Szívritmus csapda (BaekYeol) - prológus

Inkább ezerszer Malacka, mint Baekhyun...

Sötét bokszok, villogó stroboszkóp-fények világa, ahol már csupán a kellemetlen szag is majdnem kiütött. Erős izzadság, parfümök, más kérdéses aromák keveréke töltötte be a levegőt, és az alkohol keserű gőzét szinte a nyelvemen éreztem. A vonagló testek tömegét szédítően kék,vörös, fehér villanások szabdalták. A lányok minden tudásukat bevetve riszálták magukat, amibe a kecses mozdulatuk lehelt értelmet. Én pedig csak álltam ott a klub közepén, és vártam a jól kiérdemelt piámat, amit egy fogadás során nyertem. Hiába, megtanulhatnák már végre, hogy az ilyesmikben legyőzhetetlen vagyok. Különböző csípőmutatványokkal próbáltam lenyűgözni a körém gyűlt hölgyeket, hogy valamelyik elrepítsen végre Orgazmus-falvára, és újra átélhessem azt a gyönyört, amiben már régóta nem volt részem. 

- Haver, itt a söröd - túlordította a tömeget Harry, ezek szerint még a tolongó emberek között is ki lehet szúrni, annyira magas vagyok. 

Ez gyakran válik előnyömre - hölgyeim, ha értitek mire gondolok. 

- Ne szivass már, hogy dúsgazdag vagy és csak egy cseszett sört veszel. 

- Nekem is élnem kell valamiből... - feltette mindkét kezét védekezésképpen, és már el is vegyült a tömegben. 

A sört lehörpintettem, ami még jobban fokozta a kedélyállapotomat. Egyre merészebb lettem, ezért egy csajhoz dörgöltem magam hátulról, akit látszólag nem zavart a dolog, sőt. Még élvezte is. Hát persze, hogy élvezte, hiszen én Park Chanyeol vagyok. 

- Park, most jön a főattrakció - szólt oda nekem Louis, egy levakarhatatlan vigyor kíséretében. 

A főattrakció annyit takart, hogy a buli végén kiválasztják a legjobb sztriptíztáncost, aki kiszúr magának egy szerencsés potenciális jelöltet, és egy tánc keretein belül akár bármi megtörténhet kettejük között. Ezt mindig izgatottan vártam, mert jobbnál jobb csajok sorakoztak fel mindig, ráadásul nem mindennapi rúd mutatványokkal.

- A csaj már előre téged választott - súgta oda nekem Louis, majd leültetett egy karfás fotelba, ami a kiválasztottak kijelölt helye volt. Egy hatalmas vigyorral a képemen ültem, és vártam a csodámat. Képfoszlányként még elkaptam, ahogy Harryék szinte egy emberré olvadtak, annyira közel voltak egymáshoz, meg más dolgokat is csináltak. Istenem, ezek a buzik... Utána diadalittasan koccintottak, és felém fordultak mindketten.

Hirtelen két kéz fonódott az arcomra hátulról, ezzel eltakarva előlem a villódzó kilátást. Lassan vezette le a kezeit a mellkasomon, míg el nem érte a nadrágom korcát. Nagyon beindított már ennyitől is, ezért a fejemet hátravetve élveztem a kényeztetését.

- Szia, szépfiú. Látod, megmondtam, hogy újra találkozunk - virsli ujjaival lezongorázott egészen a farkamig, végül megmarkolta.

Nagyon nyeltem, szinte tapintani lehetett a feszültséget, és hallani az összefüggéstelen levegővételeimet. És  egyáltalán nem a gyönyörtől.

- M... Malacka? - kérdeztem a nyilvánvalót, míg ő duruzsolt valamit a fülembe.

Malacka egy olyan lány volt, akinek a nevét sem tudtam, de már az ideköltözésem óta megőrjítem - elmondása szerint. A többiek adták neki ezt a gúnynevet, a testalkata alapján. Finoman fogalmazva, nem a legcsinosabb lány a Földön. Mindig félelemmel töltött el, ha vele találkoztam, mert nem szeretnék abban a gyönyörben főszereplő lenni, amit ő nyújthat. És most már azt is tudom, hogy azok a rohadékok miért vigyorogtak. Előre kitervelték az egészet... Ilyenek az én legjobb barátaim.

- Nézd, ott van Justin Bieber! - ordibálva mutattam egy ellentétes irányba, hogy még hitelesebb legyen.

Látszólag elhitte, arra fordította a tekintetét, amerre buzgón mutogattam. Ezt kihasználva mintha rakétával lőttek volna kimásztam a fotel kényelméből, és elkezdtem futni, amilyen gyorsan csak tudtam. Harryékkel találtam szembe magam, akik már a könnyükkel küszködve nevettek rajtam.

- Na mi van, nem sikerült belépőt nyerni Orgazmus-falvára? - kérdezte Harry nagy affektálások közepette.

- Bekaphatjátok mindketten!

- Ugyan, guríts le még néhány sört, utána verd ki magadnak.

- Verd ki nekem te - szóltam hozzá idegesen, mégis játékosan.

- Ha Lou megengedi...

- Jézusom, ti beteg állatok.

Ugyan, tudtam, hogy csak viccelt. Vagyis reméltem. Túl sok ideje éltek már boldog párkapcsolatban, hogy megcsalja. Tiszta, önzetlen szerelmet éreztek egymás iránt. De nyálas.

Még hátulról is éreztem, hogy valaki erősen szuggerált. Nem is kellett sokáig azon töprengnem, hogy ki lehet az - a lépteit akár Godzilla is megirigyelhetné. Komolyan, még a padló is dübörgött - és nem a fülsüketítő zenétől.

- Szerintem most fuss, ha kedves az életed.

- Kösz a tippet - a hangomból erős szarkazmus sugárzott, utána ténylegesen elkezdtem rohanni.

Ez volt életem eddigi legrosszabb bulija...

* 

Minden reggel az ébresztő hangos ricsajára keltem, mert magamtól és önszántamból soha nem lettem volna rá képes. Most mégis megelőzve a beálított ébresztőt, a hasogató fejfájásra keltem, ami szökőárként hasított végig az egész testemen. Hunyorogva kezdtem el keresni egy rohadt gyógyszer után, de nem akadt egy sem a kezeim közé. Remek. Úgy kell dolgoznom, hogy közben a halálomon vagyok. Pedig nem is ittam annyit... Elindultam a munkahelyemre, ami egy utcányira van innen, direkt a főnök kérésére. Magamban számoltam a másodperceket, hogy még meddig élhetek - mert ha a főnök meglátja a nyomott fejem, ott kő kövön nem marad.

- Chanyeol, a főnök látni akar - suttogta Yixing hyung, teljes aggodalommal az arcán.

Erősen beszívtam a fülledt levegőt, és felkészülten mentem a az iroda felé.

- Főnök - illedelmesen meghajoltam, és beljebb mentem.

- Ülj le - mondta erélyesen, mire úgy tettem, ahogy mondta.

A főnöknek volt egy „mert különben” nézése, amitől mindig beszartam. Sokszor alkalmazta nálam, mert tudta, hogy olyankor nem merek nemet mondani. Isteni áldás ez a nézés, de az én szemszögemből átok.

 - Mivel te vagy a legjobb emberem, és benned bízom meg a legjobban, úgy döntöttem, hogy neked kell hazahoznod a fiamat. Nemleges választ nem fogadok el - nem kertelt, egyből belevágott a közepébe.

Én pedig csak megdöbbenten bambultam rá a hallottak során. Baekhyun? BAEKHYUN? Istenem, mit vétettem ellened? 

- Uram, de miért pont most? Annyi év után - hangosan kimondtam a gondolataimat, mire a főnök keserűen elmosolyodott.

- Eddig úgy volt, hogy a bátyja veszi át a céget. De... kiújult a betegsége. Azt mondta az orvos, hogy egyelőre nem súlyos, de keményen fognak dolgozni.

Sosem ápoltam jó viszonyt a főnök fiaival, de ez váratlanul ért, és a kedvem is sokkal rosszabb lett.

- Uram, én...

- Kijelentettem az elején, hogy nem fogadok el nemleges választ! Addig haza se gyere, míg vissza nem hozod Baekhyunt. Holnap indulsz, most pedig mehetsz - intett egyet a kezével, én pedig meghajolva távoztam a helyiségből.

- Aish - idegesen beletúrtam a hajamba, és Yixing hyung felé vettem az irányt.

- Na, mit mondott?

- El kell mennem... Koreába - láttam Yixingen az érthetetlenséget, ezért folytattam. - Baekhyunért!

- Úúú haver, vissza kell hoznod azt a rinyagépet?

- Hyung, nem mennél te helyettem? - puhatolózva kérdeztem, már-már nagy bociszemekkel, mert tudom, hogy az a gyengéje.

- Azt már nem! Erre sehogyan nem veszel rá! Különben is, a főnök téged utasított - felhozta a leghatásosabb érvet, amitől kedvem lett volna elsírni magam.

- Én most elszökök. Ne említsd a főnöknek!

Próbáltam észrevétlenül kisurranni, de Yixing reflexei jobbnak bizonyultak, ezért könnyedén elkapott, és próbált engem győzködni.

- Nem, nem megyek!

- De mész!

- Nem megyek! Nem, nem, nem - megbotlottam, és ezt felhasználva ellenem csak azt vettem észre, hogy már minden végtagjával engem fog le.

- Elhiszem, hogy semmi kedved menni, de meg kell tenned. A főnök szava szent és sérthetetlen, mert különben-

- Nem akarom megtudni, hogy mi lesz különben. Elmegyek, csak szállj már le rólam - belevágtam a mondatába, és próbáltam magamról levakarni őt.

Tudtam jól, hogy el kell mennem. Csak egyszerűen nem akartam elhinni.

* 

Szinte átsuhantam a kettényíló üvegajtók között, miközben tucatnyi ember sziluettje körvonalazódott ki előttem. Tekintetemmel áthidalhatatlanul egy alakot kerestem, de a harsogó tömeg felülkerekedett ezen. Már azt hittem, hogy el sem jön, de ekkor hirtelen a semmiből feltűnt Yixing hyung, és magához szorított. Általában nem szoktuk egymást csak úgy megölelni, de mindketten éreztük, hogy Baekhyun makacs lesz, és talán csak néhány hét múlva térhetek vissza. 

- Vigyázz Jolie-ra - súgtam hyungnak, nagy mentális fájdalmak közepette.

Jolie a kicsikém volt, akit eddig sosem hagytam magára. A drága motorom. Hogyan fogom kibírni nélküle? 

- Ne aggódj, itt minden rendben lesz. 

Irigyeltem ezért őt, hogy mindig mindennek a jó oldalát próbálta nézni. És tudtam, hogy benne bízhatok, tehát biztosan jó kezekben lesz az én kicsikém. 

Nyögvenyelősen elindultam a kijelölt helyemre, ami a főnök által az első osztályra szólt. Ha már ez az út egyenlő lesz a halálommal, legalább legyen luxus körülmények között. És most így belegondolva, már bánom, hogy nem maradtam ott azon a bulin.

Inkább ezerszer Malacka, mint Baekhyun...