nem akartam megadni magam ilyen könnyedén. Borzasztóan féltem, mert a szerelem olyan volt nekem, mint egy üres ház. Ahhoz, hogy gyönyörű és teljes legyen, sokat kell vele foglalkozni, meg kell tervezni a részleteket, és mindig kell bele valami újdonság. Nem éreztem még egészen késznek magam erre, de válaszképp lágyan megcsókoltam, hogy véletlenül se gondolja azt, hogy ellent mondanék. Remélem, hogy egyszer ő lesz az én Otthonom. 

_____________________________________________________

Na sziasztook!:3 
Huh annyi mindent mondanék, de magamból kiindulva  még én sem olvasnám el (XD), úgyhogy külön-külön szedek mindent, hátha valakit érdekel valamelyik szekció. 



BLOGON TÖRTÉNT VÁLTOZÁSOK: 
Igazából csak annyi történt, hogy most már a blog nem fyeah-shineexo neven fut, hanem fyeah-shinikon-on. 
A válasz pedig egyszerű (bocsánat előre is exo-lek): 
Kiszerettem az exoból. Ez már igazság szerint elég régen megtörtént, már a Szívritmus csapda utolsó fejezeteit is úgy írtam, hogy nem vallom magam exo-lnek. Viszont a félreértések miatt, Chanyeol és Jongin még mindig ugyanúgy  a szívem csücskei. 

És hát megtörtént, amitől mindig féltem, hatalmas shawol lévén... Körülbelül 1 éve, teljesen beleszerelmesedtem az iKON-ba. Úgyhogy most már két UB bandám van. Nem tudom amúgy miért féltem ettől, soha nem akartam elhanyagolni a Shineet, aztán attól tartottam, ha valakiket ugyanúgy fogok szeretni, akkor ezt megtörténik. De szerencsére nem így lett. 

Hanbint és Bobbyt már időtlen idők óta szeretem egyébként, a többi taggal viszont nem foglalkoztam különösebben. Aztán valami bekattant, és azóta el sem tudom képzelni az életem nélkülük.